Márti Barátném kedvéért :)

Íme, itt az életjel.
Sajnos nem volt alkalmunk megtudni, hogy a támadási kísérlet terve* Ákos agyszüleménye volt-e vagy komoly fenyegetés, mert a látogatásból nem lett semmi, sőt, a farsang is meghiúsulni látszik 3. napja tartó magas lázból kifolyólag... Csütörtök délután hányt egyetlen egyszer - jó érzékkel az orvosi váróban, lerövidítve ezzel a várakozási időt, amúgy a lázon kívül semmi tünet.
Kimondottan ciki volt viszont, hogy az óvónéninek, aki észrevette, hogy lázas, már eleve azt kamuzta, hogy reggel is hányt itthon. Miért csinálja ezt velem?!


*azt hiszem, így már kellőképpen óvatosan fogalmaztam

Nem szoktam ilyet...

Azt hiszem, sose írtam még blogbejegyzést azért, hogy valakinek segítséget kérjek, sőt, bevallom, általában a körleveleket is törölni szoktam... Az elmúlt egy hétben viszont többször kaptam hírt ismerősök, barátnők beteg gyermekeiről, és valahogy testközelbe jött a lehetőség, hogy egészséges gyerek(ek) után is születhet egy nagyon beteg pici, vagy hogy egy életvidám lurkóval is egyik pillanatról a másikra az intenzíven találhatja magát az ember...
Nem szeretnék hatásvadász lenni, szenvedő gyerekek képeivel, vagy a néha elgyötört, kétségbeesett, többnyire viszont hihetetlenül erős édesanyák szavaival részvétet kicsikarni - igyekszem tárgyilagosan leírni, miben is lenne szükség segítségre.

A 12 éves Boglár, akinek anyukáját évekkel ezelőttről ismerem, kisebb megszakításokkal január óta fekszik a Madarász utcai kórház onkológiai osztályán Ewing szarkómával. Ez idő alatt a 6. kemoterápiás kezelésnél tart, június 6-án pedig egy komoly ortopédiai műtét vár rá, majd újabb kemoterápia, hogy a betegséget végleg legyőzhesse.
Az édesanyja természetesen minden idejét Vele tölti, így aztán érthető módon jócskán megfogyatkozott a család bevétele, de az anyagiakon felül is több módon hozzájárulhatunk ahhoz, hogy Bogi jobban érezze magát. A szülők indítottak egy zárt blogot, melyben a környezetüknek adnak hírt a kislány állapotáról, megosztják érzéseiket, illetve a másoktól kapott bátorító üzeneteket. Itt lehet tájékozódni arról is, hogy aktuálisan mire lenne szükségük. A blog olvasói közé kérésre lehet csatlakozni, ehhez a kobzazsuzsa@gmail.com címre kell írni. Mivel ez nyilván elég személyes dolog, ezért az édesanya hozzájárulásával ide is bemásolom, hogy általában mivel tud nekik bárki segíteni.

Este 9 órakor lecsendesedünk Bogival, leveleket olvasunk fel, majd utána, imádkozunk, meditálunk, dolgozunk szellemi úton a gyógyulási folyamaton. Ha este 9-kor gyertyát, mécsest gyújtasz és ránk gondolsz, az nagyon nagy segítség!!!

Ha vért tudsz felajánlani Boginak, kérjük adj vért, Boginak rendszeresen szüksége van rá! AB pozitív. Megbeszéltük az orvossal, kaphat ismerőstől, ha az illetőnek minden ehhez szükséges kivizsgálása előzetesen megtörténik. Egyszerűen lemész a legközelebbi véradó helyre és célzott véradást, vérküldést kérsz. Majercsik Boglárka, 1999.július 10. Budapest, Madarász utcai Klinika, Onkológia) Családtag nem lehet véradó! Barátok és ismerősök jelentkezését várjuk.

Ha pénzt szeretnél küldeni nekünk, akkor Zsuzsa/Meső bankszámlaszáma a következő:
Kobza Zsuzsanna
Budapest Bank
10100840-26754900-01000008

Ha szeretnéd munkámat és pénzkereseti lehetőségemet segíteni, nem kell semmi mást tenned,mint hogy meglátogatod az alábbi honlapokat: www.szuleteshete.hu, www.kismamakonyvtar.hu Célszerű lenne, ha az egyik oldalon regisztrálnál a hírlevélre (a két oldalnak közös a hírlevele), így hetente kapsz majd tőlem a mail-jeid közé egy cikkgyűjteményt, amikre ha rákattintasz, megnyitod őket,akkor nekem máris jót tettél. Amúgy magadnak is,mert a cikkek érdekesek és értékesek, akkor is, ha még nem, vagy már nem babázol. Szükség lenne a honlapokhoz minél több cikkre a természetes babavárással, szoptatással, gondozással.... kapcsolatosan. Ha leírod a saját születéstörténetedet, akkor már nagy boldogsággal ajándékozol meg. Nevet természetesen nem kell beleírni. Maga a történet a lényeg:)

És amire pillanatnyilag szükségük van:

Csini kiskendőket és egyéb csajszis kamaszos tökfödőket keresünk, minden mennyiségben. Még most is :) és mindennemű csajszis ruhadarabokat 158-164-es méretben, harisnyanadrágokat, színeseket . Lába 38-as. Bizsukat és egyéb kütyüket. Bogi a nőiségének kihangsúlyozásával is erejét szeretné hangsúlyozni.

A gyógyító szoknyákat és hosszú ujjú föld színű felsőket 40-es méretben, énnékem továbbra is megköszönjük. Olyan jó érzés, amikor mindketten tudjuk, aznap kinek a segítségével, energiájával gyógyítom őt.

Nedves popsitörlő (Neogranormon vált be legjobban) és Wc papír, zsebkendő minden mennyiségben fogy.

Alkotásügyileg most a filctoll a kedvezményezett :)

Amit nagyon szeretne egy önerősítő szertartáshoz, az egy színes bőrfesték készlet, a saját bőrére.
Egyszer szívesen meglepném egy kis hennázással is.

Textil pelenkák minden mennyiségben jól jönnek, rendkívül sokrétűen tudjuk hasznosítani.

A kórházban bio folyékony mosószert használunk. Ez is fogyóeszköz.

Azt hiszem, minden információt megadtam ahhoz, hogy felvehesse a kapcsolatot Velük bárki, aki szeretné, de nálam is készül egy csomag Bogiéknak - ha valakinek így könnyebb, és szívesen ajánlana fel bármit, jövő szerda reggelig megteheti, terveim szerint aznap látogatom meg Őket.
Minden anyagi/tárgyi segítséget, imát, odagondolást nagyon köszönök a nevükben is!

Deja vu

A képet és a videót látva rögtön tudni fogjátok, hogy EZ az élményünk ismétlődött meg.


Orsi jól van, és hasonlóan klasszul érezte magát, mint legutóbb. Ha a branül nem lett volna, akár játszóházban is készülhettek volna a fotók:

Ezmegaz

Baleset, egyéb történések, némi gyerekszáj, drukkolnivaló...

Csütörtökön (fogorvoshoz menet) elestem a hó alatti láthatatlan jégen megcsúszva.
Nem olyan rég még nagyon bölcs posztot fogalmazgattam, pontokba szedve, miért is praktikus télvíz idején (mi az a TÉLVÍZ?) magassarkú csizmában közlekedni, hát ezen a ponton éreztem, hogy ezt a bejegyzést soha nem fogom megírni...
De nem az esés fájt igazán, hanem ahogy a fölém hajoló tizenéves srác kivette a fülhallgatóját, és megkérdezte:
"Fel tetszik tudni állni?"
Fene a mai udvarias fiatalokba!

A héten SZMK értekezlet, illetve ovis szülői is volt - mindössze annyi eredménnyel jártak ezek, hogy a gyilkos teknősöket talán sikerül egy-két hónapra elpaterolni az oviba (igen, szóltam, hogy harapnak).

Kedden megvolt Orsi esedékes kórházi kontrollja is, újabb sírásmentes vérvétellel!
Elhiszem, hogy van baba/gyerek, aki alapból nem nyikkan, ha megszúrják, de az enyémek nem ilyenek. Amikor nem volt időnk, lehetőségünk felkészülni rá, akkor bizony hárman fogtuk le Orsit, aki hatalmas patáliát csapott (félig-meddig kiszáradt volta ellenére is), szóval én igenis a homeos szernek tulajdonítom a nyugalmát. Nem használunk sokféle szert, nincs itthon homeopátiás patikánk, de ez, illetve az Arnica nagyon látványosan hat.
Az eredmények egyébként jók lettek, a hízás is beindult, így nyárig nem kell többet mennünk!

Ákos azt mondja, szeretné, ha kijönne a tévéből Dóra (a felfedező), vagy Hannah Montana, és megölelné őt... Szeretethiánya lenne a gyerekemnek?!
Ha már itt tartunk, nálunk nem ő a féltékeny, hanem Orsi! Egyszerűen nem bírja elviselni, ha Ákos az ölembe bújik, azonnal teper oda, és visít, nyávog még akkor is, ha addig békésen eljátszott valamivel...

És a végére: most már november óta állandóan küzdök valami fogfájással. Először csonthártyagyulladásom volt, aztán kiderült, hogy a bölcsességfogam rossz helyen nő, nyomva a mellette lévő fogakat, majd jött egy kis zománcsérülés, végül a röntgen kimutatta, hogy a másik oldalon lévő bölcsességfog még sokkal jobban veszélyezteti a mellette lévő fogat, mint az, ami fáj, szóval (ha minden igaz) dupla műtét vár rám.
Tudom már ezt egy ideje, de halogatom, annyira rémes dolgokat mondanak/írnak a beavatkozásról, na meg az utóhatásairól. Mostanra viszont már többet szenvedtem, mintha megcsináltattam volna mindkettőt, úgyhogy jövő héten konzultálok szájsebésszel. Szorítsatok, hogy TÉNYLEG rászánjam magam, és hogy ne legyen nagy gáz!

A rácson innen és túl

Még gyorsan a kórházról pár szóban, hogy aztán írhassak az azóta felgyűlt eseményekről is...
Habár hányással fordultunk orvoshoz, a végső diagnózis húgyúti fertőzés lett, egy hét intravénás antibiotikum után most még 3 hét szájon át (ebből az első ma letelt), december közepén kontroll, és ha nem javul az étvágya, nem hízik rendesen, akkor majd újabb kivizsgálás januártól.
Orsi mindent jól viselt (vérvételek, vizeletvizsgálatok, ultrahang, napi 2-3 orrszívás, ugyanennyi vizsgálat), mosolygós, jókedvű volt szinte végig, és nagyokat aludt.
A kórház jól felszerelt, gyerekbarát, a személyzet mosolygós, kedves, segítőkész - összességében mindennel és mindenkivel meg voltunk elégedve. Főleg ő:

Ez volt az ágyam, közvetlenül Orsié mellett (3.000 Ft/nap):

Ez a játszó szoba (sajnos nem volt babáknak elkülönített rész, pedig jól jött volna):

És íme a totemállatunk, aki a folyosó szekrényének tetején lakik:

Tegnap...

... arról szerettem volna írni, hogy a nem-is-olyan KISöcsém 20 éves lett, meg hogy milyen klassz az új konyha, ami épp a beköltözésünk 5. évfordulójára készült el, de nem volt rá lehetőségem, ugyanis tegnap Orsi kórházba került.
Hányással indult a dolog, és (Zsófi rotavírus okozta kiszáradásából okulva) én erőszakoltam ki, hogy hadd menjünk be egy infúzióra és laborra, de a vizelet gyorsteszt alapján már küldtek is minket a nephrologiára. A dolgok pillanatnyi állása szerint minimum 5 nap intravénás antibiotikum, így kedd előtt biztos nem jövünk haza.
Csatolok egy képet Orsiról (a körülményekhez képest jól van), aztán gyorsan szaladok is vissza leváltani Gábort (akinek a főnöke tegnap este "nem lehet Rád számítani" felkiáltással felmondott). Mit mondjak? Én örülök, hogy számíthatok RÁ az ilyen helyzetekben, a többi meg majd lesz valahogy...

Szado-mazo

(Előre röhögök rajta, hogy a cím hány ismeretlen olvasót vonz majd ide.)
Pedig csak az van, hogy
lakásfelújításba kezdtünk. Először úgy volt, hogy csak ablakcsere lesz, de akkor már érdemes volt a bejárati ajtót is, aztán a konyhaablak cseréje miatt szükségünk lett egy új étkezőasztalra, de akkor már miért ne legyen szép új konyhapult (beköltözés óta gyűlölöm, amit az előző lakótól örököltünk), viszont ha már megbontjuk a konyhaszekrényt, akkor azon is érdemes lenne változtatni kicsit... Nem részletezem, most félkész a festés, megrendelve a csempe, kedden jön az asztalos, de addig minden szanaszét - a nappaliban tároljuk az új mosogatót, a munkalapot, az előszobában a sütőt, stb. Itthon lakunk, of course.

De nekünk ez még mind nem elég, naná, hogy ezt a hetet találtam a legalkalmasabbnak arra, hogy Orsi laborvizsgálatát is megejtsük - csak hogy a bejegyzés címe még megalapozottabb legyen.
A Heim Pálnak az a része, amit most láttunk, gyönyörűen felújítva, a bejelentkezésnél készségesek, a labor recepcióján tündérek, várakozási idő csupán néhány perc, egyszóval minden szuper! Bár a hely kimondottan barátságos, és még a lift falát is mesejelenetek díszítik, Orsi valahogy meg volt illetődve. Nem sírt (nem túlzok, amikor azt mondom, nem szokott), de nem is mosolygott, csak figyelt. Talán átragadt rá az én izgalmam (bár én nem éreztem, hogy különösebben aggódnék, de biztos így volt). Vártunk, nézelődtünk, a recepciós hölgy egy pityergő anyukát nyugtatgatott, aztán közvetlenül a távozásuk után a kolléganőjét - mint kiderült, a kislányt többszöri próbálkozásra sem sikerült megszúrni, ezért a sebészetre küldték őket. Mi ilyen előzmények után jutottunk be ugyanehhez a hölgyhöz.
Még semmi nem történt, csak leültünk, de már nekem szegezte a kérdést, hogy ivott-e a baba eleget, én meg voltam olyan hülye, hogy belementem a játszmába. Még mindig semmit nem csináltak, de már le lettem szúrva, amiért nem itattam a gyereket, majd még azért is, hogy éjjel megszoptattam - ha vércukor is kell, akkor éjféltől nem ehetett volna semmit, csak víz és tea, de az bőségesen, az anyatejtől csak besűrűsödik a vére, és biztos nem lehet majd megszúrni, vagy ha igen, akkor bealvad az egész, és jöhetünk majd újra. Próbáltam elmondani, hogy egyrészt engem senki nem tájékoztatott semmiről, csak kaptam egy laborbeutalót (doktornő-asszisztensnő-védőnő útvonalon), másrészt a problémánk épp az elégtelen gyarapodás, így nem mertem volna megkockáztatni, hogy az amúgy is kis súlyú gyerekem 9 órán át ne kapjon enni, de kár volt. Egyrészt nem velem volt baja, hanem az előző kudarccal. Másrészt simán tudott vért venni Orsitól elsőre, és két csővel, ahogy kellett. Talált vénát, nem alvadt be, Orsi pedig egy nyikkanás nélkül, érdeklődve ülte végig az ölemben az egészet, nem sírt, nem ficánkolt, sőt néha még gagyarászott is a két nőnek valamit.
Abszolút nem láttam jelét annak, hogy fájdalmat okoztak volna neki, pedig ugyanúgy vettek tőle vért, ahogy tőlünk szoktak. Lehet benne nem hinni, de ilyenkor gondolom leginkább, hogy a homeopátiás szereknél nem a placebo-hatás érvényesül.
Eredmény még a héten várható, de nem igazán hiszem, hogy megtudunk belőle bármit is. Egyre inkább úgy látom, hogy Orsi egyszerűen kevesebbet eszik, mint a kortársai, és így érzi jól magát. Mert az aztán nem kétséges, hogy jól van, csak rá kell nézni! Nem akarok bezzegelni, de egyszerűen nincs nap, hogy meg ne kérdezné valaki: "És mindig ilyen?"
Nem szeretném elkiabálni, de igen.

Minden kötél

Ez Ákos szavajárása volt még pár hete, amikor félreértette a "minden oké"-t.
És igaz, hogy betegek vagyunk, igaz, hogy napok óta nem aludtam normálisan*, mégis azt érzem, hogy rendben vagyunk, mindenki a helyén.
Ehhez pedig semmi más nem kellett, csak az, hogy Zsófi a suliban, Ákos az oviban a számára ideális közegbe kerüljön.
Sikerült. Élvezik.
Nekem pedig ennyi elég.



*normális = kb. 6 óra, max. 2 megszakítással

Nem elég...

... hogy éjjel Zsófi sírva fájlalja a fülét, és összehány mindent a láztól
... hogy Ákos is lázas, köhög, taknyos, és nagy vergődésében az ágyról is leesik

én még azzal is szopatom magam, hogy Orsira újabb és újabb pisigyűjtő zacskókat szereljek az éjszaka közepén, persze tök hiába, mert üvegbe tölthető mennyiséget nem sikerül összeszedni...

Mazochista vagyok.

A fiam egy ufó

Ákos pár napja taknyos egy kicsit. Nem vészesen, de azért néha megtelik az orra. Ha ezt észlelem, leakasztom az orrszívót a fürdőszobából, ahol tartjuk. Ő meg nem rohan el visítva, hanem fogja, beleilleszti a porszívó csövébe, leül a kisszékre, és vár. Nem kell leteperni, nem kell könyörögni, szövődményekkel fenyegetőzni, még csak lefogni sem.
A művelet végén kiveszi a csövet, bedobja a mosdóba, hogy elmoshassam, a porszívó kábelét pedig egy gombnyomással visszahúzza a porszívóba, miután kihúztam a dugót a konnektorból.
Nem láttam még ilyet.

Végeztem

Mármint a tanfolyammal tegnap. Hasznosnak éreztem, és bízom benne, hogy a napi munkám során még inkább így lesz majd!
Minden más fronton igen negatívan alakulnak a dolgaink. Gábor ugye nincs itthon már 3 napja, Ákosban betegség bújkál, és sajnos erős a gyanúm, hogy az 5 nap távollétem is közrejátszik abban, hogy épp most kapja el valami kórság, hiszen a hányós víruson kívül még nem igazán volt baja. Tudom, kár ezen rágódni, mert ha így van is, már nem lehet visszacsinálni, de azért bánt. Az meg kétségbeeséssel tölt el, ha belegondolok, hogy még minimum két hétig tart ez a balatoni munka! Olyan érzésem van, mint amikor a Gerecse 50 első 10 kilométere alatt feltörte a lábam a cipő, és tudtam, hogy még hosszú órákig kell mászni a hegyet...
Persze azt is megcsináltuk. :)

Születési hiba

Ez van a gyerekeimnek. Jó, tudom, mindenkinek van(nak), legfeljebb nem derül(nek) ki.
És akkor az atópiás dermatitis még egy "szerencsés" hiba, mert jól kordában tartható, és ha esetleg megtudjuk, mi okozza, nagyjából talán ki is védhető.
De azért el vagyok keseredve. A saját kórtörténetem, és Zsófi bőrproblémái után még jobban vigyáztunk: se tejtermék, se kozmetikumok, ruhák külön mosva, minden környezetbarát szerekkel takarítva, és tessék...!
A doktornő azt mondta, nem ezen múlik, hogy kijön-e. Ákoson ránézésre látszik, elég az arcát figyelni: fehér bőr, árnyékolt szemek, szerinte ez tipikus. És én is ilyen vagyok, Zsófiról nem is beszélve. Kaptunk szirupot a viszketésre, fürdőolajat, ami valamelyest hidratál, és egy kis mesekönyvet Tangóról, a viszkető teknősről. Aki ekcémás.
Még egy generáció, és ezt rögtön mellékelhetik minden baba mellé a kórházban. :(((

(Ja, és hogy teljes legyen a kép, vagy szolidaritásból, nem tudom, de közben kiújult a stresszérzékeny pikkelysömöröm.)