2010. december 19., vasárnap

Döbbenet

8 perc 54 másodpercet pazaroltam el az életemből egy videóra, amiből elsajátíthattam, hogy készül a karácsonyi candy cane*-mintás szemfestés, pedig ezer tennivaló vár rám. És igen, másodszor írok (érintőlegesen) sminkről ebben a hónapban, holott számos eseményt, aranyköpést szerettem volna az elmúlt hetekben megosztani Veletek.
Rátok is jellemző ez? Ha igen, Ti mivel cseszitek el az időt? Ha nem, HOGY CSINÁLJÁTOK?!

* így hívják azt a bot alakú piros-fehér csíkos nyalókát

2010. december 1., szerda

Adventi naptár

Tudom, most mindenki azt várná, hogy az sk készített ötletes és gyönyörű adventi naptárainkat fogom mutogatni, de nem. Már csak azért sem, mert Zsófi a boltokat járva már november közepén bejelentette igényét egy Kinder csokis változatra - őszintén szólva örültem is, bántott is.
Megkapták. Lefekvés előtt Gáborral a könyvespolc tetejére állítottuk a két házikót, és alig vártuk, hogy reggel megtalálják. (Nekem azért is kedvenc időszakom ez, mert Zsófit nem kell noszogatni, hogy másszon már ki az ágyból.)
Külön öröm volt, hogy egy kis szervezési baki miatt Gábornak nem kellett már 6 órakor elindulnia itthonról, így aztán együtt vártuk, hogy a gyerekek felkeljenek. Nyílik az ajtó, megjelenik Zsófi, én pedig szaladok a nappaliba, hogy a kanapéról, premier plánban láthassam az örömét. És akkor...
Nincs mit szépíteni ezen, ma én voltam az igazi gyerek! Leültem a kanapéra, de fel is pattantam rögtön, mert a két házikós naptár közt egy harmadikat, egy még nagyobbat pillantottam meg!
Bizony ám!
Gábor engem is meglepett egy adventi naptárral, és a találékony cég nem is édességeket, hanem sminkcuccokat rejtett a kis ablakok mögé!!!
Eddig nem tudtam 100%-osan átérezni, de bevallom, nagyon várom a holnap reggelt, és azt hiszem, karácsonyig nekem se lesznek gondjaim a reggeli keléssel...

2010. november 18., csütörtök

Ételek

Íme azon ételek listája, melyeket a családból csak én szeretek, így aztán sose készítem el őket (pedig néha jólesnének):
- pacal-, köröm-, illetve zúzapörkölt
- sóska
- kocsonya

Ha ilyesmit főztök, szánjatok már meg, és küldjetek egy kis kóstolót! Köszönöm.

(A posztot már megint a kocsonya ihlette, ma ugyanis romlottat sikerült vennem.)

2010. november 15., hétfő

Kamerák

Nemsokára indul a Való Világ c. műsor újabb szériája. Zsófi 9 éves, így (szerencsére) nem emlékszik az előzményekre, ezért tőlem kérdezte, mi ez, amit reklámoznak. Miután röviden elmagyaráztam a reality lényegét, ezt kérdezte:
- És akik beköltöznek a házba, azok tudják, hogy ott vannak a kamerák, az emberek meg őket nézik a tévében?
- Persze - feleltem értetlenül (mert én hallottam már a személyiségi jogokról).
- De ennek így mi értelme van?! Sokkal izgalmasabb lenne a műsor, ha nem tudnák, hogy figyelik őket!

Naná...! :D

(Ha ombudsman nem is, tévéproducer még lehet belőle!)

2010. november 13., szombat

Így közlekedik

Profin kúszik, négykézlábra áll, csak mivel nálunk szinte minden padlófelület csúszós, többnyire ezt a technikát preferálja. Konduktor, gyógypedagógus, fejlesztő pedagógus olvasóim (elvileg vannak), nyugtassatok meg, hogy nem gáz...!

2010. november 12., péntek

Feladom...

Márti barátnőm egy kommentben úgyis feladványokat kért, hát tessék.
Előre szólok, akad köztük megoldhatatlan, na meg félig-meddig költői kérdés is...

1. Szerintetek mit lehet csinálni a Csodás Toyotájában?
2. Melyik dal refrénjét érti Ákos "leveles hó"-nak?
3. Mit keres a kocsonyában édesítőszer? (És: mi a bánatért veszek egy hipermarketben HÁZI kocsonyát?!)
4. Mi az a kérdés, amit Orsi a legtöbbet hall tőlem mostanában?
5. Milyen az, amikor "zakatol a túlnyomás"?!

2010. november 11., csütörtök

A rácson innen és túl

Még gyorsan a kórházról pár szóban, hogy aztán írhassak az azóta felgyűlt eseményekről is...
Habár hányással fordultunk orvoshoz, a végső diagnózis húgyúti fertőzés lett, egy hét intravénás antibiotikum után most még 3 hét szájon át (ebből az első ma letelt), december közepén kontroll, és ha nem javul az étvágya, nem hízik rendesen, akkor majd újabb kivizsgálás januártól.
Orsi mindent jól viselt (vérvételek, vizeletvizsgálatok, ultrahang, napi 2-3 orrszívás, ugyanennyi vizsgálat), mosolygós, jókedvű volt szinte végig, és nagyokat aludt.
A kórház jól felszerelt, gyerekbarát, a személyzet mosolygós, kedves, segítőkész - összességében mindennel és mindenkivel meg voltunk elégedve. Főleg ő:

Ez volt az ágyam, közvetlenül Orsié mellett (3.000 Ft/nap):

Ez a játszó szoba (sajnos nem volt babáknak elkülönített rész, pedig jól jött volna):

És íme a totemállatunk, aki a folyosó szekrényének tetején lakik:

2010. november 7., vasárnap

Vidám vasárnap






2010. október 29., péntek

Tegnap...

... arról szerettem volna írni, hogy a nem-is-olyan KISöcsém 20 éves lett, meg hogy milyen klassz az új konyha, ami épp a beköltözésünk 5. évfordulójára készült el, de nem volt rá lehetőségem, ugyanis tegnap Orsi kórházba került.
Hányással indult a dolog, és (Zsófi rotavírus okozta kiszáradásából okulva) én erőszakoltam ki, hogy hadd menjünk be egy infúzióra és laborra, de a vizelet gyorsteszt alapján már küldtek is minket a nephrologiára. A dolgok pillanatnyi állása szerint minimum 5 nap intravénás antibiotikum, így kedd előtt biztos nem jövünk haza.
Csatolok egy képet Orsiról (a körülményekhez képest jól van), aztán gyorsan szaladok is vissza leváltani Gábort (akinek a főnöke tegnap este "nem lehet Rád számítani" felkiáltással felmondott). Mit mondjak? Én örülök, hogy számíthatok RÁ az ilyen helyzetekben, a többi meg majd lesz valahogy...

2010. október 22., péntek

Repertoár



Íme néhány kis részlet Ákos mostani dalolásaiból. Ezt úgy képzeljétek el, hogy autók tologatása vagy sínépítés közben eszébe jut valami, énekel belőle egy sort, aztán átvált egy másik számra, vagy Orsinak bohóckodik, illetve séta közben énekelget még néha. Körülbelül így:

"Bóbita, Bóbita táncol,
Kőbe a angyalok dűnek
Békahalak fugoláznak,
Sáskahalak hegedűnek..."

"Csepp, csepp, csepejeg
Villám csattan, meg egejed...
Zápojfüggöny zipatag..."

Nagy sláger még a
"Pocsolyába léptem, sájos lett a új cipőm",
amiből ezt is szívesen énekli:
"Akkó minden jót bébi, kélek, ne síjjá..."

A "Virágéknál ég a világ" az elejétől a végéig megy, de abban csak egy ferdítést fedeztem fel (és az is abszolút logikus):

"Puskás Gábor későn futott
Neki csak a füle jutott... ESZÉBE"

Ja, és előszeretettel énekli még azt is, hogy
"Kiszállok úgyis-úgyis!"

Mondjuk egy szót se szólhatok, mert tegnap az egyik reklámot így értettem: 1 kg Bailey's csak 169 Ft... :D

2010. október 20., szerda

Szado-mazo

(Előre röhögök rajta, hogy a cím hány ismeretlen olvasót vonz majd ide.)
Pedig csak az van, hogy
lakásfelújításba kezdtünk. Először úgy volt, hogy csak ablakcsere lesz, de akkor már érdemes volt a bejárati ajtót is, aztán a konyhaablak cseréje miatt szükségünk lett egy új étkezőasztalra, de akkor már miért ne legyen szép új konyhapult (beköltözés óta gyűlölöm, amit az előző lakótól örököltünk), viszont ha már megbontjuk a konyhaszekrényt, akkor azon is érdemes lenne változtatni kicsit... Nem részletezem, most félkész a festés, megrendelve a csempe, kedden jön az asztalos, de addig minden szanaszét - a nappaliban tároljuk az új mosogatót, a munkalapot, az előszobában a sütőt, stb. Itthon lakunk, of course.

De nekünk ez még mind nem elég, naná, hogy ezt a hetet találtam a legalkalmasabbnak arra, hogy Orsi laborvizsgálatát is megejtsük - csak hogy a bejegyzés címe még megalapozottabb legyen.
A Heim Pálnak az a része, amit most láttunk, gyönyörűen felújítva, a bejelentkezésnél készségesek, a labor recepcióján tündérek, várakozási idő csupán néhány perc, egyszóval minden szuper! Bár a hely kimondottan barátságos, és még a lift falát is mesejelenetek díszítik, Orsi valahogy meg volt illetődve. Nem sírt (nem túlzok, amikor azt mondom, nem szokott), de nem is mosolygott, csak figyelt. Talán átragadt rá az én izgalmam (bár én nem éreztem, hogy különösebben aggódnék, de biztos így volt). Vártunk, nézelődtünk, a recepciós hölgy egy pityergő anyukát nyugtatgatott, aztán közvetlenül a távozásuk után a kolléganőjét - mint kiderült, a kislányt többszöri próbálkozásra sem sikerült megszúrni, ezért a sebészetre küldték őket. Mi ilyen előzmények után jutottunk be ugyanehhez a hölgyhöz.
Még semmi nem történt, csak leültünk, de már nekem szegezte a kérdést, hogy ivott-e a baba eleget, én meg voltam olyan hülye, hogy belementem a játszmába. Még mindig semmit nem csináltak, de már le lettem szúrva, amiért nem itattam a gyereket, majd még azért is, hogy éjjel megszoptattam - ha vércukor is kell, akkor éjféltől nem ehetett volna semmit, csak víz és tea, de az bőségesen, az anyatejtől csak besűrűsödik a vére, és biztos nem lehet majd megszúrni, vagy ha igen, akkor bealvad az egész, és jöhetünk majd újra. Próbáltam elmondani, hogy egyrészt engem senki nem tájékoztatott semmiről, csak kaptam egy laborbeutalót (doktornő-asszisztensnő-védőnő útvonalon), másrészt a problémánk épp az elégtelen gyarapodás, így nem mertem volna megkockáztatni, hogy az amúgy is kis súlyú gyerekem 9 órán át ne kapjon enni, de kár volt. Egyrészt nem velem volt baja, hanem az előző kudarccal. Másrészt simán tudott vért venni Orsitól elsőre, és két csővel, ahogy kellett. Talált vénát, nem alvadt be, Orsi pedig egy nyikkanás nélkül, érdeklődve ülte végig az ölemben az egészet, nem sírt, nem ficánkolt, sőt néha még gagyarászott is a két nőnek valamit.
Abszolút nem láttam jelét annak, hogy fájdalmat okoztak volna neki, pedig ugyanúgy vettek tőle vért, ahogy tőlünk szoktak. Lehet benne nem hinni, de ilyenkor gondolom leginkább, hogy a homeopátiás szereknél nem a placebo-hatás érvényesül.
Eredmény még a héten várható, de nem igazán hiszem, hogy megtudunk belőle bármit is. Egyre inkább úgy látom, hogy Orsi egyszerűen kevesebbet eszik, mint a kortársai, és így érzi jól magát. Mert az aztán nem kétséges, hogy jól van, csak rá kell nézni! Nem akarok bezzegelni, de egyszerűen nincs nap, hogy meg ne kérdezné valaki: "És mindig ilyen?"
Nem szeretném elkiabálni, de igen.

2010. október 17., vasárnap

Még egy első

Ákos ma volt először moziban, a Bogyó és Babócát nézték meg, de ez igazából most lényegtelen is. Csak a kommentárját akarom megosztani Veletek, mert nagyon édesen újságolta nekem:
"A moziban olyan nagy volt a téjé, hogy a kaccsolója az már nem is fért rá!"

2010. október 16., szombat

Megvolt az első

csokievés...
Aki ismer, az tudja, hogy ez csakis véletlenül történhetett, mert még bébiételből is kizárólag olyat veszek meg, amiben nincs hozzáadott cukor.
Hát Orsi most kicselezett! Segítségére volt ebben a bátyja, aki a Túró Rudi egy kis csokidarabkáját épp az orra előtt ejtette a földre. Lássuk be, ezt nem lehetett kihagyni. :)

2010. október 15., péntek

Rég volt már szó...

... zenéről (eltekintve Ákos éneklésétől, amire még vissza kéne térnem).
Félszemmel-félfüllel a Megasztárt figyelem, és meg kell állapítanom, hogy a Just Like a Pill még mindig mennyire jó szám...
Hm... Mester Tamás is ezt mondta most. :)

Kiegészítés: Azért a kiccsávónak szólhattak volna, hogy ez a szám nem egy tipikus bulizene!

És ha már itt tartok, kritikán aluli az idei megás felhozatal, az X-ből pedig Király L. Norbert forever!
A tökéletes hangú zenész-leszármazottakból már elegem van.

2010. október 11., hétfő

Hétvégén

Hűvösvölgyben kirándultunk, ott készültek ezek a fotók.





Sajnos csak későn találtam ki a koncepciót, hogy a helyszínhez nem illő dolgokat örökítsem meg, így néhány kimaradt: kispolski a puccos palota udvarán, mandarin az útpadkán, stólbuci a gyermekvasúton... :D

2010. október 10., vasárnap

Esti fürdésnél

Ákos énekel:

"Kíííís-kacsa fűűűdik
Feee-teke tóóóóba
Hazafelé indúú
Gyeeeee-jekószágbaaaa...
Csíí-kosa taaapa - meg a szánya is ám!"

2010. október 7., csütörtök

Ovi-suli

Eddig nem akartam belemászni a témába, nehogy elkiabáljak bármit is, de most már ki merem jelenteni, hogy mindkét (nagy) gyerekem jól érzi magát ott, ahol van.
Ákos ugyanabba a gyakorló oviba jár, ahová anno Zsófi is az utolsó két évben, és bár más óvónőkhöz került, maximálisan meg vagyunk elégedve.
Volt egy kis hullámvölgy az első másfél hét elmúltával, és biztos lesznek is még kisebb-nagyobb mélypontok betegség, netán szünetek után, de alapvetően jól érzi magát: reggelente nem sír, amiben sokat segít, hogy mindig van valami terve (bevisz/elmesél/megmutat ezt vagy azt), délután most már néha azt mondja, hogy menjek vissza érte később, mert még nem játszott valamivel, itthon is sokkal önállóbb, és sokat énekel (jellemzően csak egy-egy sort az adott dalból), mesél, rajzol. Oké, bújik és verekszik is, az előbbit én kicsivel jobban viselem, mint az utóbbit, noha annak szenvedő alanya mindig Zsófi...
A kompetencia alapú oktatás jegyében voltak már a Természettudományi Múzeumban és a reptéren, valamint bográcsoztunk is - gyerekek, óvónők, szülők együtt.

Zsófi osztályát kétfelé bontották (nagyon sokan voltak; még így is 19 fős lett az osztály), és velük egy érdekes "kísérletbe" kezdtek: harmadiktól tanulnak a felső tagozatos rend szerint, tehát nem egy tanító van velük egész nap, hanem jóformán annyi tanár, ahány tantárgy. Az osztályfőnökük egy tünemény, a személyisége abszolút passzol Zsófihoz, és van még egy-két olyan tanára, akire nagyon felnéz, így túlzás nélkül mondhatom, hogy megtalálta a helyét. Ma éppen amiatt volt besózva, hogy a hatodik órában a Diákönkormányzat ülésére kell mennie (harmadik osztálytól képviseltetik magukat a diákok) - nagyon készült rá!
Ez hatalmas eredmény azok után, hogy eddig igen-igen mérsékelt lelkesedéssel ment be a suliba, ott teljesítette a kötelességét, amúgy pedig olvasott, rajzolt, kínlódott, és a nap végét várta.

Megint csak ismételni tudom, amit 3 hete írtam: elég a boldogságomhoz az, amit rajtuk látok.

2010. október 3., vasárnap

Vége a hétnek

Úgy érzem magam, mint mondjuk a Gerecse 50 végén...
Nem akarom elkiabálni, mert két hete, illetve múlt vasárnap is ezt hittem, de a jövő hét előreláthatólag csak kis sprinteket tartogat - ezek a reggeli és délutáni kötelező körök, plusz a heti két este egyedül a gyerekekkel: fárasztó pár órák, koncentrálni kell ezer dologra, de nem tartanak sokáig.
Sajnos a sok elfoglaltságunk közepette nem volt időm/energiám jegyzetelni, de valamikor ebben a két hétben Orsi elkezdett kúszni, először evett kölesgolyót, kapott beutalót vérvételre, Ákos pedig megalkotta első felismerhető rajzát (egy mozdonyt).
Mi volt még? SZMK értekezlet, bográcsozás az oviban, az iskola 30 éves évfordulójának gálaműsora, munka (nekem!), és Zsófi 9. szülinapja. Mind megérne egy külön bejegyzést, de csak ilyen vázlatpontokra futja most emlékeztetőül.

2010. szeptember 25., szombat

Ahhoz képest...

... hogy kocsicipőt nem veszünk, mert pénzkidobás, és úgyis csak elhagynánk útközben mindegyik pár felét (nem tudom, miért, de a kesztyűkkel is így vagyunk, FŐLEG ÉN), hát íme a felhozatal:

Eredetileg kommentár nélkül akartam betenni, mert aki ismer, az a fentiekkel úgyis tisztában van, de akkor nem tudnám megköszönni a szebbnél-szebb cipellőket Évinek, meg a vagány tornacsukát Andinak (vagy az Anyukájának, aki még csak képen látta Orsit, mégis vásárol neki). Szóval köszönöm Csajok, nagyon szeretem ezeket a cipőket, és próbálunk vigyázni rájuk!

2010. szeptember 20., hétfő

Manipulatív...

Nem volt otthon normális üveg, így reggel pénzt akartam adni Zsófinak, hogy az iskolai büfében vegyen magának innivalót az uzsonnája mellé. Kérdezem tőle, 200 Ft elég lesz?
Válasz: Igen, persze. Majd hozzáteszi: Egy édesítőszeres jegesteára biztos elég!

Naná, hogy 300-at vitt...

2010. szeptember 19., vasárnap

Zongorista

Csak nézzétek az ujjait, és irigykedjetek!!! :)

2010. szeptember 17., péntek

Frissül

... az oldalsáv, átszabtam kicsit az általam olvasott blogok listáját, és mindenkit bátorítok, hogy szemezgessen a kedvenceim közül! Érdemes a profiloldalamon is körülnézni, mert helyszűke miatt jó pár blog (jellemzően a ritkábban frissülők) ott jelennek csak meg.
Időszerű volt már ez a változtatás, mert az újabb kedvenceimet mindig a könyvjelzőim közül kellett kikeresgélnem, arról nem is beszélve, hogy most már Ti is megismerhetitek őket (érdemes)! Habár lefogadom, hogy sokan már nélkülem is felfedeztétek Magatoknak Lustanyu és OUT írásait... (Utóbbit sajnos nem sikerült betennem a listába, így csak a bejegyzésből érhető el.)
Mindketten olyan naplót írnak, amit évekre visszamenőleg elolvastam (ráment jó pár napig minden szabadidőm), mert a legfrissebb poszt rabul ejtett!

2010. szeptember 16., csütörtök

Minden kötél

Ez Ákos szavajárása volt még pár hete, amikor félreértette a "minden oké"-t.
És igaz, hogy betegek vagyunk, igaz, hogy napok óta nem aludtam normálisan*, mégis azt érzem, hogy rendben vagyunk, mindenki a helyén.
Ehhez pedig semmi más nem kellett, csak az, hogy Zsófi a suliban, Ákos az oviban a számára ideális közegbe kerüljön.
Sikerült. Élvezik.
Nekem pedig ennyi elég.



*normális = kb. 6 óra, max. 2 megszakítással

2010. szeptember 7., kedd

Tíz elveszett év

Régebben láttam már ezt a filmet, de belenéztem ma is, és letaglózott a tény, hogy ha ma Ákost elrabolnák, aztán 10 év múltán előkerülne, nem is emlékezne ránk...

2010. szeptember 2., csütörtök

A lényeg

Amire leginkább emlékezni akarok Ákos első ovis napjáról, az Zsófi büszkesége, ahogy ma reggel óvodába kísérte, illetve az, mennyire be volt sózva, mikor érte mentünk, hogy vajon milyen napja volt Ákosnak, hogy tetszett neki az ovi, evett-e rendesen, kivel játszott, ugye nem pisilt be, stb... Kifelé jövet kikérdezte mindenről: mi volt az ebéd, miért sírt, mit játszottak az udvaron, holnap is akar-e menni, és hasonlók.
Én se csináltam (volna) jobban...

2010. augusztus 30., hétfő

Last minute

Több bejegyzéssel is elmaradtam. Terveztem írni például egy sírva röhögőst arról, amikor a játszótérre indulás már a ház előtt több sebből vérzett (bepisilés, majd orbitális pofáraesés okán, mindkettő Ákos főszereplésével), majd odaérve a váltott lábon toporgó Zsófinak könyörögtem fél órát, hogy pisiljen a bokorban nyugodtan (marha messze voltunk otthonról), ezt letudván pedig Gábort riaszthattam tartalék gatyáért, mert Ákos a váltást is összepisilte... A sztorin nincs is már mit részletezni, azt hiszem.
Mindezektől eltekintve klassz kis jáccózás volt, nagyszerű fotókkal (klikk rá a nagyításhoz):

Aztán csak szőrmentén írtam a múlt heti last minute nyaralásunkról is Balatonlellén, pedig szuper volt: strandolás, hajókirándulás, biciklizés, kalandpark, hattyúetetés, minden belefért az alig 3 napba, amit ott töltöttünk!



Kimaradt továbbá, hogy Orsi végre eszeget, viszont ennek ellenére sem hízik megfelelő ütemben, aztán az is, mennyire vicces, hogy Ákos a mondókák és dalok TARTALMÁT mondja/énekli el mindig, nem ragaszkodik az eredeti szöveghez, és jó pár aranyköpését is szerettem volna megosztani Veletek, de most csak az jut eszembe, amikor lelkesen mutatta Zsófinak, milyen KORONA (értsd: király) az új gumicsizmája...
2-án kezdi az ovit is, hát, ezzel kapcsolatban is vannak érzéseim, gondolataim, de szerintem úgyis tudjátok... Bízom benne, hogy jól veszi az akadályokat, és erre minden esély meg is van (az ő személyiségével), mégis aggódom picit, hogy mi lesz, hogy lesz...

És még valamiről nem írtam, de azt most is legközelebbre hagyom, mert alakulóban a dolog, és még túl képlékeny a publicitáshoz.

Igyekszem gyakrabban jelentkezni.

2010. augusztus 26., csütörtök

Háááát...

Ákos és Zsófi a kertben kergetőznek, bemennek a medencébe, kijönnek, a lépcsőről ugrálnak le háromra, Orsi pedig a füvet ritkítja csini, virágmintás napozóban (K. G., ha olvasod: nyugi, észre se fogod venni!), míg én a teraszon ücsöröghetek a laptopom mellett.

Meg tudnám szokni...

2010. augusztus 19., csütörtök

Szilánkok az elmúlt hetek történéseiből

Orsi nemevése-nemhízása miatt újfent kiborultam, mert hullámzó a helyzet. Néha valami már beválni látszik, aztán kiderül, hogy mégse. Eddig még mindenről kiderült, de azért alapvetően optimista és nyugodt vagyok (illetve nem aggódtam magam idegbetegre, ez így pontosabb).
Voltak más jellegű hullámvölgyek is – kudarcos helyzetek anyaként, feleségként, aztán „egyedül vagyok”-érzés, de ezekbe nem megyek bele, szerintem mind átélünk hasonlókat.
Zsófi 3 hetet töltött egyhuzamban a nagyszüleinél, és bár tudtam, hogy jól érzi magát, mert lett végre korban hozzáillő barátnője, azért nagyon hiányzott! Sose volt még ilyen hosszan távol. Most meg Komáromban vannak, Ákossal együtt, és most persze érte aggódom, mert neki ez a 3 nap az eddigi leghosszabb idő, amit máshol tölt. De ma találkozunk!
Anikó esküvőjére Zsófival együtt készülődtünk: körömlakkozás, fodrász, kis smink. Nem vagyok nagy híve az ilyesminek gyerekkorban, de összességében többet adott a kapcsolatunknak a közös szépítkezés, mint amennyit árthatott a személyiségének, hogy fél napon át csak ezzel foglalkoztunk. Induláskor a tükör előtt megállapította: „Tökéletesen nézek ki!” Irigyeltem kicsit, de kívánom magamban, hogy felnőtt nőként is gyakran vélekedjen majd így magáról.
Ákos újra bepisil időnként, amennyire megfigyeltem, egyszerűen csak azért, mert belemerül a játékba. Ha kakilnia kell, akkor még az esetlegesen rajta lévő pelenkát is leveteti, és megy a vécére, azzal nincs gond, de a napokat mostanában csak akkor sikerül szárazon megúszni, ha időnként elzavarom pisilni. Csak hát ez nem szobatisztaság…
Vettünk ma Orsinak etetőszéket, mert a régi már nagyon kopott, szakadozott huzatú, és eddig se voltam vele kibékülve. Jó vásárt csináltunk, mert outlet-ben, leértékelve vettük (minimális esztétikai hibával), és sokkal több funkcióval bír, mint az elődje: dupla tálcás (nem tudom, mennyire fogom kihasználni), dönthető háttámlás (ez most még nagyon jól jön!), a lábtartója is felemelhető, 5 pontos biztonsági öve van (ez volt a fő szempont nálam), és a magassága is állítható (ilyet meg még nem is láttam). Nagy helyet foglal, de ha bemegyek a nappaliba (csak ott fér el, és mi is szinte mindig ott eszünk), jólesik megsimogatni a tekintetemmel.

2010. augusztus 18., szerda

Élünk

Egyelőre legyen elég ennyi.
Ha rossz passzban vagyok, sérelem ér, vagy aggaszt valami, nehezemre esik írni.
De hogy itt vagyok, azt jelzi, hogy kimásztam minden a gödörből.
Zsófi és Ákos hétfő óta Komáromban, holnap reggel megyünk mi is utánuk, de legkésőbb akkor most már tényleg jelentkezem, ha hétvégén hazaértünk.
Addig megpróbálom kiszúrni a szemeteket néhány fotóval, és keresek valami korábbi írást is talán... (Vagy nem. Meglátjuk.)






Gábornak pedig itt is BOLDOG SZÜLINAPOT!

2010. július 23., péntek

A sóháztartásra

... fogyókúra közben bizony nem árt odafigyelni!
Csakis ezért pucolok tökmagot már fél órája Ákosnak.
Vagy azért, mert tényleg elkényeztetem kissé...

2010. július 21., szerda

Többen kérdezték...

... miért nincs nyaralós kép Orsiról. Megvan ám ő is!
Róla inkább videók készültek mostanság, amiket csak tegnap óta tudok áttölteni a gépre.
Kárpótlásul rögtön kettőt kaptok:

egy pancsolóst még Sarudról,



és egy evős filmecskét, ami ma készült.

2010. július 14., szerda

Ha annyi ezresem lenne...

... ahányszor ma akcióba lendültem, hallván, hogy "Jön a kakíííííííííí!!!" (gyerek vetkőztet, vécére tesz, szobrozik mellette, eredmény nélkül levesz, felöltöztet), szóval ha annyi ezresem lenne, ahányszor ezt végigjátszottuk, hát nemcsak Simor András fizetését kéne újratárgyalnia a parlamentnek, hanem az enyémet is.

2010. július 13., kedd

Nyaralás képekben

Itt laktunk:

Többek közt ilyen állatfotókat készítettem:

Zsófi így nyaralt:

És képek még:

2010. július 12., hétfő

Nyaralásról címszavakban

Az első, ami eszembe jut, a gólyafészek. Rengeteg volt! Az elsőnél még sajnáltam, hogy nem tudom lefényképezni, de később annyit láttunk, hogy csak hazafelé jövet jutott eszembe: nem fotóztunk egyet sem.
A helyiek szerint a Tisza-tó a nemrég levonult árhullám, illetve a sok esőzés miatt nem mutatja most meg igazi szépségét, sőt, a szezon is épp csak indulgat, de azért így is nagyságrendekkel több természetfotó készült az idei nyaralásról, mint eddig bármelyikről.
Igazából nem voltak nagy kalandok, csak strandolás, csónaktúra, tücsökzene, békahangverseny, kukorékolás, gémeskút és hűsölés a parasztházban.
Na jó, meccsnézéssel koronázva. :)

2010. június 20., vasárnap

Apák napja

Nem akarok most hosszas elbeszélésbe kezdeni, se litániába az APÁKról (ami tök igazságtalan, tekintve, hogy az ANYÁK esetében ezt simán elkövettem) , de most csak annyira futja, hogy dokumentáljam: Ákos ma kétszer is a bilibe pisilt - mellé, illetve alsógatyába pedig egyszer se.
Nem mondott verset, még csak annyit se volt hajlandó, hogy "szeretlek, apa", de a férfiszolidaritás jegyében épp mára időzítette a nagy áttörést. Stílusos.

2010. június 19., szombat

Felhívás

Az elmúlt napokban több helyen is láthattátok a kérésem, de rájöttem, hogy itt még nem:

A szülésben-születésben így vagy úgy, de mindenki érdekelt...
Ha Neked se mindegy, hogy hol, hogyan szülsz, szül a lányod/menyed, születik a gyermeked/unokád, ha egyszerre szeretnél biztonságot és szép szülésélményt, kérlek, látogass el az alábbi honlapra, és írd alá a petíciót:

http://www.gopetition.com/online/36784.html


Célunk, hogy ne csak néhány kórházban, és ne csak a valamilyen szempontból kiváltságos/szerencsés anyáknak adasson meg, hogy gyermeküket az eseményhez méltó körülmények között hozzák világra, majd a babájukkal megbonthatatlan egységet alkotva töltsék a szülés utáni órákat, napokat.
Legyen ez elérhető, sőt, magától értetődő, mindenkinek, mindenhol.

Mindent aláírást nagyon köszönünk!!!

2010. június 16., szerda

2010. június 15., kedd

Duma

Tudom, hogy a gyerekek legtöbb mondása csak a szülőknek/rokonoknak érdekes és vicces, de a többiek most az ő kedvükért viseljék el ezt a bejegyzést. Vagy várják ki a következőt. :)

Dalfelismerős játékban a Magyar népmesék zenéjét dúdolom Ákosnak. Megfejtés: "Magyar szép mesék!"
Ugyanígy születésnapi köszöntéskor következetesen "Boldog szép napot!" kíván. De azt tiszta szívből. :)
Tegnap megszidtam, amiért a gabonapelyhet szétszórta a nappaliban, és összeszedettem vele. Később ezzel jött ki hozzám a konyhába: "Eltüntettem a hamikat a fotelból. Anúúú, bódog vagy?"
Ahogyan korábban Zsófi is, most ő is szívesen játszik a húsklopfolóval, csak ő így keresi: "Anúúú, melyik fiókban van a nagy kalapa?"
Mindezt egyedi, csak rá jellemző hangsúlyokkal... Aki ismeri, tudja. Elmagyarázni képtelenség. :)

2010. június 14., hétfő

A vizek ura

Nem az árvízre utal a cím, ennyire nem drámai a helyzet.
Strandoltunk szombaton.
Kiírom azért is, a csepeli strandon jártunk, ahol eddig még soha, Gábor is úgy 20 éve fürdött ott utoljára. Neten előre tájékozódtunk, megnéztük az árakat, a medencéket, szóval tudtuk, hova megyünk. Mégis értek meglepetések...
Rögtön az első a pénztárnál, ugyanis közölték, hogy a családi "karkötő" már elfogyott, így teljes áron vehettük csak igénybe a strand szolgáltatásait. Nem volt nagy az árkülönbség, de nehezen értem meg, hogy azért, mert a kék helyett narancssárga karkötőt tudnak csak adni, mi már nem vagyunk család, nem illet meg minket a kedvezmény?! Szerintem ilyen a világon nincs, de láttam Gáboron, hogy nem akar konfrontálódni 400 Ft miatt, úgyhogy nem akadékoskodtam holmi elvekre hivatkozva.
Babakocsival bejutni se volt egyszerű, de erre se szóltam semmit, csak tovább erősödött bennem az érzés, hogy a személyzet itt bizony nem a vendégért, vagy legalábbis nem a gyerekkel érkezőkért van.
Ettől függetlenül jól éreztük magunkat: Gábor Zsófival és Ákossal pancsolt, én többnyire Orsival maradtam az árnyékban - evett, aludt, én tudtam olvasni (Nők Lapja Novella), majd a medencéknél is tettünk egy kört. Picit bevizeztem a kezeit-lábait, nagyjából ennyi volt a fürdésünk.
Ahogy a takarón ülve olvasgattam, a hangosbemondóból egy sértett, idősebb női hang ezt a felhívást tolta az arcunkba: "Szolgálati közlemény: kérem a gépészeket, haladéktalanul kezdjék meg a gyermekmedence visszamosatását, mert a víz SZÜLŐI ODAFIGYELÉS HIÁNYÁBAN szennyeződött. Kérem a szülőket, hogy a következő 20 percre hozzák ki gyermekeiket a medencéből, mert ISMÉTLEM: SZÜLŐI ODAFIGYELÉS HIÁNYA MIATT a medence vize szennyeződött. NEM MONDOM, HOGY köszönöm."
7000 Ft-ért (2 felnőtt, 2 gyerek) ezt kapod.

2010. június 10., csütörtök

Tegnap

Gondolhattam volna, hogy ahol négy tündéri 4-5 hónapos baba van jelen (néhány nagyobb tesó kíséretében), ott tökmindegy, hogy anyuka milyen ruhát visel...
Hárman egy járókában:

Azt ugye még egy rendkívül ügyes babától se várhatjuk, hogy hason fekve is elérje a lábacskáit némi rágcsálás erejéig... De sebaj, átmenetileg megteszi másé is!

Cserébe megeszik a kezét:

2010. június 9., szerda

Megbeszéltük

Kis kerti összejövetelre vagyok ma hivatalos a gyerekekkel egy kedves barátnőmhöz. Többen megyünk anyukák, és megdumáltuk, hogy nem öltözünk ki, nem az a cél, hogy egymás előtt villogjunk, hanem hogy jól érezzük magunkat, lazítsunk. Ha smink nélkül, papucsban, akkor úgy...
Aztán most bevillant a Bridget Jones naplója... Nehogy úgy járjak, mint ők a "ringyók és papok"-party-val... Mekkora égés lenne, ha odamegyek, és megkérdi valaki, hogy "Neked nem szóltak, hogy változtattunk a koncepción, és mégse igénytelen bulit tartunk?" Én meg mondjuk azt mondom, hogy "Deeee, szóltak..."

2010. június 5., szombat

Szokásomtól eltérően

... recept következik.
Illetve nem is recept, csak egy újabb trükk a krumplipucolás elkerülésére. (Az előzőt pedig ITT olvashatjátok.)
Kezdem azzal, hogy én a krumplit eleve héjastól szeretem enni - na nyilván nem levesnek vagy pürének, de a negyedelt, héjas sült burgonyánál kevés jobb köretet tudok elképzelni. Ez valami hasonló, csak még annál is sokkal-sokkal egyszerűbb.
Itt az újkrumpli (amit még utálatosabb és értelmetlenebb pucolni), plusz a fogyókúrák életmódváltás szezonja, úgyhogy pont jól jön ez a kis recept. Köszönet érte Andi barátnőmnek!
Annyi az egész, hogy a parázsburgonyát/kisebb újkrumplit az ember megmossa, félbevágja, majd a vágott felével sóba mártja, a két felet összedörzsöli, és mehetnek szépen egymás mellé egy tűzálló tálba, sütőedénybe. Nem kell rá olaj, alufólia, semmi az égvilágon - kb. fél óra a sütőben (közepes hőfokon), és lehet is enni.

2010. június 2., szerda

Virtuális pottyantás...

Zsófinak hála, képben vagyok a netes játékok kínálatában, legalábbis lányos vonalon. De amit ma láttam, az felülmúlja az online manikűrözés/sminkelés/ruhatervezés miatti ámulatomat... Bébiszitteresdi Barbie-módra... Külön felhívom a figyelmet a "Potty Race" című játékra, ami pontosan azt takarja, amire gondoltok. Pályán mászkálós klotyópapír-beszerzés (vigyázat, közben vattacukor-pudli támad!), majd a gondjainkra bízott cuki kislány elvégzi a dolgát, wc lehúz, kézmosás (produktum is csekkolva, NEM RÓZSASZÍN, holott minden más az). Nem gondoltam volna, hogy ebből a tevékenységből is születhet online játék. Pláne azt nem, hogy kell...

2010. június 1., kedd

Kifelé a gödörből - gyorshírek

Zsófi állapota nagyon sokat javult tegnaphoz képest! Az, hogy amit eszik-iszik, benne marad, nagyságrendekkel gyorsítja a gyógyulását. Míg vasárnap éjjel csak nyöszörgött és sírt, tegnap pedig takaró alatt gubbasztott szinte egyfolytában, ma nem fájlalta semmijét, és nem is aludt reggel óta.
Ákos még mindig taknyos, lázas, most is kidőlt fürdés, vacsora
(+ orrszívás és gyógyszer) nélkül - tartok tőle, hogy nemsoká ébred, és akkor cifra éjszakám lesz!
Orsi szerencsére nem beteg, viszont az oltást elnapoltuk. Ja, és ma kóstoltuk (királyi többes indokolt, mert én is!) először a Sinlac-ot - nyilván nem evett, de ismerkedett vele. Bízom benne, hogy segít majd ez a kis plusz kalória (anyatejjel kapja).
Ma írták ki az oviba felvételt nyert gyerekek névsorát, és Ákos szerepel rajta!!! Az alapján, amit a vezetőnővel beszéltünk, nem adtam sok esélyt a bekerülésre, de sikerült! Nagyon örülök, mert úúúúúúúgy várja, hogy mehessen!
Ja, és sikeresen túléltem az első fogorvosi kezelést is. Lesz még pár, de a lényeg, hogy elkezdtem!

2010. május 31., hétfő

Nem elég...

... hogy éjjel Zsófi sírva fájlalja a fülét, és összehány mindent a láztól
... hogy Ákos is lázas, köhög, taknyos, és nagy vergődésében az ágyról is leesik

én még azzal is szopatom magam, hogy Orsira újabb és újabb pisigyűjtő zacskókat szereljek az éjszaka közepén, persze tök hiába, mert üvegbe tölthető mennyiséget nem sikerül összeszedni...

Mazochista vagyok.

2010. május 29., szombat

Nem igazság

Hogy a tegnapi napnak csak ma lett vége, de már a mai nap is egy órája tart!
Össze vagyok szakadva, alig bírok mozogni, gondolkodni meg... utópia...
Legalább szórakozni lettem volna...

Pedig most minden gyerekem cuki ám: Orsi ééédesen gurgulázik az ágyunkban, Zsófi és Ákos nagy egyetértésben rajzolnak a nappali parkettáján hasalva - lehet ennél többet kívánni? (Na jó, én azt kívánnám, hogy mindezt délben kezdjék csak el, és akkor is NAGYON HALKAN.)

2010. május 28., péntek

Neogranormon - a szabadság illata

Kinga legutóbbi bejegyzését olvasva elgondolkoztam, van-e hasonló jelentéssel bíró tárgyam, mint neki (volt) a napozószék. Nem jutott eszembe ilyen.
Aztán ma, egy überfosul alakult délutánt követő extravacak estén megvilágosodtam. Zsófit ebéd után hoztuk el az iskolából, és nem túlzok, 13 és 21 óra közt csak néha szakította meg hüppögéssel vagy kötekedő kérdésekkel a hisztizést. Ákos csak a kora estébe nyúló délutáni alvásból ébredt hasonló idegállapotban, így ő nettó 2 órányi hisztiidőt tud csak felmutatni (de a késői sziesztának hála még nem alszik).
Gábornak ma estére kimenője van, én (fittyet hányva a két őrjöngő nagyobb ordítására) levetkőztettem Orsit a fürdéshez, és ahogy a fenekét töröltem, megéreztem a popsitörlő illatát.
Biztos tudjátok, milyen az, amikor egy illat konkrét helyzetet, időszakot, személyt idéz... Hát ezt éreztem. Hiába használunk sokszor ilyen törlőkendőt, nekem ez most a kórházban töltött 3 napot jelentette, és ha hiszitek, ha nem (bizarr vallomás, elismerem), de visszavágytam oda...
Szülés előtt sokszor hangoztattam némi ironikus felhanggal, hogy az a 3 nap lesz az én wellness hétvégém, de sose gondoltam volna, hogy néha utólag is így érzem majd. Azt meg pláne nem, hogy egy popsitörlőt szagolgatva relaxálok majd, de hát szegény ember vízzel főz...

2010. május 19., szerda

Mondják meg az anyukáknak!

Talán rájöttetek sokan, hogy a bejegyzés címét egy Szabó Magda-regény ihlette. Ha nem, akkor most mondom... :)
És idézni is fogok belőle hosszan, hátha mást is ugyanúgy megérint, ahogy engem. Szabó Magda ezt utoljára 12 évesen tudta nálam elérni amúgy (nem az Abigél olvasása közben, bár azt is kedveltem, hanem a Születésnap c. regény egy mozzanatával).
Szóval a könyvet (Mondják meg Zsófikának!) értelemszerűen Zsófi kapta a névnapjára Andi barátnőnktől - azt hiszem, nyugodtan fogalmazhatok így. Én is szemezek vele már vagy 2 éve, de aztán mindig úgy gondoltam, hogy még korai. Szerencsére ő nem. Vagy nem gondolta elég hamar, csak otthon. És szerencsére tévedett.
Zsófi nekiesett, ahogy hazaértünk vele, én meg még nem mertem megkérdezni, vajon ő is élveboncolva érzi-e magát, ahogy én... Mert a hasonlóságok bizony nem merülnek ki annyiban, hogy a főszereplő kislány Zsófi, az apukája Gábor, az anyukája pedig Judit, neeem, közel sem!
Mostanában könyv nem igazán hatott az érzelmeimre, sőt, katarzist, vagy ahhoz közelítőt nem éltem át lassan 8 éve olvasás közben (ma is tisztán emlékszem az UTOLSÓ ilyen élményemre). Ebből még 20 oldalt se olvastam el, és tessék...
Bemásolom azt a részt, amin (először) sírva fakadtam:

„Apa nem szégyellte őt soha, igaz, hogy Apának nem volt kitüntetése, mint Anyának, és nem is beszélt a rádióban a gyereknevelésről. De azért mindig tudta, amit nem bírt kimondani, és ha nagyon komolyra fordult az eset, akkor bejött hozzá beszélgetni.
… és ő jött be hozzá Anyák napjának estéjén is, amikor kiderült, hogy elvesztette azt a sárga zsebkendőt, amelyet erre az alkalomra hímeztettek velük az iskolában. Zsófi nem tudott ajándékozni, a perselyét egy szóra kiürítette, ha arról volt szó, hogy örömet szerezzen valakinek, de sose bírt megszólalni, csak nyújtogatta vörösre gyúlt arccal az ajándékát, és pici korában, ha köszöntőverset tanítottak neki, eldobta a virágot, és sírva fakadt, mikor már a szavalásra került volna a sor.
Anyák napja olyan volt számára, mint a lidércnyomás, mert Anya szavakat várt tőle, vagy legalábbis verset, s ő mind odaadta volna a vérét Anyának, ha azzal meggyógyíthatta volna valami betegségből, de szavalni szégyellt, prózában sem bírt arról beszélni, mennyire szereti Anyát. A zsebkendő, amely úgy-ahogy megoldotta volna a helyzetet, mint Anyák napján kiderült, valahogy eltűnt a táskájából, s mikor Kató néni átjött ebéd után, s eldicsekedett a Marianne-tól kapott kézimunkával, ő meg csak ott állt, egyik lábával a másikat simogatva, Anya szemét elfutotta a könny, és azt mondta Kató néninek: „Zsófikának, sajnos, fejletlen az érzelmi élete.”
Apa este, mikor leült mellé, nem beszélt a zsebkendőről. Nagyapáról beszélt, akit Zsófi nem is ismert, milyen kemény ember volt, kevés szavú, szigorú, s mikor Nagymama olyan nagyon beteg lett, egyszer csak sírva fakadt az ágyánál. Ő meg Kató néni csak elhűltek, olyan érthetetlen és félelmetes volt, hogy sír, Nagymama meg felnézett, és mérhetetlen csodálkozással azt kérdezte Nagyapától: „Hát te szerettél engem, János?”
„Az emberek legtöbbjének folyton meg kell mondani, hogy szeretjük – mondta Apa -, vagy meg kell mutatnunk úgy, hogy megértsék, különben sok gondjuk-bajukban nem veszik észre.”

Anya a könyveit rakosgatta a másik szobában. Benyitott hozzá, nézte egy darabig. Anya még vékonyabbnak látszik ebben a fekete ruhában. … „Velünk valami borzasztó dolog történt – gondolta Zsófika – veled is, meg velem is.” Vajon megérti Anya, miért nyitott most be hozzá? Érzi vajon, hogy így még sincsenek olyan egyedül, mintha mindegyikük maga van a szobában?
Anya csak azt látta, hogy Zsófi ott áll a küszöbön, bámul rá, és eszébe se jut, hogy adogassa a könyveket, vagy kimenjen a másik portörlőért; nem segít semmit, csak néz. Lehet, hogy az apja, szegény, mégis tévedett, és nincs benne jóindulat, udvariasság, semmi? Irtózatos lenne! „Ha nem akarsz segíteni, felesleges nézned, hogy más hogy dolgozik” – mondta, és egy halom könyvet kiemelt a ládából. Zsófika sarkon fordult, visszament a szobájába. Visszaállt az ablakhoz.”

(Szabó Magda: Mondják meg Zsófikának!)

2010. május 17., hétfő

Big Brother

Engem figyelnek. Biztos látták, mennyi panaszt, szentségelést küldtem szerteszét msn-en, skype-on az elmúlt 2 napban.
Melegek a radiátorok.
Csak ez lehet az oka.
Mondjuk léphettek volna még azelőtt, hogy az újonnan vett melegítő nemtommit beüzemeltük, de nem szidom őket tovább... Inkább átterítem a 2 napja megszáradni képtelen ruhákat a fűtőtestekre.

2010. május 11., kedd

Nem szoktam ilyet

Nem szoktam szépségversenyre nevezni a gyerekeimet, de most beugrottam a címnek, hogy "fotópályázat", és hogy a "legmegkapóbb" képet keresik. Oké, naiv voltam, de azt éreztem, Szilvi munkáinak van helyük az élmezőnyben, és hogy van olyan fotónk, ami simán beillene anyák-napi képeslapnak. Szóval beneveztem. És látom már, hogy ez is csak egy "kinek van több ismerőse"-verseny, de azért megköszönöm, ha gyarapítjátok a szavazataink számát.
Nem muszáj, és akkor sincs harag, ha mások fotóit szebbnek találjátok.

ITT TUDTOK RÁNK SZAVAZNI

Köszönjük.

2010. május 2., vasárnap

Kedves Anyuka!

Ha

- nehezedre esik is éjszaka/korán reggel felkelni a gyerek(ek)hez
- a gyereked néha fürdés nélkül fekszik is le
- túl béna, netán türelmetlen vagy ahhoz, hogy kézműves foglalkozásokat tarts a gyereke(i)dnek
- a leszakadt gombok felvarrásában ki is merül ruhajavítási hajlandóságod (vagy még eddig se terjed)
- úgy gondolod, hogy egy kirándulással töltött nap befejezhető a Mekiben is
- nem mértél le, és jegyeztél fel minden etetést, nem mérted a babád meztelen súlyát minimum hetente, és nem olvastad az összes létező szakirodalmat a csecsemőgondozásról
- nem jár(ta)tok rendszeresen babaúszásra, fejlesztésre, játszóházba
- a D-vitamint nem adtad be minden nap az előírás szerint

- nem tudod, mi a Bakugan, a Wii, vagy nem ismered név szerint az összes fagylaltszínű pónit
- a nagylányoddal naponta veszel össze olyan dolgok miatt, amikért anno Veled is (hiába) veszekedtek a szüleid

- sokszor úgy érzed, megőrülsz, ha még egy sikítást hallasz a nappali felől (mert naná, hogy nem a szobájukban játszanak)
- már ezerszer megfogadtad is, hogy soha többet nem mész emberek közé egy ILYEN gyerekkel
- a Tiédet néha szívesen elcserélnéd a barátnőd nyugodt, szófogadó, készséges gyerekére, aki soha nem hisztizik, elpakol maga után, és a körmei alatt sincs piszok
- a puzzle darabjai csak a kibontás utáni 2 percben vannak is meg hiánytalanul
- ha egy szál virágot se kaptál ma senkitől

attól még simán jó anya vagy, és megérdemled…

2010. május 1., szombat

Koppanás

Tudtuk ám, hogy május elseje van! És hogy az a munka ünnepe! Voltunk úttörők, felvonulást is láttunk nem egyszer.
Csak ma valahogy olyannyira el voltunk foglalva a saját kis ünnepünkkel - mert igenis valahol ünnep, ha 24 órát MAJDNEM kettesben tölthetünk (egy 3 hónapos még ugye nem sok vizet zavar, de ezt is csak a többgyerekesek tudják), nem is sűrűn adatik meg - , hogy addig a képletig már nem jutottunk el agyilag, miszerint nemzeti ünnep = zárt boltajtók... Szóval elindultunk vásárolni. Végre nyugodtan. Nem kell senkivel semmin vitatkozni (ki tolja a kocsit, milyen sajtot vegyünk, miért nem kell otthonra még egy labda, se 1500 db-os puzzle, stb.), nem rohangál el egy gyerek se (értsd: Ákos nem rohangál el), úgyhogy lehet nézelődni, illetve beszélgetni arról higgadtan egyetérteni abban, mit miért nem veszünk meg.
Itthon elhatároztuk, hogy a Lidl az úticél (máskor ez se egyszerű ám!), majd azt is, hogy melyik. Az úton megállapodtunk abban, hogy a holnapi anyák napjára való tekintettel beugrunk a közelében lévő Praktikerbe is virágot nézni a nagymamának, akihez holnap a gyerekekért megyünk, és ebben se volt köztünk vita.
Aztán megérkeztünk az üres parkolóba. És még mindig nagyon nehezen esett le. Azt hiszem, a Kész átverés-ben is sikert arattunk volna a bamba képünkkel, de aztán feltaláltuk magunkat, és ha nem túl is költséghatékonyan, de kihasználtuk a nyugodt pénzköltés lehetőségét.
Persze ettől még tej nem lett itthon. Se citromlé. Se felvágott. Se virág.
Holnap reggel (kicsit kevesebb pénzzel) vissza a START mezőre...

2010. április 30., péntek

Megint péntek

(És most nem a zenekarra gondolok...)

Azért van abban némi mazochizmus, ha egy olyan ember, aki elvből nem eszik késő este, jobbnál jobb gasztroműsorokat néz órákon keresztül...
Jamie: steak rostélyosból, rozmaringgal, grillrácson sült steak burgonyával...
Gordon: tésztában sült mustáros-fűszervajas lazac.
Múlt éjjel gyümölcstortákról álmodtam.

Jaj...

2010. április 28., szerda

Zsófi felfedezése

Ha a nyár, illetve a tél szavak utolsó betűit megcseréljük, értelmes szavakat kapunk. Bezonyám.

Az iskolai matekversenyen második lett.
Orsi csípője az ortopéd szakorvos szerint rendben van.
A blogom pedig új ruhát kapott ma.
Remélem, tetszik!

2010. április 25., vasárnap

Öntudatos lejmoló

Akárhova megyünk, ha egy anyuka kezében zacskó, esetleg műanyag doboz nyílik, Ákos ott terem. Így volt ez tegnap a Népligetben is, ahol olyan anyuka és kislánya mellett sikerült biciklivel lefékeznie, akik tök ugyanazt ették egy padon ülve, amit mi is. Nem baj, ő akkor is odaáll, szépen néz, ha nem foglalkoznak vele, közli, hogy "Én is kéjek...!"
Én nagyjából itt érem utol (nem túl jó a kondim mostanság, tény), felmutatom az ugyanolyan zacskónkat, anyuka nevetve állapítja meg, hogy a másé mindig jobb (naná, én is pont így reagálnék), kérem Ákost, hogy köszönje meg, ő mondja is, hogy "Köszííí!", majd indulna tovább. Anyuka viccesen utána szól, hogy "Szivííí!", erre Ákos ledöbbenve megáll, és közli: "Nem vagyok szivi! Én Ákos vagyok!" Aztán köszönés nélkül elporzik.

(Igen, a modorán még van mit csiszolnunk.)

2010. április 21., szerda

Pillanatok

Amikor Gábor elviszi mellőlem Ákost, és próbálja elmagyarázni neki, hogy rosszul érzem magam, majd Ákos később az ölembe mászva megkérdi, „Anu, jobban lettéééél…?”
Amikor Orsi nem a feje fölött lógó színes játékokat nézi, hanem a Bátyjára bámul nagy szemekkel, Ákos pedig, miután felhívom erre a figyelmét, mellé hasal, „Itt a Petikönyv, nézd csak Orsi, itt mennek az antóóók!”
Amikor Zsófi és Ákos az ágyunkon hanyatt esőst játszanak, azon versengve, ki pattan vissza magasabbra, Ákos pedig számol, „Nééégy, hat, kettő, haaaminc, raaaajt!!!”, majd egyszerre hangzik fel, hogy „Nyeeeertem!”, de nem vesznek össze rajta, kinek is van igaza…
Amikor Ákos két cumival szerepjátékozik (másra nem használjuk őket, nem váltak be), a cumik köszönnek, bemutatkoznak, megtudakolják egymás hogylétét, hazakísérik egymást „Na jó, én hazamejek, én is mejek utánad, ez itt te hááázaaad? Najon szép!”, majd puszival elválnak, én meg magamban nevetek…
Amikor megkérem Zsófit, hogy míg befejezem a dolgom, szórakoztassa, vagy épp nyugtassa meg Orsit, és a saját hangsúlyaimra ismerek, ahogy beszél hozzá…

Oltári közhely, nyálas is, de ezekért érdemes élni.

2010. április 17., szombat

Vadaspark

A múltkor azt írtam, ha ünnep, akkor kirándulás. Nos, ha hétvége, akkor is. Általában. Ráadásul azon ritka hétvégék egyikét éljük, mikor Gábor szombat-vasárnap velünk van, se munka, se koncert, se családi összejövetel, se bevásárlás, 2 nap csak a miénk. Lelkesek is voltunk!
Zsófival még este az ágyba vitt reggeliről beszélgettünk, kérdezte, hogy szeretem-e (néha meglepnek vele). Itt az ideje színt vallani, ha már a szokásaimat nem ismerik, gondoltam… Kihangsúlyoztam, hogy a rám gondolást, a figyelmességet, az igyekezetet, ahogy Gáborral konspirálnak, azt nagyon szeretem, de nem bírok ébredés után enni… Azt mondta, ő bírna, és még soha nem vitte neki senki ágyba a reggelit… Nyilván ez volt ma reggel az első gondolatom, és persze a kivitelezés se maradt el (bár azt sajnos nem mondhatnám, hogy Zsófi még ágyban volt, ahogy azt sem, hogy 2 órán belül elfogyott a fél kiflije).
Ilyen előzmények után jutottunk arra, hogy ma irány Budakeszi, holnap pedig csak a Sportligetbe, vagy valami hasonló helyre látogatunk el, mert újra rosszabb időt jósolnak. Míg én készülődtem, a fiúk elszaladtak a Decathlon-ba akciós túracipőért - már harmadszor az elmúlt egy hétben, szóval a benzint is számolva már rég nem akciós, de mindegy.
Ahogy visszaértek, kezdetét vette Zsófi szokásos nyávogása, majd hisztije, mely minden családi program velejárója, megszokni mégse tudjuk valahogy… Miért oda megyünk, miért pont most, miért ebben a ruhában, abban a cipőben ő biztos nem, különben is sütni fog a nap, esni fog az eső, és nincs is ott semmi érdekes, a Vidámpark sokkal jobb lenne, nem jön velünk sehova, majd újra az elejéről az egész, sorrend néha változik, hangnem egyre drámaibb, mígnem oda jutunk, hogy kéri a bőröndjét, el is költözik innen…
Nem szépítem, majdnem megpofoztuk.
Az úton aztán rendben volt minden (naná, hiszen a Józsefet hallgattuk), de a kiszállást követően kiújult az egész konfliktus, kezdve azzal, hogy ő fázik. És bizony se mellény, se dzseki, se kardigán, mert ÉN NEM MONDTAM. Természetesen pisilni se volt ma még (délben értünk oda!), mert ÉN NEM MONDTAM. És ne üssön meg a guta. A fázós nyávogásból kialakuló vitával megint elvoltunk vagy 10-15 percig, ugyanazokat a köröket futva (fázom, tudom, hogy fázol, de sajnos nem tudok mit csinálni, majd a napon jobb lesz, de miért nem hoztunk nekem több ruhát, te miért nem hoztál magadnak, nem mondtad, miért kell mondani, nagylány vagy, még egyszer sajnálom, de én nagyon fázom, menjünk haza, majd a napon jobb lesz, stb…).
Eközben Ákos idesétált-odasétált, mindent megnézett, a görényt hollónak, az egerészölyvet patkánynak szólította (sok volt az új információ), a gólyáknak nagyon örült, azokat bármikor felismeri, a kacsákon jót mulatott, mert furcsa hangot adtak ki, miközben ittak - az egész gyerek csupa derű, vidámság, érdeklődés volt… Beszállt más gyerekek kópéságaiba, de egyedül is sokáig elnézegette a neki tetsző állatokat.
Miután Gábor szerzett egy húzós kiskocsit, amibe beleülhettek, Zsófi kedve is megjavult, bár sehol nem szállt ki állatokat nézni, még etetni se nagyon. Állítása szerint így se maradt le semmiről (szerintem az ő ingerküszöbe sajnos már magasabban van ennél). Egy kivétel azért akadt: az újdonságnak számító barnamedvék kifutójánál ő is kiugrott, hogy a többi gyerek példáját követve versenyt fusson a medvével. És le is győzött mindenkit.
Míg a fiúk a tanya állatait etették friss szénával, addig mi magunkat: egy padon sütkéreztünk a kora délutáni napsütésben, és kürtős kalácsot rágcsálva beszélgettünk mi, csajok. Ahogy az már lenni szokott, Orsi ezt a programot is végigaludta. A parkolóban megetettem, addig a többiek megmászták a sziklafalat, aztán hazafelé megint József.
Jut eszembe, a parkolóőr megdicsért minket, amiért KOMOLYZENÉT hallgatunk, nem valami mai, számítógéppel 2 perc alatt összetákolt vacakot. Vajon mit mondott volna, ha az A-Punk koncertfelvétele marad a lejátszóban…?

2010. április 16., péntek

Kínálat

Tudom, hogy lehetne olvasni is (szoktam majdnem minden nap végén, mikor ágyba kerülök), de azért az ember szívesen leülne megnézni egy filmet péntek este, pláne, ha már végigjárt egy bevásárlóközpontot, felhalmozott egy rakás friss alapanyagot, és ezekből 3 féle főtt ételt le is gyártott a hétvégére. És mit lát? Egyszerre 4 csatornán (AXN, RTL Klub, TV2, Viasat3) helyszínelnek, ami már csak azért se egészséges, mert egy 9 (sőt, igazából 8 és fél) éves gyerek még simán fent van ilyenkor.
De megtaláltam a legtutibb alternatívát: Jamie Oliver és Gordon Ramsay. Ők az én embereim. Éljen a TV Paprika.

(Megjegyzem, régi gasztroműsor-fan vagyok, lehet az Floyd, Nigella, a Két duci hölgy, a Guruló büfé, vagy éppen Rosemary... Azt megfigyeltétek, hogy bár az angol konyha SZERINTEM nem tud túl sok igazán jó ételt felmutatni, mégis ők viszik a pálmát a főzős műsorok terén? Ó, ezt még tudnám ragozni, de lassan hosszabb a zárójeles rész, mint maga a bejegyzés, úgyhogy majd máskor. Mert azért eszembe jutott pár angol finomság...)

2010. április 13., kedd

Ki mit hall meg...

Húsvétra Zsófi azt kapta a családomtól ajándékba, hogy magukkal vitték a Madách-ba a József, és a színes szélesvásznú álomkabát előadására. Megfejelték ezt műsorfüzettel, cd-vel, dvd-vel, ahogy illik, ezúton is köszönjük. (Külön jó, hogy a szereposztás nem egyezik, így Zsófi rögtön 3 verzióval ismerkedhetett meg.)
Korábban írtam már erről más musical vonatkozásában, úgyhogy nem árulok el titkot: közel két hete József-lázban égünk, még a kocsiban is ezt hallgatjuk, és mosogatás közben is ezt nézem. Említettem is anyunak, aki megkérdezte, hogy „Akkor már ti is egyfolytában azt énekelgetitek magatokban, hogy ne add fel, József…?”.
Hát nem. Nekem azok a sorok kúsztak be az agyamba, hogy „Szép vagyok, mint senki más, egy sétáló műalkotás…”. Úgyhogy én az önbizalom-tréninget is köszönöm, rám fért.

2010. április 12., hétfő

Sza-na-húúú

Most csak annyit szeretnék elmesélni, hogy citromot enni még akkor is nagyszerű, ha összehúzza az ember száját, és fél liter nyál csorog közben a pólójára, illetve van, akinek azt is könnyedén megbocsátjuk, ha vigyorogva belehány a szánkba, miközben csókolgatjuk...
(Utóbbi eseményt azért nem kívánom fotóval dokumentálni.)

2010. április 5., hétfő

A bezzeg-gyerek


Tíz anyából kilenc és fél most azt hiszi, hogy MÁSÉRÓL fogok írni, pedig nem.
Harmadszorra eljutottunk oda, hogy NEKEM van bezzeg-gyerekem. Orsiról egyszerűen csak olyat tudok mondani, amivel akaratlanul is megforgatom a kést egy másik anya szívében, mert TÉNYLEG jól alszik, szépen eszik, nem sírós, és még azt is gyönyörűen viseli, hogy (kihasználva nyugalmát) ő néha csak a sokadik a sorban, ha öltözésről, fürdésről van szó, de az is előfordul, hogy az evéssel is várnia kell kicsit. Az ünnepek alatt feltűnt az is, hogy nem szeret annyira kézben lenni: míg a rokonok karjában csak vergődött, és végül már hozzám visszakerülve se érezte túl jól magát, széles mosollyal nyugtázta, amikor az ágyra fektettem, és csak fölé hajolva beszéltem hozzá, énekeltem neki.
Félre ne értsetek: végtelenül irritál, ha egy rokon (vagy szomszéd) néni felteszi a szokásos "És jó baba?" kérdést, egyrészt mert egyik újszülöttet se gondolnám rossznak, másrészt mert a jóság nálam nem egyenlő azzal, hogy csendben van, és anyuka nyugodtan nézheti tőle a Barátok közt-öt. De azért lássuk be, harmadikra nagy mázli kifogni egy olyan kiscsajt, aki mellett a másik kettőt nagyjából ugyanolyan színvonalon képes vagyok ellátni, mint korábban...! Illetve azt hiszem, ez nem is mázli, inkább szükségszerű, hogy Ő ilyen legyen...

2010. április 4., vasárnap

Ha ünnep, akkor...


... kirándulás.
Nem vagyok egy nagy növényszakértő, sőt, évente pontosan annyi dísznövényt sikerül kinyírnom, ahányat ajándékba kaptam (ettől még örülök, ha kapok, sőt, meghat a felém áradó bizalom, az új esély), gyakran vezet az utunk különféle parkokba, arborétumokba. Egyrészt lenyűgöz a hatalmas fák, a virágzó mezők látványa, másrészt kedvelem a zegzugos, de babakocsival is kényelmesen bejárható ösvényeket. Nem egyszer látogattunk el a gyerekekkel Alcsútdobozra, Bábolnára, Gödöllőre, vagy éppen Vácrátótra – ma ez utóbbit vettük célba. És rájöttünk, hogy bár Ákos még nincs 3 éves, már harmadszor babakocsizzuk-cipeljük-sétáljuk végig vele a parkot! Amikor először „járta be”, még Orsinál is kisebb volt (ő épp ma 10 hetes egyébként) – tehettük, hiszen Ákos nyár közepén született, így nagyjából egyhetes korától sétáltunk vele napi rendszerességgel.
Megállapítottam, hogy a növények teljesen hidegen hagyják, szívesen figyeli viszont a lepkéket, kedveli a hidakat, a barlangot, és bármit, amire fel lehet mászni. Zsófival egész úton szerepjátékozni kellett, és ha őszinte akarok lenni, én is hajlottam erre, csak én mást képzeltem el magamnak, magunknak… Nagyon szívesen élnék valami hasonló helyen!
A kiadós, nagyjából 2 órás séta után természetesen Vácot se hagyhattuk ki – mióta tavalyelőtt felfedeztük magunknak, nem kérdés, hogy egy fagyizás, illetve séta erejéig muszáj útba ejteni.
A belvárosban Orsi már jelezte, hogy éhes (akkor már 4 órája aludt egyfolytában), így nem maradtunk sokáig, de ha most végignézek a családon, hát igazából elég is volt ennyi gyaloglás egy napra! Vissza kell még rázódni az aktív hétvégékbe…

2010. április 3., szombat

Mindenki kidőlt

Zsófi a nappali szőnyegén alszik, az aktuális rajzára borulva (furcsamód mégis betakarózva). Gábor a kanapén (persze állítólag nézi a filmet). Ákos még az autóban aludt el hazafelé jövet, így csak a dzsekit és a cipőt varázsoltuk le róla, majd letettük az ágyba. Orsi szintén visszaájult a hazaúton (közel egész napos alvás után), és még mindig a hordozóban szundikál.
De hogy én miért nem fekszem le...?!

2010. március 25., csütörtök

Ilyet máskor is csinálok

Mert olyan egyszerű. És finom lett már elsőre is, hát még akkor milyen jó lenne, ha legközelebb ezt vagy azt kicsit megvariálnám a receptben... Ha több/kevesebb cukrot/csokit/fahéjat/gyümölcsöt tennék bele, vagy még egy tojást a tésztájába...
És általában ennyiben maradunk. El is felejtem, hogy tudok pl. kakaós csigát sütni, meg világbajnok almás pitét, hogy az ennél sokkal gyorsabban elkészülő süteményekről már ne is beszéljünk. Sajnos egyiket se készítem el egynél (vagy kettőnél) többször, nem válik rutinná, pedig milyen jó lenne, ha legközelebb már receptböngészés nélkül is menne! Na meg az is, ha rendszeresen kerülne a család elé házi sütemény.
De valami olyan hülye kettősség van bennem! Amit megsütöttem, az már nem izgat tovább, amivel pedig még nem próbálkoztam, attól olyannyira tartok, hogy nem forszírozom.
Pedig az, hogy az édesség, amit készítek, fél órán belül elfogy, legyen az joghurttorta, vagy egy gáztepsire való pite, jelzésértékű...
Ezt tegnap max. 20 perc alatt dobtuk össze Gábor névnapjára Zsófival, de ebben az időben az is benne volt, hogy megpucoltam a gyerekszoba ablakát, míg a zselatin hűlt. Az elfogyasztása még ennyi időt se vett igénybe, holott 4 darab, szintén házi sütésű pizza után vágtuk fel...

2010. március 22., hétfő

Harmadszor is

Bár egyre erősebb a gyanúm, hogy bojkottáltok a sorozatfüggéssel kapcsolatos coming out-om óta (említett sorozatból azóta egyetlen részt se bírtam megnézni, no nem emiatt, csak időhiányból kifolyólag), nem csüggedek, és újra arcokat hozok, ezúttal a szerdán 2 hónapos Orsi arcait... Nehéz még gondolatokat, érzéseket látni mögéjük, én pedig csapnivaló fotós vagyok, de ebből az időszakból is kellenek az emlékek!




Látom magam a szemeiben...