Taktikát váltok

Képtelenség arra várni folyton, hogy legyen időm szép, kerek mondatokba önteni a velünk történteket, a gondolataimról már nem is beszélve. Így aztán arra jutottam, hogy akkor is bejelentkezem, ha nem tudok pótolni mindent, vagy ha csak egy-két fotót van időm feltölteni. Mert –ahogy írtátok többen is – a semminél ez is jobb (de biztosan több) lenne…
Kezdetnek íme néhány „családi” kép a Freefest nevű punkfesztiválról - az ugyanakkor megrendezett Ákos-szülinapról sajnos egyetlen jó fotó se készült, pedig igen ügyesen fújta el a gyertyákat mind a 3 alkalommal... :)

Pénteki nA-punk

6:20 Ébreszt a telefonom. Nem szoktam ilyet csinálni, de kérek tőle még 5 percet. Kezemben a telefonnal bóbiskolok hármat, majd mégis csak kimászom az ágyból. Kávéfőzés, tízórai, innivaló Zsófinak, tusolás, aztán ébresztem a többieket. Gábor viszi iskolába Zsófit, én közben készülődöm: hajvasalás, smink, pakolászás, mindez Ákossal.

8:05 Gábor visszaér a suliból, gyakorlatilag szinte leváltjuk egymást. Budakalászra indulok, a dúlaképzés helyszínére. Anikót nem tudom elérni telefonon, de azért bízom benne, hogy odatalálok homályos emlékek alapján is.

9:10 Káoszra érkezem. Anikó (az ő háza szolgál a képzés helyszínéül) hajnalban szüléshez ment, így bejutni se volt egyszerű, és még hátravolt a helyiségek kitakarítása, átrendezése, mindez a képzésre érkezettek jelenlétében. Van némi kapkodás, tanácstalanság, de végül minden megoldódik.

10:00 Kis csúszással, de elkezdjük a programot. Izgulunk, mert most debütál az újonnan kidolgozott képzési tematika. A csoport nagyon ígéretes, színes, érdeklődő. Mindannyian úgy érezzük, öröm lesz együtt gondolkodni. A hosszú kezdőkör után kis szünet, ilyenkor még élénkebb beszélgetések alakulnak ki, amiket nagyon nehéz abbahagyni, hogy visszaüljünk a helyünkre. Közben rendületlenül forralom a vizet teának, kávénak, Annával igyekszünk maximálisan kiszolgálni a dúlajelölteket. Időnként az elnökség épp ráérő tagjaival kutyafuttában konzultálunk, hogy mi az, ami jó, mi az, amit tanulságként le lehet szűrni, és/vagy amiről feltétlen beszélnünk kell. Emellett írom a számlákat, adom a pénzt a költségekre, és félek, nehogy valami időközben elfelejtődjön, összekeveredjen. (Hálátlan dolog pénztároskodni!)

14:00 Elszaladok a közeli kisboltba, mert pár dolog hiányzik. Közben felhívom Gábort, hogy megtudjam, mi a helyzet Ákossal, és újra elmondom, hogy süsse meg az előző este összekészített lasagne-t. A délutáni programra már nem ülök be, a konyhában teszek-veszek, így csak a hozzám eljutó mondatfoszlányokból tudom, mit csinálnak épp – azt azért így is érzékelem, hogy már első nap is vannak komoly tapasztalások, mély érzések, amik a felszínre törnek egy-egy kommunikációs gyakorlat során. A zárókörben sokszor elhangzik, mennyire MÁS élmény volt ez, és milyen furcsa lesz ezek után hazamenni. Mindenki nagy elvárásokkal tekint a következő napra.

18:10 Káposztásmegyerre indulok Erikáért, de közben Gábor hív, hogy Ákos egyszer csak elaludt. Ez mindenképp összezavarja az esténket, azt már világosan látjuk.

18:40 Hazafelé tartunk, közben Zsófi iskolai élményeiről beszélgetünk: hogy érzi magát az osztályban, hogy sikerült a farsang, a rajzverseny, ilyesmik. Hálás téma, remekül kitart hazáig.

19:20 Zsófi nagyon örül a maminak, engem nagyjából észre se vesz, pedig egész nap nem láttuk egymást. Nem baj, hagyom őket, hiszen Gáborral megint csak pár percet tudunk beszélni az esti koncert miatt. Neki már 8 előtt illik ott lennie, ahol játszanak, a terv szerint én majd csak később megyek utána (2 utcányira van a Rock Klub, ahol fellépnek). Miután elindul, gyorsan eszem valamit, közben intézek pár telefont, aztán hármasban beszélgetünk a nappaliban, arra várva, hogy Ákos bármikor ébredhet.

21:00 Gábor hív, hogy előreláthatólag tíz körül következnek ők. Általában csúszás van, de mivel épp ezen a helyen sikerült már egyszer lekésnem a koncertjüket, időben szeretnék indulni. Hezitálok, hogy felkeltsem-e Ákost, de aztán megoldja a gondom: nem sokkal azután, hogy letusolok, ébred magától. Örülök, mert már nagyon hiányzott! Ahogy a hálóban összebújva szoptatom, azt érzem, kizárt, hogy én ma még elinduljak valahova…

21:50 Megérkezem, és persze kiderül, hogy csúsznak. Még az első zenekar játszik, és Gáborék harmadikként következnek. Nem örülök, mert Erikát úgy hagytam otthon ¾ tízkor, hogy a két gyerek a konyha padlóján játszott, semmi hajlandóságot nem mutatva az alvásra. Végighallgatjuk a Volga Rakéta, majd a Söralátét koncertjét. Nem rossz egyik se, de most nagyon nem vagyok erre hangolva. Zavar a füst, a hangzavarban beszélgetéstől megfájdul a torkom, és folyton ásítanom kell. Furcsa látvány ez egy punk koncerten! Közben arra gondolok, amit a dúlaképzésen többen is mondtak, hogy milyen furcsa lesz ebből a közegből hazamenni – mit szólnának vajon EHHEZ a közeghez? :D Kétségtelen, nekem is túl éles a váltás.

23:07 Végre Gáborék a színpadon. Az első két szám nagyon vacak, de aztán bemelegszik mindenki, a közönség pedig igazán hálás. Nagyon jó hangulatú koncert kerekedik, és látom, hogy a színpad előtt ugráló srácok őket is lelkesítik.

0:10 Hátravan még a Higgadt trágya nevű zenekar, de mi úgy döntünk, őket már kihagyjuk, hiszen fogalmunk sincs róla, mi vár ránk itthon. Sietünk haza, ahol mami és a két gyerek együtt alszik, egy ágyban, mi pedig a nappali szőnyegére ágyazunk magunknak, mert a kanapé kinyitásával nem akarunk zörögni. Kicsit kemény, kicsit fázom, de már mindegy. Elájulok, és alszom hajnali 5:26-ig, amikor Ákos ébreszt.

Mikor írjak így blogot?!

Csak képek...

... a legutóbbi koncertről...

Újabb dőreségek...

Családi fejezet után újabb zenei kitérő következik, Gáborék ugyanis koncerteztek pénteken. Több szempontból is ez volt eddig a legjobb buli: igényes hangosítás, sok ember, jó hangulat, és a klub közelsége (legalábbis nekünk), így aztán fél háromig maradtunk is, noha az A-punk játszott elsőnek, 8 órától. A „főzenekar” a Vérvonal volt, akiket én már alapból, a nevük miatt is ellenszenvesnek tartok, és a zenéjük se igazán az én stílusom, de be kellett látnom, hogy a közönséget nagyon fel tudják dobni, és igazán jó bulit csináltak! Összességében elég vegyes volt a kínálat: szutyok punkzene után zúzós metál (lány gitárossal!), aztán egy kis Kiss-utánérzés (na, arról teljesen lemaradtunk, beszélgetésből kifolyólag), majd a Vérvonal - Zöld csillaggal és István, a királlyal a koncert végén. A koncert eseményeivel kapcsolatban maradjuk annyiban, hogy történtek normális emberekhez méltatlan dolgok, de józanul továbbra is mindenkit szeretünk!

Amitől még különleges volt ez a péntek este, az Balázs jelenléte volt. Közel két éve nem találkoztunk már, de nagyjából ugyanott folytattunk mindent, ahol 2 éve abbahagytuk, vagy ahol 12 éve elkezdtük… Felüdülés volt beszélgetni, együtt gondolkodni – vagy hagyni, hogy Balázs gondolkodtasson, így talán pontosabb.

(Eközben Zsófi egy másik Balázzsal múlatta az időt: vendégségben aludt a barátjánál, elvégre ő már nagylány, simán kimaradhat éjszakára…)

És ha már zenét ígértem, megosztok Veletek egy újabb linket – már akivel még nem tettem meg ezt az elmúlt két napban, nagyon rákattantam ugyanis erre az együttesre… (A linket megint csak az oldal aljára sikerült betenni.)

Ex- (vagy még aktív) Zabhegyezők, Tóth Misi zenekaráról van szó! Van még a dolognak egy-két „amatőrbetegsége”, akár a szöveget, akár az éneket nézzük, de szerintem nagyon is hallgatható, ezt a családom is tanúsíthatja, mert péntek óta szegények nemigen hallottak mást, mint a MySpace-en található négy STENK-számot. Eddig az A-punk koncertet propagáltam ezerrel, de most STENK koncertre akarok menni!!!

Megint adós maradtam közel egy hét eseményeivel, de most nem akartam napokra lebontott beszámolót írni. A hét egyenlege amúgy: egy kezdetleges A-punk videó a YouTube-on (növeljétek a nézettségét légyszíves!), egy új felfedezett a STENK személyében (külön Balázs figyelmébe ajánlom a legnépszerűbb dalukat, mert szerintem gyönyörűen megdöntik a pénteken vázolt refrén-elméletet, arról nem is beszélve, hogy ebben a témakörben szerintem messze ez a legszellemesebb szövegű magyar szám), ééééés egy újabb babahír, „természetesen” (?) ugyanakkorra időzített szüléssel, mint a másik két barátnőmnél… (Senki ne zaklasson privátban az anya/apa kilétéről, mert még nem vagyok felhatalmazva a pletykálkodásra!)

Ja, és ígérem, hogy ezentúl sűrűbben, blablabla… Vagy nem.

Gyors beszámoló

Az elmúlt egy hét annyira eseménydúsra sikeredett, hogy az írásra semmi energiám nem maradt, gyakorlatilag csak túlélésre játszottam. A rengeteg történés miatt persze aztán egyre reménytelenebbnek tűnt, hogy itt egyszer utolérjem magam – hát ez volt a halogatás másik oka.

Mivel már egy hét is bőven eltelt, ez már nem nyomaszt: úgyis lehetetlen, hogy mindent pótoljak, szóval csak vázlatosan, és saját szájízem szerint szelektálva…

Egy hete hétfőn elkísértem Gábort próbára. Kezdem azzal, hogy én vezettem, ami már eleve egy élmény volt éjjel, keresztül az egész városon! Szerintem se előtte, se azóta nem vezettem olyan jól (ez utóbbi mondjuk nem vet rám túl jó fényt, elismerem, de néha még zavar a forgalom, ez van). A próbahely tipikusan az a hely, amit „érdekesnek” kell titulálni, azt hiszem. 10-15 éve lelkesedtem volna érte, most lepusztultnak és igénytelennek láttam, ahol épeszű ember nem tölt el több időt, mint amennyit feltétlenül (de tényleg feltétlenül!) szükséges. Egy pince az egész, a falakon graffitik, és egy felújítás miatt (megjegyzem, ez a fogalom számomra egy ilyen helyen eleve nonszensznek tűnik) valahogy az az érzésem volt, mintha egy légópincébe bújtunk volna valami bombatámadás idejére. Egyszerűen rejtély számomra, hogy amúgy rokonszenvesnek és (talán minimális drogos befolyásoltságtól eltekintve) normálisnak tűnő emberek hogy a fenébe képesek félnapokat egy ilyen nyomasztó helyen lógni, de a srácok, akik bérbe adják a próbatermeket, bírják. Én pedig öregszem. Azért írok egyébként ennyit az első benyomásról, mert a zenét ismerem, az nem sokkolt egyáltalán, sőt: a Guantanamo című új szám még így, ének nélkül is tetszett (ja, mert hogy énekes nem volt a próbán – minek is…?). Kíváncsian várom a március közepén esedékes következő koncertet! Addig is itt egy korábbi kép a bandáról:

Hűha, még csak hétfőnél tartok?! Na jó, kedden védőnőnél voltunk Ákossal, aki a kötelező vizsgálatok és mérések után arról faggatott, hogy mi bajom, mert aaaaannnnnnyira nyúzottnak tűnök – most mégis, mit lehet erre mondani valakinek, akivel szökőévente egyszer beszélek, akkor is muszájból?! Aranyos, meg minden (eltekintve attól persze, hogy szóvá teszi a fos kinézetemet), csak nem ismerjük egymást, és nem gondolhatja komolyan, hogy a rendelőben hosszas magánbeszélgetést folytatunk majd… Szóval megmondtam neki, hogy zajlik az élet, ami igaz is, nem? Délután Gábor lógott a suliból, így megvettük Ákos etetőszékét is, amit elvileg névnapjára kap(ott volna). Szerda délután bandázni mentünk Zsófi egyik ovistársáékhoz, akik nagyon kedvesen fogadtak minket, csütörtökön a kimaradt hétfői angolórát pótoltuk, és az Europarkban kóvályogtunk, pénteken pedig topiktalálkozónk volt, bár sajnos nem teljes létszámmal. Megint az volt persze, hogy ücsörögtünk, figyelgettük egymás gyerekeit, akinek kellett, az rohangált a sajátjai után (nálunk ez szerencsére MÉG és MÁR nem aktuális), és nemigen volt alkalmunk beszélgetni, de egye fene, arra ott az összes többi nap! Szombaton végre eljöttek anyuék a teljes családdal Ákost köszönteni – hát az a nap gyorsan eltelt…! A délutánt egy hirtelen jött ötletnek köszönhetően az Ikeában töltöttük, amit feleannyira se élveztem, mint máskor, pedig rég vágytam már egy közös Ikea-túrára Gicával! Sajnos ezren voltak, és Ákos is elfáradt a végére, úgyhogy végül kicsit bántam, hogy erre „áldoztunk” több órát is a délutánból (pláne mert anyu nem is akart jönni). Vasárnap Gábor dolgozott, így az a nap nem sokban különbözött a többi hétköznaptól, bár szerencsére azért elég korán hazaért, és ki tudtuk használni a tavaszi időt: volt görkorizás, séta, fagyizás. Azóta újra hétfő van, és ma olyan szerencse ért minket, hogy minden elmaradt, kezdve a néptánccal, az angolon át egészen Gábor próbájáig, így kicsit lazább napunk volt. Ja, Zsófi oviba se ment, mert nyílt napot tartottak az egyik kerületi iskolában. Ez megérne egy külön blogbejegyzést, de már nem bírok belemenni… Nem igazán tetszett, az a lényeg, Zsófinak viszont igen, bár azt elismerte, hogy a leendő tanítónők nem szimpatikusak, de az RSG tagozat nála sajnos mindent visz. Bízom benne, hogy ez a többi iskolát látva még változik majd (na meg abban is, hogy nem ez a mai intézmény volt a kerületi kínálat csúcsa).

Ja, és amit kihagytam: Mindig elfelejtem megírni, hogy Krisztiék babája, Áron világra jött (természetesen még akkor, amikor írtam, hogy a szülőszobán vannak), és az elmúlt egy hétben újabb babahírt tudtam meg, így elvileg két nagyon kedves barátnőm van ugyanarra az októberi napra kiírva. Izgalmas!!!

Egy szokásos hétfő este

A hétfő esték olyan szempontból különlegesek, hogy Gábor a zenekarával (link a lap alján!) próbál nyolctól tízig-tizenegyig, én pedig egyedül vagyok itthon a gyerekekkel. Ilyenkor néha a nappaliban alszunk, mert Zsófinak ez nagy örömet szerez - hogy miért, nem igazán értem, hiszen tévét nem néz, én mellé nem fekszem, csak jóval később... Mindegy, "hivatalosan" ott alszunk. Annyira lelkes volt ettől, hogy önállóan megágyazott mindkettőnknek, és még vacsorát is készített volna nekem, ha hagyom. Aztán fél tízkor már csak azt láttam, hogy alszik. Én most még nem merek lefeküdni, mert Ákos újabban (értsd: vagy 3 hete) elég vacakul alszik, és 11 körül már ébred is, én pedig rosszul tűröm, ha fel kell tápászkodnom, mikor éppen sikerült álomba zuhannom. Kriszti is hívott nemrég; már a szülőszobán vannak. Beszéltünk vagy 20 percet, közben öt fájása volt, azt hiszem, szóval halad a dolog, és éjfélre szeretné a kezében fogni Áront. Nem tudom, mekkora esély van erre, de szerintem nem is lényeges. Nagyon szorítok nekik, mert nehéz órák ezek! Akárhogy is, a holnapi házassági évfordulójukra nem mindennapi ajándékot kapnak...