2008. február 25., hétfő

Gyors beszámoló

Az elmúlt egy hét annyira eseménydúsra sikeredett, hogy az írásra semmi energiám nem maradt, gyakorlatilag csak túlélésre játszottam. A rengeteg történés miatt persze aztán egyre reménytelenebbnek tűnt, hogy itt egyszer utolérjem magam – hát ez volt a halogatás másik oka.

Mivel már egy hét is bőven eltelt, ez már nem nyomaszt: úgyis lehetetlen, hogy mindent pótoljak, szóval csak vázlatosan, és saját szájízem szerint szelektálva…

Egy hete hétfőn elkísértem Gábort próbára. Kezdem azzal, hogy én vezettem, ami már eleve egy élmény volt éjjel, keresztül az egész városon! Szerintem se előtte, se azóta nem vezettem olyan jól (ez utóbbi mondjuk nem vet rám túl jó fényt, elismerem, de néha még zavar a forgalom, ez van). A próbahely tipikusan az a hely, amit „érdekesnek” kell titulálni, azt hiszem. 10-15 éve lelkesedtem volna érte, most lepusztultnak és igénytelennek láttam, ahol épeszű ember nem tölt el több időt, mint amennyit feltétlenül (de tényleg feltétlenül!) szükséges. Egy pince az egész, a falakon graffitik, és egy felújítás miatt (megjegyzem, ez a fogalom számomra egy ilyen helyen eleve nonszensznek tűnik) valahogy az az érzésem volt, mintha egy légópincébe bújtunk volna valami bombatámadás idejére. Egyszerűen rejtély számomra, hogy amúgy rokonszenvesnek és (talán minimális drogos befolyásoltságtól eltekintve) normálisnak tűnő emberek hogy a fenébe képesek félnapokat egy ilyen nyomasztó helyen lógni, de a srácok, akik bérbe adják a próbatermeket, bírják. Én pedig öregszem. Azért írok egyébként ennyit az első benyomásról, mert a zenét ismerem, az nem sokkolt egyáltalán, sőt: a Guantanamo című új szám még így, ének nélkül is tetszett (ja, mert hogy énekes nem volt a próbán – minek is…?). Kíváncsian várom a március közepén esedékes következő koncertet! Addig is itt egy korábbi kép a bandáról:



Hűha, még csak hétfőnél tartok?! Na jó, kedden védőnőnél voltunk Ákossal, aki a kötelező vizsgálatok és mérések után arról faggatott, hogy mi bajom, mert aaaaannnnnnyira nyúzottnak tűnök – most mégis, mit lehet erre mondani valakinek, akivel szökőévente egyszer beszélek, akkor is muszájból?! Aranyos, meg minden (eltekintve attól persze, hogy szóvá teszi a fos kinézetemet), csak nem ismerjük egymást, és nem gondolhatja komolyan, hogy a rendelőben hosszas magánbeszélgetést folytatunk majd… Szóval megmondtam neki, hogy zajlik az élet, ami igaz is, nem? Délután Gábor lógott a suliból, így megvettük Ákos etetőszékét is, amit elvileg névnapjára kap(ott volna). Szerda délután bandázni mentünk Zsófi egyik ovistársáékhoz, akik nagyon kedvesen fogadtak minket, csütörtökön a kimaradt hétfői angolórát pótoltuk, és az Europarkban kóvályogtunk, pénteken pedig topiktalálkozónk volt, bár sajnos nem teljes létszámmal. Megint az volt persze, hogy ücsörögtünk, figyelgettük egymás gyerekeit, akinek kellett, az rohangált a sajátjai után (nálunk ez szerencsére MÉG és MÁR nem aktuális), és nemigen volt alkalmunk beszélgetni, de egye fene, arra ott az összes többi nap! Szombaton végre eljöttek anyuék a teljes családdal Ákost köszönteni – hát az a nap gyorsan eltelt…! A délutánt egy hirtelen jött ötletnek köszönhetően az Ikeában töltöttük, amit feleannyira se élveztem, mint máskor, pedig rég vágytam már egy közös Ikea-túrára Gicával! Sajnos ezren voltak, és Ákos is elfáradt a végére, úgyhogy végül kicsit bántam, hogy erre „áldoztunk” több órát is a délutánból (pláne mert anyu nem is akart jönni). Vasárnap Gábor dolgozott, így az a nap nem sokban különbözött a többi hétköznaptól, bár szerencsére azért elég korán hazaért, és ki tudtuk használni a tavaszi időt: volt görkorizás, séta, fagyizás. Azóta újra hétfő van, és ma olyan szerencse ért minket, hogy minden elmaradt, kezdve a néptánccal, az angolon át egészen Gábor próbájáig, így kicsit lazább napunk volt. Ja, Zsófi oviba se ment, mert nyílt napot tartottak az egyik kerületi iskolában. Ez megérne egy külön blogbejegyzést, de már nem bírok belemenni… Nem igazán tetszett, az a lényeg, Zsófinak viszont igen, bár azt elismerte, hogy a leendő tanítónők nem szimpatikusak, de az RSG tagozat nála sajnos mindent visz. Bízom benne, hogy ez a többi iskolát látva még változik majd (na meg abban is, hogy nem ez a mai intézmény volt a kerületi kínálat csúcsa).

Ja, és amit kihagytam: Mindig elfelejtem megírni, hogy Krisztiék babája, Áron világra jött (természetesen még akkor, amikor írtam, hogy a szülőszobán vannak), és az elmúlt egy hétben újabb babahírt tudtam meg, így elvileg két nagyon kedves barátnőm van ugyanarra az októberi napra kiírva. Izgalmas!!!

2008. február 17., vasárnap

Örömteli hét

Összességében nézve rég zártunk ilyen eredményes hetet! Tele pozitív hírekkel (esküvő, babahír, melyekhez külön-külön gratuláltam már az érintetteknek, de ezt nem lehet elégszer megtenni!), szombaton pedig egy olyan megbeszélésen vehettem részt dúlatársaimmal, mely reményeink szerint tényleg előrébb viszi majd az egyesületet. Pénteken a jogosítványom is megjött végre, így a szombati megbeszélésre menet már fel is avathattam azt – megjártam Kispestről a belvárost oda-vissza (hazafelé „kis” kerülővel az M0-áson Soroksáron át, hogy ezt a terepet is gyakorolhassam). Nagyjából elégedett lehetek a teljesítményemmel, mert csak egyvalaki dudált rám, ami így pesti viszonylatban jónak számít… De azért egyedül még nem mernék elindulni.

Mivel a szombati esküvőre, illetve az azt követő bulira nem tudtunk elmenni, Eszter és a leendő férje (miközben e sorokat írom, már férje) meglátogattak minket péntek este. Persze Ákos volt a főszereplő, aki először kicsit megilletődött a neki idegen arcok láttán, de aztán hosszas, kitartó munkával (Eszter még az ujjait is beáldozta a fogzással küzdő kisördög kedvéért) sikerült összebarátkoznia a vendégekkel – talán jobban is, mint nekünk, amit sajnálok, mert Aykan igazán rokonszenves volt. Bízom benne, hogy azért nem szenvedett nálunk/tőlünk olyan nagyon annak ellenére, hogy nemigen tudtunk beszélgetni.

A Valentin-nappal kapcsolatos eszmefuttatásom után úgy lett volna fair, ha leírom, mi hogy ünnepeltünk, de maradjunk annyiban, hogy burleszk-szerűen… Innen is üzenem a nagyszülőknek és mindenkinek, aki bármilyen szinten is érdekelt a gyerekeink őrzésében akár alkalomszerűen is, hogy szívesen vacsoráznék a férjemmel valamikor a nem túl távoli jövőben úgy is, hogy közben senki nem próbálja a konyha padlóján csúszva-mászva felborítani a szemetest, és senki nem követeli kétpercenként, hogy koccintsak vele, majd töltsem újra tejjel a borospoharát…

2008. február 15., péntek

Valentin-napot ünnepelni

Tudom, már elmúlt, így nem aktuális ez az eszmefuttatás, de azért csak megírom, és ígérem, jövő ilyenkorig már tutira nem veszem elő a témát...
Szóval gáz egy ilyen ünnepet komolyan venni?
Sokak szerint igen, mert
1. a virágboltosok találták ki, hogy meggazdagodjanak
2. amerikamajmolás
3. szeretem a páromat egész évben
4. gusztustalan, nyálas, undorító.
Hát nézzük!

Ami a virágboltosokat illeti, Magyarországon valóban ők rendezték meg először, ezen nincs mit szépíteni. Állításuk szerint viszont annyira felmegy ilyenkor a vágott virág ára, hogy nem kaszálnak rajtuk többet, mint máskor, sőt, esetenként szinte semmit. Kicsit nyilván túloznak, de amúgy logikusan hangzik, akár még igaz is lehet. Persze nem féltem azért őket, de ünnepelni talán anélkül is lehet, hogy egy szál virágot ezer Ft-ért vegyünk/vetessünk meg. Ja, és ilyen alapon bojkottáljuk a ballagást és a halottak napját is, hisz a virágosoknak mindkettő valóságos aranybánya!

Utánozzuk Amerikát, és egy önálló gondolatunk sincs! Hova jut ez az ország, ha ilyen bugyuta dolgokat is átveszünk, mint a Valentin-nap, a Halloween, netán a hálaadás... Hol marad a magyar virtus, miért nem ünnepli a világ március tizenötödikét, satöbbi, mert a szalonnaevő igaz magyar bizony nem kér az import nyálból...! Igen, lehet ezt innen is szemlélni. Én viszont azt gondolom, egy életigenlő embernek nem fáj az, hogy ez "más ünnepe" volt, nem gondolja, hogy népbutítás lenne kimutatni ilyenkor, amit máskor sajnos sokszor elfelejtünk - mint ahogy jelmezekben bohóckodni, vagy hálát adni se különösebben ciki vagy fájdalmas. Igen, én amiatt se szívnám a fogamat, ha divatba jönne nálunk a Thanksgiving - talán megtanulnánk megköszönni is a sok könyörgés és panaszkodás után (elég a Himnuszra gondolni).

Az év többi napján is szeretjük egymást, és ez nagyon jó. Ugyanígy vagyunk a gyerekeinkkel, az édesanyánkkal, a nőkkel, és remélhetőleg máskor is eszünkbe jutnak halott szeretteink. Mégse olyan nagy tragédia talán, ha egy kijelölt napon kicsit jobban odafigyelünk erre, kihangsúlyozzuk ezt. Nem kötelező persze, de azért lehet valami a háttérben, mert a nőnaptól, a gyereknaptól, az anyák napjától vagy a halottak napjától kevésbé vagyunk rosszul, mint a szerelem megünneplésétől. Vajon miért? Miért lehet világnapja a víznek, a levegőnek, de még az erszényes vízilónak is, miközben a szerelem (világ)napjának létjogosultságát folyton vitatjuk?

Való igaz, a Valentin-nap kész giccsparádé, bár szerintem nem jobban, mint a karácsony. Hogy ki mit visz haza a kínálatból, az csak rajta, az ízlésén, a pénztárcáján, netán a kreativitásán múlik. Mert nem kötelező ám vásárolni! Szerintem nagyon kevés szerelmes örül jobban egy vörös rózsának vagy egy szívecskés plüssmacinak, mint a jól megválasztott szavaknak, a spontán bókoknak, a meghitt együttlétnek - a figyelemnek, a rá szánt időnek, rá "pazarolt" energiának... És aki mégis, hát az legyen boldog egy rózsaszín lufival, ha éppen őt szeretem, és erre vágyik, biztos megkapja tőlem. :)

Ha innen nézzük, ugyan mi olyan borzasztó február tizennegyedikében...?

2008. február 12., kedd

A cékla kijön a ruhákból, ugye?

Nagyon remélem, mert aznap, amikor Gábor reszortja volt az etetés, valahogy irtó sok áldozatot szedett az almás céklapüré... Érdekes módon előtte és utána való nap (tehát tegnapelőtt és ma) összesen az előke lett céklás, de tegnap a fehér gyapjúszőnyegtől Ákos összes réteg ruháján át a fürdőlepedőmig MINDENEN céklafoltok, vagy ami még aljasabb mosószappanozás szempontjából, CÉKLAPÖTTYÖK virítottak. Beáztattam ugyan mindent, de a Vanish-ezést holnapra halasztottam, mosás előttre. Szurkoljatok! (Ja, a szőnyegekből Gábor szódás konyhai tisztítószerrel szedte ki a foltokat, egész sikeresen.)



Ezt a képet "Horror" címmel tettem fel egy másik honlapra, de meg kell jegyeznem valamit: az igazi horror a céklapüré távozásával való szembesülés, fenéken ugyanis sokkal rosszabbul néz ez ki...!

2008. február 11., hétfő

Egy szokásos hétfő este

A hétfő esték olyan szempontból különlegesek, hogy Gábor a zenekarával (link a lap alján!) próbál nyolctól tízig-tizenegyig, én pedig egyedül vagyok itthon a gyerekekkel. Ilyenkor néha a nappaliban alszunk, mert Zsófinak ez nagy örömet szerez - hogy miért, nem igazán értem, hiszen tévét nem néz, én mellé nem fekszem, csak jóval később... Mindegy, "hivatalosan" ott alszunk. Annyira lelkes volt ettől, hogy önállóan megágyazott mindkettőnknek, és még vacsorát is készített volna nekem, ha hagyom. Aztán fél tízkor már csak azt láttam, hogy alszik. Én most még nem merek lefeküdni, mert Ákos újabban (értsd: vagy 3 hete) elég vacakul alszik, és 11 körül már ébred is, én pedig rosszul tűröm, ha fel kell tápászkodnom, mikor éppen sikerült álomba zuhannom. Kriszti is hívott nemrég; már a szülőszobán vannak. Beszéltünk vagy 20 percet, közben öt fájása volt, azt hiszem, szóval halad a dolog, és éjfélre szeretné a kezében fogni Áront. Nem tudom, mekkora esély van erre, de szerintem nem is lényeges. Nagyon szorítok nekik, mert nehéz órák ezek! Akárhogy is, a holnapi házassági évfordulójukra nem mindennapi ajándékot kapnak...

2008. február 7., csütörtök

Farsang és töltődés

Hát túlestünk ezen is, megvolt a farsang. Zsófi remekül mutatott a 8-10 királylány/hercegnő/tündér/angyal társaságában, és egy cicától eltekintve az övé volt az egyetlen home-made jelmez a lányok közül - úgy tűnik, a fiús anyukák kreatívabbak (vagy a fiúk igényei változatosabbak?)... Mindegy, a lényeg, hogy jól érezte magát, és hogy sikerült valóra váltani, amire vágyott. Íme:



Délutánra kicsit kipurcantam testileg-lelkileg (igazából egy napok óta tartó folyamat vége volt ez már), így aztán estére kértem magamnak egy szabad órát, magamra csuktam a hálószoba ajtaját, és Gabrielle-t meg Palya Beát hallgattam, közben lazítós könyvet olvastam, tejeskávét szürcsölgetve - isteni volt... Csak hát Palya Beát nézni is kell, így néha annyira rabul ejtett, hogy hagytam az olvasást, és néztem, néztem, ahogy áll a színpadon... Valami olyan energia sugárzik belőle, valami olyan elemi, megfoghatatlan muzikalitás, hogy nem lehet NEM nézni! Egy koncertjére teljesen véletlenül tévedtem el tavaly, őszintén szólva nem gondoltam, hogy hatással lesz rám, és azóta fűzöm Gábort, hogy jöjjön el velem egyszer. Már böngészem a koncertek listáját, így ez a közeljövőben meg is valósul, ha minden igaz.

2008. február 6., szerda

Pávamánia





A mai nap kizárólag a jelmezkészítésről szólt. A délelőttöt az alapanyagok beszerzésével töltöttük (szó se róla, nem kapkodtuk el, hiszen holnap farsang!),a délutánt-estét pedig a tegnap innen-onnan letöltögetett pávafotók ruhán, illetve sminkben történő rekonstruálásával ütöttük agyon. Úgy érzem, ma vezekeltem minden olyan farsangért, amikor Zsófit valami csiricsáré göncbe öltöztetve királylányságra ítéltem - persze nem teljesen akarata ellenére, de azért mégis a könnyebb utat választva. Bízom benne, hogy nem dolgoztam hiába, és hogy a jelmeze hordhatónak is bizonyul...

2008. február 4., hétfő

Költözik a filodendron

Valahogy nemigen gondoltunk rá mostanáig, hogy ez a nap is eljön, de azért sokasodtak az intő jelek: bizony Ákos is abba a korba lépett, hogy a lakás egyes berendezési tárgyai nincsenek már tőle biztonságban. Nagy kedvencei a kábelek: ha az ölemben ül, mindig igyekszik megkaparintani valamit, ami a laptopból kilóg - kit érdekel, ha esetleg borul vele a hangfal is...

Újabban a nappali legnagyobb növényét, a földön álló filodendront tünteti ki figyelmével, és bár mászni még nem tud, valahogy mindig sikerül odatolatnia akár 2-3 méter távolságból is, és akkor jaj a leveleknek! (Aztán az egész család rajtam mulat, hogy a szék új pajtását siratom, holott én szegény szobanövény legfrissebb levelei miatt sopánkodom...) Ma megelégeltük, hogy a lakás szinte egyetlen dísze is egyre kopaszabb, és egy gonosz húzással feltettük azt a virágtartóra. Míg Ákos fel nem áll, most már biztonságban lesz szerencsétlen, pontosabban már csak tőlem kell tartania, de eddig nagy túlélőnek bizonyult: nálunk szobanövények jönnek-mennek, de ez eddig strapabírónak látszik, hát muszáj volt honorálnunk a kitartását. Egyetlen félelmünk, hogy nyárra Ákos elindul, és esetleg kiújul vonzódása a filodendron iránt, de bízom benne, hogy addigra már megérti majd, miért ismételgetem mantraszerűen, hogy "nem szabad", így aztán csak nem rántja magára a 20 kilós cserepet...


Szerencsére még csak itt tartunk...

Izgulok

Krisztiék miatt. Nem ő az első, akit először csak virtuálisan ismertem, majd később személyesen is egymásra találtunk, de a megismerkedésünket nyugodtan mondhatom sorsszerűnek, ezt valószínűleg ő se cáfolná. Második kisfiukat várják, és ha nem jön közbe az influenzajárvány, a dúlájuk lehettem volna. Bízom benne, hogy azért így is az voltam/vagyok, de így, a partvonalra állítva maximum szorítani tudok értük - ezt minden pillanatban meg is teszem. Mindent, amit lehet, elkövettek azért, hogy a baba ideális körülmények közt jöjjön a világra, és nagyon-nagyon megérdemelnének egy szép szülésélményt...!
Itt az idő, és én drukkolok!

2008. február 3., vasárnap

Balázs napján...

Először is minden Balázs barátomnak, kicsinek és nagynak BOLDOG NÉVNAPOT KÍVÁNOK! (És egyiküktől ezúton kérek bocsánatot a blog címéért, de egyszerűen minden frappáns cím, ami eszembe jutott, foglalt volt már! Hát tőlem ennyire telik...)

Tegnap elértem az internet utolsó oldalára (a link alul megtekinthető), így aztán elhatároztam, hogy ma minimálisra csökkentjük a számítógép-használatot. Bevált! Ez a vasárnap igazi amerikaicsaládifilmes idill volt: reggelire palacsinta (szalonna és tojás mondjuk nem volt, se juharszirup vagy áfonyadzsem), utána vásárlás, főzés-házimunka, aztán egy jó kis erdei séta (a család sportosabbik felének futás), míg az adalékanyag- és E-szám mentes disznótoros (ezzel a felirattal vettük, bizony!) a sütőben figyelt, majd egy klasszikus vasárnapi ebéd...

Zsófi is szeretett volna saját blogot, de most "próbaidőn" van: kapott egy lakattal zárható naplót. Ha azt teleírta, indíthat blogot, így állapodtunk meg. Eddig - az adatain kívül - egy mondat és kb. 10 oldalnyi rajz van benne, szóval nem hazudtolja meg magát...! :D



Ettől a hónaptól kezdve drasztikusan (kb. 170 ezer Ft-tal) csökken a havi bevételünk, így elkezdtük racionalizálni kicsit a vásárlási szokásainkat: igyekszünk TÉNYLEG az előre elkészített bevásárlólista szerint megpakolni a kosarat, és több helyről szerezzük be, amire szükségünk van. Múlt hétig nem tudtam például, hogy a piacon olcsóbb (és jobb) tojást, illetve tejet lehet kapni - mivel gyalog 10 percre van, ezeket újabban onnan szerzem be. Ósanteszkó és társai innentől maximum egyszer jönnek szóba havonta, akkor is leginkább pelenka, illetve nem romlandó élelmiszerek beszerzése céljából. Ja, és egy hónapig felírom, mire mennyit költünk - hát kíváncsi leszek. (Ha az eredményről elfelejtenék beszámolni, az jó eséllyel lesújtó lett ránk nézve...)

2008. február 2., szombat

Első

Hát megadtam magam... Na nem mintha tömegek nyúznának, hogy írjak már blogot, dehogy... Én hadakoztam eddig saját magammal, mert hogy időt vesz el, nem tudok elég érdekes élményekkel, pláne gondolatokkal szolgálni, aztán egy távoli ismerősöm kizárólag kisbabás dolgokról szóló blogjára rákattanva rájöttem, hogy a hozzám valamennyire is közel álló, de velem ritkán kommunikáló ismerőseim, szeretteim körében talán a mindennapi vergődésünk-nyavalygásunk is számot tarthat heti pár percnyi érdeklődésre. Ki tudja...? Az viszont tény, hogy nincs időm annyi e-mail-t megírni, annyit a chat-en, skype-on lógni, amennyit szeretnék, így aztán arra jutottam, dobok jelszót mindenkinek, aki eszembe jut, és meglátjuk, mennyire működik a dolog!

Második hó másodika van - a lehető legjobb nap a kezdésre (irracionális módon rossz viszonyban vagyok ugyanis a páratlan számokkal)! Blogolásban icipici vagyok még: nem értek a beállítások nagy részéhez, nem raktam fel képeket, de ígérem, igyekszem napról-napra fejlődni, tanulgatni, kitapasztalni, hogy is lehetne ebből valami élvezeteset létrehozni.

Hm... egyelőre arra kéne rájönni, hogy is kell lejelszavazni az oldalt. :D