2009. szeptember 18., péntek

A hiányzó egy százalék...

Nem, nem akarok semmiféle egyháznak vagy civil szervezetnek kampányolni. Nincs is itt az ideje.
De töprengve nézegetem a szavazatok állását (39+60%), és nem értem, vajon hol lehet az a bűvös 1%...???

2009. szeptember 10., csütörtök

Jaj...

Ma reggel a postán sor került az első olyan epizódra, amikor egy távoli ismerős, aki nincs beavatva a család történéseibe, végre rá mer kérdezni, hogy gyermeket várok-e.

Az eset (természetesen közönség előtt) a következőképpen zajlott:
Ő (mellesleg két kisgyerek anyukája; a játszótéren szoktunk hébe-hóba találkozni): Jól vagytok?
Én: Köszönöm, igen.
Ő (jelentőségteljes pillantással a hasamra): Csak nem??? Már megint...?!
Én (csak azért is mosolyogva): Igen, bizony!
Ő: Jééééézusoooom!!!

Szerencsére a párbeszéd végére én következtem a sorban, így köszönés nélkül el is váltak útjaink, de úgy éreztem magam, mintha valami megélhetési gyerekgyártó család lennénk, ahol évente jön az újabb poronty...

Ezúton szeretném megnyugtatni őt is, illetve minden kedves értünk (és utódainkért) aggódó ismerősünket, hogy bár néha nyilván vannak kétségeim, és szoktam aggódni, hogy hogy boldogulunk majd, de azért nem kerül olyan nagyon rossz helyre ez a gyerek...!

2009. szeptember 9., szerda

Megállapodtak

Zsófi ma egy olyan tollat hozott haza az iskolából, ami reggel még nem volt az övé. Amikor az iskola kijáratánál megláttam a kezében, nem is érdekelt különösebben, mert (bár nekem az agyamra megy) mindennaposak a csereberék a lányok közt az osztályban. A portás néni viszont megdicsérte a tollat, így aztán mégis megkérdeztem, hogy honnan van. Zsófi azt válaszolta, hogy a padtársától kapta. Később elmesélte, hogy a kislány azt mondta ma neki, hogy bármit megtenne, csak hadd lessen Zsófiról matek felmérőknél, órai feladatoknál. Neki meg több se kellett, cserébe elkérte a tollat...
Nem az bosszant, ha a másik kislány esetleg az ő tudására kap jó értékelést, ez nem igazán érdekel, amíg a lányomról tudom, hogy tudja a matekot, bár erről a részéről is papoltam neki hazafelé jövet. Sokkal inkább kiborít a tény, hogy Zsófi kapásból belemegy a tanító néni átverésébe, sőt, még jutalmat is kér érte. (És ezt is hiába magyarázgattam neki, mert állítása szerint ő sajnálná a padtársát, ha rosszul sikerülne a felmérője, és sírna emiatt...)

2009. szeptember 3., csütörtök

Szavazás

Gyakran megkapom, hogy semmit nem írok a Babáról, se arról, hogy hogy vagyunk. Azt hiszem, most se fogok, mert mindig az elejéről szeretném kezdeni ezt a történetet, és míg el nem fogadom, hogy az ÚGYSE fog már menni, addig nemigen tudok mesélgetni róla.
Mindenesetre félidőnél járunk, minden rendben, ez kiderült a genetikai ultrahangon, a nemét viszont nem tudjuk. Vannak érveink pro és kontra, vannak sejtéseink az alapján, amit a monitoron láttunk, az orvos viszont nem, így aztán - ellopva Évi barátnőm ötletét - az oldalsávon szavazást indítok. Szeptember 20-án reggel 7 óráig szabad a pálya, aztán valamikor utána befizetünk egy 4D-s ultrahangra, ahonnan addig ki nem jövünk, míg el nem árulják, melyik tábor nyert! :)
(Ha beválik ez a szavazósdi, utána talán a lehetséges név-variációkat is zsűriztetem Veletek - bár kétlem, hogy az érzékeny kismama-lelkem kibírná, hogy kommentáljátok a nyilván zseniális ötleteimet...)