2010. május 31., hétfő

Nem elég...

... hogy éjjel Zsófi sírva fájlalja a fülét, és összehány mindent a láztól
... hogy Ákos is lázas, köhög, taknyos, és nagy vergődésében az ágyról is leesik

én még azzal is szopatom magam, hogy Orsira újabb és újabb pisigyűjtő zacskókat szereljek az éjszaka közepén, persze tök hiába, mert üvegbe tölthető mennyiséget nem sikerül összeszedni...

Mazochista vagyok.

2010. május 29., szombat

Nem igazság

Hogy a tegnapi napnak csak ma lett vége, de már a mai nap is egy órája tart!
Össze vagyok szakadva, alig bírok mozogni, gondolkodni meg... utópia...
Legalább szórakozni lettem volna...

Pedig most minden gyerekem cuki ám: Orsi ééédesen gurgulázik az ágyunkban, Zsófi és Ákos nagy egyetértésben rajzolnak a nappali parkettáján hasalva - lehet ennél többet kívánni? (Na jó, én azt kívánnám, hogy mindezt délben kezdjék csak el, és akkor is NAGYON HALKAN.)

2010. május 28., péntek

Neogranormon - a szabadság illata

Kinga legutóbbi bejegyzését olvasva elgondolkoztam, van-e hasonló jelentéssel bíró tárgyam, mint neki (volt) a napozószék. Nem jutott eszembe ilyen.
Aztán ma, egy überfosul alakult délutánt követő extravacak estén megvilágosodtam. Zsófit ebéd után hoztuk el az iskolából, és nem túlzok, 13 és 21 óra közt csak néha szakította meg hüppögéssel vagy kötekedő kérdésekkel a hisztizést. Ákos csak a kora estébe nyúló délutáni alvásból ébredt hasonló idegállapotban, így ő nettó 2 órányi hisztiidőt tud csak felmutatni (de a késői sziesztának hála még nem alszik).
Gábornak ma estére kimenője van, én (fittyet hányva a két őrjöngő nagyobb ordítására) levetkőztettem Orsit a fürdéshez, és ahogy a fenekét töröltem, megéreztem a popsitörlő illatát.
Biztos tudjátok, milyen az, amikor egy illat konkrét helyzetet, időszakot, személyt idéz... Hát ezt éreztem. Hiába használunk sokszor ilyen törlőkendőt, nekem ez most a kórházban töltött 3 napot jelentette, és ha hiszitek, ha nem (bizarr vallomás, elismerem), de visszavágytam oda...
Szülés előtt sokszor hangoztattam némi ironikus felhanggal, hogy az a 3 nap lesz az én wellness hétvégém, de sose gondoltam volna, hogy néha utólag is így érzem majd. Azt meg pláne nem, hogy egy popsitörlőt szagolgatva relaxálok majd, de hát szegény ember vízzel főz...

2010. május 19., szerda

Mondják meg az anyukáknak!

Talán rájöttetek sokan, hogy a bejegyzés címét egy Szabó Magda-regény ihlette. Ha nem, akkor most mondom... :)
És idézni is fogok belőle hosszan, hátha mást is ugyanúgy megérint, ahogy engem. Szabó Magda ezt utoljára 12 évesen tudta nálam elérni amúgy (nem az Abigél olvasása közben, bár azt is kedveltem, hanem a Születésnap c. regény egy mozzanatával).
Szóval a könyvet (Mondják meg Zsófikának!) értelemszerűen Zsófi kapta a névnapjára Andi barátnőnktől - azt hiszem, nyugodtan fogalmazhatok így. Én is szemezek vele már vagy 2 éve, de aztán mindig úgy gondoltam, hogy még korai. Szerencsére ő nem. Vagy nem gondolta elég hamar, csak otthon. És szerencsére tévedett.
Zsófi nekiesett, ahogy hazaértünk vele, én meg még nem mertem megkérdezni, vajon ő is élveboncolva érzi-e magát, ahogy én... Mert a hasonlóságok bizony nem merülnek ki annyiban, hogy a főszereplő kislány Zsófi, az apukája Gábor, az anyukája pedig Judit, neeem, közel sem!
Mostanában könyv nem igazán hatott az érzelmeimre, sőt, katarzist, vagy ahhoz közelítőt nem éltem át lassan 8 éve olvasás közben (ma is tisztán emlékszem az UTOLSÓ ilyen élményemre). Ebből még 20 oldalt se olvastam el, és tessék...
Bemásolom azt a részt, amin (először) sírva fakadtam:

„Apa nem szégyellte őt soha, igaz, hogy Apának nem volt kitüntetése, mint Anyának, és nem is beszélt a rádióban a gyereknevelésről. De azért mindig tudta, amit nem bírt kimondani, és ha nagyon komolyra fordult az eset, akkor bejött hozzá beszélgetni.
… és ő jött be hozzá Anyák napjának estéjén is, amikor kiderült, hogy elvesztette azt a sárga zsebkendőt, amelyet erre az alkalomra hímeztettek velük az iskolában. Zsófi nem tudott ajándékozni, a perselyét egy szóra kiürítette, ha arról volt szó, hogy örömet szerezzen valakinek, de sose bírt megszólalni, csak nyújtogatta vörösre gyúlt arccal az ajándékát, és pici korában, ha köszöntőverset tanítottak neki, eldobta a virágot, és sírva fakadt, mikor már a szavalásra került volna a sor.
Anyák napja olyan volt számára, mint a lidércnyomás, mert Anya szavakat várt tőle, vagy legalábbis verset, s ő mind odaadta volna a vérét Anyának, ha azzal meggyógyíthatta volna valami betegségből, de szavalni szégyellt, prózában sem bírt arról beszélni, mennyire szereti Anyát. A zsebkendő, amely úgy-ahogy megoldotta volna a helyzetet, mint Anyák napján kiderült, valahogy eltűnt a táskájából, s mikor Kató néni átjött ebéd után, s eldicsekedett a Marianne-tól kapott kézimunkával, ő meg csak ott állt, egyik lábával a másikat simogatva, Anya szemét elfutotta a könny, és azt mondta Kató néninek: „Zsófikának, sajnos, fejletlen az érzelmi élete.”
Apa este, mikor leült mellé, nem beszélt a zsebkendőről. Nagyapáról beszélt, akit Zsófi nem is ismert, milyen kemény ember volt, kevés szavú, szigorú, s mikor Nagymama olyan nagyon beteg lett, egyszer csak sírva fakadt az ágyánál. Ő meg Kató néni csak elhűltek, olyan érthetetlen és félelmetes volt, hogy sír, Nagymama meg felnézett, és mérhetetlen csodálkozással azt kérdezte Nagyapától: „Hát te szerettél engem, János?”
„Az emberek legtöbbjének folyton meg kell mondani, hogy szeretjük – mondta Apa -, vagy meg kell mutatnunk úgy, hogy megértsék, különben sok gondjuk-bajukban nem veszik észre.”

Anya a könyveit rakosgatta a másik szobában. Benyitott hozzá, nézte egy darabig. Anya még vékonyabbnak látszik ebben a fekete ruhában. … „Velünk valami borzasztó dolog történt – gondolta Zsófika – veled is, meg velem is.” Vajon megérti Anya, miért nyitott most be hozzá? Érzi vajon, hogy így még sincsenek olyan egyedül, mintha mindegyikük maga van a szobában?
Anya csak azt látta, hogy Zsófi ott áll a küszöbön, bámul rá, és eszébe se jut, hogy adogassa a könyveket, vagy kimenjen a másik portörlőért; nem segít semmit, csak néz. Lehet, hogy az apja, szegény, mégis tévedett, és nincs benne jóindulat, udvariasság, semmi? Irtózatos lenne! „Ha nem akarsz segíteni, felesleges nézned, hogy más hogy dolgozik” – mondta, és egy halom könyvet kiemelt a ládából. Zsófika sarkon fordult, visszament a szobájába. Visszaállt az ablakhoz.”

(Szabó Magda: Mondják meg Zsófikának!)

2010. május 17., hétfő

Big Brother

Engem figyelnek. Biztos látták, mennyi panaszt, szentségelést küldtem szerteszét msn-en, skype-on az elmúlt 2 napban.
Melegek a radiátorok.
Csak ez lehet az oka.
Mondjuk léphettek volna még azelőtt, hogy az újonnan vett melegítő nemtommit beüzemeltük, de nem szidom őket tovább... Inkább átterítem a 2 napja megszáradni képtelen ruhákat a fűtőtestekre.

2010. május 11., kedd

Nem szoktam ilyet

Nem szoktam szépségversenyre nevezni a gyerekeimet, de most beugrottam a címnek, hogy "fotópályázat", és hogy a "legmegkapóbb" képet keresik. Oké, naiv voltam, de azt éreztem, Szilvi munkáinak van helyük az élmezőnyben, és hogy van olyan fotónk, ami simán beillene anyák-napi képeslapnak. Szóval beneveztem. És látom már, hogy ez is csak egy "kinek van több ismerőse"-verseny, de azért megköszönöm, ha gyarapítjátok a szavazataink számát.
Nem muszáj, és akkor sincs harag, ha mások fotóit szebbnek találjátok.

ITT TUDTOK RÁNK SZAVAZNI

Köszönjük.

2010. május 2., vasárnap

Kedves Anyuka!

Ha

- nehezedre esik is éjszaka/korán reggel felkelni a gyerek(ek)hez
- a gyereked néha fürdés nélkül fekszik is le
- túl béna, netán türelmetlen vagy ahhoz, hogy kézműves foglalkozásokat tarts a gyereke(i)dnek
- a leszakadt gombok felvarrásában ki is merül ruhajavítási hajlandóságod (vagy még eddig se terjed)
- úgy gondolod, hogy egy kirándulással töltött nap befejezhető a Mekiben is
- nem mértél le, és jegyeztél fel minden etetést, nem mérted a babád meztelen súlyát minimum hetente, és nem olvastad az összes létező szakirodalmat a csecsemőgondozásról
- nem jár(ta)tok rendszeresen babaúszásra, fejlesztésre, játszóházba
- a D-vitamint nem adtad be minden nap az előírás szerint

- nem tudod, mi a Bakugan, a Wii, vagy nem ismered név szerint az összes fagylaltszínű pónit
- a nagylányoddal naponta veszel össze olyan dolgok miatt, amikért anno Veled is (hiába) veszekedtek a szüleid

- sokszor úgy érzed, megőrülsz, ha még egy sikítást hallasz a nappali felől (mert naná, hogy nem a szobájukban játszanak)
- már ezerszer megfogadtad is, hogy soha többet nem mész emberek közé egy ILYEN gyerekkel
- a Tiédet néha szívesen elcserélnéd a barátnőd nyugodt, szófogadó, készséges gyerekére, aki soha nem hisztizik, elpakol maga után, és a körmei alatt sincs piszok
- a puzzle darabjai csak a kibontás utáni 2 percben vannak is meg hiánytalanul
- ha egy szál virágot se kaptál ma senkitől

attól még simán jó anya vagy, és megérdemled…

2010. május 1., szombat

Koppanás

Tudtuk ám, hogy május elseje van! És hogy az a munka ünnepe! Voltunk úttörők, felvonulást is láttunk nem egyszer.
Csak ma valahogy olyannyira el voltunk foglalva a saját kis ünnepünkkel - mert igenis valahol ünnep, ha 24 órát MAJDNEM kettesben tölthetünk (egy 3 hónapos még ugye nem sok vizet zavar, de ezt is csak a többgyerekesek tudják), nem is sűrűn adatik meg - , hogy addig a képletig már nem jutottunk el agyilag, miszerint nemzeti ünnep = zárt boltajtók... Szóval elindultunk vásárolni. Végre nyugodtan. Nem kell senkivel semmin vitatkozni (ki tolja a kocsit, milyen sajtot vegyünk, miért nem kell otthonra még egy labda, se 1500 db-os puzzle, stb.), nem rohangál el egy gyerek se (értsd: Ákos nem rohangál el), úgyhogy lehet nézelődni, illetve beszélgetni arról higgadtan egyetérteni abban, mit miért nem veszünk meg.
Itthon elhatároztuk, hogy a Lidl az úticél (máskor ez se egyszerű ám!), majd azt is, hogy melyik. Az úton megállapodtunk abban, hogy a holnapi anyák napjára való tekintettel beugrunk a közelében lévő Praktikerbe is virágot nézni a nagymamának, akihez holnap a gyerekekért megyünk, és ebben se volt köztünk vita.
Aztán megérkeztünk az üres parkolóba. És még mindig nagyon nehezen esett le. Azt hiszem, a Kész átverés-ben is sikert arattunk volna a bamba képünkkel, de aztán feltaláltuk magunkat, és ha nem túl is költséghatékonyan, de kihasználtuk a nyugodt pénzköltés lehetőségét.
Persze ettől még tej nem lett itthon. Se citromlé. Se felvágott. Se virág.
Holnap reggel (kicsit kevesebb pénzzel) vissza a START mezőre...