2009. május 29., péntek

Képek

Utaltam rá a múltkor, hogy vannak új fotók, most feltöltök gyorsan párat. Nagy változatosságra ne számítsatok, mert legyen az a Balaton, vagy a Budai Vár, Zsófi pózol, Ákos pancsol... :)








2009. május 27., szerda

Csak hogy tudd...

... és ne taníts majd hülyeséget a gyerekednek.
Az ecet keserű!!!
Aki mást állít, azt az év végi felmérőben pontlevonással jutalmazzák. A szülő, aki emiatt értetlenségét fejezi ki, csúfosan felsül. Szóval jegyezzétek meg.

2009. május 26., kedd

Karrier

Zsófi: Aki dúla, annak csak ez a munkája?
Én: Nem, sok dúlának van munkahelye, és mellette foglalkozik ezzel.
Zsófi: És aki otthon van, mint te, az egész nap szoptatja a kisbabáját, meg játszik vele, aztán egy csomót ül a számítógép előtt és dúlaszkájpozik, meg e-mail-t ír a többi dúlának...?

2009. május 19., kedd

Szuperanyu

Mekkora teljesítmény 7:42-es ébredést követően becsengetés ELŐTT az iskolában lenni???

2009. május 16., szombat

Eurovíziós izé újra

Rengeteg élményt gyűjtöttünk be a múlt héten, és gyönyörű fotókat készítettünk, de most ZENE. Vagy mi.

Az előzményeket ITT TALÁLOD.

Nem írok Ádok Zoli teljesítményéről, olvassatok róla máshol, én is azt tettem. Így legalább kiderült, hogy Zoli nagyon barátságos, több nyelven beszél, ezért hamar a mezőny egyik kedvence lett – már annak is örülhetünk, hogy ilyen képet sikerült tükröznie a magyarokról, és hogy a közönség nem szerette őt ennyire, kit érdekel? Ha valami, hát ez a verseny nem arról szól, melyik a legjobb dal, és ki a jobb előadó. (Ezzel persze nem mentegetem a magyar produkciót.)

Nem láttam az összes klipet, és az élő műsorból is csak néhány számot hallgattam meg (egész konkrétan csak a 2. elődöntő 11 számát, Zoliékat is beleértve), de azért volt három dal, amit kiemelnék. A brit csodafegyver (sztárszerző, menő szövegíró, csinos, szép hangú előadó) nincs köztük!!!

Tetszett viszont Ciprus dala (Firefly). Nagyon el tudnám képzelni egy filmben, valami érzelmes és misztikus drámában, csak más énekelje, mert Christina Metaxa (klassz név, ugye?) nem remekelt, még a stúdióverzióban sem…

Az ír lánybanda Zsófit is lázba hozta, de a szám, amit előadtak (Et cetera), csak erős közepes volt. Aztán meghallgattam egy pár hónappal korábbi, dinamikusabb verziót, és úgy gondoltam, ők is megérdemelnek egy-két mondatot. Amit csináltak, abban már 1995-ben se nagyon lehetett volna újat felfedezni, de azért korrekt, és én szeretem a lányzenekarokat (ha gitároznak és dobolnak!).

Az abszolút kedvencem a szerb dal (Cipela). Nem jutott döntőbe persze, de nem is vártam. Viszont tetszett a mögéjük-köréjük vetített háttér, és olyan beteg hangulata volt a számnak, hogy nem csodálnám, ha ez lenne az idei Sziget slágere… Kimeríti az „annyira rossz, hogy már jó” fogalmát. (Ami eszembe jutott róla, az a Szegény Peti nagymamája c. animációs film, illetve az Apa kocsit hajt, Waszlavik szépemlékű előadásában. Ne számítsatok rá, hogy ezek visszaköszönnek, ezek csak az én asszociációim!)

Kíváncsi vagyok a véleményetekre!

2009. május 7., csütörtök

Önreklám

Ha a babás témák nem izgatnak, ne is olvass tovább!

Csak itt, csak most, csak Nektek összeszedve egy helyen a latte.hu-n eddig megjelent írásaim (faramuci helyzet, hogy nem az én nevem alatt futnak, de higgyetek nekem)!
Innen az apás szülésről szóló cikkhez juttok, de az interjú végén ott az összes link. Olvassatok, véleményezzetek, esetleg kérdezzetek! Örülnék.

Apák a szülőágynál

2009. május 5., kedd

Juhéééé!!!

Jelentem, a mai nappal letudtam a diákhitel törlesztését!
Maradt persze tartozásunk éppen elég, de EZ végérvényesen ki van fizetve az utolsó fillérig (na jó, forintig)! Kár, hogy Gábor nincs itthon; most biztos koccintanék vele! Egy ötéves periódus zárult le ezzel a mai átutalással.

2009. május 4., hétfő

Mezítláb a parkban

Tudom, egyesek szerint szánalmasan magas labdát csapok le a címmel, de vállalom, most csak erre futja…

Szóval itt voltunk szombaton.

Bevallom, már reggel vacak volt a hangulatom, az idő se nézett ki szépnek, az eső is szemerkélt kicsit, így – bár én indítványoztam, hogy látogassunk el a Mezítlábas parkba, végül nekem volt a legkevesebb kedvem az induláshoz. Igazából először nem is arra vettük az irányt, mert ez eget elnézve győzött a B terv (Közlekedési Múzeum), majd – abszolút ránk jellemző módon – a céltól néhány saroknyira visszafordultunk, mivel kisütött a nap. Végül nem bántuk meg!

Ugyan az elején csalódásnak tűnt az egész (megint csak tőlünk megszokott módon ellenkező irányban jártuk be a parkot), és nem volt kánikula, így az árnyékosabb részeken, na meg a patakban kimondottan fázott a lábunk, de teljesítettük, és voltak emlékezetes részei is a „túrának”. Leginkább mondjuk az, amikor a langyos macskakövön, fazékba ültetett muskátlik közt ücsörögve megfogadtuk Gáborral, hogy a saját házunk (tanyánk?) udvarán is lesz egy ehhez hasonló rész…




Ja, mielőtt ránk küldenétek a gyámügyet, gyorsan megjegyzem, hogy Ákosról természetesen nem került le a cipő, csak arra a rövid időre, míg a nyomós kútba áztatott lábára száraz zoknit húztunk!

Ha már Tabajdig elmentünk egy kisgyerekkel is 20 perc alatt végigjárható park kedvéért, indítványoztam, hogy nézzünk be az alcsútdobozi arborétumba is, ahol legalább 4 éve nem jártunk. Nagyon kedveljük az arborétumokat egyébként, csak túl sokszor mondjuk el, mi mindent csinálnánk, ha az egész a miénk lenne, ha mi élhetnénk abban a kastélyban/villában/kerti lakban/üvegházban, ha a tavon csónakázhatnánk, ha ezen belül lenne az iskola, stb… De azért jó kis játék ez! Talán furcsa, de én még Somogyvámoson is azt éreztem, ha nem kéne krisna-hívőnek lenni hozzá, én bizony örömmel beköltöznék a falujukba! (Egy időre.) Ugyanerre vágyom az arborétumok többségében is. Meg arra, hogy legalább 100-150 évvel korábban, és legalább a felső középosztály tagjaként élhessek – ezzel Zsófit meg tudom őrjíteni!


Az arborétumból most két emlékezetes pillanat vésődött be: az egyik, ahogy ülünk négyen egy padon a tó partján, és a békák hangversenyét hallgatjuk. Vidám volt, az pedig igen egyedülálló, hogy mindkét gyerekünk ott ült egy helyben legalább 3 percig. A másik, ahogy a kastélyrom (igazából csak egy fal, de ezt a képen is láthatjátok) előtti hatalmas réten hanyatt vágtuk magunkat, és megéreztük a frissen kaszált fű között a rozmaring illatát… Erre mindig emlékezni fogunk, azt hiszem.

Zsófi a legjobb fotósunk:

2009. május 3., vasárnap

Anyukámnak


Gyerekkoromban minden május első vasárnapján felkerekedtünk Gicával, és elmentünk a nénihez egy hatalmas csokor tulipánért Anyunak. Fogalmam sincs, hogy hívták a nénit, de az utcát és a házszámot se tudnám megmondani (sose tudtam), viszont ma is odatalálnék! Talán a nagymamámnak volt ő valakije.
Később a piacra lopakodtunk hajnalban - bár ma már tudom, milyen ez a "lopakodás", hiszen most az én családom is ebben sántikál épp... :)
Akárhogy is, szeretettel küldöm ezeket a virtuális tulipánokat, és sajnálom, hogy nem tudlak személyesen megölelni!