Kibuktam egy cseppet...

Előrebocsátom, melóhelyi nyavalygás jön... *
Az van, hogy mi pénteken csak kettőig dolgozunk. Mivel ügyfelek nem járnak hozzánk, ill. csak előre egyeztetve jönnek be, igazából nem sok jelentősége van (lenne) a munkaidőnek - pláne, mert ha feladat és határidő van, úgyis mindenképp meg kell csinálni, ha meg épp úgy jön ki a lépés, hogy várunk valami anyagra, tök hiába ücsörgünk bent. Szóval eddig felnőttként voltunk kezelve, és bár a törzsidőt szépen bent kellett tölteni, a fennmaradó napi 2 órát úgy osztottuk be, ahogy a munka megkívánta. Mellesleg nem tapasztaltam visszaélést soha, mármint senki nem lépett le napi 6-7 óra munka után, viszont mindenki túlórázott szó (és túlórapénz) nélkül, ha kellett.
Hát most eljött az, hogy a pénteki rövid nap miatt más napokon 9 órát kell bent lenni, és a kötelezően kiadandó ebédszünetet is le kell dolgozni. Másfél óra utazással ez a napi kb. 9 és negyed óra számomra, vagyis inkább a család számára katasztrófa. Reggel 7:40-kor indulunk el, és este 7-re érek haza. Ha boltba kell menni, akkor esetleg még később. 8-kor a kicsiknek már fürdés...
Még csak most álltunk át erre, de azt érzem, nincs is életünk... Próbálunk persze mindenre időt keríteni, az eddigi elfoglaltságokra, a gyerekekkel való beszélgetésre, a házimunkára, saját magunkra, egymásra, de néha még Gáborral is szó szerint csak váltjuk egymást.
Agyalok ezerrel, hogy mit lehetne még racionalizálni, hol lehetne időt nyerni egy kicsit ügyesebb szervezéssel, de egyelőre nem látok ilyen pontokat. Reggel én intézem a gyerekeket, délután Gábor, a házimunkát pedig megosztjuk. Igazából teljesen flottul megy minden, percre pontosan be van osztva az egész napunk reggel hattól az esti lefekvésig, és abba az esti másfél-két órába, mikor a gyerekek még fent vannak, rengeteg dolognak be kéne férni.
Most még a 6 napos munkahét is hozzájön ehhez, így aztán duplán-triplán el vagyok kenődve.
Ha van bármi ötletetek időnyerésre, ne tartsátok Magatokban!

*És bár voltak erre irányuló kérdések priviben, most se írom le, hol dolgozom. Aki ismer, tudja, aki nem, annak priviben szívesen megírom (meg bármi mást is), de ide most már pláne nem írom ki. Ezt a posztot se kéne, de basszus, mégis csak az én blogom, és tényleg el vagyok keseredve...

Felemás első nap

Hiszek abban a babonában, hogy ahogy újév napját töltjük, úgy telik majd az egész év, ezért igyekszem az év első napját olyan dolgokkal megtölteni, amiket a későbbiekben hosszabb távon is elviselnék. :)
Ennek szellemében nem költöttünk pénzt, de volt tegnap lazulós filmnézés, finom ebéd, MOZGÁS, Ákos új frizurát is kért magának, így a hajvágást is megejtettük hiszti nélkül, ám sajnos marakodás, veszekedés, verekedés és duzzogás is kerekedett (nem árulom el, melyiket ki csinálta, de mindegy is)... Ráadásul Ákos tegnap kicsit lázasan ébredt, Zsófi nagyon rondán köhög, így ez is rányomta a bélyegét a napunkra. Bízom benne, hogy ezek nem maradnak így, és a betegeskedés nem lesz állandó vendég nálunk 2012-ben!
Most pedig olyan szépen elvannak egymással, Zsófi épp mesét olvas a kicsiknek, szóval lehet, hogy a rossz testvéri viszony se tart örökké... :)
Holnap kezdődik a bölcsi, ovi, iskola, munka. Nagyon elhatároztam, hogy mostantól több időt szánok ööööö... igazából mindenre. Hogy ezt hogy fogom kivitelezni...?!

Nem halogathatom tovább az írást...

... Ma ugyanis felugrott hozzánk valaki (pár órára), csak mert a blogszünet óta nem tud rólunk semmit...!*
Mások is kérdezősködnek, ami nagyon jólesik, csak egyszerűen be kell látnom, hogy 10x megválaszolni ugyanazt a három kérdést semmivel se hatékonyabb, mint írni ide néha pár sort. És aztán persze még mindig jöhetnek a kérdések! :)

Szóval most idepasszintok egy korábban már megírt rövid helyzetjelentést, aztán HOLNAPTÓL (haha) igyekszem sűrűbben jönni:

Élünk ám! Nagyon is...

De tényleg. :)
Csak egyszerűen annyira kitölti az időmet a munka, a háztartás, a család, hogy a netezés egyre inkább kimarad.
Pedig nagyon-nagyon jó lenne ezt az időszakot is megörökíteni, mert élvezem, és rengeteg dolog történik velünk! Annyi-annyi impulzus ér, általában fogalmazgatom is a blogbejegyzéseket a metrón vagy az utcán (jellemzően ezen a két helyen amúgy), aztán soha nincs alkalmam leírni őket.
Tudom, szervezés kérdése az egész, de érzésem szerint így is átlag 30 órányi teendőm van minden egyes napba sűrítve.
Érdekes megfigyelés: mióta dolgozom, több türelmem van a gyerekekhez, és a házimunkát is nagyobb kedvvel végzem.
Viszont az nem meglepő, hogy bár (érzésem szerint) gördülékenyebben mennek a dolgok, sokkal-sokkal fáradtabb vagyok estére.
De a munka szuper, a gyerekek jó helyen vannak nap közben, a pénz pedig jól jön.
Azt hiszem, ez a lényeg.

*Ez persze csak gonoszkodás, mert nagyon örültünk neki!

Csupa-csupa közhely

Csak olyasmit tudnék írni az elmúlt időszakról, a mai napról, a jövőről, amit mindenki átél, ha gyes után megy vissza dolgozni. Várom, de tartok a sok (új) feladattól, eddig kissé untam a játszóterezős napokat, de ma elkenődve jöttem fel, arra gondolva, hogy lezárul egy korszak, bárcsak jobban kihasználtam volna a gyerekekkel töltött éveket, satöbbi...
Jó érzés, hogy bár új helyre megyek, mégse teljesen ismeretlen közegbe, a munkához pedig kimondottan lelkesen állok hozzá.
Orsi ma aludt először a családi napköziben, és bár konkrétan alvás alig-alig volt, azért nem sikerült rosszul a napja. Nem állítom, hogy nem viselte meg kicsit ez a váltás, de úgy érzem, bele fogunk rázódni.
Tudom, nem túl informatív ez a bejegyzés, nézzétek el nekem!
Amiért elkezdtem írni, az igazából annyi, hogy köszönöm a rengeteg biztató szót, kedvességet, támogatást, a kimondott és kimondatlan ránk gondolást! Az elmúlt napokban-hetekben számtalan ilyen megnyilvánulás áradt felénk, és ez nagyon jólesik.

Kéne már írnom!

Csak olyan nehezen megy...
Míg nyomaszt valami, amíg nem zárok le magamban egy eldöntendő kérdést, vagy ha bajom van valakivel/valamivel, nem szoktam tudni írni, most meg annyi mindenről kéne, hogy már túl nagy falatnak érzem!
Képekkel is iszonyatosan el vagyok maradva.
A legnagyobb horderejű téma mindenképpen az a hatalmas változás, ami (Gáboron kívül) a család minden tagját közvetlenül érinti majd, és hát közvetve nyilván őt is, de még hogy...!
Én (ha minden igaz) elsejével dolgozni kezdek, és talán már az is majdnem 100%, hogy hol. :D
Akik végig asszisztálták a tipródásomat, de a döntésemről még nem értesültek, most megtudhatják: a "B" verzió mellett döntöttem, és nem is elsősorban a fizetésbeli különbség miatt (bár az is van), hanem azért, mert az ott kínált feltételek valamivel családbarátabbnak tűntek. Így is napi 8 óra, de talán kevésbé stresszes a munka, és a munkaidő egy részét rugalmasan tudom ide-oda tologatni. Remélem...
Ebből következik, hogy Orsi bölcsibe megy. Itt is előállt az a helyzet, hogy mire elköteleződtünk egy (magán)bölcsőde felé, adódott egy másik lehetőség is: váratlanul helyet kapott a körzeti bölcsiben. Úgy tűnik, itt viszont kénytelenek leszünk az első változat mellett maradni, még ha (nem kevés) pénzünkbe kerül is.
Zsófi mindennapjaira szintén nagyon kihat majd ez a változás, hiszen egyedül fog iskolába menni, onnan hazajönni, leckét írni, különórára menni. Nagyon izgulok emiatt, de bízom benne, hogy némi távirányítással működni fog a dolog, és belerázódunk pár hét (vagy hónap) alatt.
Ákos is többet lesz ezentúl az oviban, nem lesz már gyeses anyukája, aki a könyörgése ellenére se hagyja ott ügyeletben... Szerintem délutánonként az utolsók közt jön majd haza, és csak remélni tudom, hogy a tavalyi évhez hasonlóan fog az ovihoz viszonyulni! Sajnos az egyik óvónénije elmegy, így most hevesen drukkolunk, hogy méltó utódja legyen Erika néninek...!

Nem titkolom, vannak aggályaim ezeken kívül is, hiszen 4 éve itthon vagyok, és bár dolgozgattam ezt-azt ez idő alatt is, azért más lesz napi 8 órában helyt állni ott, majd a fennmaradó időben kiszolgálni a családot fizikailag-lelkileg-szellemileg itthon, és a házimunkáról még nem is beszéltünk.
Gábor nagyon sokat segített eddig is, így tudom, hogy Rá számíthatok, de nem lesz egy sétagalopp!
(És igen, tudom, hogy sokan szeretnének a helyemben lenni, de momentán EZ, és ÍGY foglalkoztat.)

Lencsilány

Ha ezt a dalt énekelem Orsinak (általában lefekvéskor), az icipici lencsilánynál mindig beleszól, hogy "Te!", annyiszor hallotta már, hogy "Az Te vagy!", mivel Léna a második neve. Ez a kedvenc dala egyébként, de sok más is van, amibe egy-egy sor erejéig besegít.
Nagyon barátságos: az utcán, a játszótéren hangos "Szia!" és integetés jár minden ismerősnek, plusz a számára szimpatikus ismeretleneknek (néha az én szememmel nézve érdekes szempontrendszer alapján értékel, de ugye a gyerekek olyasmit is látnak, amit mi nem), viszont kezd távolságtartó lenni azokkal, akik felveszik vagy ölelgetik - ilyenkor az "inzultus" után rögtön hozzám szalad és átölel.
Értelemszerűen használja most már a "nem" mellett az "igen"-t is, ami szerintem ekkora gyerektől nagy dolog - Ákos még 2 évesen is maximum "jó"-t mondott, ha valamivel egyetértett.
Szókincséből kikopott az elsők közt megtanult "tessék", viszont a kapott dolgokat megköszöni, bár a legritkább esetben jönnek rá mások arra, hogy a "Szí!" igazából a "köszi" rövidítése. :)
Viszonylag sok szót használ, de többnyire csak a mindennapi érintkezésben számára fontosakat.
Eddig nagyon bátran csúszdázott egyedül, mostanában kezd a csúszda tetején félni - néha csak kapaszkodik két kézzel, olyankor vagy segítséggel csúszik le, vagy le kell venni.
Szereti nagyon, ha utánozzuk - ugyanazt csinálja ilyenkor, mint a nagyok, vagy akár a felnőttek: próbál minél bonyolultabb dolgokat "mondani" vagy csinálni, hátha elvesztem a fonalat, és nagyokat nevet, ha mégsem.
Kedvenc étele a tészta minden mennyiségben, leginkább kézzel fogyasztva. Villával is szívesen eszik, a kanállal mostanában nincs olyan jó barátságban. Én pedig (bizonyos keretek közt) úgy vagyok vele, hogy végre eszik... Nagyjából 9,2 kg most, ami már elfogadható, bár az életkorából és a születési súlyából számolva többnek kéne lennie. És bár vannak 6-9 hónapos babákra való ruhái, melyek egy részét tavaly október óta hordja, mostanában már nem aggódom ezen.
Tápszer és szopi után egyedül alszik el a saját ágyában, és átalussza az éjszakákat, ami szuper, de csak itthon működik. Ha más vigyáz rá nap közben, általában babakocsiban altatják.
A gyerektársaságot nagyon szereti, de azt már most simán jelzi, ha valamihez nincs kedve - eltolja, aki erőszakoskodik vele, vagy rászól, hogy "neee", aztán ott is hagyja - bár megszokta, hogy nyúzzák, nem egy áldozat típus. Szeret homokozni, kergetőzni, mászókázni, hintázni, táncolni, a benti játékok közül pedig az építés a kedvence.
Miért is szedtem össze így ezeket?
Mert a napokban másoknak is el kell majd mesélnem, milyen kislány Orsi, mit tud, mit szeret, mit hogyan szokott csinálni.
Úgy tűnik, szeptembertől bölcsis lesz...