2008. március 30., vasárnap

"K" betűs felsorolás

Mármint programokból. Szépen sorban:

Koncert: Nem, nem tévedés, hogy ezzel kezdem, ugyanis péntek délután kiderült, hogy a 29-én 0 óra 40 perc, az péntek éjjel van, nem pedig szombaton. Még időben! Egy félreértés miatt így is elmaradt egy utcai koncert, amit a Nyugatinál lévő színpadra terveztek, hát durva lett volna, ha a Csodák Palotája miatt is csak szombaton reklamálnak… Szóval a péntek délután pánikszerű készülődéssel, pakolással telt, hogy emberi időben érjünk át Káposztásmegyerre, majd gyors vacsora, fürdetés, altatás után indultunk is Bezi kocsmájába (Dongó Café, ez itt a reklám helye), onnan pedig éjfélkor a Millenárisra. A zenekar hangulata alapján semmi jóra nem számítottam, de maga a buli irtó jól sikerült – mondjuk elsősorban a hangosításnak és a közönségnek köszönhetően! Két nagyon részeg srác végigtáncolta az egészet (na jó, a közepén engem is a színpad elé rángattak, szóval kicsit besegítettem nekik), a Sex and Violence-re pedig a színpadra került egy hegedűs, aki felejthetetlenné hangszerelte át az Exploited egyébként hmmm… minimum egyszerűnek nevezhető nótáját. A spontán produkciónak köszönhetően nagyon megnőtt az A-punk péntek esti rajongótábora, azt hiszem, fogalmazhatunk így. És bár visszatapsolták(tapsoltuk) őket, a könyörtelen szervezők szíve nem lágyult meg, keményen leparancsolták a fiúkat a színpadról. Kettőtől fél négyig a Rézmál teraszán múlattuk az időt, egy unplugged koncert zenei aláfestésével (Don’t cry-t vinnyogó kamaszok, tábortűznél megszokott gitárhangzás, néha egy kis hegedűvel, szájharmonikával fűszerezve, mindezt a mi asztalunknál prezentálva), de valahogy nem bántam: én csak teáztam, és élveztem a tavaszi éjszakát…

Közgyűlés: Na, a hangulatos éjszaka miatti késői (korai?) fekvés szombaton igencsak megbosszulta magát! Fél ötkor kerültem ágyba, de Ákos nemigen akart már akkor aludni, így hétig időnként elbóbiskolva kínlódtam vele, majd a közben felébredt Zsófival, míg a Papa ki nem halászta őket az ágyból, hogy kicsit alhassunk (áldassék a neve ezért a hőstettért!). Nyolckor mindenképpen fel kellett kelnem, így Ákossal kemény két órás alvás után indultam el a közgyűlésre, ami a naivan elképzelt 2-3 óra helyett kereken 7 (!) órán át tartott. Persze vitathatatlan, hogy fontos dolgokat beszéltünk át és szavaztunk meg, ráadásul mindössze kétszer tartottunk 5 perc szünetet, szóval nem mondhatjuk, hogy eltököltük az időt, mégis kezdtem a végére már türelmetlenné válni. Ákos kétszer aludt el a 7 óra alatt, de néhány perc után fel is ébredt mindig. Nagyon hálás vagyok Emőkének, hogy olyan kitartóan szórakoztatta-hurcolászta Ákost, mert nélküle nem bírtam volna!

Korizás: És amíg mi Ákossal a dúlaegyesület ügyes-bajos dolgairól szavazgattunk, Zsófi felavatta a karácsonyra kapott korcsolyáját Gáborral. Erről sokat nem tudok mesélni, hiszen én csak a végeredményről értesültem: fáradtság, kék-zöld foltok, Gábor lábán óriási vízhólyagok (ez a kölcsönzött kori átka!), és mindezek ellenére csillogó szemek…

Kirándulás: Ma a jó időt a Margitszigeten ünnepeltük – nagyjából fél Budapesttel, és néhány busznyi kínai (koreai/vietnámi?) turistával együtt. Volt minden: nagyréten fekvés, vadaspark megtekintése, vattacukor (ez utóbbi csak Zsófinak), aztán bőgés főtt kukoricáért, utána „éhes vagyok”-nyűglődés, „fáradt vagyok”-nyavalygás, majd "nem akarok még hazamenni"-nyekergés, végül „mikor érünk már a kocsihoz”-nyafogás – ahogy egy családi kiránduláson lenni szokott. És most még egy szavunk se lehet, mert egyelőre csak egy gyerekünk tud beszélni…




2008. március 28., péntek

Élünk

Van két félkész blogbejegyzésem is elmentve a gépen, de nem látom, mikor lesz esélyem befejezni őket, így gyorsan bejelentkezem, mert szerencsére sokan hiányoltok, reklamáltok.

Szóval megvagyunk, eltelt a húsvét is – az egészből csak a Gellérthegyen (Ákos hegyén) tett vasárnap reggeli séta, illetve a Gábor-napi vendégség érdemel szót, a többi már feledésbe is merült. Na meg az ajándékok! Zsófi megnyerte a Jackpotot, ugyanis a Fogtündér a Nyuszival egyszerre látogatta meg; volt is nagy öröm! (Tegyük hozzá, megdolgozott-megszenvedett érte, hogy így legyen, de ezt sajnos nyilvánosan nem részletezhetem, mert nem vagyok rá felhatalmazva.)

Gábor tegnap vizsgázott, Ákost hízókúrára kell fogni, holnap MODULE közgyűlés, este pedig A-punk koncert – ennyi van velünk pillanatnyilag. Meg a nemalvás.

2008. március 20., csütörtök

Önbizalom...




Zsófi ma egy kvízműsor kapcsán: "Ha nagy leszek, én is szerepelni fogok valamelyik kérdezős műsorban. Vagy nekem is lesz egy ilyen műsorom!"
(Jaaaj, csak ezt le ne törjük benne! Dehogy vágyom én arra, hogy mindenáron kvízműsort vezessen, de higgye el magáról felnőttként is majd, hogy simán képes lenne rá...)

Választás

Nem politikáról lesz szó, legfeljebb közvetve, ezt a gondolatmenetet egy anyuka szavai hozták ki belőlem tegnap. Iskolakeresőben vagyunk ugyebár, és ő a második alkalom után, amit egy tanítónő bemutató óráján töltöttek, úgy döntött, elég volt. Azzal érvelt, hogy anno nekünk is megfelelt az az iskola, ahová lakóhely szerint tartoztunk, ergo a fia is túléli, ha a legközelebbi iskolába íratják. Nem nekem szánta ezt a mondatot, csak meghallottam, ahogy öltözködtünk, annyira paraszt meg nem vagyok, hogy beleugassak más, félig-meddig ismeretlen emberek beszélgetésébe, így aztán itt reagálok, és ha vita lesz belőle, hát maximum Veletek vitázom, nem vele.

Nem nagyon akarok rendszerváltással, meg demokráciával jönni, de közel 20 év alatt tényleg (csak) idáig jutottunk? Azt se állítom, hogy Zsófi nem a legközelebbi iskolában köt ki végül, mert egyelőre ez sincs kizárva, de ha így lesz is, akkor döntünk erről, ha a számunkra szóba jövő összes opcióról tájékozódtunk. A boltban is választunk, autóból se azt kapja az ember, amit kiutalnak neki, orvoshoz se feltétlenül a körzetihez megyünk, miért lenne ez másként az iskolákkal, a tanítónőkkel?

Igazat adok anyukának abban, hogy sz.r és sz.r közt választani nem igazi alternatíva, de amíg nem láttam mindet, nem tudhatom, mind az-e, arról már nem is beszélve, hogy még mindig van kicsit rossz, és nagyon rossz, a gyereknek ellenszenves, és nekem ellenszenves, van közelebbi sz.r és távolabbi talán-nem-annyira sz.r, és ezt szerintem a gyerekéért végigjárja az ember. Ja, hogy ez kényeztetés? Hát akkor a klíma a kocsiban, a padlófűtés a lakásban, vagy a 3 rétegű vécépapír is az, tessék visszamenni 20 évet az időben, de sürgősen… És nehogymá’ a gyerek dirigáljon, hát mit tudja ő?! (Még a végén megtanul kritikusan értékelni és döntést hozni, nem úgy, mint a mi generációnk nagy része…)

2008. március 19., szerda

Ki vagyok én?

Jelöltettem magam a MODULE elnökségébe, és most bemutatkozót kell írnom magamról a levelezőlistánkra, de ez csak apropó, nem ez indukálta magát a kérdést. Nem, nem fogok belemenni abba, megismerhető-e a világ/az egyén, vagy hogy ki álmodik kit, még csak arról se futtatok eszmét, hogy is veri át magát az ember, énképet barkácsolgatva magának, meg hogy színház az egész világ, mindannyian álarcot viselünk, satöbbi (na, az is egy jó zenekar például!)…

Egyszerűen úgy érzem, nem tudom már magam definiálni, vagy hogy kábé annyiféleképpen tudnám, ahány emberrel beszélek. „Normális” állapot ez? Talán jól van ez így, hogy képtelen vagyok néhány szóban, vagy egy bővített mondatban elmondani, ki vagyok, milyen vagyok, mivel foglalkozom, engem mégis zavar kicsit, hogy nem érzem egységes egésznek azt, ami pillanatnyilag jellemző rám.

Tehát bemutatkozás… (Különben figyeltétek, hogy még a profilomban is kikerültem?)

Hagyjuk is talán az olyan, egymásnak ellentmondó és tulajdonképpen elhanyagolható tényeket, hogy egyszerre tudom kedvelni Enya-t és Marilyn Manson-t, és a kedvenc ételeim közt ott a nyers cukkiniből készült saláta, de ölni tudnék egy jó csülkös pacalért is… Mindent tudok az egészséges életmódról, a méregtelenítésről, a zsírégetésről, nem kis készletem van torna dvd-kből, amiket használok is, de ha olyanom van, hát hetekig zabálok, hogy aztán újra átessek a ló másik oldalára. Lustának tartom magam (vagy talán arra tanítottak, hogy az vagyok?), mégis folyamatosan túlvállalom magam, és általában még boldogulok is mindazzal, amit a vállamra vettem - mert bár azt hiszem, link vagyok, valahogy nehezen viselném, ha nem tudnám tartani az adott szavamat. Szeretek hasznos és fontos lenni, de tanulom, hogy kell elviselni, ha valakinek nem vagyok nélkülözhetetlen. Úgy érzem, ez jól megy. Szeretnék bölcs lenni, de ahhoz nem vagyok elég türelmes és alapos – még csak az okoskodásig jutottam. (Most is miket írok…)

Nem nagyon tudok jobb elfoglaltságot, mint a gyerekeimet figyelgetni, ahogy tesznek-vesznek, ahogy ismerkednek a világgal, vagy ahogy egymásra néznek, de ha valaki egy koncerten látna, hát sose mondaná meg, hogy anya vagyok… - mint ahogy dúlaként tevékenykedve se nézne senki „punkfeleségnek”.

Napok óta morfondírozom azon, meddig színes, sokoldalú egyéniség valaki, és honnantól személyiségzavaros, netán skizofrén… Hangsúlyozom, én nem érzem egyik pillanatban, hogy most nem vállalnám a „másik” énemet (na tessék!), de azt gondolom, ezek egymással sok ember szemében nemigen férnek össze.

Emese után szabadon: „Hmmm…???”

2008. március 16., vasárnap

Újabb dőreségek...

Családi fejezet után újabb zenei kitérő következik, Gáborék ugyanis koncerteztek pénteken. Több szempontból is ez volt eddig a legjobb buli: igényes hangosítás, sok ember, jó hangulat, és a klub közelsége (legalábbis nekünk), így aztán fél háromig maradtunk is, noha az A-punk játszott elsőnek, 8 órától. A „főzenekar” a Vérvonal volt, akiket én már alapból, a nevük miatt is ellenszenvesnek tartok, és a zenéjük se igazán az én stílusom, de be kellett látnom, hogy a közönséget nagyon fel tudják dobni, és igazán jó bulit csináltak! Összességében elég vegyes volt a kínálat: szutyok punkzene után zúzós metál (lány gitárossal!), aztán egy kis Kiss-utánérzés (na, arról teljesen lemaradtunk, beszélgetésből kifolyólag), majd a Vérvonal - Zöld csillaggal és István, a királlyal a koncert végén. A koncert eseményeivel kapcsolatban maradjuk annyiban, hogy történtek normális emberekhez méltatlan dolgok, de józanul továbbra is mindenkit szeretünk!

Amitől még különleges volt ez a péntek este, az Balázs jelenléte volt. Közel két éve nem találkoztunk már, de nagyjából ugyanott folytattunk mindent, ahol 2 éve abbahagytuk, vagy ahol 12 éve elkezdtük… Felüdülés volt beszélgetni, együtt gondolkodni – vagy hagyni, hogy Balázs gondolkodtasson, így talán pontosabb.

(Eközben Zsófi egy másik Balázzsal múlatta az időt: vendégségben aludt a barátjánál, elvégre ő már nagylány, simán kimaradhat éjszakára…)

És ha már zenét ígértem, megosztok Veletek egy újabb linket – már akivel még nem tettem meg ezt az elmúlt két napban, nagyon rákattantam ugyanis erre az együttesre… (A linket megint csak az oldal aljára sikerült betenni.)

Ex- (vagy még aktív) Zabhegyezők, Tóth Misi zenekaráról van szó! Van még a dolognak egy-két „amatőrbetegsége”, akár a szöveget, akár az éneket nézzük, de szerintem nagyon is hallgatható, ezt a családom is tanúsíthatja, mert péntek óta szegények nemigen hallottak mást, mint a MySpace-en található négy STENK-számot. Eddig az A-punk koncertet propagáltam ezerrel, de most STENK koncertre akarok menni!!!


Megint adós maradtam közel egy hét eseményeivel, de most nem akartam napokra lebontott beszámolót írni. A hét egyenlege amúgy: egy kezdetleges A-punk videó a YouTube-on (növeljétek a nézettségét légyszíves!), egy új felfedezett a STENK személyében (külön Balázs figyelmébe ajánlom a legnépszerűbb dalukat, mert szerintem gyönyörűen megdöntik a pénteken vázolt refrén-elméletet, arról nem is beszélve, hogy ebben a témakörben szerintem messze ez a legszellemesebb szövegű magyar szám), ééééés egy újabb babahír, „természetesen” (?) ugyanakkorra időzített szüléssel, mint a másik két barátnőmnél… (Senki ne zaklasson privátban az anya/apa kilétéről, mert még nem vagyok felhatalmazva a pletykálkodásra!)

Ja, és ígérem, hogy ezentúl sűrűbben, blablabla… Vagy nem.

2008. március 10., hétfő

Gyerekekről

Nem akartam kimondottan babás blogot írni, de azért egy-egy bejegyzést nekik is szentelek – akit még/már/egyáltalán nem izgat a pelenkázás-etetés-babafejlődés témaköre, az most ugorgyon! (Legfeljebb Zsófi aranyköpéseiről is lemarad, de úgy kell neki…!)



Szóval muszáj megemlítenem, hogy Ákos a napokban megtanult mászni, illetve önállóan felülni. Ezt eddig a már korábban említett filodendron, és a másfél méter magas cd tartó torony bánja, mindkettőt magára rántotta ugyanis, szerencsére mindenfajta sérülés nélkül. A megtépázott virág így a lépcsőházba száműzetett, mivel a szekrény tetejére deportálás volt a másik lehetséges opció – ez lett volna a nehezebben kivitelezhető, és a kevésbé dekoratív megoldás, így egyszemélyes döntést hozva Gábor hazaérkezésére kitoloncoltam szegény (egyre kevésbé) dísznövényt. Tehát Ákos végre mászik, és ezzel izgalmasabb, egyszersmind nyugodtabb időszak köszöntött be nálunk: ha ébren tevékenykedik, akkor állandóan figyelni kell, viszont jóval kevesebbet sír (megszűnt a bosszantó tehetetlenség), és többet, illetve jobban eszik-alszik a sok mozgás miatt.



Zsófival iskolakeresésben vagyunk, ami egyelőre nem alakul biztatóan: eddig három tanítónőt láttunk munka közben, de egyikre se bíznám rá jó szívvel. Valahogy az volt az érzésem a tantermeket, és a pedagógusokat elnézve, hogy megállt az idő, mert ugyanaz a kép, ugyanaz a hangulat fogadott, mint általános iskolás korunkban. Mutattak ugyan spéci interaktív táblát és egyéb multimédiás cuccokat, de az informatika tanárnő is pont úgy viselkedett, mint a nyugdíjazás előtt álló Annus néni 22 éve a napköziben… Ez nem feltétlenül rossz ugyan, de határozottan érzem, hogy mi valami mást, valaKi mást keresünk.

Az óvodai jellemzést is ma kaptuk meg, az utolsó mondatot idézem: „Zsófi színes egyéniség, örülünk, hogy a csoportunkba jár.” Az öröm egyébként kölcsönös!

Ééés akkor a végére néhány Zsófi-sztori, ha már megígértem:

Mosogatok, közben Zsófi előszedi a fiókból a fenőacélt, amivel a késeket élezzük, és kardozni kezd vele, majd elém áll: „Anya, én most egy lovag vagyok! Hol tartod a húsütögető fejszét?” (Természetesen a húsklopfolóra gondolt.)

Fürdés közben Zsófi elgondolkozva: „Anya, az előbb kétszer is imádkoztam.” Én: „Igen, és miért?” Válasz: „Először megkértem Jézust, hogy levélben írja meg nekem a születését, meg az egész életét, és egy angyalával küldje el nekem. A másikban meg azt kértem tőle, hogy ha imádkozik egy építésszel, szóljon már neki, hogy építsen egy cukrászdát a belvárosba.”

Megyünk az utcán, Zsófi dúdolgat, majd türelmetlenül kifakad: "Már vagy fél órája próbálok népdalt írni, de nem sikerül...!"

2008. március 7., péntek

Nosztalgia

Ma régi zenék köszönnek vissza, és az ilyet nagyon szeretem! Tegnap este láttam valami amúgy érdektelen tévéműsorban (nem is tudom már, miben), hogy Ágnes Vanilla (ha így hívják még egyáltalán) feldolgozta a Szerelem második vérig c. film szerintem egyetlen jó betétdalát, ami gimnazista koromban nagy kedvencem volt. Ma megkerestem a YouTube-on, és meghallgattam vagy tízszer, nem mellékesen pedig egy barátnőmet is megfertőztem vele… (Úgyis elég sok a közös bennünk, és általában nekem is bejönnek a zenék, amiket ő ajánl, ezer köszönet például a Vad Fruttikért - róluk amúgy talán sose hallottam volna!) Az ominózus szám címe pedig Ne higgy nekem, de abszolút nem lep meg, ha így senkinek nem ugrik be, mi is ez… Én tényleg rongyosra hallgattam régen is ezt a dalt, de sose tudtam, hogy ez a címe!

A másik, amit ma újra előkerestem, és aztán a család besokallásáig hallgattam, Meredith Brooks Bitch című száma (az érzékenyebb lelkű olvasóktól itt elnézést kérek), mert a kezembe akadt az énekesnő egy másik cd-je (Deconstruction), melyen Queen Latifah is közreműködik, szerintem nem is rosszul. Maga a cd amúgy elég gyenge eresztés, ezt csalódottan konstatáltam már akkor is, amikor hazaérve vele először végighallgattam. Az említett szám viszont még mindig ugyanúgy hat rám, mint jó pár évvel ezelőtt, szóval az én szememben Meredith Brooks egyslágeres előadó. Megjegyzem, semmi bajom az ilyenekkel…

Más is van úgy, hogy 100as toplistát szerkesztget magában a kedvenc dalaiból? Csak mert én viszonylag gyakran gondolkozom ezen, és bizony elég sok egydalos szerző kapna helyet a listámon, azt hiszem! És aztán vannak sokan, akiknek csaknem az egész életművét felpakolnám a 100 legjobb dal közé. Hogy kb. kiket sorolnék ebbe vagy abba a kategóriába, azt talán majd legközelebb…

2008. március 5., szerda

Egy kis kultúra (avagy képzőművészet fél percben)

Érdekességként feltöltöm ide Mattis Teutsch János Lelkivirág című olajfestményét, mely 1921-ben készült, és egy miskolci árverésen 6 millió forintért kelt el...


Nos, az én elképzelésem szerint ez a mű köszönő viszonyban sincs a "Lelkivirág" szóval magával, mindenesetre újra bebizonyosodott a közhely, miszerint nincs új a Nap alatt...

2008. március 4., kedd

Hétvégi (utólag)

Újra beszámolóval kezdek, noha napközben sokkal érdekesebb témákról fogalmazgatok bejegyzést…

Szombatra kirándulást terveztünk ugyebár, és annyira eltökéltek voltunk, hogy meg se hallgattuk az időjárásjelentést, inkább bíztunk abban, hogy a pénteken jött rossz idő szombat reggelre majd hipp-hopp eltűnik. És bár ez nem történt meg, sőt, a helyzet rosszabbodni látszott, mi azért optimistán elindultunk. Mondanom se kell, hogy az autóból végül ki se szálltunk (na jó, Zsófi megnézte a Dunát), viszont vezettem jó két órát szakadó esőben, és rutint szereztem abban is, hogy férjünk el tolatva egy gyalogútnak is csak jóindulattal nevezhető aszfaltcsíkon, aminek a két oldalán autók parkolnak, mindezt persze hegymenetben (aki még nem jött volna rá, Szentendrén jártunk). Számtalan kis utcát bejártunk ezzel a technikával (az elején egyik se volt zsákutcaként jelölve, ám végighajtva rajtuk, végül szinte mind annak bizonyult), míg végre kitaláltunk a főútra, hogy hazajöhessünk. A délutánt itthon töltöttük, kivéve azt az egy órát, amikor lecsapott Emma, de miért is úsztuk volna meg izgalmak nélkül?

A vasárnap az első saját készítésű pizzám miatt kap helyet a blogban – ha nem loptam volna a receptet, közzé is tenném! Nagyon-nagyon finom lett, pedig féltem, hogy a tészta nem sikerül majd (nincs igazán nagy gyakorlatom a kelt tészták sütése terén).

Délutánra a család másik fele rokonlátogatóba ment, ahol is házi készítésű pizzával várták őket.

Én addig megnéztem egy sáskajárásról szóló tipikus amerikai katasztrófafilmet (épp az kezdődött), közben teregettem, ruhákat válogattam, a reklámok alatt pedig mosogattam. Próbáltam szunyókálni is, ha már egyszer megadatott a lehetőség, de persze nem ment! Fixíroztam az órát, fehérítőbe áztattam a pincéből felkerült régi gyerekruhákat, aztán elkezdtem nézni az egyik kedvenc filmemet (Keserű méz), abban a biztos tudatban, hogy a feléig se jutok majd. Tévedtem, pedig meg is állítottam párszor, míg a ruhákkal foglalkoztam (na nem mintha amúgy lemaradtam volna valamiről, hiszen kívülről tudom az összes párbeszédet). Fél hét volt, mire Gáborék megjöttek, és még a kedvenc sütimet se felejtették el (Zila cukrászda-féle Charlotte)!

Be kellett látnom viszont, hogy az egyheti szinglilét legkésőbb 2. reggelén már a család töltené ki a gondolataim túlnyomó részét, úgyhogy egy ideig még bőven beérem lopott félnapokkal is.

2008. március 1., szombat

Vártam a végét

Mármint a hétnek, de látom, ezzel együtt a hónap vége is eljött. Valahogy nem bánom!
És hipp-hopp eltelt ez a hét is újabb bejegyzés nélkül...

Az elmúlt napokban többször is erősen vágytam a szinglilétre. Na jó, egy óra magánnyal is kiegyeztem volna néha már! Nagyon kéne az idegeimnek, a testemnek, az agyamnak egy kis ernyedtség, egy kis nyugalom: a tudat, hogy nem kell készenlétben állnom, nem kell arra számítanom, hogy a következő percben felsír valaki, vagy hogy képzeletbeli barátok végeláthatatlan történeteit kell elképzelnem.
Eljátszottam a gondolattal, mihez kezdenék, ha egy hétre szingli lennék. Nos, az első két napot mindenképpen alvással tölteném. Harmadnap bekapcsolnám a tévét, és a kanapén bóbiskolnék tovább. A negyedik napon emberi külsőt öltenék (hosszas fürdés arcpakolással, ezzel-azzal), és talán elmennék színházba, vagy moziba. Az ötödik napon kiganéznám a lakást, aztán bevásárolnék. A hatodik napot barátokkal tölteném, a hetediken pedig már csak a család után sóvárognék, és várnám, hogy vége legyen az egyedüllétnek.
Tegyük hozzá, ez az internet nélküli verzió! Mert ha van netem, a hét nagy részét valószínűleg a gép előtt töltöm, zombiként.

Holnapra kirándulást terveztünk (bízunk benne, hogy nem kell programot változtatni az időjárás miatt), estére pedig kimenőm van. Emőke meghívására a dúlaképzésükre megyek, és talán mesélek kicsit a tapasztalataimról a leendő dúláknak. Nagyon várom a találkozást! Vasárnapra pedig be lett ígérve nekem 2-3 óra szingliség! Szerintem ezek fényében már érthető a mai bejegyzésem címe...