2009. december 31., csütörtök

Ha kívánhatnék...

... szeretnék az új évben:

- egészséget mindannyiunknak
- vevőket a lakásokra
- Gábornak korrekt munkahelyet
- magamnak állást a munka helyett :)
- és ha nem túl nagy kérés, megtalálni álmaink házát...

De ha az első kettő meglesz, a többit már megoldjuk, azt hiszem.

És persze Mindenkinek boldog új évet!!!

2009. december 30., szerda

Egyedül

Ritka ez, és egyre ritkább lesz: egyedül töltöm az estét.
Ákos már alszik, Zsófi pedig színházba ment Gáborral. Végre.
A kétes emlékű lellei nyaralás óta (én émelyegtem, Ákos vírussal küzdött, Gábornak dolgoznia is kellett, az idő meg vacak volt) vártuk, hogy végre legyen jegy a Rómeó és Júliára, ami Zsófi nagy kedvence.
A szülinapjára majdnem összejött a meglepetés, de kiderült, hogy az élelmes vaterázó egy román nyelvű előadásra kínálta a jegyeket, így lemondtunk róluk. Mára (hála barátomnak, esküvői tanúmnak, és Zsófi nemhivatalos keresztapukájának) összejött a dolog, nekem pedig olyan jó érzés a gyerekem örömének örülni...!

(És rólam/rólunk távirati stílusban: mééég egyben, sőt, a tervek szerint ez a közeljövőben nem is fog még változni. Nagyjából jól vagyok, bár elképesztően zsibbad és vizesedik kezem-lábam, ami az előző két terhességemnél nem volt, a vérnyomásom viszont mindeközben rendben. Jóslófájások vannak, néha rendszeresen is, de indulni még nem kell, az biztos.)

2009. december 24., csütörtök

Boldog karácsonyt!

Ezzel a családi fotóval szeretnék Mindenkinek meghitt-szép karácsonyt kívánni!

2009. december 19., szombat

Elkiabáltam

Tegnap elromlott az autónk, és ahogy az lenni szokott, egyik javítanivaló hozta magával a másikat. 68 ezer Ft lesz a vége (mivel még nincs itthon a kocsi, ez se biztos sajnos). Még szerencse, hogy volt honnan elvenni a pénzt, mert egy nappal korábban, netán később már nem lett volna! (Így meg más nem lesz, de sokan vannak most hasonló helyzetben, lefogadom.)
Ma reggel Zsófi úgy kelt, hogy fáj a hasa, hányingere van. Köhög is, bár nem vészesen.
Remélem, megússzuk.
És azt is, hogy ennyi volt, aztán "holnapra már minden oké"... (Azért írtam le megint, mert most már tudom, hogy legalább egy olvasóm ÉRTI.)

2009. december 17., csütörtök

Minden oké (Champs Elysees)

Köszönök minden figyelmeztetést; való igaz, kéne már írnom.
Legalább annyit, hogy jól vagyunk - mert jól vagyunk ám!

Volt nekünk is adventi naptárunk (már csak pár csomag lóg fent belőle ugyebár), készítettünk adventi koszorút is, de képekkel nem igazán tudom bizonyítani, mert bő másfél hónapja nem találkoztam a fényképezőgéppel. Talán kicsit ez is visszavetette a blogolós kedvem, nem tudom.

Készülünk a karácsonyra is, ha nem is olyan nagy elánnal, mint más években. Még nincs feldíszítve a lakás, nincs meg minden ajándék (sőt, alig veszünk valamit), de valahogy mégis jó az egész. Ahogy a címben is írtam.

(Apropó, cím: jelentkezzen egy komment erejéig, aki Google nélkül is érti!)

2009. november 25., szerda

Nagyok (?)

Tegnap délután végre megvettük Zsófi matracát, így sort keríthettünk az ágyak cseréjére: az eddigi kiságyat heverővé alakítottuk (170 cm hosszú; ez remélhetőleg jó lesz most már Zsófinak pár évig), Ákos pedig megkapta Zsófi macis heverőjét.
Este olvadozva néztem a gyerekszobát, hogy lám-lám, ilyen nagyok már a gyerekeink, Ákos se alszik ma már rácsos ágyban - persze miután elaludt, körbepárnáztam a heverő széleit, nehogy éjjel beverje a fejét valahova. :D
A pelenkázó viszont nagyon hiányzik! Eddig egy kergetőzéssel megúsztam az öltözködést, mert ha egyszer elkaptam Ákost, utána már végigcsinálhattam az egész tortúrát viszonylag nyugodtan, de most 3 helyszínen, összesen talán 7 nekifutásra sikerült csak abszolválni a reggeli pelenkázást és öltözést. Nagy hassal, korán reggel ez nem olyan vidám sport. Már nekem...
És bár este mindketten nagyon büszkén és boldogan vették birtokba "új" ágyukat, továbbra se hajlandóak egyedül elaludni, és ma reggel is négyen ébredtünk a franciaágyban.

2009. november 20., péntek

A fiam egy ufó

Ákos pár napja taknyos egy kicsit. Nem vészesen, de azért néha megtelik az orra. Ha ezt észlelem, leakasztom az orrszívót a fürdőszobából, ahol tartjuk. Ő meg nem rohan el visítva, hanem fogja, beleilleszti a porszívó csövébe, leül a kisszékre, és vár. Nem kell leteperni, nem kell könyörögni, szövődményekkel fenyegetőzni, még csak lefogni sem.
A művelet végén kiveszi a csövet, bedobja a mosdóba, hogy elmoshassam, a porszívó kábelét pedig egy gombnyomással visszahúzza a porszívóba, miután kihúztam a dugót a konnektorból.
Nem láttam még ilyet.

2009. november 11., szerda

Elégséges

Vannak napok, amikor az ember épp csak megfelel az elvárásoknak. Semmit nem csinál jól, semmi nem sikerül úgy, ahogy kéne, de legalább megvan, akárhogy is.
Aztán nagyon jó, ha le lehet feküdni végre, és bízni benne, hogy holnap már eleve másképp ébredünk...

2009. november 4., szerda

A nap nagy részét Ákossal kettesben töltöm (egyelőre). Ez alatt az idő alatt ezt a szót hallom leggyakrabban. Na nem mintha a fiam mintagyerek, vagy törpe-repper lenne, egyszerűen csak nem ismer (pontosabban nem használ) más pozitív tartalmú szavakat. És ez irtó vicces, mert néha úgy tűnik, mintha beleegyezését adná dolgokhoz, amikre egyébként nincs befolyása, holott ő csak helyesel, vagy épp elfogad egy tényt. Ha megkérdezem, kér-e inni, ha közlöm, hogy a könyvben látott baromfi neve pulyka, ha azt mondom, hogy apa még nem jöhetett haza, mert nem járt le a munkaideje, ő mindenre rávágja: "Jo!", és aztán mehetünk tovább.
És tényleg, ez a jelenség többnyire szórakoztató, de néha azért büszkeségre is okot ad, hiszen a boltban, a játszótéren, vagy mondjuk a rendelőben többnyire csak én tudom, hogy általában nem azért mondja, mert annyira szófogadó...

Kiegészítés: már régen terveztem megírni ezt, mert félő, hogy (Ákos szókincsének gyarapodásával) elfelejtjük majd ezt a korszakot, de valamiért csak ma került rá sor. Talán mert csak tegnap este találtam meg a címhez passzoló dalt???

2009. november 1., vasárnap

Még egy fotó...

Esküszöm, ez könnyebben értelmezhető lesz! :)))



A fotós ITT, a blogja pedig például nálam, az oldalsávon érhető el...

2009. október 30., péntek

Csak egy gyorshír...

Nem is igazán hír, de azért tudatom: a mai ultrahang alapján is lányunk lesz!
Ééééés mosolyogni is tud (remélem, látjátok):


Ezen pedig az egyik talpa látható:

2009. október 28., szerda

Ruszli

Tudom, hogy büdös, mert halszagú, meg ecetes, meg hagymás, és az emberek egy jó része a szagától is elhányja magát. De én nagyon szeretem. (És van még jó pár ilyen étel.)
Azzal is tisztában vagyok, hogy terhesen nem lenne szabad nyers halat enni, meg még egy csomó mindent, de ez nem igazán izgat, bevallom. Az már sokkal jobban kiborít, hogy még a széles választékkal bíró üzletek polcain se találok olyan ruszlit, amiben ne lenne édesítőszer. Van nekik üveges, meg kisvödrös, nagyvödrös, vákuumfóliázott, cirillbetűs, és még számtalan féle, de mindben ott az édesítőszer. Miért?!

És: ha tud valaki olyan márkáról, amivel nem ez a helyzet, AZONNAL szóljon!!! Megveszem, szinte már bármennyiért...

2009. október 27., kedd

Függő vagyok :(

Nem nagyon szedek gyógyszert, és a vitaminokkal is csínján bánok.
Amikor úgy 6 hete begörcsöltem, az orvos szigorúan rám parancsolt, hogy szedjem rendesen a magnéziumot, és igyekeztem is eleget tenni ennek. Aztán tegnap reggel nem találtam a dobozt, és azóta sincs meg. A hasam pedig kőkemény szinte egész nap, szünet nélkül. Se Ákosnál, se Zsófinál nem tapasztaltam ilyet, pedig semmit nem szedtem napi rendszerességgel, mikor őket vártam.
Úgy tűnik, most kénytelen leszek, mert utálok kripli lenni! :(

2009. október 7., szerda

Foglalkozik Ákossal

Mert Zsófi jó testvér, és szereti az öccsét.
Készített is neki iskolai ellenőrzőt, nehogy kimaradjon az értékelésből…
4 oldalas lett a kis füzet, megosztom Veletek, ami végül belekerült:

Osztályfőnöki intő
Ákos délelőtt 10:00-kor megrúgott egy kislányt.
2009. 09. 05. Kovácsné Szabó Anna
Intő
Ákos délután csúfolódott, csúnyán beszélt és verekedett.
2009. 09. 06. Nagy Réka
Igazgatói intő
Ákos a szeptemberi őszüdvözlő napon az összes tanító és a polgármester előtt egy tágasabb kerítéslyukon hazaszökött.
2009. 09. 13. Horváth Dóra igazgató
Igazgatói intő
Ákos a lépcsőházig szaladt egy tornaverseny elől.
2009. 09. 19. Horváth Dóra igazgató
ELKÜLDVE AZ ISKOLÁBÓL

2009. október 5., hétfő

Azok kedvéért...

... akik nem tudták, hogy pontosan mikor megyünk ultrahangra, és nem hívtak fel még aznap este, vagy nem kerestek meg msn-en, hogy az elsők közt tudják meg a hírt: a többség szava győzött, kislányunk lesz.
Így utólag elárulom, hogy (amellett, hogy MINDEGY, CSAK EGÉSZSÉGES LEGYEN) pont így szerettük volna...
Hazafelé, kölcsönösen kihasználva egymás euforikus hangulatát, a nevekben is sikerült egyezségre jutnunk, de ez egy későbbi poszt témája lesz - vagy kiderül az oldalsávon hamarosan.

2009. szeptember 18., péntek

A hiányzó egy százalék...

Nem, nem akarok semmiféle egyháznak vagy civil szervezetnek kampányolni. Nincs is itt az ideje.
De töprengve nézegetem a szavazatok állását (39+60%), és nem értem, vajon hol lehet az a bűvös 1%...???

2009. szeptember 10., csütörtök

Jaj...

Ma reggel a postán sor került az első olyan epizódra, amikor egy távoli ismerős, aki nincs beavatva a család történéseibe, végre rá mer kérdezni, hogy gyermeket várok-e.

Az eset (természetesen közönség előtt) a következőképpen zajlott:
Ő (mellesleg két kisgyerek anyukája; a játszótéren szoktunk hébe-hóba találkozni): Jól vagytok?
Én: Köszönöm, igen.
Ő (jelentőségteljes pillantással a hasamra): Csak nem??? Már megint...?!
Én (csak azért is mosolyogva): Igen, bizony!
Ő: Jééééézusoooom!!!

Szerencsére a párbeszéd végére én következtem a sorban, így köszönés nélkül el is váltak útjaink, de úgy éreztem magam, mintha valami megélhetési gyerekgyártó család lennénk, ahol évente jön az újabb poronty...

Ezúton szeretném megnyugtatni őt is, illetve minden kedves értünk (és utódainkért) aggódó ismerősünket, hogy bár néha nyilván vannak kétségeim, és szoktam aggódni, hogy hogy boldogulunk majd, de azért nem kerül olyan nagyon rossz helyre ez a gyerek...!

2009. szeptember 9., szerda

Megállapodtak

Zsófi ma egy olyan tollat hozott haza az iskolából, ami reggel még nem volt az övé. Amikor az iskola kijáratánál megláttam a kezében, nem is érdekelt különösebben, mert (bár nekem az agyamra megy) mindennaposak a csereberék a lányok közt az osztályban. A portás néni viszont megdicsérte a tollat, így aztán mégis megkérdeztem, hogy honnan van. Zsófi azt válaszolta, hogy a padtársától kapta. Később elmesélte, hogy a kislány azt mondta ma neki, hogy bármit megtenne, csak hadd lessen Zsófiról matek felmérőknél, órai feladatoknál. Neki meg több se kellett, cserébe elkérte a tollat...
Nem az bosszant, ha a másik kislány esetleg az ő tudására kap jó értékelést, ez nem igazán érdekel, amíg a lányomról tudom, hogy tudja a matekot, bár erről a részéről is papoltam neki hazafelé jövet. Sokkal inkább kiborít a tény, hogy Zsófi kapásból belemegy a tanító néni átverésébe, sőt, még jutalmat is kér érte. (És ezt is hiába magyarázgattam neki, mert állítása szerint ő sajnálná a padtársát, ha rosszul sikerülne a felmérője, és sírna emiatt...)

2009. szeptember 3., csütörtök

Szavazás

Gyakran megkapom, hogy semmit nem írok a Babáról, se arról, hogy hogy vagyunk. Azt hiszem, most se fogok, mert mindig az elejéről szeretném kezdeni ezt a történetet, és míg el nem fogadom, hogy az ÚGYSE fog már menni, addig nemigen tudok mesélgetni róla.
Mindenesetre félidőnél járunk, minden rendben, ez kiderült a genetikai ultrahangon, a nemét viszont nem tudjuk. Vannak érveink pro és kontra, vannak sejtéseink az alapján, amit a monitoron láttunk, az orvos viszont nem, így aztán - ellopva Évi barátnőm ötletét - az oldalsávon szavazást indítok. Szeptember 20-án reggel 7 óráig szabad a pálya, aztán valamikor utána befizetünk egy 4D-s ultrahangra, ahonnan addig ki nem jövünk, míg el nem árulják, melyik tábor nyert! :)
(Ha beválik ez a szavazósdi, utána talán a lehetséges név-variációkat is zsűriztetem Veletek - bár kétlem, hogy az érzékeny kismama-lelkem kibírná, hogy kommentáljátok a nyilván zseniális ötleteimet...)

2009. augusztus 31., hétfő

Disznó vagyok...

Kezdek visszaélni azzal, hogy Zsófi blogol, és így az IGAZÁN KÍVÁNCSIAK úgyis mindig képben lesznek a velünk történteket illetően. Bár az, hogy rockzenekart alapít, rám is az újdonság erejével hatott. Igen, ilyen anya vagyok, aki a saját lánya életéről is a neten tájékozódik...! :D
Holnap kezdődik az iskola, és engem ez most is izgalommal tölt el, pedig nem én megyek. Rájöttem viszont, hogy anyaként is azzal ámítom magam ilyenkor, amivel iskolásként, hogy most majd rendes leszek, most majd rendszer lesz az életemben, komolyan fogom venni a feladataimat, stb... Vajon mikor látom be végre, hogy úgyse?! És vajon várhatok-e többet a gyerekemtől, mint amire én valaha is képes voltam? Vagy ez (lenne) a kötelességem???

2009. augusztus 28., péntek

Szolgálati közlemény

Új design, és egy új blog...

Úgy tűnik, immár működőképes és végleges az új sablon, illetve háttér. Elnézést kérek, ha a "szépség" néha az olvashatóság rovására megy, igyekszem figyelni erre, és javítani, amin lehet. Bocsássátok meg nekem a kezdeti kényelmetlenségeket, de nagyon jót tesz a lelkemnek ez a sablonváltás...!

Az új blog pedig Zsófié, hamarosan megtaláljátok az oldalsávon, addig pedig ITT.
Olvassátok úgy, hogy egy keddtől második osztályos gyerek írja... (Aki lássuk be, rengeteg kamaszos vonást szedett fel a nyáron!)

(Én pedig tényleg igyekezni fogok pótolni a restanciáimat, csak mindig közbejön valami...)

2009. augusztus 24., hétfő

Hol élek én?!

Egy remek helyen.
Gábor szombat délután teljesen lehúzva hagyta az anyósülés felőli ablakot az autón. Másnap délig a kocsi felé se jártunk. Az esőn kívül senki és semmi nem tett kárt az autóban, pedig a járda mellett állt, jó forgalmas helyen. Se a rádió, se a bevásárlókocsikhoz odakészített apró nem hiányzott.

Ezt két okból írom le:
1. Szerintem muszáj feljegyezni a pozitív történéseket is.
2. Sokan mondogatják nekünk, hogy félnének itt lakni (nem pont itt, hanem Pestnek ezen a részén). Az egyik ismerősöm, aki szereti ezt hangoztatni, az elmúlt egy évben több betörésről és kocsilopásról is beszámolt a ő környékükről (Budán lakik, és azt hiszi, ez garancia bármire is).

Igazából van egy harmadik ok is: hátha így már megtetszik valakinek az eladó lakásunk... (Linket lásd feljebb.)

2009. augusztus 16., vasárnap

Megjöttünk

Holnap végre írok is (az általában bejön, ha megígérem).
Hozok pár képet a nyaralásról, ha feltöltöttem és gatyába ráztam őket, de most be kell érnetek azzal, hogy bemásolom a Horvátországból kapott képeslap szövegét - szerintem legalább olyan sokatmondó, mint egyik-másik írás Örkény: Levelek egypercben c. gyűjteményéből:

"Nagyon szép idő van.
Gyönyörű a tenger!
Sokat fürdünk!
Nagyon jó és szeretnék hazamenni
Zsófi"

2009. augusztus 1., szombat

Köszönöm szépen!

Az imént, sms-ben érkezett névnapi köszöntést.
Csupán 3 problémám van vele:

1. Két nappal ezelőtt volt (ez még bőven belefér)
2. Az a Judit-nap, amikor nem is ünneplem a névnapom (még ez se tragédia)
3. És fogalmam sincs, kié a telefonszám, amiről érkezett (na, a 3 közül ez izgat igazán, így ha olvassa, aki küldte, jelentkezzen!!!)

És tényleg köszönöm. :)

2009. július 29., szerda

Nagyfiú!

2 napja megejtettük Ákos első komolyabb hajvágását. Mit mondjak, 2 napja csodálkozom rá minden alkalommal, hogy micsoda kis férfi! Sajnálom kicsit a babahaját, de nagyon tetszik a csibészes feje.

Ja, és a félelmünk, ami eddig leginkább visszatartott minket, egyáltalán nem igazolódott be: az első pillanatban megrettent ugyan kicsit a hajnyíró gép hangjától, de végig teljesen nyugodt és együttműködő volt, nem kellett a félig megkopasztott, ordító gyereket hajkurásznunk lakásszerte. Hogy mi volt a csodafegyver? A tükörrel szembeállított etetőszék, a hajfestéshez is használt kendőm, és a dobgép. Biztos nem válnának be minden gyereknél, de nálunk tökéletesen működtek.

És az eredmény:

2009. július 27., hétfő

Csendkúra

Zsófi tegnap elutazott, illetve tegnap délután vitték el anyósomék, és hajnalban indultak Horvátországba. Egyelőre várom az sms-t, hogy megérkeztek, és bízom benne, hogy a sok élmény mellett csak alig-alig jutunk majd eszébe.

Ákos persze épp a héten kezdte el a nevén szólítani (egész pontosan kétszer érthetően kimondta, hogy Zsófi, de azóta következetesen Husi-nak szólítja), így aztán gyönyörűen nyomon tudom követni, mennyire hiányolja most. Nagyon. Már délután is szólongatta, aztán este sírt is az ablakban, és mutogatott a parkolóba, hogy Husi, Mamim, brümm-brümm (mert ugye ők vitték el autóval), aztán éjjel is zokogott, hogy Mamim. Reggel ismét Husi-zva járta be a lakást, és a játszótéren is csak nagylányokkal játszott, őket követte mindenhova.

Pont így vagyok én is! Mikor itthon van, akkor jóformán fel se tűnik, mert egész nap olvas, rajzol, vagy számítógépezik, csak az tűnik fel, hogy néha kimondottan sok már az állandó szövegelése, de most, hogy tudom, közel két hétig nem látjuk, nagyon hiányzik!

2009. július 26., vasárnap

Taktikát váltok

Képtelenség arra várni folyton, hogy legyen időm szép, kerek mondatokba önteni a velünk történteket, a gondolataimról már nem is beszélve. Így aztán arra jutottam, hogy akkor is bejelentkezem, ha nem tudok pótolni mindent, vagy ha csak egy-két fotót van időm feltölteni. Mert –ahogy írtátok többen is – a semminél ez is jobb (de biztosan több) lenne…
Kezdetnek íme néhány „családi” kép a Freefest nevű punkfesztiválról - az ugyanakkor megrendezett Ákos-szülinapról sajnos egyetlen jó fotó se készült, pedig igen ügyesen fújta el a gyertyákat mind a 3 alkalommal... :)


2009. július 15., szerda

Áttőő!

Ezt válaszolja a büszke kis ünnepelt, ha megkérdezzük tőle, hány éves Ákos...!
A hétvégi, káposztásmegyeri szülinap az autózás,
a mai pedig a vonatozás jegyében telt. Legyen szó tortadíszről,
vagy magáról az ajándékról.

Pénteken Komáromban ünnepelünk, és egy újabb járművet avatunk fel a tervek szerint...

2009. július 13., hétfő

A mai nappal...

... letelt a babonás időszak, így itt is bejelentem: január vége felé nagycsalád leszünk!
Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ki szerettem volna várni a pillanatot, amikor felhőtlen örömmel írom le ezt a mondatot, és úgy tűnik, a 12. héttel eljött ez is.

2009. július 9., csütörtök

Toborzás

Nagy kedvem támadt egy kiállításhoz. Hm, ez így nem egyértelmű, de aki ismer, tudja, hogy nyilván nem én akarok kiállítani bármit is. Aztán továbbszőttem az álmot, és egyre biztosabb lettem benne, hogy csak felnőttekkel szeretnék menni, mégpedig IDE. Kávézós-teázós barátnős programra gondoltam (de egye fene, férfiak sincsenek kizárva).
Ki tart velem???

2009. július 4., szombat

Zsófiról...

Újabban musical-láz tombol nálunk, amit én, noha szeretem a zenét, néha igen nehezen viselek. Gábor csak a sokszori ismétlést kifogásolja, mert ő egy dalt maximum kétszer hallgat meg egymás után – hacsak nem az a célja, hogy megtanulja eljátszani.
Hetekig a Padlást nyúztuk (egy lányos este keretében elvittem Zsófit a Vígszínházba), most pedig a Rómeó és Júlia a sláger, aminek az Operettszínház által előadott változatát sikerült dvd-n is megszereznünk. Eddig legalább ötször kellett végignézni, elejétől a végéig, beleértve a tapsot és a stáblistát is, és persze napi téma, hogy ki a legszebb (Mercutio, azaz Bereczki Zoltán), a legviccesebb (Benvolio, alias Mészáros Árpád Zsolt), az pedig nyilván evidens, hogy Zsófi felnőttként színésznő lesz. Pontosabban színésznő IS. Sok más mellett…
Ma azt találta ki, hogy saját show műsort készít (nagy gyakorlata van benne, semmi kétség!), ezért mától kamerára és saját domain névre spórol. A műsort a gyerekszobában készíti majd (azt mondja, rendet rakni ráér akkor, ha már lesz kamera), és minden adásba meghív egy zenekart is, akik előadhatnak 1-2 számot. Gáborék is.
Ja, és blogolni fog. Azt mondtam, ha 10 bejegyzést megír Word-ben, lehet saját blogja. Az első már kész!

2009. július 3., péntek

Nincs vége!

Sőt, talán mondhatom azt is, hogy a java még csak most kezdődik...!
Köszönöm a kérdéseket, a sok noszogatást - jólesik, hogy hiányoltatok, és bevallom, szégyelltem is magam, amiért eddig hallgattam. Holnaptól más világ lesz! (Igen, mint a fogyókúra: holnaptól!)

Ma csak két képet kaptok a lellei nyaralásunkról - így mulat két igazi férfi:


2009. június 2., kedd

Vége

Na nem a blognak, bár tény, egyre ritkábban írok, vagy csak röviden. Most más dolgokat hoz az élet.

Szóval vége a 90 naposnak (másodszor is). Elsőre többet fogytam, de azért most is lement nagyjából 8 kg. És hogy így három hónap után milyen finom tud lenni a vajas kifli párizsival, sajttal, paprikával...! Még akkor is, ha csak egy felet engedélyez magának az ember!

2009. május 29., péntek

Képek

Utaltam rá a múltkor, hogy vannak új fotók, most feltöltök gyorsan párat. Nagy változatosságra ne számítsatok, mert legyen az a Balaton, vagy a Budai Vár, Zsófi pózol, Ákos pancsol... :)








2009. május 27., szerda

Csak hogy tudd...

... és ne taníts majd hülyeséget a gyerekednek.
Az ecet keserű!!!
Aki mást állít, azt az év végi felmérőben pontlevonással jutalmazzák. A szülő, aki emiatt értetlenségét fejezi ki, csúfosan felsül. Szóval jegyezzétek meg.

2009. május 26., kedd

Karrier

Zsófi: Aki dúla, annak csak ez a munkája?
Én: Nem, sok dúlának van munkahelye, és mellette foglalkozik ezzel.
Zsófi: És aki otthon van, mint te, az egész nap szoptatja a kisbabáját, meg játszik vele, aztán egy csomót ül a számítógép előtt és dúlaszkájpozik, meg e-mail-t ír a többi dúlának...?

2009. május 19., kedd

Szuperanyu

Mekkora teljesítmény 7:42-es ébredést követően becsengetés ELŐTT az iskolában lenni???

2009. május 16., szombat

Eurovíziós izé újra

Rengeteg élményt gyűjtöttünk be a múlt héten, és gyönyörű fotókat készítettünk, de most ZENE. Vagy mi.

Az előzményeket ITT TALÁLOD.

Nem írok Ádok Zoli teljesítményéről, olvassatok róla máshol, én is azt tettem. Így legalább kiderült, hogy Zoli nagyon barátságos, több nyelven beszél, ezért hamar a mezőny egyik kedvence lett – már annak is örülhetünk, hogy ilyen képet sikerült tükröznie a magyarokról, és hogy a közönség nem szerette őt ennyire, kit érdekel? Ha valami, hát ez a verseny nem arról szól, melyik a legjobb dal, és ki a jobb előadó. (Ezzel persze nem mentegetem a magyar produkciót.)

Nem láttam az összes klipet, és az élő műsorból is csak néhány számot hallgattam meg (egész konkrétan csak a 2. elődöntő 11 számát, Zoliékat is beleértve), de azért volt három dal, amit kiemelnék. A brit csodafegyver (sztárszerző, menő szövegíró, csinos, szép hangú előadó) nincs köztük!!!

Tetszett viszont Ciprus dala (Firefly). Nagyon el tudnám képzelni egy filmben, valami érzelmes és misztikus drámában, csak más énekelje, mert Christina Metaxa (klassz név, ugye?) nem remekelt, még a stúdióverzióban sem…

Az ír lánybanda Zsófit is lázba hozta, de a szám, amit előadtak (Et cetera), csak erős közepes volt. Aztán meghallgattam egy pár hónappal korábbi, dinamikusabb verziót, és úgy gondoltam, ők is megérdemelnek egy-két mondatot. Amit csináltak, abban már 1995-ben se nagyon lehetett volna újat felfedezni, de azért korrekt, és én szeretem a lányzenekarokat (ha gitároznak és dobolnak!).

Az abszolút kedvencem a szerb dal (Cipela). Nem jutott döntőbe persze, de nem is vártam. Viszont tetszett a mögéjük-köréjük vetített háttér, és olyan beteg hangulata volt a számnak, hogy nem csodálnám, ha ez lenne az idei Sziget slágere… Kimeríti az „annyira rossz, hogy már jó” fogalmát. (Ami eszembe jutott róla, az a Szegény Peti nagymamája c. animációs film, illetve az Apa kocsit hajt, Waszlavik szépemlékű előadásában. Ne számítsatok rá, hogy ezek visszaköszönnek, ezek csak az én asszociációim!)

Kíváncsi vagyok a véleményetekre!

2009. május 7., csütörtök

Önreklám

Ha a babás témák nem izgatnak, ne is olvass tovább!

Csak itt, csak most, csak Nektek összeszedve egy helyen a latte.hu-n eddig megjelent írásaim (faramuci helyzet, hogy nem az én nevem alatt futnak, de higgyetek nekem)!
Innen az apás szülésről szóló cikkhez juttok, de az interjú végén ott az összes link. Olvassatok, véleményezzetek, esetleg kérdezzetek! Örülnék.

Apák a szülőágynál

2009. május 5., kedd

Juhéééé!!!

Jelentem, a mai nappal letudtam a diákhitel törlesztését!
Maradt persze tartozásunk éppen elég, de EZ végérvényesen ki van fizetve az utolsó fillérig (na jó, forintig)! Kár, hogy Gábor nincs itthon; most biztos koccintanék vele! Egy ötéves periódus zárult le ezzel a mai átutalással.

2009. május 4., hétfő

Mezítláb a parkban

Tudom, egyesek szerint szánalmasan magas labdát csapok le a címmel, de vállalom, most csak erre futja…

Szóval itt voltunk szombaton.

Bevallom, már reggel vacak volt a hangulatom, az idő se nézett ki szépnek, az eső is szemerkélt kicsit, így – bár én indítványoztam, hogy látogassunk el a Mezítlábas parkba, végül nekem volt a legkevesebb kedvem az induláshoz. Igazából először nem is arra vettük az irányt, mert ez eget elnézve győzött a B terv (Közlekedési Múzeum), majd – abszolút ránk jellemző módon – a céltól néhány saroknyira visszafordultunk, mivel kisütött a nap. Végül nem bántuk meg!

Ugyan az elején csalódásnak tűnt az egész (megint csak tőlünk megszokott módon ellenkező irányban jártuk be a parkot), és nem volt kánikula, így az árnyékosabb részeken, na meg a patakban kimondottan fázott a lábunk, de teljesítettük, és voltak emlékezetes részei is a „túrának”. Leginkább mondjuk az, amikor a langyos macskakövön, fazékba ültetett muskátlik közt ücsörögve megfogadtuk Gáborral, hogy a saját házunk (tanyánk?) udvarán is lesz egy ehhez hasonló rész…




Ja, mielőtt ránk küldenétek a gyámügyet, gyorsan megjegyzem, hogy Ákosról természetesen nem került le a cipő, csak arra a rövid időre, míg a nyomós kútba áztatott lábára száraz zoknit húztunk!

Ha már Tabajdig elmentünk egy kisgyerekkel is 20 perc alatt végigjárható park kedvéért, indítványoztam, hogy nézzünk be az alcsútdobozi arborétumba is, ahol legalább 4 éve nem jártunk. Nagyon kedveljük az arborétumokat egyébként, csak túl sokszor mondjuk el, mi mindent csinálnánk, ha az egész a miénk lenne, ha mi élhetnénk abban a kastélyban/villában/kerti lakban/üvegházban, ha a tavon csónakázhatnánk, ha ezen belül lenne az iskola, stb… De azért jó kis játék ez! Talán furcsa, de én még Somogyvámoson is azt éreztem, ha nem kéne krisna-hívőnek lenni hozzá, én bizony örömmel beköltöznék a falujukba! (Egy időre.) Ugyanerre vágyom az arborétumok többségében is. Meg arra, hogy legalább 100-150 évvel korábban, és legalább a felső középosztály tagjaként élhessek – ezzel Zsófit meg tudom őrjíteni!


Az arborétumból most két emlékezetes pillanat vésődött be: az egyik, ahogy ülünk négyen egy padon a tó partján, és a békák hangversenyét hallgatjuk. Vidám volt, az pedig igen egyedülálló, hogy mindkét gyerekünk ott ült egy helyben legalább 3 percig. A másik, ahogy a kastélyrom (igazából csak egy fal, de ezt a képen is láthatjátok) előtti hatalmas réten hanyatt vágtuk magunkat, és megéreztük a frissen kaszált fű között a rozmaring illatát… Erre mindig emlékezni fogunk, azt hiszem.

Zsófi a legjobb fotósunk:

2009. május 3., vasárnap

Anyukámnak


Gyerekkoromban minden május első vasárnapján felkerekedtünk Gicával, és elmentünk a nénihez egy hatalmas csokor tulipánért Anyunak. Fogalmam sincs, hogy hívták a nénit, de az utcát és a házszámot se tudnám megmondani (sose tudtam), viszont ma is odatalálnék! Talán a nagymamámnak volt ő valakije.
Később a piacra lopakodtunk hajnalban - bár ma már tudom, milyen ez a "lopakodás", hiszen most az én családom is ebben sántikál épp... :)
Akárhogy is, szeretettel küldöm ezeket a virtuális tulipánokat, és sajnálom, hogy nem tudlak személyesen megölelni!

2009. április 30., csütörtök

Irak után

Most kezdődött el James Gandolfini dokumentumfilmje a fenti címmel az HBO-n. Nem olvastam róla semmit a tartalmán kívül, és kíváncsian vártam. Néztem-hallgattam a huszonéves, Irakot már megjárt veteránokat, az egyiknek 3 végtagja hiányzik, a másik agysérült, és szörnyülködtem magamban a háború értelmetlenségén. Aztán arra gondoltam, igen, szegény, szerencsétlen fiatal amerikai srácok (és lányok!), de ők azért mentek oda, hogy harcoljanak, hogy megöljenek másokat, és benne volt a pakliban a sérülés, a halál (noha a több tízezer sérült 90%-a túlélő, "hála" a modern nyugati orvostudománynak).

De mi a helyzet a meggyilkolt iraki civilekkel???

2009. április 29., szerda

Végeztem

Mármint a tanfolyammal tegnap. Hasznosnak éreztem, és bízom benne, hogy a napi munkám során még inkább így lesz majd!
Minden más fronton igen negatívan alakulnak a dolgaink. Gábor ugye nincs itthon már 3 napja, Ákosban betegség bújkál, és sajnos erős a gyanúm, hogy az 5 nap távollétem is közrejátszik abban, hogy épp most kapja el valami kórság, hiszen a hányós víruson kívül még nem igazán volt baja. Tudom, kár ezen rágódni, mert ha így van is, már nem lehet visszacsinálni, de azért bánt. Az meg kétségbeeséssel tölt el, ha belegondolok, hogy még minimum két hétig tart ez a balatoni munka! Olyan érzésem van, mint amikor a Gerecse 50 első 10 kilométere alatt feltörte a lábam a cipő, és tudtam, hogy még hosszú órákig kell mászni a hegyet...
Persze azt is megcsináltuk. :)

2009. április 25., szombat

Képriport

A vasárnapi állatkerti sétáról...

Az alábbi képeken a babakocsiból történő kacsaetetés fázisait láthatjátok (itthon sütött pereccel, amire különösen büszke vagyok):




Ákos a kecskékkel is nagyon jószívű volt:


És a kővel se akarta őket agyonütni...

Zsófi meg inkább távolról érdeklődik az állatok iránt (de úgy nagyon!)...

2009. április 24., péntek

Sűrű napok-hetek

Húúú, nagyon durván telik a hetünk! A kapkodás, és a programok egymásba csúszása ott kezdődött, amikor kedd éjfélkor rádöbbentem, hogy a tanfolyam, amiről azt hittem, csütörtökön kezdődik, igazából szerda reggel 8 órakor indul. Mit mondjak, igen rosszul aludtam, rengeteg betervezett feladat (jellemzően házimunka) nem lett elvégezve, de jelesre vizsgáztunk problémamegoldásból, és egyszer se anyáztunk közben. Nagy-nagy köszönet ezért Gábornak, és a mobilizálható családtagoknak!

A tanfolyam maga nagyon tanulságos, hasznos, és rengeteg inspiráló személyiség vesz körül – nagy részüket eddig is ismertem innen-onnan, és a találkozás mindenkivel nagy öröm. A képzés árnyoldala pedig az egész napos elfoglaltság, amit igen nehezen viselek! Az csak egy dolog, hogy sokan keresnek telefonon, vagy hogy nem jutok el egy boltba, netán a bankba, de Ákos is nélkülem tölti a napokat egyhuzamban… És nekem baromi nehéz így szoptatásról szóló előadásokat hallgatni napi 8 órában, képekkel illusztrálva, mert folyton hozzá kanyarodnak a gondolataim! Szerencsére elég jól bírja egyébként, az esti összebújások és nagy egymásra találások pedig engem is új élménnyel ajándékoznak meg – valahogy sokkal boldogabbnak látom most, mint akkor, amikor természetes, hogy az egész napot együtt töltjük. Szóval jó kimozdulni, nagyon jó tanulni, csak kicsit sok ez így egyszerre!

Hétfőtől lesz igazán kemény, hiszen a tanfolyamból még hátravan 2 nap (kedden vizsga), ráadásul Gábor hétfőtől Balatonon fog dolgozni. Van egy hétvégénk rá, hogy erre lelkileg, na meg csomagolásilag, és minden egyéb szempontból felkészüljünk. Illetve lenne, ha holnap nem dolgozna, és nem menne még munkaidő után egy másik helyre is. De dolgozik, és megy. Nekem meg komoly restanciáim vannak, ami a munkámat illeti (habár Zsófi szerint én nem dolgozom, mert nincs munkahelyem).

Nem panasznak szántam/szánom, de tényleg kissé fáradtak vagyunk, és úgy érezzük, sok van még előttünk.

2009. április 20., hétfő

Nem érti...

Zsófi értetlenül bámulja a gardróbban sikítozó nőket... Mert jó-jó, hogy a pasik örülnek a sörnek, még szép, de a csajok miért esnek extázisba, mikor nincs abban a szobányi szekrényben más, csak ruhák és cipők...?!

2009. április 15., szerda

Természetes?

Egy hétig sem tartott a tavaszi szünet az iskolában. Épp egy hete ugyanúgy, ugyanazon az útvonalon mentem Zsófiért, mint ma délután, mégis teljesen más volt minden. Ahol akkor még tűző napon gyalogoltam, ma árnyas fák alatt - egy hét alatt kizöldült minden.
Mintha a természet is átvenné rohanó tempónkat, mintha már nem lenne idő az átmenetekre, a négy évszakra...

2009. április 14., kedd

Címszavakban

Húsvét
Meg se éreztük. Komolyan. Olyannyira nem, hogy amikor hazaértem a gyerekekkel Komáromból, a bejárati ajtón egymás mellett fogadott a félfülű nyúl (a másik füle még tavaly elkallódott), a mikulás és a hóember. Szégyellem is magam, de nagyon. Se tojásfestés, se sütemény (90 naposozunk) – az egyetlen tavaszi program a kirándulás volt, de abból kijutott bőven.

Komárom
Mivel Gábor húsvétkor is dolgozni kényszerült (válság idején akkor kell melózni, amikor van munka), mi hárman már csütörtökön elutaztunk Komáromba. Nagyokat beszélgettünk, 90 naposozva is jókat ettünk (csak nem mindig az ünnep diktálta hagyományos ételeket), kétszer is elmentünk a bábolnai arborétumba, megnéztük az idei csikókat is, és felfedeztük Komárom összes játszóterét.

Hétfő
Aznap (már itthon) átestünk a hagyományos locsolkodáson, majd – Gábor ötletétől vezérelve – a Libegő felé vettük az irányt. Hiába mondtam, hogy húsvéthétfőn épeszű ember nem megy sehova, ahol jegyet kell váltani. Mindkettőnknek igaza lett! Neki azért, mert nyitás után 7 perccel már ott voltunk, így az elsők közt ülhettünk fel a Libegőre, nekem pedig azért, mert hazafelé jövet már tényleg óriási sor kígyózott a pénztár előtt. Noha itthon visszafordultunk a parkolóból a fényképezőgépért, a János-hegyre már nem sikerült magunkkal vinni, így képek csak az arborétumból vannak. Ebédelni Gábor anyukájáékhoz mentünk, akik megajándékoztak minket egy jó kis ejtőzéssel ebéd után, míg ők játszótérre vitték a gyerekeket. Így esett, hogy aznap 180 oldalt olvastam el egy könyvből.
Na, ezt meg tudnám szokni!




2009. április 4., szombat

Bennem van a hiba...

Mostanában többeknek is hosszasan ecseteltem, miért nem szeretek játszótéren tölteni félnapokat. Volt, aki abszolút megértett, olyannyira, hogy ők egyáltalán nem is járnak, mások tudják, miről beszélek, de őket nem zavarja különösebben, ki mit csinál, és vannak, akik állításuk szerint még nem is nagyon találkoztak az általam említett (és kifogásolt) jelenségekkel.
Szóval megállapítom, hogy igen, ÉN vagyok túl érzékeny - már megint. Most már próbálok tényleg mindent kizárni, ami nem érint közvetlenül minket, de még így is túlságosan figyelek a külvilágra...
És baromira zavar, hogy minek hozza le az unokáját a játszótérre a nagypapa, ha csak ordítani tud vele, és folyamatosan zavarja el magától, utálom, hogy a sörösdobozokat nem képesek elvinni a kukáig, hogy a másfél éves gyereket elverik, amiért homokot eszik, és még sorolhatnám.
Tudom, nem az én dolgom. :(((

2009. március 30., hétfő

Az idő múlása

Nem is olyan rég megemlékeztem a blogom egyéves születésnapjáról.
Ha valamikor, hát most sokkal jobban átérzem, hogy elmúlt egy év!
Mert újra kedvem támadt írni a lomtalanításról.
De nem fogok, mert ez nem egy lakógyűlés, és nem is a lakóközösség vagy a társasházkezelő honlapja. És mert utálom magamat is a sok háborgásért. Csak annyit mesélnék el, hogy mindkét fél (FKF és a régi bejegyzésben látható fotón szereplő úriember naaagy családja) továbbfejlesztette a technikáját: A közterületesek kikötötték, hogy nem lehet már a lépcsőházak elé kirakni a cuccot, csakis az utca végébe. Az "önkéntes lomtalanítók" pedig már jó előre elfoglalták a helyeket. Ki kempingszéken, ki hokedlin, ki forgószékben, magnóval - egy a közös bennük: mind a szajré előtt jelentek meg. Még szinte senki nem pakolt ki, de ők már ott ülnek, 50 méterenként, szabályosan.
Én pedig továbbra is nehezményezem, hogy a leendő kupac máris az ő tulajdonuk.

2009. március 29., vasárnap

Gusztustalan

A cím nem véletlen, lehet ugrani a (még nemlétező, de majd megíródó) következő bejegyzésre!!!

Reggel (óraátállítás volt, úgyhogy inkább délelőtt) a szemetelő eső ellenére is lementünk kicsit levegőzni, zöldségesnél pénzt költeni, ilyesmi. Főként azért, hogy az időzavar ellenére is legyen déli alvás, este normális időben lefekvés, mert a múltkor az az éjszakázós időszak sokat kivett belőlünk. Valószínűleg a felettünk lakókból is, mert azóta minden áldott nap fúrnak-faragnak, kopácsolnak, fűrészelnek... Ablakcseréről volt szó, de gyanítom, hogy már a vasbeton panelek egy részét is átrakatták ytong-ra...
Tehát sétáltunk, már éppen hazafelé. Ákos nagy kedvencei a kutyák és a galambok, mindig nagy örömmel közelíti meg őket - már amennyire hagyják magukat. Ma nagy jókedvében egy kis botdarabbal üldözőbe vett egy különösen szép, majdnem teljesen fehér galambot, és hangos "Ham-ham!" kiáltásokkal igyekezett a botot a galamb csőrébe tömni. Szerencsére esélye se volt.
Így aztán rájöttünk, hogy az a valami nem bot.

Délután Zsófi (nem tudom, milyen indíttatásból, de ez nála igen gyakori) egyszer csak elém állt, és azt mondta: "Tudod, mit, anya? Ma azt játsszuk, hogy mi vagyunk a hányós pillangócsalád...!"

A kép régebbi, és emlékeim szerint teljesen egészséges lepkét, hernyót és bábot ábrázol, a címe: Szivárványosné Orsolya, Szivárványos Lilla és Szivárványos Sarolta

2009. március 27., péntek

Kis esti háborgás

Volt már, hogy a reklámokról írtam, de akkor inkább csak a szellemes, vagy éppen idegesítő voltuk került terítékre.

Napok óta háborgok viszont magamban azon, hogy a levesporokat a családi élet nélkülözhetetlen részeként ábrázolják, és hogy a felnövő generáció számára ez legyen az etalon. Anyu porból isteni finom, házias (mi a fene lehet az?) húslevest készít, együtt a család, apa korán jön haza, szeretem a testvéremet, és egyszer olyan leszek, mint anyu… Csak én már a húst is porból készítem majd… Tudom én, hogy ez a jövő, meg hogy az élelmiszeripar mekkora nagy biznisz, azt is értem, hogy a Föld egyre növekvő lakosságát nem lehet már jóllakatni tanyasi csirkével, mégis felhúzom magam rajta nap, mint nap, hogy ezt nem szükséges rosszként, hanem követendő példaként „kell” látni.

Nem vagyok álszent, mert bár a saját lányom szerint „cukormentes” vagyok, én is készítek olykor zacskós levest, félkész mirelitet, de lesülne a képemről a bőr, ha az ünnepi alkalmakra ilyesmit tálalnék fel, és a lányom ezért akarna rám hasonlítani…

2009. március 26., csütörtök

Alibi

Csak hogy lássátok, nem tétlenkedem - ajánlom magamat. Akinek már amúgy is herótja van a dúla-témától, az ne is kattintson, annak hamarosan írok mást! Mondjuk zenékről, jó lesz az így válság idején... A rokonoknak meg mesélek a gyerekekről! Ugye megfelel így...?

2009. március 23., hétfő

Emőke és Kartal

Mindkettőjüket nagy-nagy szeretettel köszöntöm
neve napján!



(A képet Zsófitól loptam, a címe "Zizi és Peti nagy kertje")

2009. március 17., kedd

Miért...

...motorozik, rajzol, rohangál, mesekönyvezik Ákos mostanában még este tizenegykor is?

... nem alszik mostanában nappal, vagy ha igen, akkor is csak 20 perceket?

...van az, hogy napközben kigondolok vagy három blogbejegyzést, aztán egyiket se írom meg soha?

... van egy csomó tervem, de semmi kedvem, lelkierőm a megvalósításra?

... ülök itt éjfél után, ha az egész család alszik, én meg rettenetesen kialvatlan vagyok?

2009. március 7., szombat

Bocsánat...

Ezen a héten nincs túl sok programunk, sőt, ami azt illeti, az a kevés is (kb. napi egy), ami lett volna, egytől-egyig meghiúsult, szóval lenne időm írni.
De ha túlságosan tele van a fejem, meg a szívem, akkor valahogy nem megy. Nem értem magamat.

2009. március 2., hétfő

Mi is volt...?

A hétfőre már nem is emlékszem...
Kedden Budára mentünk látogatóba, két nagyon kedves, rég nem látott, E-vel kezdődő keresztnevű ismerőshöz. Mindkettőjüktől feltöltődve, valamiben megerősödve jöttem el.
Szerdán - kihasználva az utolsó olyan napot, amikor kedvezményes családi jegyet lehetett váltani - az Aquaworld-ben töltöttük a délutánt. Újfent megállapítottam, hogy a csúszdázás nagyon nem az én sportom, de jól éreztük magunkat. Sajnos a gépet az öltözőben felejtettük, így egyetlen kép sem készült...
Csütörtök délelőtt Ákosnak vásároltunk Erika mamival, de csak végigrohantunk három boltot az Árkádban, zsákmányolva egy dzsekit és egy bakancsot, aztán már rohantunk is tovább az Ikeába, ahol a MODULE tartotta elnökségi ülését.
Pénteken Éviék látogattak el hozzánk Lehellel, Ákos (névnapja tiszteletére) beszerezte élete eddigi legnagyobb púpját, amikor a nagy ugrálás hevében az ajtófélfa élével találta szemben magát. Iszonyú rondán nézett ki a homloka, de az Arnica csodákat tett! Néhány perc után láthatóan felszívódott a vérömleny, és a sírás is a jegelési kísérleteimnek szólt leginkább. A fiúk jól eljátszottak egymás mellett, mi jót beszélgettünk, csak az idő volt rövid, mint mindig... Reméljük, legközelebb már nagyobb körben találkozunk! Délután Gábor hozott egy kis tortát, és rögtönöztünk Ákosnak egy kis névnapozást, és mint mindig, most is csak a felnőttek ettek sütit - hiába, nálunk ez már hagyomány...
Zsófi Káposztáson töltötte a hétvégét, mi pedig Szegedre utaztunk szombaton, az ottani régiós dúlatalálkozóra. Útba ejtettük Kecskemétet is egy séta erejéig, de aztán ebből a fiúknak Szegeden is bőven kijutott! Mivel kicsit (?!) elhúzódott a program, a végére ők is bekéredzkedtek, és csak este 8 óra tájban indultunk haza.
Vasárnap egy újabb dúlatalálkozó várt rám délután, így reggel gyorsan letudtuk a kötelező (pelenkavásárlós) Tesco-kört, és (azt ellensúlyozandó) tettünk egy kis sétát a lőrinci erdőben. Kevés dolog töltött fel annyira a héten, mint az a "kirándulás"! Délután a XI. kerületbe mentem, és egy újabb női kör alakulásába nyerhettem betekintést. (Hogy mik is ezek a dúlatalálkozók, és mi értelmük van, arról majd inkább a másik blogon.)

Ennyi volt a múlt hetünk - és még egy csomó minden, amiről azt hiszem, nagyon jól le fogom majd írni, aztán sose sikerül...

2009. február 22., vasárnap

Szombat-vasárnap

Mivel a jövő hétvége igencsak eseménydúsnak ígérkezik, igyekeztünk most igazi családi programokkal tölteni a két napot. Na jó, szombaton nagyjából csak itthon tettünk-vettünk, bevásároltunk, de ma délelőtt játszóházba mentünk, délután játszótérre, este pedig lekoppintottuk EZT AZ ÖTLETET.

Még Ákos is szívesen segített, így:

(Aki elég figyelmes, az a legújabb púpot is kiszúrhatja a homlokán...)

A kész művek pedig:

Kár, hogy ma éjszakára újra kiadós havazást ígérnek, mert nálunk már szinte tavaszi hangulat volt...

2009. február 20., péntek

Törlesztek

Zsu kérésére megpróbálom számba venni a függőségeimet.

Mértéktelen evés
Pótcselekvés, tudom. Alapjáraton is szeretek enni (hajaj!), rosszabb időszakokban viszont szó szerint betegre tudom enni magam. Nem vagyok büszke rá; jó lenne ettől a késztetéstől örökre megszabadulni.

Tejeskávé
Igaz, hogy hosszú kávét főzök, igaz, hogy fél adagot iszom egyszerre, de napjában akár ötször-hatszor is. Érzem, hogy nem normális ennyit kávézni, és 5-6 órákat aludni hónapszám, de egyelőre nem tudok jobbat.

Internet
Hírek, időjárás, útvonaltervező, TV műsor, bankolás, Wikipédia, blogok, fórum, skype, msn, iwiw – napi szinten több órában. Néha úgy érzem, elcseszett idő, máskor úgy, ettől vagyok hatékony.

Tévé
Ezt már említettem egyszer. Szégyen vagy sem, nélkülözhetetlen az életemben. Sorozatoktól már nem függök: nézek jó párat, de nem okoz traumát, ha kimaradnak részek. Filmet szigorúan az elejétől vagyok hajlandó megnézni – ha az első két percről lecsúsztam, akkor majd legközelebb, ezenkívül a beszélgetős műsorokat (NEM a kibeszélős műfajt!) kedvelem.

Olvasás
Ahogy Évi barátnőmnek a számok, nekem a betűk a legjobb barátaim, de olyannyira, hogy még vezetés közben is elolvasok minden óriásplakátot, és két sávval arrébb is kiszúrom az ismerőst rendszám alapján. Sajnos én is többet olvasok immár a monitoron keresztül, de azért nincs nap, hogy ne vennék könyvet a kezembe.

Mozgás

Hasonló a helyzet, mint az evéssel: ha rákattanok, megszállottan csinálom, csak sajnos ez soha nem esik egybe a zabálós korszakkal. Ha egybeesne, mindjárt kevesebb gondom lenne magammal.

A kérdést pedig ezennel Ágnes kapja meg, kíváncsian várom, hogyan is vall a saját függőségeiről...!

2009. február 19., csütörtök

Királylány... (Kingának)

Anyamanya kreatív blogján merült fel a kérdés, hogy volt-e Zsófinak királylányos korszaka. A hirtelen fellelt képekből szemezgetve demonstrálom. Íme:

Itt kb. 2 éves lehetett...






A háttérben felfedezhetsz egy ismerős menyasszonyt... :)


Győri Édes reklámplakát :D

Van egy képe, amin bikiniben pózol valami egészen elképesztő, playmate-eket megszégyenítő módon! Talán jobb is, hogy azt nem találtam meg, úgyse merném feltenni...

Az egyik lépés

Ahogy tegnap írtam, lépésenként.
Így született meg legújabb "gyermekem" is: hetek óta formálódott a gondolat, aztán nem volt idő és alkalom a megvalósításra, de a dúlaképzés befejeztével, és Kinga bloggertársnőm :D inspirációjával végre útjára indult az új blog.
Életem egy konkrét szeletével foglalkozik, a dúlasággal. Várandósoknak, dúláknak, anyáknak, a szülés, a dúlai hivatás iránt érdeklődőknek írjuk majd terveim szerint dúlatársakkal közösen. (És persze azoknak a hozzám közel álló személyeknek, akiknek mindegy, mi az, ha velem kapcsolatos... :) )
Nagy szeretettel ajánlom Mindenkinek, és ha úgy érzitek, érdemes, tegyétek majd Ti is!

2009. február 18., szerda

Kifelé...

... jövök szépen a gödörből. De csak lassan.
Nem arról volt szó ugyanis, hogy rossz kedvem volt, most meg jobb a hangulatom. Igazából semmi nem változott. Csak beláttam, hogy valamerre azért menni kell. Megyek is. Lassan, lépésenként.

2009. február 17., kedd

Magam alatt

Ilyen-olyan okokból így érzem most magam. Vannak ennek fizikai tényezői is (például a fáradtság, a megfázás), de főként a körülöttünk zajló történések, és ezeknek az én életemre nézve várható hatásai, valamint feszültségek bizonyos körökben, bizonyos emberekkel - ezek így együtt nagyon pesszimistává tesznek most. Semmilyen téren nincs konkrét jövőképem, egyszerűen nem látom, hogy mit fogunk csinálni, hol leszünk egy, vagy két év múlva.
De most még csak nem is szorongok emiatt. Nem is érdekel. Rezignált vagyok.

2009. február 16., hétfő

Játszunk

Zsófi egy mentőautóval és egy rendőrautóval a kezében arra kér, adjak neki riasztásokat, ő pedig kivonul a helyszínekre, és segít a bajba jutottakon: újraéleszt, nyomoz, bűnüldöz. Kába fejjel (megfáztam), de kitartóan diszpécserkedem, irányítom őt betöréshez Újpestre, tömegbalesethez a Balatoni útra, rosszulléthez a Pipacs utcába, satöbbi.

Bejön Gábor, én kimegyek lázmérőt és aszpirint keresni, közben pedig ezt hallom:
- Halló, mentők? Azonnal jöjjenek, mert a tizedikről kiesett egy macska, épp egy idős ember fejére, és úgy összekarmolta, hogy fel se lehet ismerni. A bácsit.
- Lendőlszéd? Sziesszenek, melt ed capat szuhanc lám támadott, ész kivették a fodszolomat, asztán elszaladtak a Szidlideti ucca ilányába, nekem med ninc fodam!

Kétségtelen, szórakoztatóbb dolog Apával játszani…

2009. február 14., szombat

Pénteki nA-punk

6:20 Ébreszt a telefonom. Nem szoktam ilyet csinálni, de kérek tőle még 5 percet. Kezemben a telefonnal bóbiskolok hármat, majd mégis csak kimászom az ágyból. Kávéfőzés, tízórai, innivaló Zsófinak, tusolás, aztán ébresztem a többieket. Gábor viszi iskolába Zsófit, én közben készülődöm: hajvasalás, smink, pakolászás, mindez Ákossal.

8:05 Gábor visszaér a suliból, gyakorlatilag szinte leváltjuk egymást. Budakalászra indulok, a dúlaképzés helyszínére. Anikót nem tudom elérni telefonon, de azért bízom benne, hogy odatalálok homályos emlékek alapján is.

9:10 Káoszra érkezem. Anikó (az ő háza szolgál a képzés helyszínéül) hajnalban szüléshez ment, így bejutni se volt egyszerű, és még hátravolt a helyiségek kitakarítása, átrendezése, mindez a képzésre érkezettek jelenlétében. Van némi kapkodás, tanácstalanság, de végül minden megoldódik.

10:00 Kis csúszással, de elkezdjük a programot. Izgulunk, mert most debütál az újonnan kidolgozott képzési tematika. A csoport nagyon ígéretes, színes, érdeklődő. Mindannyian úgy érezzük, öröm lesz együtt gondolkodni. A hosszú kezdőkör után kis szünet, ilyenkor még élénkebb beszélgetések alakulnak ki, amiket nagyon nehéz abbahagyni, hogy visszaüljünk a helyünkre. Közben rendületlenül forralom a vizet teának, kávénak, Annával igyekszünk maximálisan kiszolgálni a dúlajelölteket. Időnként az elnökség épp ráérő tagjaival kutyafuttában konzultálunk, hogy mi az, ami jó, mi az, amit tanulságként le lehet szűrni, és/vagy amiről feltétlen beszélnünk kell. Emellett írom a számlákat, adom a pénzt a költségekre, és félek, nehogy valami időközben elfelejtődjön, összekeveredjen. (Hálátlan dolog pénztároskodni!)

14:00 Elszaladok a közeli kisboltba, mert pár dolog hiányzik. Közben felhívom Gábort, hogy megtudjam, mi a helyzet Ákossal, és újra elmondom, hogy süsse meg az előző este összekészített lasagne-t. A délutáni programra már nem ülök be, a konyhában teszek-veszek, így csak a hozzám eljutó mondatfoszlányokból tudom, mit csinálnak épp – azt azért így is érzékelem, hogy már első nap is vannak komoly tapasztalások, mély érzések, amik a felszínre törnek egy-egy kommunikációs gyakorlat során. A zárókörben sokszor elhangzik, mennyire MÁS élmény volt ez, és milyen furcsa lesz ezek után hazamenni. Mindenki nagy elvárásokkal tekint a következő napra.

18:10 Káposztásmegyerre indulok Erikáért, de közben Gábor hív, hogy Ákos egyszer csak elaludt. Ez mindenképp összezavarja az esténket, azt már világosan látjuk.

18:40 Hazafelé tartunk, közben Zsófi iskolai élményeiről beszélgetünk: hogy érzi magát az osztályban, hogy sikerült a farsang, a rajzverseny, ilyesmik. Hálás téma, remekül kitart hazáig.

19:20 Zsófi nagyon örül a maminak, engem nagyjából észre se vesz, pedig egész nap nem láttuk egymást. Nem baj, hagyom őket, hiszen Gáborral megint csak pár percet tudunk beszélni az esti koncert miatt. Neki már 8 előtt illik ott lennie, ahol játszanak, a terv szerint én majd csak később megyek utána (2 utcányira van a Rock Klub, ahol fellépnek). Miután elindul, gyorsan eszem valamit, közben intézek pár telefont, aztán hármasban beszélgetünk a nappaliban, arra várva, hogy Ákos bármikor ébredhet.

21:00 Gábor hív, hogy előreláthatólag tíz körül következnek ők. Általában csúszás van, de mivel épp ezen a helyen sikerült már egyszer lekésnem a koncertjüket, időben szeretnék indulni. Hezitálok, hogy felkeltsem-e Ákost, de aztán megoldja a gondom: nem sokkal azután, hogy letusolok, ébred magától. Örülök, mert már nagyon hiányzott! Ahogy a hálóban összebújva szoptatom, azt érzem, kizárt, hogy én ma még elinduljak valahova…

21:50 Megérkezem, és persze kiderül, hogy csúsznak. Még az első zenekar játszik, és Gáborék harmadikként következnek. Nem örülök, mert Erikát úgy hagytam otthon ¾ tízkor, hogy a két gyerek a konyha padlóján játszott, semmi hajlandóságot nem mutatva az alvásra. Végighallgatjuk a Volga Rakéta, majd a Söralátét koncertjét. Nem rossz egyik se, de most nagyon nem vagyok erre hangolva. Zavar a füst, a hangzavarban beszélgetéstől megfájdul a torkom, és folyton ásítanom kell. Furcsa látvány ez egy punk koncerten! Közben arra gondolok, amit a dúlaképzésen többen is mondtak, hogy milyen furcsa lesz ebből a közegből hazamenni – mit szólnának vajon EHHEZ a közeghez? :D Kétségtelen, nekem is túl éles a váltás.

23:07 Végre Gáborék a színpadon. Az első két szám nagyon vacak, de aztán bemelegszik mindenki, a közönség pedig igazán hálás. Nagyon jó hangulatú koncert kerekedik, és látom, hogy a színpad előtt ugráló srácok őket is lelkesítik.

0:10 Hátravan még a Higgadt trágya nevű zenekar, de mi úgy döntünk, őket már kihagyjuk, hiszen fogalmunk sincs róla, mi vár ránk itthon. Sietünk haza, ahol mami és a két gyerek együtt alszik, egy ágyban, mi pedig a nappali szőnyegére ágyazunk magunknak, mert a kanapé kinyitásával nem akarunk zörögni. Kicsit kemény, kicsit fázom, de már mindegy. Elájulok, és alszom hajnali 5:26-ig, amikor Ákos ébreszt.

Mikor írjak így blogot?!

2009. február 9., hétfő

Példás szülők

Rengeteg program, intéznivaló adódik mostanában: iskolai dolgok, koncertek, régiós dúlatalálkozók, dúlaképzés, és az ezekhez kapcsolódó teendők. Nem egyszerű egyeztetni, hogy mikor ki hozza-viszi a gyerekeket, ki vigyáz rájuk délután, ki alszik nálunk este, stb. Talán nem csoda, hogy időnként szervezési hibák is becsúsznak, de hogy mekkorák… Ma például ugyanúgy otthagytam Zsófit az iskolában, mint más hétfőkön, pedig múlt héten beírtam, hogy nem kérünk ügyeletet. Szerencsére nem jelentett különösebb gondot, de azért elszégyelltem magam!

A másik két bakit szerencsére csak tervezési szinten követtük el.

1. Csütörtökön farsang. És én nem lehetek ott. Úgy beszéltük meg, hogy míg én Keszthelyen leszek, Gábor itthon marad, így ő intézi a jelmezbe öltözést, viszi a sütit, miegymást, fotókat készít (na hiszen!), majd hazahozza Zsófit – mindezt Ákossal „súlyosbítva”. Közben kiderült, hogy a farsangot kettőtől, a napköziben tartják meg, szülők nem kellenek, a sütit és a jelmezt reggel kell bevinni. Megkönnyebbülten mondtam Gábornak, hogy akkor mégis be tud menni dolgozni csütörtökön, hiszen úgyse kell kora reggel indulnom, simán belefér, hogy én vigyem reggel Zsófit iskolába. Csak jóval később esett le mindkettőnknek, hogy hoppá, Ákos is a világon van, rá akkor is vigyázni kell…

2. Arról beszélgettünk, hogy pénteken reggel, amikor Budakalászra megyek, beadom anyósomhoz a gyerekeket, majd este, hazafelé felveszem őket így együtt, és ő vigyáz majd Zsófiékra, míg mi koncertre megyünk. Remek ötlet volt! De elkezdtünk agyalni, hogy valami mégse stimmel. Igen, Zsófinak iskolába kell menni, onnan pedig hazajutni valahogy délután. Az optimális megoldás kidolgozása még folyamatban van…

Lehet erre mentség a túlhajszoltság?
És a ritka blogolásra???

2009. február 4., szerda

Eurovíziós káosz

Rég írtam már zenéről, most se tervezem. Illetve szívesen írnék róla, de az Eurovíziós Dalfesztivál kapcsán szinte csak nagy magyar mellényúlásokról beszélhetünk. Kivétel ez alól SZERINTEM Rúzsa Magdi és Bayer Friderika szerepeltetése (ez utóbbi még valamikor az őskorban vezekelt nyilvánosan egy dallal, amire valamiért máig emlékszem - talán mert hajlamos vagyok én is a múlt dolgain rágódni?), de a többi magyar, akit én ezen a versenyen eddig fellépni láttam, bűnrossz volt, Charlie-val és Csézy-vel (haha) az élen. Gábor emlékszik arra is, amikor a Republic nyomta a Repül a bálnát (gondolom, magyarul, hiszen értelme nincs lefordítani), ez nekem nem rémlik, de biztos épületes lehetett.

Most Mark nyerte el az indulás jogát, de még tegnap, a YouTube-on megjelent kommentek alapján vissza is lépett, mivel kiderült, hogy a svéd dalszerző (állítólag tudtán kívül) átrázta őket, és egy olyan dalt adott át Mark producerének, ami 5 évvel ezelőtt az ottani Big Brother egyik adásában már lement. (Az idei megmérettetésen tudniillik csak olyan szerzemény adható elő, mely 2008. októbere előtt még nem hangzott el se színpadon, se televízióban. Ezen egyébként Magdi is majdnem elcsúszott, ha emlékeztek rá.)

Mark visszalépése után a zsűri választása Tompos Kátyára esett, akit én a Valami Amerika 2 előtt nem ismertem, bevallom. De abban ütős volt. Utánaolvastam, 2005-ben végzett a színművészetin, azóta több filmben is játszott, nagyjából tíz darabban kapott szerepet, és jelenleg a Nemzeti Színház társulatát erősíti. Hallottam sanzont énekelni, levett a lábamról. Különleges a hangja (valahogy mély, erős, de mégse rekedt, nem Keresztes Ildikósan mély), a színpadi jelenléte is említésre méltó, a dal (Magányos csónak) se rossz éppen, csak szörnyen átlagos, közhelyes, akár a szövegét, akár a dallamát, pláne ha a hangszerelését nézzük. Ezer hasonlót hallottunk már, különösen ezen a fesztiválon... A szerzemény egyébként a már említett film egyik betétdala, és pont annak való - színpadon véleményem szerint nem üt akkorát, bármilyen jól éneklik is el.
De ne legyen igazam.

2009. február 2., hétfő

Blogolni jó!

Épp ma egy éve kezdtem el ezt a blogot.
Akkor még úgy terveztem, csak meghívóval lehet majd hozzáférni, de mivel ennek a technikai feltételeit lusta voltam kinyomozni, ez nem valósult meg, és már nem is fog. Sőt…
Örülök minden olvasónak, és mára odáig jutottam, hogy néha elszomorít, ha egy kérdésemre csak két-három válasz érkezik, holott a bejegyzést magát negyvennél is többen olvasták már a közzététel napján (bizony, attól még, hogy nincs számláló az oldalon, a Nagy Testvér figyel ám…).
Köszönöm Nektek, akik névvel és képpel felvállalva olvastok, köszönöm mindenkinek, aki névtelenül, vagy hozzászólását aláírva kommentel, és annak is, aki inkább csak olvas, és más csatornákon jelzi a véleményét. És természetesen minden további Érdeklődőnek, akiről az égvilágon semmit nem tudok. Csak azt, hogy van.

2009. január 31., szombat

ORTT kampány

Talán a tévében is találkoztatok már ezekkel a reklámfilmekkel, állítólag ott is mennek - én az ORTT honlapján futottam bele a felhívásba, és úgy gondolom, nem árt közzétenni. (Én magamra is vettem kicsit...)

Ne a televízió nevelje fel a gyereket

2009. január 29., csütörtök

Kérdést intézek...

... Hozzátok, Kedves Olvasók!
És választ is várok, lehetőleg itt, a bejegyzés alatt.
Nem is titkolom, tanulni szeretnék Tőletek - ötleteket lopni, ha lehet, sőt, esetleg megnyugtatást, új nézőpontot is szívesen vennék. :)
Fixa ideámmá lett ugyanis, hogy a rendszeresség, némi rutin csempészése az életünkbe valamelyest leegyszerűsítené a dolgainkat. Tudom, a megszokott programok néha unalmasak, de pillanatnyilag számomra inkább az jelenti a terhet, hogy túlságosan is ad hoc módra alakul az életünk, és egy csomó mindenre nem jut idő. Lehet, hogy ilyenek vagyunk, és nem fog menni a változtatás, de azért megkísérlem. Tehát a kérdés:

Vannak bevált programpontok a heti (esetleg havi) időbeosztásotokban? Ha igen, mik ezek? Mennyire vannak kőbe vésve, és mennyire működnek?

Olyasmikre gondolok, hogy pl. minden hétfőn vasárnapi maradékot esztek vacsorára, vagy rendszerint szerdán jártok bevásárolni, a péntek mindig a takarításé, stb...

Kíváncsi vagyok, mennyire lennék képes a tapasztalataitokat a mi családunkban hasznosítani!
Minden választ előre is köszönök!

2009. január 28., szerda

Először: könyvek

anyamanya kérdésére válaszolva megpróbálom megosztani Veletek az elmúlt évem 5 legfontosabb/legmeghatározóbb olvasmányélményét.
Nem fogok magyarázkodni, mint sokan mások, hogy ők az utóbbi időben sajnos alig olvasnak, meg hasonlók... Tény, hogy korábbi (bölcsész) önmagamhoz képest baromi kevés időm jut erre, de azért 5 könyvet felsorolni nem olyan nagy kihívás. Számomra inkább az okozza az őrült nagy problémát, hogy már fogalmam sincs, mit olvastam tavaly ilyenkor, vagy tavasszal, és mióta itthon vagyok (másfél éve) teljesen összefolynak a hónapok. Tehát konkrétan visszaemlékezni csak az elmúlt mondjuk 2-3 hónapra leszek képes, ezért - biztos, ami biztos - választottam olyan könyveket is, amiket rendszeresen forgattam az elmúlt egy évben. :)

Polcz Alaine: Főzzünk örömmel!

Rég vágytam már rá! Amúgy is szívesen olvasok recepteket, szeretem a gasztro-műsorokat, de ez valami egész más… Titkok, trükkök a múltból, néha már esztelenségnek tűnő spórolási fortélyok, főzés (majdnem) semmiből – ez a szakácskönyv segít leküzdeni a bűntudatot, amit akkor érzek, amikor egy étel igen jól sikerült és finom ugyan, de nem töltöttem vele elég időt, vagy rendhagyó módon készítettem.
És ha bármikor kedvem szottyanna a zsidótojásra, vagy pászkából szeretnék velőt sütni, csak felütöm "a" könyvet! :)

Vámos Miklós: Anya csak egy van

Ezt a könyvet Zsófi választotta nekem ajándékba, állítólag a hátoldalon található leírás alapján. Idézem:
„sikerült kivívnom a két gyermekem megvetését, immár sokadszorra, szerintük egy korombeli öregasszony gubbasszon odahaza zokszó nélkül, készüljön fegyelmezetten a halálra, s ne pasizzon be csehszlovákiában, ami jelenleg már Csehország és Szlovákia, tehát ne pasizzon be a vénasszony Szlovákiában, mint egy gimnazista lányka, hanem legyen megfelelőképp magányos, rohaszkodjék egyedül a sivár szállodai szobában és sírjon, vagy legalább vágjon búval baszott képet, az való neki
kit zavar, ha jut még nekem pár felhőtlen óra? mér olyan elképesztő, ha öregebb embereknek is vannak vágyaik? nemi vágyaik, többek között
de az nem függ kortól, hogy hirtelen megpillantasz valakit, akiről rögtön első látásra tudod, hogy ő a te embered, és azonnal szeretnéd megismerni, megszólítani, megérinteni, képtelen vagy levenni róla a tekinteted, csak bámulsz rá, paradicsommá vörösödő arccal, a szád idétlen fintorba kunkorodik, lélegzésed fölgyorsul, s más nem is történik, mint hogy engedelmeskedsz önmagadnak, ha van hozzá elegendő bátorságod, ezt nem értik az én gyerekeim, föl nem foghatják, mer őnekik nincs”

A mai napig nem sikerült egyértelmű választ kapnom arra, miért én jutottam erről a szövegről eszébe, a könyv mindenesetre nagyon is betalált, közben pedig próbálok hinni abban, hogy Zsófi csak a cím miatt döntött így…

Ez a regény, valamint Albert Györgyi hirtelen halála újraolvastatta velem ezt is:

Albert Györgyi: Miért pont én?

Elsőre nagyjából azt gondoltam erről a könyvről, hogy nem szerencsés ilyet írni, meg hogy szánalmas azzal pénzt keresni, hogy az ember a sárban hentergős-hányós sztorijait ecseteli részletesen, önigazolást keresve közben orvosok megszólaltatásával, hogy ez bizony betegség… Gondoltam persze sok mást is, néha átéreztem, néha sajnálkoztam, hogy egy értelmes, művelt, szép fiatal nő mennyire tönkre tud menni ebben, de alapvetően azt éreztem, hogy ő maga legalább annyira felelős ezért, mint amennyire a környezetét, és az agyában zajló kémiai folyamatokat hibáztatja. Ezt egyébként ő maga se kérdőjelezte meg.
Ahogy a halálhíre után megláttam a hálószobai polcon a könyvet, a hipochonder sírfelirata jutott eszembe elsőnek („Nem megmondtam?!”), aztán Vámos Miklós regényének bennem keltett érzéseivel olvastam újra, és ma azt gondolom, talán jobb így Györgyinek.

Ina May Gaskin: Útmutató szüléshez

Hm…, ezt nem az elmúlt egy évben olvastam ugyan, de az elmúlt egy évben is sokat használtam. És szívem szerint minden várandós nőnek a kezébe adnám, hogy olvasgassa, miközben a szülésre készül. Sőt, kezdetnek minden várandós nőnek azt mondanám, készüljön a szülésre…
Miközben szakmai kérdésekre is részletesen kitér a szerző, rengeteg szüléstörténeten át kapcsolódhat az olvasó a gyakorlati tudnivalókhoz, és ez szerintem nagyon hasznos. Arról a pozitív energiáról nem is beszélve, amivel a tapasztalt bába azt sugallja, képes vagy(ok) szülni.

Jean Liedloff: Az elveszett boldogság nyomában (A kontinuum-elv)

Ez megint csak egy olyan (szerintem) alapmű, amit minden szülőnek el kéne olvasnia! Idézet következik, amivel így önmagában talán lehet vitatkozni, de arra mindenképpen jó, hogy az ember a kezébe vegye ezt a könyvet, és megfontolja a benne olvasottakat:
A szerző az indiánok boldogabb életének kulcsát a csecsemőkkel és a gyermekekkel való bánásmódban találja meg. A kontinuum (folytonosság) elve az evolúció alatt kialakult emberi szükségleteket jelenti. Az indiánok a gyerekek eredeti szükségleteit követik, azokat az igényeket, amelyeket a csecsemő magával hozott. A gyermeket mindenhova magukkal viszik, ott van, ahol az élet zajlik és folyamatosan karban, illetve hordozókendőben tartják. Az újszülöttet nem hagyják egyedül, akár alszik, akár ébren van, és legfőképp akkor nem, ha sír. A folyamatosan karban tartott csecsemő azt érzi, hogy minden rendben van, hogy alapvetően jó és szívesen látott vendég a családban. Mi történik azonban akkor, ha ezek a magunkkal hozott elvárások nem teljesülnek, ha az ember ösztönös igényei nem elégülnek ki? Vajon hiányzik-e ez későbbi életünkben, tovább tudunk-e lépni, képesek leszünk-e egyáltalán egy boldog, kiegyensúlyozott életre? A könyv pszichológus szerzője megfigyelései alapján írja le a kontinuum elvét, amelyben a boldogság nem egy elérendő cél, hanem egy természetes állapot.

+1 Margot Sunderland: Okosan nevelni tudni kell

Ezt azért írom így a végére, mert ez már idei szerzeményem. A legutóbbi MODULE elnökségin nyomták a kezembe azzal, hogy ez tényleg hasznos könyv. Kételkedtem, mert már a címe is borzalmasnak tűnt, az pedig mindig visszatetsző számomra, ha valaki tuti nevelési tippeket kínál a gyerek altatására, hisztijeinek kezelésére. Győzött viszont a kíváncsiságom, beleolvastam, este a neten keresgéltem, és másnap elszaladtam egy könyvesboltba, hogy megvegyem, de azonnal.
Mert végre valaki tudományosan vezeti le azt, amit eddig ösztönösen (bár néha bűntudattal) csináltam a gyerekeimmel! És megerősítést ad azokban a kérdésekben, ahol eddig bizonytalan voltam, mert egész más szemszögből láttatja velem a gyereket, mint a most általános felfogások.
Ezeknek az elméleteknek még biztos szánok majd valamikor egy bejegyzést, de most abbahagyom, mielőtt nagyon elszalad velem a ló…

Gyorsan passzolom is a kérdést Évinek, hogy megtudjuk, ő mi érdekeset olvasott... Légyszíves ne várass olyan sokat a válasszal, mint én tettem...!

Elmaradt játékok...

Regzsu és anyamanya is megtalált egy-egy blogger játékkal - elnézést, hogy eddig ezekkel nem kezdtem semmit! Az ok elég prózai: a díjátadósdiról szimplán megfeledkeztem, a könyvekkel kapcsolatos körkérdést pedig szégyen-gyalázat, de csak most fedeztem fel! (Így jár, akinek több blogja van, kedves Kinga!)
Igyekszem még ma sort keríteni ezekre, de sajnos én is esti blogoló vagyok...

2009. január 25., vasárnap

Kacsák és lovak

Meg persze mi. Komáromban.
Úgy volt, hogy szombaton A-punk koncert lesz Szlovákiában, ÉS megünnepeljük Gica névnapját. Az egyik esemény (természetéből adódóan) nem maradt el, így a hétvégét Komáromban töltöttük. Például ezzel. (A naaagy zabálásokat inkább nem fotóztuk...)

Ákos Gicával sétál

Az egyforma túracipőnkben...
(Ha valakinek jó a 39-es, csak szóljon, viheti!)

Családom, és a ló

"Ottott...!" Épp vízre szállt egy vadkacsa, csak ti nem látjátok...