2011. január 30., vasárnap

Ezmegaz

Baleset, egyéb történések, némi gyerekszáj, drukkolnivaló...

Csütörtökön (fogorvoshoz menet) elestem a hó alatti láthatatlan jégen megcsúszva.
Nem olyan rég még nagyon bölcs posztot fogalmazgattam, pontokba szedve, miért is praktikus télvíz idején (mi az a TÉLVÍZ?) magassarkú csizmában közlekedni, hát ezen a ponton éreztem, hogy ezt a bejegyzést soha nem fogom megírni...
De nem az esés fájt igazán, hanem ahogy a fölém hajoló tizenéves srác kivette a fülhallgatóját, és megkérdezte:
"Fel tetszik tudni állni?"
Fene a mai udvarias fiatalokba!

A héten SZMK értekezlet, illetve ovis szülői is volt - mindössze annyi eredménnyel jártak ezek, hogy a gyilkos teknősöket talán sikerül egy-két hónapra elpaterolni az oviba (igen, szóltam, hogy harapnak).

Kedden megvolt Orsi esedékes kórházi kontrollja is, újabb sírásmentes vérvétellel!
Elhiszem, hogy van baba/gyerek, aki alapból nem nyikkan, ha megszúrják, de az enyémek nem ilyenek. Amikor nem volt időnk, lehetőségünk felkészülni rá, akkor bizony hárman fogtuk le Orsit, aki hatalmas patáliát csapott (félig-meddig kiszáradt volta ellenére is), szóval én igenis a homeos szernek tulajdonítom a nyugalmát. Nem használunk sokféle szert, nincs itthon homeopátiás patikánk, de ez, illetve az Arnica nagyon látványosan hat.
Az eredmények egyébként jók lettek, a hízás is beindult, így nyárig nem kell többet mennünk!

Ákos azt mondja, szeretné, ha kijönne a tévéből Dóra (a felfedező), vagy Hannah Montana, és megölelné őt... Szeretethiánya lenne a gyerekemnek?!
Ha már itt tartunk, nálunk nem ő a féltékeny, hanem Orsi! Egyszerűen nem bírja elviselni, ha Ákos az ölembe bújik, azonnal teper oda, és visít, nyávog még akkor is, ha addig békésen eljátszott valamivel...

És a végére: most már november óta állandóan küzdök valami fogfájással. Először csonthártyagyulladásom volt, aztán kiderült, hogy a bölcsességfogam rossz helyen nő, nyomva a mellette lévő fogakat, majd jött egy kis zománcsérülés, végül a röntgen kimutatta, hogy a másik oldalon lévő bölcsességfog még sokkal jobban veszélyezteti a mellette lévő fogat, mint az, ami fáj, szóval (ha minden igaz) dupla műtét vár rám.
Tudom már ezt egy ideje, de halogatom, annyira rémes dolgokat mondanak/írnak a beavatkozásról, na meg az utóhatásairól. Mostanra viszont már többet szenvedtem, mintha megcsináltattam volna mindkettőt, úgyhogy jövő héten konzultálok szájsebésszel. Szorítsatok, hogy TÉNYLEG rászánjam magam, és hogy ne legyen nagy gáz!

2011. január 24., hétfő

Remek a hangulatom...

Most, hogy 1 éves lettem, talán én is el tudom mesélni, mivel töltöttem ezt a (szüleim szerint) különleges napot.
Délelőttre anyukám fényképezkedést irányzott elő, amin apukámmal csak mérsékelt lelkesedéssel vettünk részt.
Eleinte még élveztem a dolgot, pózoltam és nevettem, de aztán megmutattam, hogy tudok nem-annyira-cuki is lenni, végül (kihasználva, hogy apukám fél szemmel a tévét nézi) meglógtam. :)
A szokásostól eltérően délben hazajöttek a testvéreim, hogy legyen idő ünnepelni (hétfő délután és este nem nagyon érünk rá). A közös ebéd után engem beültettek az etetőszékbe, elém tettek egy tortát, és anyukám újra fotózni akart. A tesóim nem beszéltek ugyan össze, mégis nagy összhangban bojkottálták a közös képek elkészülését:
Életem első tortájából így, és pont ennyit ettem:
A tesóim még ennyit se, de mi ilyen gyerekek vagyunk... Anyukám nem is süt a szülinapokra (kivéve az elsőt), mert tudja, hogy fölösleges. Dolgozzon (hiába) a cukrász!
Nem ízlett se a piskóta, se a meggyes-joghurtos krém, de még a torta tetejére reszelt fehér csoki se! Az egészből csak a gyertyát tartó repülőt tudtam értékelni.
A torta mégis elfogyott az utolsó morzsáig, ami azt jelenti, hogy a szüleink ketten ették meg az egészet!
Ezt követően az ajándékaimat vettük szemügyre, pontosabban a nővérem és a bátyám bontogatott, próbálgatott mindent, és néha én is odafértem, ha anya elég hangosan állt ki a jogaimért.
Kaptam egy felhúzható kiskutyát, amit Zsófival alaposan meg is vizsgáltunk. Azért is választotta ezt az anyukám, mert az első szülinapjára ő is hasonlót kapott annak idején.
(Mami elvileg már keresi az idevágó fotót.)
Gicáéktól és Mamiéktól szuper fürdőjátékokat kaptam, amiket szárazon is kipróbáltunk, de igazából az esti pancsinál vettük nagy hasznát Ákossal (aki már 5 napja azért várta a szülinapom, hogy ezekkel játszhasson).
Hát, így töltöttem az első szülinapom. Ha anyukám elég kitartó lesz, és a gép se mondja fel a szolgálatot, hamarosan azt is láthatjátok, hogyan telt az első évem - milyen voltam, milyen lettem.
A szülinapi köszöntéseket, jókívánságokat pedig ezúton is köszönöm!

Az egyéves OrsiLéna

2011. január 22., szombat

Mérföldkő

Orsi éjjel többször is ébred enni, és hogy az első pótvacsora idejét kicsit későbbre toljam, mostanában az esti szoptatás közben próbálom üvegből is megetetni (félálomban már általában elfogadja).
Tegnap este is vittem be a cumisüveget, készültem szoptatni, de Orsi nem hozzám mászott oda az ágyon, hanem az ágy végénél álló asztalhoz tepert, elvette az üveget (fogantyú nélküli), leült az ágyra, és elkezdett enni. Úgy vágta be a 150 ml pépet, hogy annyi időre se engedte el az üveget, míg az ölembe vettem...!
Persze miután kiürült az üveg, már én is jó voltam. :)
Barátnőm kérdezte skype-on, hogy röhöghet-e, vagy sírjon velem, de az a helyzet, hogy én se sírok. Három és fél év nonstop szoptatás után valahogy most nem okoz lelki törést, ha a (még mindig csak 7,5 kilós) lányom időnként lecserél a cumisüvegre.

2011. január 21., péntek

Megkövetem

a női nemet azért, amit ITT írtam.
Kiderült ugyanis, hogy nem a telefon, hanem a SIM kártya hibája, hogy ők ketten nem férnek össze. Most mondjam azt, hogy ez is tipikus?! :)

2011. január 20., csütörtök

Ömlesztek

Ma egy barátnőm azt mondta, nagyon ritkán lát rólunk képet (pedig vele aztán szinte naponta beszélek). Hát, ezen ne múljon, tele vagyunk fotókkal!



2011. január 15., szombat

Amikor eltűnök...

Az úgy szokott történni, hogy általában van egy esemény/sérelem/para, amit nem akarok leírni, de foglalkoztat, így akkor épp másról se tudok 2 értelmes mondatot egymásba fűzni.
Aztán jönnek tök jó "muszáj-megírni-őket" dolgok, mint pl. ovis-sulis karácsonyi készülődés, otthoni ünneplés, közben megesik jó pár vicces sztori is, mindet megfelelően akarom tálalni, és azt veszem észre januárban, hogy még az advent első vasárnapján készített fotók se lettek feltöltve a számítógépre (értsd: azóta nem meséltem semmit).
A taktikám ilyenkor az, hogy próbálok visszakúszni valami mókás (vagy legalább annak szánt) kis szösszenettel, mert túl hosszú lenne mindent bepótolni. Csak hát ezzel a legfőbb gond, hogy elvesznek egy hónap emlékei, és ha hiszitek, ha nem, nekem ez számít, mert rengeteg dolgot csak innen tudok felidézni.

2 dolgot határoztam el ezzel kapcsolatban:
1. Ha van is olyasmi, amit nem akarok megosztani másokkal, írok VALAMIT.
2. Ha alkotói válságban (haha) szenvedek is, legalább pontokba szedem az adott időszak fontosabb eseményeit (még ha ezek blabla nélkül Nektek nem is lesznek érdekesek).

Ezen a héten pl. az alábbi dokumentálandó események történtek:
1. hétfőn fogyózni kezdtem (bocsi, életmódot váltottam!), Orsi viszont ezzel szinte egy időben nekiállt hízni, szóval cseréltünk végre :)))
2. Gábor felmondott a munkahelyén (kedden vagy szerdán, nem is tudom)
3. Orsi megtanult felmászni Ákos és Zsófi ágyára

(Ééés ha legközelebb az időjárásról posztolok 2 mondatban, ne kérdezzétek meg kommentben, hogy akarok-e róla beszélni, mert tényleg nem. Nem vagyok szégyenlős, amiről akarok, azt úgyis megírom, reszkessetek...!)

2011. január 14., péntek

Hajvágás - nagy sírás

ITT írtam először hajvágásról.
Nna, ez a mostani nem egészen így történt, mert most igenis volt bőgés.
Mondjuk nem Ákos sírt, hanem én, de nagyon...
Aranyos lett most is, és tény, hogy rendezetlen volt már a kócos, göndörödő fürtjeivel, de valahogy azt éreztem, ILYEN babahaja már soha többé nem lesz.
Talán ezért volt, hogy bár mondogattam egy ideje, hogy le kell vágni a haját, beletörődtem, hogy Ákos nem akarja. Gábor viszont mára megelégelte a sok mondogatást, és nekiállt, aztán mikor látta, mennyire sírok, már késő volt leállítani a műveletet.
Tudom, nem nagy veszteség, és tényleg édes mindenhogy, de én sajnálom.
Előtte

Utána

2011. január 4., kedd

Az új telefonom...

... nemcsak nőcis, hanem (a szó rossz értelmében vett) igazi !
Gyönyörű - szerelem volt első látásra.
Okosnak is hiszi magát, és minden érintésre reagál.

Csak épp a SIM-kártyákat nem ismeri fel, így aztán (kommunikációra) teljesen alkalmatlan.
Persze lehet vele játszani, zenét hallgatni, szórakozni, időt tölteni, de akar a fene!
Már vannak barátnőim.

2011. január 2., vasárnap

Boldogújat Nektek!

Számomra nem végződött valami jól az előző év, és az új se indul fényesen. Ha igaz, hogy az évet azzal töltjük, amivel az első napját, akkor inkább ugorgyunk, és kérem 2012. január elsejét!!

Remélem, Ti nem jártok hasonló cipőben!

Majd jövök azért.