2009. november 25., szerda

Nagyok (?)

Tegnap délután végre megvettük Zsófi matracát, így sort keríthettünk az ágyak cseréjére: az eddigi kiságyat heverővé alakítottuk (170 cm hosszú; ez remélhetőleg jó lesz most már Zsófinak pár évig), Ákos pedig megkapta Zsófi macis heverőjét.
Este olvadozva néztem a gyerekszobát, hogy lám-lám, ilyen nagyok már a gyerekeink, Ákos se alszik ma már rácsos ágyban - persze miután elaludt, körbepárnáztam a heverő széleit, nehogy éjjel beverje a fejét valahova. :D
A pelenkázó viszont nagyon hiányzik! Eddig egy kergetőzéssel megúsztam az öltözködést, mert ha egyszer elkaptam Ákost, utána már végigcsinálhattam az egész tortúrát viszonylag nyugodtan, de most 3 helyszínen, összesen talán 7 nekifutásra sikerült csak abszolválni a reggeli pelenkázást és öltözést. Nagy hassal, korán reggel ez nem olyan vidám sport. Már nekem...
És bár este mindketten nagyon büszkén és boldogan vették birtokba "új" ágyukat, továbbra se hajlandóak egyedül elaludni, és ma reggel is négyen ébredtünk a franciaágyban.

2009. november 20., péntek

A fiam egy ufó

Ákos pár napja taknyos egy kicsit. Nem vészesen, de azért néha megtelik az orra. Ha ezt észlelem, leakasztom az orrszívót a fürdőszobából, ahol tartjuk. Ő meg nem rohan el visítva, hanem fogja, beleilleszti a porszívó csövébe, leül a kisszékre, és vár. Nem kell leteperni, nem kell könyörögni, szövődményekkel fenyegetőzni, még csak lefogni sem.
A művelet végén kiveszi a csövet, bedobja a mosdóba, hogy elmoshassam, a porszívó kábelét pedig egy gombnyomással visszahúzza a porszívóba, miután kihúztam a dugót a konnektorból.
Nem láttam még ilyet.

2009. november 11., szerda

Elégséges

Vannak napok, amikor az ember épp csak megfelel az elvárásoknak. Semmit nem csinál jól, semmi nem sikerül úgy, ahogy kéne, de legalább megvan, akárhogy is.
Aztán nagyon jó, ha le lehet feküdni végre, és bízni benne, hogy holnap már eleve másképp ébredünk...

2009. november 4., szerda

A nap nagy részét Ákossal kettesben töltöm (egyelőre). Ez alatt az idő alatt ezt a szót hallom leggyakrabban. Na nem mintha a fiam mintagyerek, vagy törpe-repper lenne, egyszerűen csak nem ismer (pontosabban nem használ) más pozitív tartalmú szavakat. És ez irtó vicces, mert néha úgy tűnik, mintha beleegyezését adná dolgokhoz, amikre egyébként nincs befolyása, holott ő csak helyesel, vagy épp elfogad egy tényt. Ha megkérdezem, kér-e inni, ha közlöm, hogy a könyvben látott baromfi neve pulyka, ha azt mondom, hogy apa még nem jöhetett haza, mert nem járt le a munkaideje, ő mindenre rávágja: "Jo!", és aztán mehetünk tovább.
És tényleg, ez a jelenség többnyire szórakoztató, de néha azért büszkeségre is okot ad, hiszen a boltban, a játszótéren, vagy mondjuk a rendelőben többnyire csak én tudom, hogy általában nem azért mondja, mert annyira szófogadó...

Kiegészítés: már régen terveztem megírni ezt, mert félő, hogy (Ákos szókincsének gyarapodásával) elfelejtjük majd ezt a korszakot, de valamiért csak ma került rá sor. Talán mert csak tegnap este találtam meg a címhez passzoló dalt???

2009. november 1., vasárnap

Még egy fotó...

Esküszöm, ez könnyebben értelmezhető lesz! :)))



A fotós ITT, a blogja pedig például nálam, az oldalsávon érhető el...