2012. október 25., csütörtök

Fejben minden nap írok ám

Főleg munkából hazafelé.
De addig jó mindenkinek, míg ezek a szösszenetek (utálom ezt a szót!) csak piszkozatban léteznek!

Különben meg jól vagyunk. Minden rendben. (Legalább is ezt mondom mindenkinek, mert ez a rövid verzió.)

Hoztam ma este 6 db túrós batyut, hogy holnapra legyen reggeli, Zsófinak tízórai. Mire feleszméltem, Ákos és Orsi eltüntették az összeset...!

2012. július 17., kedd

Hogy hívják...?

Orsi és Ákos első napjukat töltötték tegnap egy magánoviban, amivel a munkahelyem kötött szerződést, hogy megkönnyítsék a szülőknek a nyári bölcsi- és ovizárások időszakát. Messze van, családi házhoz képest rengeteg a gyerek (több csoportban persze), viszont nem kell fizetnünk érte, így kézenfekvő volt, hogy élünk a lehetőséggel.
Ákos jól is érezte magát - attól eltekintve, hogy egész nap nem pisilt - játszott, beszélgetett, evett is rendesen, és bár nem aludt, szépen elvolt a csendes pihenő alatt is.
Orsi állítólag egész nap nem beszélt senkivel, és amikor odaértem, az első szava az volt, hogy "menjünk", de az óvónők elmondása alapján nem volt azért rossz napja: evett (bár etetni kellett, ami szerintem nem történhetett kommunikáció nélkül), aludt, játszott...
Hazafelé kérdezgettük tőlük, mit játszottak és kivel. Orsi rávágta, hogy Ákossal játszott, de mi tudtuk, hogy csak reggel voltak egy csoportban egy rövid ideig, utána őt levitték a kisebbekhez. Mikor odaértem, egy vele egykorú kislánnyal ültek együtt a szőnyegen. Kérdeztem, játszottál kislányokkal?
Ő: Háááát, igen...
Én: És hogy hívták őket?
Ő: Háááát, Antalics Gellért KISLÁNYnak...
Később ugyanez zajlott az óvónőkkel is: Ákosét Dórinak hívják, Orsiét Antalics Gellért ÓVÓNÉNInek.
(Így már legalább látom, hogy az egész "hogy hívnak"-kérdés hol csúszott félre a fejében...)

Mellesleg délután a háziorvosi rendelőben vadidegenekkel közölte végigmutogatva minket, hogy én Orsika vagyok, ő Antalics Gellért Ákos, ő Antalics Gábor, ő meg Antalics Anya.  :)

2012. július 1., vasárnap

Eltelt egy hónap

Úgy, hogy nem írtam.
Igazából ma se fűlik hozzá a fogam (dolgoznom kéne), de egyrészt már régóta ígérgetem többfelé, másrészt pedig legalább a nyaralást illene megörökíteni - elsősorban magamnak, mert az előző évek eseményeit visszaolvasgatva is mindig meglepődöm dolgokon... :)
Szóval volt a legutóbbi bejegyzésem óta számtalan program, iskolai, óvodai kirándulások, gyereknapok, bográcsozás, ballagás és évzáró (ballagásban nem voltunk érintettek), aztán egy hirtelen jött lehetőséggel élve az utolsó tanítási nap másnapján már Lellén is találtuk magunkat.
Rák jegyű lévén szeretem az állandóságot, és bár élvezem a felfedezést, nagyon kíváncsian, nyitottan járok be új, ismeretlen helyeket, számomra annak is van varázsa, ha visszatérhetek valahová újra meg újra, régi ismerősként. Megszokott útvonalak, strandok, éttermek, üzletek - szeretem!
Egy dolog alakult most másként, és ezt nem is bántuk: az időjárás.
Negyedik éve járunk ugyanide nyaralni, eddig mindig főszezonban, és még sose volt igazi strandidőnk! Most végre kijutott belőle, így az egész hét a Balatonban, illetve a strand medencéiben telt. Zsófi egyik barátnője is velünk tartott, aminek azért örültem, mert így neki is volt korban hozzáillő társasága, és egy-két konfliktustól (meg attól, mikor Zsófi olvasott) eltekintve folyamatosan együtt voltak.
Szép színünk lett, vízibicikliztünk, csúszdáztunk (a kicsik is!), jókat ettünk - nagyjából ennyi. A lellei part alig tud kevesebbet, mint egy jobbfajta, homokos tengerpart; gyerekekkel ideális. Ami nekem hiányzott, az a kirándulás, de kánikulában jobb volt így.
Mivel a hét egyik felében Gicáék, a másikban pedig Erikáék nyaraltak velünk, így Gáborral eljutottunk egy hajnali futásra, illetve kettesben vacsorázni is egyszer: durva, de számomra a futás volt a meghatározóbb élmény (40 perc, kb. 7 km, ennek egy része közvetlenül a parton). :)
Képeket egy következő bejegyzésbe teszek majd.
Mióta visszajöttünk, munka van keményen mindkettőnknek, így Zsófi nagyszülőknél, a kicsik oviban-bölcsiben, és ez így lesz a nyár legnagyobb részében. Tervezünk még egy hetet nyaralni augusztusban, de a körülbelüli időponton kívül minden nyitott kérdés még ezzel kapcsolatban.

Tegnap házassági évfordulós alkalomból moziba mentünk, a Mindörökké rock-ra.
Olvastam előtte, hogy Amerikában elég nagy bukta volt a film, a rendező személye se kecsegtetett túl sok jóval (engem nagyon taszított a Hajlakk c. film stílusa), de arra nem számítottam, hogy Pesten egy (trailer alapján jónak ígérkező) premierfilmet szombat délután hárman nézünk...
Talán a kihalt mozi is rányomta kicsit a bélyegét az egészre, de néha komolyan azt gondoltam magamban, hogy kimegyek a filmről.
Még szerencse, hogy (mivel este még koncerten is voltunk) csak ma írok erről, mert azóta kicsit meglágyultam, és hajlandó vagyok inkább a film tényleg ütős jeleneteire, meg a zeneileg jobb pillanatokra emlékezni, de azt kell mondanom, megint a trailer összevágói alakítottak igazán nagyot: sikerült úgy beharangozni a filmet, hogy hiába Adam Shankman neve, mégse gondoltam, hogy csak egy nagyon középszerű musical adaptációja lesz a film, olyan, három (!!!) totálisan érdektelen szálon futó cselekménnyel, amiből egy is közhelyparádé lett volna.
A musical, mint műfaj engem amúgy is irritál (pár esetben azért le tudom győzni a viszolygásom, hát ez nem tartozott közéjük), de egy-két jelenetet, dalt azért szívesen visszanézek majd a filmből. Egy-kettőt. A 123 percből.
Ha a nagyon egyértelmű musical-dalok kimaradtak volna (jellemzően szerelmes vernyogások a két nagyon szimpatikusnak szánt, emiatt totál semmilyen főszereplőtől), ha a cselekményben van egy kis igazi feszültség, és több hangsúlyt kap a korszak zenéje, atmoszférája, ez egy szuper film lehetett volna. A végletekig karikírozott szereplők, szituációk engem nem zavartak, sőt: jó jelnek vettem, hogy legalább nem veszik halálosan komolyan ezt a SEMMIT, ami köré kétórás filmet kanyarítottak.
Kár, hogy nekünk ki kellett fizetnünk...

(Visszaolvastam. Vajon mit írtam volna tegnap???)

2012. május 30., szerda

Jelző

A félrehallásokról esett már szó például  itt, meg itt, aztán volt korábban a Csodás Toyotája, meg a kopoltyús kenyér, a legújabb ilyen a SHREKFEJ (ami persze az ovis csoporttárs szájából abszolút nem így hangzott, de Ákost meghagytuk a hitében).
Bízom benne, hogy azért nem mondogatja majd sokat...

2012. május 29., kedd

Csúszdázás

Mivel a Facebook nem engedi közzétenni, itt osztom meg ezt a sorozatot, és ezúton is köszönöm Gicának a csodás fotókat!!!


2012. május 25., péntek

Csakis a véletlen műve

... ez a videó, hiszen mi kizárólag ismeretterjesztő műsorokat nézünk, esetleg néha hírcsatornákat vagy valami tehetségkutatót, de semmi kultúrszenny és alantas sorozat nem szennyezi elménket, pláne nem a gyerekeinkét.
Nem is értem, hogy' eshetett meg velünk, hogy Orsi 2 év 4 hónaposan ilyesmit énekel...

video

2012. május 21., hétfő

Anymore

Ákos frizurájára már nagyon ráférne egy kis igazítás. Mikor ezt felvetettem neki, nem volt túl lelkes, majd pár perc győzködés, ill. faggatózás után oda lyukadtunk ki, hogy olyan hajat akar, mint az "Enimónak" van.
El kellett ezt mondatnunk vele párszor, mire megvilágosodtunk: a 4 év 10 hónapos tündércuki csemeténk Dee Snider-frizurát akar!!!



Régebbi olvasóknak talán nem kell feleleveníteni az előzményeket - mellesleg ezt a dalt azóta már egészen profin nyomja.
Nagyon bízom benne, hogy még legalább 13 évig beéri a hajnövesztéssel, mert a smink és a tetkó tutira kiverné a biztosítékot az oviban...

2012. május 17., csütörtök

Szadista

video

2012. május 2., szerda

Az első lépés

Idealista pillanatainkban a legtöbb emberhez hasonlóan vágyunk egy saját kertre, tanyára, birtokra. Persze elég távol állunk most ettől, és realista énünk ezt nem is annyira bánja, mert a fűnyírást és a gazolást egyikünk se sírja vissza...
Ideális megoldás volt hát a helyi önkormányzat kezdeményezése, mert így nulla befektetéssel* juttathattam legkisebb csemetém (hű, de frappáns) egy saját fához.




És ugye ki tudja, mi lesz ebből: ma egy fa, holnap egy erdő... :)


*mindössze jelentkezni kellett, és (ahogy a táblán látszik) ezt se abszolváltam 100%-osan

2012. március 26., hétfő

Azt hiszi, vicces

És már sportot űz belőle, hogy minden fotón ilyen hülye képet vágjon...


A Cifra palota átköltése is mókás volt eleinte, de mire itt megörökítettük, Orsi már rájött, hogy az utolsó szó félrehallása mekkora siker, és direkt ismételgette.

video

2012. március 22., csütörtök

Kibuktam egy cseppet...

Előrebocsátom, melóhelyi nyavalygás jön... *
Az van, hogy mi pénteken csak kettőig dolgozunk. Mivel ügyfelek nem járnak hozzánk, ill. csak előre egyeztetve jönnek be, igazából nem sok jelentősége van (lenne) a munkaidőnek - pláne, mert ha feladat és határidő van, úgyis mindenképp meg kell csinálni, ha meg épp úgy jön ki a lépés, hogy várunk valami anyagra, tök hiába ücsörgünk bent. Szóval eddig felnőttként voltunk kezelve, és bár a törzsidőt szépen bent kellett tölteni, a fennmaradó napi 2 órát úgy osztottuk be, ahogy a munka megkívánta. Mellesleg nem tapasztaltam visszaélést soha, mármint senki nem lépett le napi 6-7 óra munka után, viszont mindenki túlórázott szó (és túlórapénz) nélkül, ha kellett.
Hát most eljött az, hogy a pénteki rövid nap miatt más napokon 9 órát kell bent lenni, és a kötelezően kiadandó ebédszünetet is le kell dolgozni. Másfél óra utazással ez a napi kb. 9 és negyed óra számomra, vagyis inkább a család számára katasztrófa. Reggel 7:40-kor indulunk el, és este 7-re érek haza. Ha boltba kell menni, akkor esetleg még később. 8-kor a kicsiknek már fürdés...
Még csak most álltunk át erre, de azt érzem, nincs is életünk... Próbálunk persze mindenre időt keríteni, az eddigi elfoglaltságokra, a gyerekekkel való beszélgetésre, a házimunkára, saját magunkra, egymásra, de néha még Gáborral is szó szerint csak váltjuk egymást.
Agyalok ezerrel, hogy mit lehetne még racionalizálni, hol lehetne időt nyerni egy kicsit ügyesebb szervezéssel, de egyelőre nem látok ilyen pontokat. Reggel én intézem a gyerekeket, délután Gábor, a házimunkát pedig megosztjuk. Igazából teljesen flottul megy minden, percre pontosan be van osztva az egész napunk reggel hattól az esti lefekvésig, és abba az esti másfél-két órába, mikor a gyerekek még fent vannak, rengeteg dolognak be kéne férni.
Most még a 6 napos munkahét is hozzájön ehhez, így aztán duplán-triplán el vagyok kenődve.
Ha van bármi ötletetek időnyerésre, ne tartsátok Magatokban!

*És bár voltak erre irányuló kérdések priviben, most se írom le, hol dolgozom. Aki ismer, tudja, aki nem, annak priviben szívesen megírom (meg bármi mást is), de ide most már pláne nem írom ki. Ezt a posztot se kéne, de basszus, mégis csak az én blogom, és tényleg el vagyok keseredve...

2012. március 14., szerda

Csak azért nem írtam meg

A farsangi események folytatását, mert egyszerűen nem volt annyi a sztoriban, mint az előkészületek előkészületei alapján gondoltam. Érzem ugyanakkor, hogy inkorrekt volt nem leírni a végkifejletet.
Ákos mégis kalóz lett,


Zsófi pedig NYÁR, de mivel nem erőssége az előrelátás, és mindent az utolsó pillanatra hagy, csak homályos elképzeléseink lehettek róla, miként is képzeli a jelmeze kivitelezését. Nem is lett igazi jelmez (bár kit érdekel, ha mindenki jól érezte magát?!), csak nyári szerkó + némi testfestés: tavon úszó hattyúk az arcán, gyümölcsök a karjain, kb. ennyi.

Így fuvolázott Süss fel, napot az osztálynak műsorszám gyanánt.
Többen érdeklődtek személyesen is, hogy milyen volt a farsang. Csak azt tudtam mondani rá, hogy senki nem borult ki, nem hisztizett, nem bőgött, és ez nekem már bőven elég ahhoz, hogy sikeresnek nyilvánítsam.
E tekintetben nincs túl magasan a léc...

2012. március 7., szerda

A 20000. kattintás alkalmából

És mert tök aranyos volt...
Utána a telefonomon még vagy 20x újra megnézte, aztán a gépen is még ugyanannyiszor...

video

2012. február 23., csütörtök

Ezt el ne felejtsem

Orsival fotóalbumokat nézegettünk.
Az is vicces volt, hogy az album végére érve közölte: "Utolsó. Vége man apának!" (Gábor volt az utolsó képen.), de a lényeg, hogy nem ismert meg Zsófi kiskori képein, következetesen azt mondta rám, hogy KISLÁÁÁNY!!!  :)

2012. február 22., szerda

Magyarázza meg valaki...

... mi értelme van az alábbi párbeszédnek???

Épp mosogatok (mindig van mit), amikor Zsófi kijön, és a szekrényből poharat vesz elő. Mivel a lakás különböző pontjairól naponta átlag 15 poharat lehet összeszedni (dacára annak, hogy csak öten lakunk itt), nem hagyom szó nélkül.
- Zsófi, nem olyan rég vettél elő tiszta poharat, és abból is limonádét ittál. Miért nem jó az?
- Mert már csak kevés van a kancsó alján, és ehhez kisebb pohár kell!

Helyesbítek: a párbeszédnek abszolút semmi értelme nem volt, belátom, hiszen úgyis bevitt még egy poharat.
De magában a gondolatmenetben fel tudtok fedezni valami logikát???

2012. február 21., kedd

Nyolc nap egyben...

Az előző bejegyzésem után (egy hete hétfő este) némi bűntudattal feküdtem le, amiért épp egy nem egészen szokványos napunkat dokumentáltam. Hát, azóta az ÉLET (haha) kimondottan azzal szórakozik, hogy véletlenül se legyenek annál egyszerűbb és szokványosabb napjaink!
 Kedden Ákos még nem mehetett óvodába, így behoztam magammal dolgozni (elvégre KÖZÖSSÉGBE nem vihettem! :D ), majd hazafelé - némi villamosozás és vonatozás után - még a boltokat jártuk megfelelő jelmezért. Kb. fél 8-ra értünk haza, és még akkor álltunk neki a farsangi készülődésnek. *
Szerdán volt maga a farsang, csütörtökön Orsi betegedett meg, így pénteken őt kellett nagyszülői felügyeletre bízni, szombat-vasárnap Gábor dolgozott.
Mivel Orsi még vasárnap se volt 100%-os, Gábor hétfőn otthon maradt vele, ma a reggeli menetben volt némi csavar, az estét pedig Zsófi holnapi "jelmezének" tervezésével töltöttük - ebből következik, hogy holnap ismét farsang.
Szóval nem unatkozunk múlt hétfő óta sem... :)

*Óriási szerencsémre belement, hogy mégis kalóz legyen - nemhiába ő az én leginkább kompromisszumkész gyerekem!  :)

2012. február 13., hétfő

Hétfőnk logisztikai szempontból

A minap mondta valaki, hogy nálunk aztán biztos be van osztva, hogy ki, mikor, kivel hova megy, mit csinál. Naná! Csak soha nincs időm leírni, mert erre nem különíthetek el fél órát a napomból csak úgy...
De most megcsinálom, akár az alvás rovására is.
Legyen akkor a mai nap!
Bár az ébresztőm későbbre van állítva, 6:10-kor kelek, ekkor Gábor már felöltözve főzi a kávét, hiszen 20-kor indul.
6:14-kor (szinte minden nap percre pontosan így) Orsi kiabál: "Anya, kiveszeeeel???" Gyorsan benyomom a Duck TV-t, és indulok érte - a reggeli közös kávézásnak így lőttek, de ez alap. Míg a turmix készül, Ákos is kibotorkál, így ketten ülnek alfában a kanapén.
Az első menetrend szerinti konfliktus 6:28-kor bontakozik ki, mikor is megjelenik Zsófi, és átkapcsol a Disney csatornára, mivel ebben a szent pillanatban kezdődik az a sorozat, aminek kedvéért ilyen korán kimászott az ágyból.
Eddigre kész az uzsonnája, Orsi megitta a banánturmixot, én megkávéztam. Gyorsan zuhanyzom, pakolászom, jövet-menet noszogatom Zsófit, hogy készülődjön, közben reggelit készítek Ákosnak, és ráadom a kicsikre az első réteg ruhát.
Sminkelek, hajat vasalok, konstatálom, hogy kiömlött a szőnyegre a bodzás limonádé, ezért (jobb ötletem nem lévén) felhajtom a szőnyeget, hogy zoknis-harisnyás lábak ne tapicskoljanak a cukros löttyben, hátha így megússzuk az átöltözést. Közben Orsi áttelepíti székhelyét a fürdőbe, és a kád szélén sétáltatja a playmobil emberkéket. Ellenőrzöm, szerencsére nem vizes a kád széle, különben ez is ruhacserét eredményezne.
Mivel Ákos beteg (már láztalan, de oviba még nem mehet), ma Gábor nagynénjéék vigyáznak rá (akiknek ezúton is ezer hála!), szóval van egy plusz körünk, korábban kell indulnunk. Duplo vonatok nélkül viszont egy tapodtat sem, hát oké, de a ládába neki kell őket berakodnia, én a kocsiba való lecipelést vállalom csak. Zsófi indul, mi az eredeti tervvel ellentétben még nem. Nincs azért nagy vész, már mi is a kabátnál tartunk, illetve csak a gyerekek. Nem tudom, ki hogy van ezzel, de ha én ugyanott tartanék az öltözésben, ahol ők, indulás előtt zuhanyozhatnék újra...!
Ákosnak váltóruha és gyógyszer a szatyorban, Zsófi fuvolája a duplo-s ládában (ott ne felejtsem), Orsi bölcsibe való cuccai az én táskámban. Kajámat elraktam, kulcs, forgalmi, telefon, bérlet van.
7:40-kor kéne Orsit a bölcsiben hagyni, de van egy kis csúszás, ráadásul Zsuzsa nénit helyettesítik, így Orsi kicsit meg van illetődve, szóval gyorsan átöltöztetem inkább én. Aztán rohanás - már amennyire a reggeli forgalomban és ilyen időjárási viszonyok közt lehetséges.
8 helyett 1/4 9-kor indulok visszafelé Lőrincről, pedig 30-kor a metrón kéne ülnöm, hogy beérjek. Visszaúton még jobban próbálok sietni, közben pedig azon agyalok, hol hagyjam a kocsit, hogy Gábornak és Zsófinak a legjobb legyen, plusz idő szűkében nekem se kelljen sokat gyalogolnom a metróig. Végül 42-kor vagyok a  metrón, ez még az egye fene-kategória, tűréshatáron belüli késés. 9:05-re beérek, bár felfedezem, hogy a forgalmit véletlenül elhoztam...
Hazafelé Gábor indul el negyed órával korábban, hogy Zsófiért (aki elvileg 1/2 5-ig táncon lenne, de elkéredzkedik a végéről) 1/4 5 után kicsivel odaérjen, és elvigye szolfézsra. Onnan megy a bölcsibe Orsiért, majd Lőrincre Ákosért. Én munka után sietek abba az iskolába, ahol a szolfézs 3/4 6-kor befejeződik, hogy átvigyem Zsófit egy másikba, ahol a majd pénteken elmaradó fuvola óráját kell ma pótolnia. Közben bevillan, hogy pelenkát kell venni, kis kitérő a Müllerben, és megint kések 5 percet. Míg Zsófi fuvolán van, beszaladnék a Spar-ba, majd vissza érte (a zeneóra csak 30 perces), de akkor megint késnék, így aztán inkább csak hazaviszem az iskolatáskát, plusz a saját cuccaimat. A zeneiskolába visszafelé SÉTÁLOK, ennek örömére tűzijátékban gyönyörködhetek (nem vicc!) az úton. Lám-lám, a világ is velem ünnepli, hogy nem rohanok (ma először)...
Így viszont zenesuli után Spar, szóval majdnem 7 óra van, mire hazaérünk. Leckeírás, táskapakolás, kivel mi történt, játék, közben vacsorakészítés, valamint ki mehet a számítógéphez/ki mit nézhet a tévében tárgyú viták következnek. Ezután vacsora,  majd 8-kor a kicsiknek fürdés, aztán míg Gábor Orsit altatja, tornázom 20 percet. Most megyek Ákost lefektetni, aztán ha lesz még erőm, akkor mosogatás, rendrakás, és talán némi felnőtt beszélgetés is belefér.
Mondjuk a holnapi logisztikáról. :D

2012. február 11., szombat

Márti Barátném kedvéért :)

Íme, itt az életjel.
Sajnos nem volt alkalmunk megtudni, hogy a támadási kísérlet terve* Ákos agyszüleménye volt-e vagy komoly fenyegetés, mert a látogatásból nem lett semmi, sőt, a farsang is meghiúsulni látszik 3. napja tartó magas lázból kifolyólag... Csütörtök délután hányt egyetlen egyszer - jó érzékkel az orvosi váróban, lerövidítve ezzel a várakozási időt, amúgy a lázon kívül semmi tünet.
Kimondottan ciki volt viszont, hogy az óvónéninek, aki észrevette, hogy lázas, már eleve azt kamuzta, hogy reggel is hányt itthon. Miért csinálja ezt velem?!


*azt hiszem, így már kellőképpen óvatosan fogalmaztam

2012. február 9., csütörtök

Vívódás

Ákosnak az oviban viszonylag állandó barátai vannak, bár néha azért ők is eljátsszák a (szerintem inkább lányokra jellemző) "nem vagyok a barátod" műsort. Most épp itt tartunk, miközben már megbeszéltük, hogy a fiúk péntek délután átjönnek játszani. Ákos tegnap este azt mesélte, hogy a fiúk megfenyegették: holnap légpuskával jönnek, és lelőnek minket (őt és engem), plusz meg is fognak pofozni minket (ez a sorrend már eleve vicces, bár tény, míg le nem lőnek, engem nehezen tudnak megpofozni).
Egy darabig mondogattuk Ákosnak, hogy biztos félreértett valamit, meg hogy a barátai, szóval dehogy fognak bántani minket, de aztán (kifogyva az érvekből) végül azt mondtam, ha már tényleg nem a barátai, akkor ne jöjjenek át.
Erre Ákos: "De én azéjt szejetném, hogy átjöjjenek..."
Úgyhogy állunk a támadás elébe. :D

2012. február 7., kedd

Amiért nem szeretem a farsangot...

Úgy terveztem, várok még ezzel a bejegyzéssel, érlelem kicsit a dolgot, de konstatáltam, hogy épp ma 4 éve írtam a témában egy magammal igggen elégedett kis posztot. 
Hááááát, ma nem tenném...!
A hátam borsódzik a gondolattól, hogy egy héten belül két (elég képtelen) jelmezt kell legyártanom! Az egyik nagyon érdekes, formabontó ötlet, és a megvalósítást illetően is vannak elképzeléseink (naná, hogy ez Zsófié), a másik pedig valami abszolúte nem eredeti, ámde egyelőre kivitelezhetetlennek tűnő dolog (Ákos rögeszméje).
Nem tudom, hogy a dolgozó lét teszi-e, de visszasírom azt az időt, mikor Ákos szépen felvette a baráti körben már minden gyerek által viselt Füles jelmezt, és boldogan rohant be szamárként a csoportba, és azt kívánom, bárcsak beleegyezne, hogy kalóz vagy bozótharcos legyen, vagy - egye fene - Manny mester, de neeeem, ő csakis Flynn McCambridge bőrébe (izé... karosszériájába) bújva hajlandó az idei farsangi mulatságon részt venni. A probléma az, hogy a jelmeznek egyszerre kéne felismerhetőnek, menőnek, és egész nap kényelmesen viselhetőnek lennie, hiszen náluk a farsang egész napos monstre buli, nem csak egy kis jelmezes felvonulás...
Ötletek???

2012. február 6., hétfő

Szerintem lélekben valami skandináv vagyok...

Nagyon élveztem a ma reggeli gyaloglást a metróhoz, és a legkevésbé se zavar a hideg!
Igaz, a csini cipőt táskában hoztam magammal, de így élmény volt a néhol még ropogós havon lépkedni... Azt se bánom, ha még hetekig így marad minden, az olvadós latyakban tapicskolást viszont szívesen megúsznám valahogy!
Esetleg vegyek egy gumicsizmát is? :D

2012. február 5., vasárnap

Az ablakban már tavasz volt...

A krókuszom egy hete virágzott,


ehhez képest ma ekkora hóban szánkóztunk. :)

2012. február 1., szerda

Kissé ég a pofám

Amiért még akkor is nőtt a rendszeres olvasók tábora, mikor én hetekig nem írtam egy sort se...
Ha nem is mindig hű, de tartalmas posztokkal, de igyekszem gyakrabban jelentkezni.
Ma pl. hozok Orsiról 3 képet, és gyorsan dokumentálom, hogy a tegnapi vizsgálatok alapján hivatalosan 84 cm és 9,96 kg a kétéves kis hölgy. A védőnőnk szerint nagyon okos, nagyon ügyes, cserfes, barátságos. Én pedig továbbra is azt gondolom, valahol legbelül "tudja", mennyire bepánikoltam a pozitív teszt láttán, és azóta is minden tettével próbálja bizonyítani, hogy ok nélkül, mert vele semmivel se lett nehezebb az életünk, sőt...

Na jó, MAJDNEM minden tettével. :D
Orsi 9 naposan:

 Az első szülinapján:


2 évesen:

2012. január 31., kedd

Személyi kultusz

Párbeszéd Zsófival az előbb:
- Nem kéne még zuhanyoznod?
- Most dolgom van.
- Mi a dolgod?
- Tervezek.
Ez nem újdonság, de azért nem vagyok immunis az ilyen kijelentésekre.
- Na, és mit tervezel épp?
- A szülinapomat.
- &#*~ˇ#&@?!

(Szeptember 30-án lesz a nagy nap, ideje hát lassan tényleg megkezdeni az előkészületeket...)

2012. január 21., szombat

Hírek vannak...

Pontosabban csak egy, de ezt napok óta készülök megosztani - ma végre megkönyörült rajtam a gép, és engedte feltölteni a képeket-videókat, ezért - ahogy Orsi mondaná - TÁDÁÁÁÁÁM...:


Éééés az egyértelműség kedvéért...:
video

Tegnapelőtt, 5 nappal a második születésnapja előtt sikerült tehát. Átlépte a tíz kilót. :)

2012. január 2., hétfő

Felemás első nap

Hiszek abban a babonában, hogy ahogy újév napját töltjük, úgy telik majd az egész év, ezért igyekszem az év első napját olyan dolgokkal megtölteni, amiket a későbbiekben hosszabb távon is elviselnék. :)
Ennek szellemében nem költöttünk pénzt, de volt tegnap lazulós filmnézés, finom ebéd, MOZGÁS, Ákos új frizurát is kért magának, így a hajvágást is megejtettük hiszti nélkül, ám sajnos marakodás, veszekedés, verekedés és duzzogás is kerekedett (nem árulom el, melyiket ki csinálta, de mindegy is)... Ráadásul Ákos tegnap kicsit lázasan ébredt, Zsófi nagyon rondán köhög, így ez is rányomta a bélyegét a napunkra. Bízom benne, hogy ezek nem maradnak így, és a betegeskedés nem lesz állandó vendég nálunk 2012-ben!
Most pedig olyan szépen elvannak egymással, Zsófi épp mesét olvas a kicsiknek, szóval lehet, hogy a rossz testvéri viszony se tart örökké... :)
Holnap kezdődik a bölcsi, ovi, iskola, munka. Nagyon elhatároztam, hogy mostantól több időt szánok ööööö... igazából mindenre. Hogy ezt hogy fogom kivitelezni...?!