2010. március 25., csütörtök

Ilyet máskor is csinálok

Mert olyan egyszerű. És finom lett már elsőre is, hát még akkor milyen jó lenne, ha legközelebb ezt vagy azt kicsit megvariálnám a receptben... Ha több/kevesebb cukrot/csokit/fahéjat/gyümölcsöt tennék bele, vagy még egy tojást a tésztájába...
És általában ennyiben maradunk. El is felejtem, hogy tudok pl. kakaós csigát sütni, meg világbajnok almás pitét, hogy az ennél sokkal gyorsabban elkészülő süteményekről már ne is beszéljünk. Sajnos egyiket se készítem el egynél (vagy kettőnél) többször, nem válik rutinná, pedig milyen jó lenne, ha legközelebb már receptböngészés nélkül is menne! Na meg az is, ha rendszeresen kerülne a család elé házi sütemény.
De valami olyan hülye kettősség van bennem! Amit megsütöttem, az már nem izgat tovább, amivel pedig még nem próbálkoztam, attól olyannyira tartok, hogy nem forszírozom.
Pedig az, hogy az édesség, amit készítek, fél órán belül elfogy, legyen az joghurttorta, vagy egy gáztepsire való pite, jelzésértékű...
Ezt tegnap max. 20 perc alatt dobtuk össze Gábor névnapjára Zsófival, de ebben az időben az is benne volt, hogy megpucoltam a gyerekszoba ablakát, míg a zselatin hűlt. Az elfogyasztása még ennyi időt se vett igénybe, holott 4 darab, szintén házi sütésű pizza után vágtuk fel...

2010. március 22., hétfő

Harmadszor is

Bár egyre erősebb a gyanúm, hogy bojkottáltok a sorozatfüggéssel kapcsolatos coming out-om óta (említett sorozatból azóta egyetlen részt se bírtam megnézni, no nem emiatt, csak időhiányból kifolyólag), nem csüggedek, és újra arcokat hozok, ezúttal a szerdán 2 hónapos Orsi arcait... Nehéz még gondolatokat, érzéseket látni mögéjük, én pedig csapnivaló fotós vagyok, de ebből az időszakból is kellenek az emlékek!




Látom magam a szemeiben...

2010. március 21., vasárnap

Arcok megint

Az egyenlő bánásmód jegyében, no meg azért, mert tegnap minden szerencsésen együtt állt: Zsófi előtúrta az esküvői kalapom, sütött a nap, én meg egyébként is a képeink szerkesztgetésével játszottam - már amennyire hagyták...



2010. március 20., szombat

Csodák márpedig nincsenek

Zsófi jön, hogy unatkozik, csináljunk valamit. Marokkózni szeretne, de felvázolom neki, hogy egy tízes skálán kb. mennyire lenne vicces, mikor feszülten koncentrálva igyekszik megkaparintani a legtöbb pontot érő darabot, de Ákos egy laza mozdulattal belemarkol a halomba, elviszi a kiszemelt pálcát, majd a teknőst idomítja (szurkálja?) vele... Szóval ezt Ákos alvásidejére halasztjuk.
Gonoszanyuként azt ajánlom, hogy pakolja ki TELJESEN az iskolatáskáját (ennek lehetetlen voltáról korábban már esett szó), hogy a héten összegyűlt rajzokat, irományokat megnézhessem, míg ő letudja a hétfőre való bepakolást.
És ekkor jön a meglepetés. Ellenállásra készültem persze, de nem ilyenre: közli ugyanis, hogy nincs tele a táska papírokkal, tehát nem kell kipakolni. Hiszem, ha látom.
De tényleg, az összes rajz, ami a héten készült, egy dossziéban van összerendezve.
Mi történt a gyerekemmel...?! Hogy' volt képes azt a rengeteg papírt ilyen szépen elpakolni?
Majd kiderül, hogy az egyik osztálytársa gondolt egyet, és rendet rakott Zsófi cuccai közt...
Nem írom le részletesen, milyen gondolatok cikáznak végig az agyamon, mire a címben olvasható megállapításig jutok, de az értetlenség-szégyen-düh-cinikus belenyugvás pályát járom be nagyjából...

(Ja, és nem akartam erről írni, de Gábor nem vette fel a telefont, msn-re nem tudtam bejelentkezni, skype-on senki nem volt fenn, akivel megoszthattam volna, így kénytelen voltam!)

2010. március 18., csütörtök

Akkor a rajzokról...

Zsófi az itthon (és ébren) töltött idejének minimum 80%-ában rajzol. Ha nem rajzol, akkor mesét ír, újságot szerkeszt, vagy épp étlapot gyárt. Mindegy, csak a papír fogyjon...! Ehhez hozzájön még az a paksaméta, ami napi szinten gyűlik össze az iskolatáskájában - nem is értem, mert ahhoz, hogy ennyi mindent legyártson a suliban, órák kellenek! Rejtély, hogy mégis minden feladata hibátlan, és a lecke is kész, mire hazajön.
Megrendelésre már nem rajzol, ezt az alábbi táblával hozta az osztálytársak tudomására:

Kár, mert amit eddig nekik készített, az legalább nem jött haza... :D

És a szortírozás: kemény dió, főleg nekem, mert elég egyetlen apró részlet, ami érdekes, vicces, vagy egyéni meglátásról tanúskodik, és én már nem dobom ki... Így nálunk gabonapelyhes dobozokban gyűlnek a művek, ha már megelégeltem, hogy a lakás minden pontját elárasztják a papírok. Nem túl látványos különben a gyűjtemény, mert Zsófi utál színezni, de nekem értékes.
(Ja, és a legutóbbi rajzversenyen, amiről érintőlegesen írtam, különdíjas lett. Sajnos a művet nem kaptuk meg.)

2010. március 15., hétfő

Nálunk a hosszú hétvége...

Kezdem azzal, hogy kétségbeejtő anyagi helyzetünk miatt Gábor szombatonként is dolgozik. Eddig az idén egy hosszú hétvégénk volt, ami annyit jelentett, hogy itthon töltött 2 egymás utáni napot - azt már nem is tudom, hogy ezek hétvégére estek-e egyáltalán...
Így talán még érthetőbb, hogy nagyon vártam ezt a mostanit, különösen miután anyósomék előálltak az ötlettel, hogy Ákost és Zsófit elviszik magukhoz (eddig csak Zsófit merték bevállalni). Aztán kiderült, hogy bár Gáborék egy kápolnában dolgoznak, ahová vasárnap be se tehetik a lábukat munkavégzés céljából (szerencsére, különben olyankor se látnánk), most kivételesen vasárnap és hétfőn is be kell menni, igaz, csak (?!) reggel 6 és 10 között. Ezzel a fennmaradó 2 napból is elúszott 2 délelőtt. De mi nem vagyunk ám telhetetlenek! Mert igaz, hogy a 2. nap estéjét (ami MOST van) is külön töltjük (minden hétfő este próba van), a köztes időt sikerült optimálisan kihasználni: volt nagy haladás szortírozás terén (a következő posztban válaszolok a rajzos kérdésre is), vettünk anyósomnak szülinapi ajándékot (ergo plázáztunk), nem maradt el a sütés-főzés, mosás, mosogatás se, mindeközben pedig beszélgettünk...!
Ma a nagyszülőkkel ebédeltünk mi is, aztán - kihasználva, hogy a nemzeti ünnepeken sok múzeum ingyen látogatható - benéztünk a(z örök kedvenc) Természettudományi Múzeumba. Mert ugye kit érdekel, hogy én a Szépművészetibe készülve találtam ki a mai kulturális programot?! (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy végül a szeles idő miatt hagytuk ki.)
Ja, és a 2 nap alatt megnéztünk vagy 10 részt egy sorozatból, aminek a címét nem árulom el, mert tiszta gáz, hogy függő vagyok! Az meg még inkább, hogy most már Gábor is. Egy háromgyerekes anyától nem olyan ciki, de egy punkzenész image-e ezt biztos nem bírja el...!

2010. március 13., szombat

Arcok

Hogy kicsit helyrebillenjen az egyensúly (mert ugye újabban Orsi az, akinek minden rezdüléséről FOTÓSOROZAT készül), a napokban Ákost fényképeztem. És az apropója annak, hogy épp most teszem fel a képeket: ma alszik először házon kívül nélkülünk...
Nagyon nagy a csend itthon, és neki tudtunk állni végre a gyerekrajzok szortírozásának is, de azért izgulok. És hiányzik! (Egy órája mentek el.)