2011. június 30., csütörtök

Egy 10 évvel ezelőtti kép...


Nem volt esküvőszervezőnk, sőt, akkor azt se tudtam, hogy léteznek különböző trendek, irányzatok, ami a ruhát, csokrot, menüt, dekorációt illeti. (Ma bezzeg...!)
Amint láthatjátok, digitális fotók se léteztek (nálunk legalábbis), sőt, a fotóson is spóroltunk, aztán ilyen-olyan malőrök miatt végül alig lett használható kép az esküvőnkről. Ezt azért azóta is bánom, ahogy azt is, hogy digitálisan meg csak ezt az egy fotót találtam.
De együtt vagyunk, és már reggel meglepetés várt a számítógépemen háttérként, este hazaérve pedig gyertyafényes vacsora fogadott, amit igaz, 3 gyerek társaságában fogyasztottunk el, de így teljes a kép.
És bár nem volt különösebb felhajtás, még menyasszonytánc és hagyományos lakodalmas zene sem, több barátunk emlegeti azóta is etalonként a mi lagzinkat. :)

2011. június 16., csütörtök

Orsi-képek

Most vettem észre, hogy a lányokról még egyetlen Szilvi-fotót se hoztam...
Zsófi egyelőre minden képen csúnyának látja magát, így őt még puhítom, addig is mutatom a törpe-modellt. :)
Ezt a kalapot senki nem adta oda neki, ő turkálta ki Szilvi kellékei közül két átöltözés közt:

Nagyon szerettem volna, hogy készüljenek róla képek ebben a blúzban, mert ez még Zsófié volt úgy 8 évvel ezelőtt:
További variációk fejfedőre:
Hééé, hol a sapkám?

Na azért...!

És a végére két közeli:



A Lányokról készült egy nagyon klassz közös sorozat is, és persze kinti fotókkal is jövök még.

2011. június 7., kedd

Ákosról megint...

Azt mondta, az oviban szombaton party volt az udvaron (igazából gyereknap).
Azt is mondta, azért szereti a virágokat, mert szedhet belőlük az anukájának. Vagy valami ilyesmi (tesómnak mondta).
Szeretne piňata-t a szülinapjára, ahova természetesen minden óvodást meg kéne hívni.
Ja, és minden alkalommal úgy megyünk a játszótérre, hogy "hátha ott lesz egy óvodásOM...". Orsit más kisgyerekes anyukáknak csak "a mi babánk"-ként emlegeti, és bármit csinál meg a kishúga először, ő a rá jellemző optimizmussal rögtön konstatálja, hogy "Ósi megtanúta" - szerinte például Orsi már megtanult beszélni. :D
Néha kijelenti, hogy nem szereti a lányokat, mert ő csak fiúkat szeret, de remélem, ezt nem gondolja komolyan. Velem azért határozottan kivételt szokott tenni.
Van csajozós nézése,

és ha olyan a kedve, a dadus néniket, óvó néniket, nőrokonokat is a keresztnevükön szólítja, ma pl. azt mesélte holt komoly képpel, hogy a Marika mosta meg a lábát, mikor az udvarról bejöttek (márpedig "Marika" még nekem is NÉNI, Ákosnak meg simán a nagymamája lehetne).
Rengeteget beszél, és nem hagyja, hogy bárki is belé fojtsa a szót. Rögtön reklamál, ha valamit nem mondhatott végig, ha pedig sérelem éri, oltári bőgésbe kezd (néha ezt előre be is jelenti, "mindjárt el fogok kezdeni sírni"), amit csak akkor hagy abba, ha "valaki megvigasztalja". Ehhez újabban hozzájött még az is, hogy "valaki törölje meg a szemeeeeeeeem"... Míg ezek meg nem történnek, addig nem is álmodhatunk csendről és nyugalomról.
Alapvetően vidám, huncut, kedves, pozitív személyiség. Olyan, aki az egész világ barátja (ha akarják, ha nem).
Ma kis híján elesett a biciklijével, mert iskolás nagylányokat bámult meg, és hát jó magasra kellett néznie. :D

(Képek természetesen Szilvitől.)

2011. június 3., péntek

Ezt már sokszor akartam mesélni

Ha Ákos szeretne valamit, amit felelősen nem tudok megígérni, vagy esetleg tudom, hogy semmi kedvem teljesíteni, de nem szeretnék hisztiző gyereket magam körül, próbálom kitérő válasszal megúszni a dolgot. Ő ezt vagy nem érzékeli, vagy nem akarja tudomásul venni, de ilyen párbeszédek születnek ebből:

- Anaaa, lemegyünk a játszótérre?
- Majd meglátjuk...
- Én tudom: IGEN!

Vagy reklámok láttán:

- Anaaa, ugye majd nekem is vesztek ilyet, ami a tévében vaaaan?
- Még nem tudom, Ákos...
- De én már kitaláltam: IGEN!

2011. június 2., csütörtök

A koncertről

Na, ez az a bejegyzés, amit nagyon-nagyon szeretnék JÓL megírni* még mielőtt az élmény megkopik, de már megint (még mindig? vagy állandóan?) holtfáradt vagyok...
De ha csak azt írom, hogy óriási élmény volt, az nagyon snassz! Semmit nem ad vissza abból, amit igazából érzek.
A Roxette és én, ez valami érdekes dolog. Emlékszem, amikor idestova 20 (!) éve a Popcorn újságból kivágott dalszöveget tanulgattuk a Pretty Woman híres slágerére (orosz tagozatosként, aki magántanárnál németet tanult, igazi kihívás volt), meg arra is, amikor egy osztálytársnőm Marie Fredriksson-frizurát vágatott magának, mi meg irigykedtünk, mert akkoriban ez vagány dolog volt, pláne hetedikesként... Mi csak az övéhez hasonló leggings-ekig jutottunk. :)
Voltak kihagyások, volt, hogy kevésbé voltam széles látókörű és befogadó, ezért abszolút nem követtem a munkásságukat, de egy Roxette-dal hallatán azért mindig azt éreztem, hogy jó zene, szeretem.
Marie nőként is nagyon szimpatikus nekem, és ez a tegnapi este után még inkább kikristályosodott bennem. Az én szememben ő az ERŐS NŐ. Nem is "csak" azért, mert legyőzte a rákot. Megjelenésében is az. Hiába pici, vékony. Szerintem inkább szikár, és én kedvelem a szikár, izmos embereket. :)
Ami feltűnt a koncerten, hogy alig-alig mosolygott - és mégis nagyon pozitív jelenség volt. Néha kimondottan úgy viselkedett, mint aki meg van hatódva.
A zenekar tagjai úgy viszonyultak egymáshoz, mint a családtagok, és amit műveltek, az igazi örömzene volt. Közben fogalmazódott meg bennem az is, hogy ritka, amikor egy csapat egyszerre tud jól együtt zenélni, illetve kimondottan jó számokat írni. Sok az olyan együttes, akikben vagy az egyik, vagy a másik van csak meg.
Amikor megláttam az első plakátot (még télen), kijelentettem, hogy erre a koncertre elmegyek (a Szigettől eltekintve én sose voltam még ekkora koncerten). Gábor eleinte húzott vele, aztán márciusban megvette a jegyeket, és láss csodát, ő is remekül érezte magát (pedig cikizték a haverjai).
Azt a dalt teszem most be ide, ami a koncerten sajnos nem hangzott el, de nekem nagy kedvencem (biztos azért is, mert szeretem a reggeli szertartásokat).


Az "előzenekar" Tolvai Renáta produkciójával kapcsolatban nem akarok igazságtalan lenni. Nem voltam elájulva tőle, bár azt el kell ismerni, hogy a Crazy refrénjétől eltekintve kb. minden hang a helyén volt, és jól szól élőben a hangja. Csak hát kiabál, mindent erőből old meg, és ez az utolsó, SAJÁT száma közben jött ki leginkább. Az volt a leggyengébb tőle, na meg eleve gáz, hogy valaki csupa feldolgozással áll ki egy huszonéves zenekar elé...
Egy szó, mint száz, az jutott róla eszembe, amikor egy általam kedvelt (és drága) arckrémhez csomagolnak mondjuk egy szájfényt: ha oké a színe, akkor egye fene-alapon elhasználom, de pénzt azért nem adnék érte.

Más téma: megkaptuk ma Szilvitől a fotókat. Rengeteg van, jobbnál jobbak, így aztán elképzelhetetlennek tartom, hogy csak 4-5 darabot mutassak meg. Azt találtam ki, hogy a bejegyzésekbe igyekszem majd becsempészni egy-egy odaillőt, és amikor nincs mit írnom, teszek majd fel egy pár képből álló sorozatot is az egyes beállításokból.
Mára kettőnkről hoztam képet, ha már a bejegyzés is a közös programunkról szólt.


*sajnos ez nem igazán sikerült, de ha ezt is kitörlöm, végül ennyi emlékem se marad, és azt vettem észre, hogy bizony felejtek! még a nyaralások tényszerű beszámolóit is jó visszaolvasnom, különben azt se tudom, hol voltunk...