2009. január 31., szombat

ORTT kampány

Talán a tévében is találkoztatok már ezekkel a reklámfilmekkel, állítólag ott is mennek - én az ORTT honlapján futottam bele a felhívásba, és úgy gondolom, nem árt közzétenni. (Én magamra is vettem kicsit...)

Ne a televízió nevelje fel a gyereket

2009. január 29., csütörtök

Kérdést intézek...

... Hozzátok, Kedves Olvasók!
És választ is várok, lehetőleg itt, a bejegyzés alatt.
Nem is titkolom, tanulni szeretnék Tőletek - ötleteket lopni, ha lehet, sőt, esetleg megnyugtatást, új nézőpontot is szívesen vennék. :)
Fixa ideámmá lett ugyanis, hogy a rendszeresség, némi rutin csempészése az életünkbe valamelyest leegyszerűsítené a dolgainkat. Tudom, a megszokott programok néha unalmasak, de pillanatnyilag számomra inkább az jelenti a terhet, hogy túlságosan is ad hoc módra alakul az életünk, és egy csomó mindenre nem jut idő. Lehet, hogy ilyenek vagyunk, és nem fog menni a változtatás, de azért megkísérlem. Tehát a kérdés:

Vannak bevált programpontok a heti (esetleg havi) időbeosztásotokban? Ha igen, mik ezek? Mennyire vannak kőbe vésve, és mennyire működnek?

Olyasmikre gondolok, hogy pl. minden hétfőn vasárnapi maradékot esztek vacsorára, vagy rendszerint szerdán jártok bevásárolni, a péntek mindig a takarításé, stb...

Kíváncsi vagyok, mennyire lennék képes a tapasztalataitokat a mi családunkban hasznosítani!
Minden választ előre is köszönök!

2009. január 28., szerda

Először: könyvek

anyamanya kérdésére válaszolva megpróbálom megosztani Veletek az elmúlt évem 5 legfontosabb/legmeghatározóbb olvasmányélményét.
Nem fogok magyarázkodni, mint sokan mások, hogy ők az utóbbi időben sajnos alig olvasnak, meg hasonlók... Tény, hogy korábbi (bölcsész) önmagamhoz képest baromi kevés időm jut erre, de azért 5 könyvet felsorolni nem olyan nagy kihívás. Számomra inkább az okozza az őrült nagy problémát, hogy már fogalmam sincs, mit olvastam tavaly ilyenkor, vagy tavasszal, és mióta itthon vagyok (másfél éve) teljesen összefolynak a hónapok. Tehát konkrétan visszaemlékezni csak az elmúlt mondjuk 2-3 hónapra leszek képes, ezért - biztos, ami biztos - választottam olyan könyveket is, amiket rendszeresen forgattam az elmúlt egy évben. :)

Polcz Alaine: Főzzünk örömmel!

Rég vágytam már rá! Amúgy is szívesen olvasok recepteket, szeretem a gasztro-műsorokat, de ez valami egész más… Titkok, trükkök a múltból, néha már esztelenségnek tűnő spórolási fortélyok, főzés (majdnem) semmiből – ez a szakácskönyv segít leküzdeni a bűntudatot, amit akkor érzek, amikor egy étel igen jól sikerült és finom ugyan, de nem töltöttem vele elég időt, vagy rendhagyó módon készítettem.
És ha bármikor kedvem szottyanna a zsidótojásra, vagy pászkából szeretnék velőt sütni, csak felütöm "a" könyvet! :)

Vámos Miklós: Anya csak egy van

Ezt a könyvet Zsófi választotta nekem ajándékba, állítólag a hátoldalon található leírás alapján. Idézem:
„sikerült kivívnom a két gyermekem megvetését, immár sokadszorra, szerintük egy korombeli öregasszony gubbasszon odahaza zokszó nélkül, készüljön fegyelmezetten a halálra, s ne pasizzon be csehszlovákiában, ami jelenleg már Csehország és Szlovákia, tehát ne pasizzon be a vénasszony Szlovákiában, mint egy gimnazista lányka, hanem legyen megfelelőképp magányos, rohaszkodjék egyedül a sivár szállodai szobában és sírjon, vagy legalább vágjon búval baszott képet, az való neki
kit zavar, ha jut még nekem pár felhőtlen óra? mér olyan elképesztő, ha öregebb embereknek is vannak vágyaik? nemi vágyaik, többek között
de az nem függ kortól, hogy hirtelen megpillantasz valakit, akiről rögtön első látásra tudod, hogy ő a te embered, és azonnal szeretnéd megismerni, megszólítani, megérinteni, képtelen vagy levenni róla a tekinteted, csak bámulsz rá, paradicsommá vörösödő arccal, a szád idétlen fintorba kunkorodik, lélegzésed fölgyorsul, s más nem is történik, mint hogy engedelmeskedsz önmagadnak, ha van hozzá elegendő bátorságod, ezt nem értik az én gyerekeim, föl nem foghatják, mer őnekik nincs”

A mai napig nem sikerült egyértelmű választ kapnom arra, miért én jutottam erről a szövegről eszébe, a könyv mindenesetre nagyon is betalált, közben pedig próbálok hinni abban, hogy Zsófi csak a cím miatt döntött így…

Ez a regény, valamint Albert Györgyi hirtelen halála újraolvastatta velem ezt is:

Albert Györgyi: Miért pont én?

Elsőre nagyjából azt gondoltam erről a könyvről, hogy nem szerencsés ilyet írni, meg hogy szánalmas azzal pénzt keresni, hogy az ember a sárban hentergős-hányós sztorijait ecseteli részletesen, önigazolást keresve közben orvosok megszólaltatásával, hogy ez bizony betegség… Gondoltam persze sok mást is, néha átéreztem, néha sajnálkoztam, hogy egy értelmes, művelt, szép fiatal nő mennyire tönkre tud menni ebben, de alapvetően azt éreztem, hogy ő maga legalább annyira felelős ezért, mint amennyire a környezetét, és az agyában zajló kémiai folyamatokat hibáztatja. Ezt egyébként ő maga se kérdőjelezte meg.
Ahogy a halálhíre után megláttam a hálószobai polcon a könyvet, a hipochonder sírfelirata jutott eszembe elsőnek („Nem megmondtam?!”), aztán Vámos Miklós regényének bennem keltett érzéseivel olvastam újra, és ma azt gondolom, talán jobb így Györgyinek.

Ina May Gaskin: Útmutató szüléshez

Hm…, ezt nem az elmúlt egy évben olvastam ugyan, de az elmúlt egy évben is sokat használtam. És szívem szerint minden várandós nőnek a kezébe adnám, hogy olvasgassa, miközben a szülésre készül. Sőt, kezdetnek minden várandós nőnek azt mondanám, készüljön a szülésre…
Miközben szakmai kérdésekre is részletesen kitér a szerző, rengeteg szüléstörténeten át kapcsolódhat az olvasó a gyakorlati tudnivalókhoz, és ez szerintem nagyon hasznos. Arról a pozitív energiáról nem is beszélve, amivel a tapasztalt bába azt sugallja, képes vagy(ok) szülni.

Jean Liedloff: Az elveszett boldogság nyomában (A kontinuum-elv)

Ez megint csak egy olyan (szerintem) alapmű, amit minden szülőnek el kéne olvasnia! Idézet következik, amivel így önmagában talán lehet vitatkozni, de arra mindenképpen jó, hogy az ember a kezébe vegye ezt a könyvet, és megfontolja a benne olvasottakat:
A szerző az indiánok boldogabb életének kulcsát a csecsemőkkel és a gyermekekkel való bánásmódban találja meg. A kontinuum (folytonosság) elve az evolúció alatt kialakult emberi szükségleteket jelenti. Az indiánok a gyerekek eredeti szükségleteit követik, azokat az igényeket, amelyeket a csecsemő magával hozott. A gyermeket mindenhova magukkal viszik, ott van, ahol az élet zajlik és folyamatosan karban, illetve hordozókendőben tartják. Az újszülöttet nem hagyják egyedül, akár alszik, akár ébren van, és legfőképp akkor nem, ha sír. A folyamatosan karban tartott csecsemő azt érzi, hogy minden rendben van, hogy alapvetően jó és szívesen látott vendég a családban. Mi történik azonban akkor, ha ezek a magunkkal hozott elvárások nem teljesülnek, ha az ember ösztönös igényei nem elégülnek ki? Vajon hiányzik-e ez későbbi életünkben, tovább tudunk-e lépni, képesek leszünk-e egyáltalán egy boldog, kiegyensúlyozott életre? A könyv pszichológus szerzője megfigyelései alapján írja le a kontinuum elvét, amelyben a boldogság nem egy elérendő cél, hanem egy természetes állapot.

+1 Margot Sunderland: Okosan nevelni tudni kell

Ezt azért írom így a végére, mert ez már idei szerzeményem. A legutóbbi MODULE elnökségin nyomták a kezembe azzal, hogy ez tényleg hasznos könyv. Kételkedtem, mert már a címe is borzalmasnak tűnt, az pedig mindig visszatetsző számomra, ha valaki tuti nevelési tippeket kínál a gyerek altatására, hisztijeinek kezelésére. Győzött viszont a kíváncsiságom, beleolvastam, este a neten keresgéltem, és másnap elszaladtam egy könyvesboltba, hogy megvegyem, de azonnal.
Mert végre valaki tudományosan vezeti le azt, amit eddig ösztönösen (bár néha bűntudattal) csináltam a gyerekeimmel! És megerősítést ad azokban a kérdésekben, ahol eddig bizonytalan voltam, mert egész más szemszögből láttatja velem a gyereket, mint a most általános felfogások.
Ezeknek az elméleteknek még biztos szánok majd valamikor egy bejegyzést, de most abbahagyom, mielőtt nagyon elszalad velem a ló…

Gyorsan passzolom is a kérdést Évinek, hogy megtudjuk, ő mi érdekeset olvasott... Légyszíves ne várass olyan sokat a válasszal, mint én tettem...!

Elmaradt játékok...

Regzsu és anyamanya is megtalált egy-egy blogger játékkal - elnézést, hogy eddig ezekkel nem kezdtem semmit! Az ok elég prózai: a díjátadósdiról szimplán megfeledkeztem, a könyvekkel kapcsolatos körkérdést pedig szégyen-gyalázat, de csak most fedeztem fel! (Így jár, akinek több blogja van, kedves Kinga!)
Igyekszem még ma sort keríteni ezekre, de sajnos én is esti blogoló vagyok...

2009. január 25., vasárnap

Kacsák és lovak

Meg persze mi. Komáromban.
Úgy volt, hogy szombaton A-punk koncert lesz Szlovákiában, ÉS megünnepeljük Gica névnapját. Az egyik esemény (természetéből adódóan) nem maradt el, így a hétvégét Komáromban töltöttük. Például ezzel. (A naaagy zabálásokat inkább nem fotóztuk...)

Ákos Gicával sétál

Az egyforma túracipőnkben...
(Ha valakinek jó a 39-es, csak szóljon, viheti!)

Családom, és a ló

"Ottott...!" Épp vízre szállt egy vadkacsa, csak ti nem látjátok...

2009. január 23., péntek

Reklám

Tévéfüggő vagyok. A tesóm állítólag azért szerette gyerekkorunkban a hétfőket, mert olyankor játszottam vele. Szerintem ez sokat elárul rólam (fiatalabbak kedvéért: ma már elképzelhetetlen, de aznap adásszünet volt)...

Nem állítom, hogy szeretem a reklámokat, de mint minden néző, nyilván viszonyulok hozzájuk valahogy.
Aktuális kedvencem a Kis tejes. Olyannyira, hogy rögtön felmentem a honlapjukra, hevesen fohászkodva, hogy magyar legyen a tejipari cég. Nem mintha elszántan ragaszkodnánk a magyar árukhoz, de úgy éreztem, ha már a Kistehén reklámozza, nyilván csakis valami hungarikum lehet maga a termék is. Nem. Francia. De ettől még meg fogom kóstolni, mert a reklám háttérzenéje szinte egy percre se megy ki a fejemből már napok óta, és mert a legváratlanabb pillanatokban visítom el magam, hogy "Felkavaró, felkavaró ez a heeeeely...!" - a gyerekek nagy örömére. :)

És hogy egyensúlyban legyünk, felidézek pár olyan reklámot is, aminek a készítői megérdemelnének egy maflást, vagy egy jó masszív rotavírust:

"Apu, Buksi kiszökött...!" - Szeretem a kutyákat, de Buksit szívesen vizionálom egy sintértelepre, már csak a kislány miatt
is.

Robitussin - Ezt az agyrémet csakis azért tolerálom, mert született róla egy elég jó kis vicc, de önmagában csapnivaló. Nemkülönben az a "kreatív", aki kitalálta.

"Hétvégén is kihozzák a pénzt..." - Remek. Így máris megéri a hatszorosát visszafizetni a nyugdíjból, ugye? (De itt felsorolhatnám az összes Provident-es kisfilmet, mert mindben nélkülözhetetlen dolgokra veszik fel a horror-hitelt.)

Na jó, nem folytatom a sort tovább, inkább terápiás céllal lá-lá-lá-zom tovább a Kis tejes dalát... Mindenkinek jobb lesz! :)

2009. január 20., kedd

Születési hiba

Ez van a gyerekeimnek. Jó, tudom, mindenkinek van(nak), legfeljebb nem derül(nek) ki.
És akkor az atópiás dermatitis még egy "szerencsés" hiba, mert jól kordában tartható, és ha esetleg megtudjuk, mi okozza, nagyjából talán ki is védhető.
De azért el vagyok keseredve. A saját kórtörténetem, és Zsófi bőrproblémái után még jobban vigyáztunk: se tejtermék, se kozmetikumok, ruhák külön mosva, minden környezetbarát szerekkel takarítva, és tessék...!
A doktornő azt mondta, nem ezen múlik, hogy kijön-e. Ákoson ránézésre látszik, elég az arcát figyelni: fehér bőr, árnyékolt szemek, szerinte ez tipikus. És én is ilyen vagyok, Zsófiról nem is beszélve. Kaptunk szirupot a viszketésre, fürdőolajat, ami valamelyest hidratál, és egy kis mesekönyvet Tangóról, a viszkető teknősről. Aki ekcémás.
Még egy generáció, és ezt rögtön mellékelhetik minden baba mellé a kórházban. :(((

(Ja, és hogy teljes legyen a kép, vagy szolidaritásból, nem tudom, de közben kiújult a stresszérzékeny pikkelysömöröm.)

2009. január 18., vasárnap

Sikerült véghezvinnem a LEHETETLENT!!!

Bitang rossz brownies-t sütöttem... :(
Írhattam volna EHETETLENT is a címbe nyugodtan, de gondoltam, legalább az higgyen optimistának, aki csak ennyit néz meg a bejegyzésből.
Itt kérek elnézést két barátnőmtől és a húgomtól, ők MIND tudják ugyanis az ELRONTHATATLAN, TUTI receptet (persze mindhárman tök másképp) - belátom, nem vagyok méltó Hozzátok, mert a három tökéletes leírásból (plusz abból a cirka tízből, amit még a neten hozzáolvastam) sem voltam képes finomat alkotni.
Elfogyott azért, de nálunk mindig minden süti elfogy.
Ritkán sütök, ez a titkom.
És a család szerencséje. :(((

2009. január 17., szombat

Ákos másfél éves

Két napja adós vagyok ezzel a bejegyzéssel, de szerencsére nincs kitől elnézést kérnem: Ákos még nem olvas, és amúgy se tűnik hiperérzékeny, sértődős jellemnek, Titeket meg nyilván nem visel meg ez a kis csúszás…

Szóval másfél éves… Visszaolvastam gyorsan, hogy miket írtam róla az első szülinapján, de most nem tudok például adatokkal szolgálni, mert az oltás és az ilyenkor szokásos mérések csak január végén kerülnek napirendre. Elégedjetek meg azzal, hogy nagyjából 86 centis és 11 kilós, majdnem 12 foggal – az utóbbi négyért derekasan meg is szenvedtünk, mint tudjátok.

Elképedve olvastam, mennyi szót tulajdonítottam neki akkor, bár hozzátettem, hogy nem a kontextusukban használja őket (haha, ilyet még leírni is mókás az ő esetében). Nagyon hatékonyan kommunikál mégis! Ha nem magyarázza el, soha nem szerelem vissza az antik szekrényke fogantyúját például, mert míg Ákos rá nem világított, azt se tudtam, hogy több darabból áll, hogy láthattam volna át akkor az összerakás sorrendjét…?! De így sikerült. Lehet, hogy nagyobb zseni lenne, ha ebéd közben szépen, szabatosan inni kérne, viszont remekül értem, ha felkerekedik, hozza a poharát, és a csapra, vagy a teáskancsóra mutogat. Megoldja…
Az üres tányérokat, poharakat a konyhapultra szállítja a lakás minden pontjáról (az én szegénységi bizonyítványomról tanúskodik, hogy sok ilyen pontja van a lakásnak), a koszos ruhát a szennyestartóba dobja, a frissen mosott cucc pedig nem landol már a szemetesben. Talán azért, mert gyakran bízzuk rá kisebb dolgok kukába dobálását, talán más okból, de a szemetes iránti érdeklődése amúgy is alábbhagyott. Most a konnektor a menő! :(((
Mindben vakdugó van, de ha megkaparint egy telefontöltőt, hajszárítót, vagy bármilyen kisebb elektromos kütyüt, azonnal húzza maga után a tévészekrény mögötti elosztóhoz, ugyanis ott lehet jól elbújni… Jelenleg ez a legtöbb közelharc oka.

A pelenkázás viszonylag nyugodtan zajlik, ha valami hihetetlen érdekes vizsgálati tárgy kerül a kezébe. Enélkül szinte reménytelen. Habár ma reggel például teljesen magától mutatta, hogy bekakilt (az ilyesféle jelenségekre amúgy is felhívja egy ideje a figyelmet a pelenkára való mutogatással), és aztán nekiállt levenni a pizsamáját is. Nem volt még ilyen, de magától szaladt a pelenkázóhoz, és mutogatott, hogy fel akar menni, pedig máskor szabályosan kergetni kell ehhez, akármekkora is az a bizonyos csomag…

Sokat játszik autókkal, a könyvekben is a járművek és a kutyák érdeklik leginkább, de ami szerintem igazán érdekes, az a ruhák és kiegészítők iránti kíváncsisága! Nem láttam még ekkora gyereket (pláne kisfiút), aki ilyen élvezettel próbálgatott volna sapkákat, nyakláncokat, cipőket, aki extázisba esik egy új zoknitól (nem volt rajta semmilyen figura), és büszkén mutogatja azt mindenkinek, vagy aki naponta minimum tizenötször szaladna a tükörhöz, hogy megszemlélje, mennyire csinos a piros cipőmben, vagy épp Zsófi rózsaszín, cseresznyemintás rövidnadrágjával a fején. A miatt nagyon örülök ennek, hogy a reggeli öltözködések 90%-ban teljesen simán zajlanak, sőt, még ő reklamál, ha már kint vagyunk a lépcsőházban, és még nincs rajta a kesztyű, de azért kíváncsi vagyok, hogy ez a nagy ruhaszeretet mivé növi ki magát! Egyelőre stylist-nak szánjuk egyébként… :D

Sajnos nem nagyon fotóztunk mostanában, mert a benti képeim soha nem jók, de azért igyekszem feltenni néhányat a ténykedéséről.


Csajozós nézés (és igen, megint orra esett...)



Így rajzol (szinte úgy fogja a tollat, mint Zsófi)



Ilyen, amikor lenyúlja Apa zsemléjét (aztán persze szétdisznólkodja,
de nem eszi meg)



Így tud enni, ha akar (itt bal kézzel)



Egye fene, jobb kézzel is, ha muszáj...



És amikor már "NINCS KANÁL" (Idézet... na honnan???)

2009. január 15., csütörtök

Ma reggeli pillanatkép

Én: Zsófi, mit kérsz reggelire?
Zsófi: Mit lehet?
Én: Nestlé fitness gabonapelyhet, meggyes joghurtot, Activia édes fehér joghurtot, narancsot, almát, vajas kenyeret kenőmájassal, Zalával, sajtos párizsival, szalámival, koktélparadicsomot, uborkát, vajas-lekváros kenyeret, kakaóscsigát...
Zsófi: Más nincs...?

Eközben Ákos a fekete magassarkúmban szteppelt körülöttünk.

2009. január 9., péntek

RTL-es csirke

Ákos már egy ideje néha teljesen kifordul magából. Van olyan, hogy napokig semmi, aztán egyszer csak nem fogad el ételt, a szájában kotor egyszerre 3-4 ujjával, közben pedig ordít (bármilyen képtelenségnek tűnik is ez így egyszerre). Fogzik, igen.
Ismeretlen jelenség ez számunkra, mert Zsófinál (egyetlen sikítva sírós éjszakát kivéve) teljesen kimaradt, én mindig csak ámultam, hogy jééé, már megint új fogak nőttek ki, tünetek és nyűgösködés nélkül.
A legszörnyűbb velejárója a dolognak a hasmenés. Nem mintha sok lenne, vagy pelenkából kifolyós, mint a vírus miatti, neeeem. Mennyiségre nem vészes, és nem ismétlődik 10 percenként, olyan gyorsan felmarja viszont a bőrt, hogy ma a gyakori pelenkacsere és a vastag gyógykenőcs alkalmazása mellett is véres, hólyagos sebekig jutottunk. Lemosás után már Lidocain krémet kentem a bőrére szegénynek, hogy ne szenvedjen annyira.
Ezt most leginkább a tegnap este miatt meséltem el, amikor Ákos órákon keresztül sírt és vergődött, majd végül fél kettőkor egy kád meleg vízben nyugodott meg. Egy darabig kiürült flakonokkal hajókáztunk (jó pár van belőlük, ahogy félig telikből is), majd előkerült a gumicsirke. Tipikus példájaként annak, amikor az a játék menti meg a napot, az estét, a szülők idegeit, amiről azt gondoltuk, soha semmire nem lesz jó. Szegény csirke csak hörgött a belé került víztől, de a(z újabb fájdalmas) pelenkázáson is részt kellett vennie, majd természetesen velünk jött az ágyba is. Csak kétszer rántott vissza mindenkit a bóbiskolásból, ahogy Ákos ráfeküdt, és a párna se ázott át teljesen, épp csak lucskos lett kicsit… Gábor félálomban közölte még, hogy ezentúl az állatkereskedésben, kutyajátékok közt kell majd Ákosnak alvós cuccot vadászni, én még vigyorogva elképzeltem, ahogy Ákos egy hatvandekás velőscsontra hajtja majd a fejét a bölcsiben, aztán fél 3 tájt végre elaludtunk.

2009. január 7., szerda

Ákos segít

És ez remek dolog, mert különben bizonyos nemszeretem munkák ki tudja, meddig halasztódnának... De csak egy mozdulat, és már le is rántotta a teli edényszárítót, elintézve ezzel, hogy az egész konyhapultot lesúroljam, a kiömlött víz miatt pedig felmossam a konyhát. Utána pár spriccelés ide-oda a fürdőszobai folyékony szappannal, és már az is ragyog, beleértve az összes polcot is, márpedig a kismillió habfürdő, tusfürdő és sampon le-, illetve visszarámolása szintén nem a kedvenc elfoglaltságom...
Ha ez nem így történik, még órákig gyűjtögettem volna az erőt ezekhez a feladatokhoz!

2009. január 6., kedd

Ez is jellemző

Csak ez ránk...
Zsófi ugyanis rákapott a jellemzésre, amit általában konkrét szituáció szül. Például:

Korizás után hazafelé kórusban nyavalyogtunk, mi lányok, hogy éhesek-szomjasak vagyunk (mellesleg érthető, hisz csak mi korcsolyáztunk). A benzinkútnál még rátettünk egy lapáttal - mondjuk én csak szolidaritásból, hiszen nem volt olyan kaja az ottani választékban, amit én este hétkor tiszta lelkiismerettel ettem volna meg így ünnepek után. Míg Gábor tankolt, majd fizetni ment, Zsófi csüggedten közölte:
Áááá, biztos nem hoz nekünk semmit. Apa nem az a benzinkútnál kaját vásárlós fajta... (Megjegyzem, legalább a tankolások felénél kisír egy müzliszeletet.)

Karácsonykor Gicáéknál elhangzott a kérdés, hogy ki mit iszik. Gábor azt mondta, ásványvizet, de ha nincs bontva, jó lesz a narancslé is, amit a többiek kértek. Zsófi erre:
Apának mindig minden mindegy, és folyton azt kér inni, ami épp ki van bontva.

Egy másik alkalommal megállapította:
Majdnem mindenre sajnáljátok a pénzt! Bármit kinéztek, mindig azt mondjátok, hogy úgy szeretnétek megvenni, de aztán inkább mégse, mert ez is sokba kerül, meg az is sokba kerül...

Szenteste az ajándékbontogatás, vacsora, Ákos fürdetése-lefektetése után Gábor elbóbiskolt a kanapén, míg mi Zsófival még a nappaliban beszélgettünk, játszottunk. Egyszer csak eszébe jutott valami, amit AZONNAL meg kell beszélnie Apával. Kértem, hogy légyszíves hagyd apát aludni, neki most így boldog a karácsony, erre ő:
Anya, apának minden nap így boldog...!

2009. január 5., hétfő

Jogos!

Reklamáltak nálam, hogy jó-jó, de hol a dal?!
Hát, a szöveget tudom prezentálni... Akit untatnak az ovis színvonalú felelgetősök, ugorgyon!

Mi a kedvenc számod?
Kettő! Teli van a feneketlen teknő.

Mi a kedvenc számod?
Öt! A dióba belebújt egy tök.

Mi a kedvenc számod?
Nyolc! Ha sok a könyv, leszakad a polc.

Mi a kedvenc számod?
Egy! Nyár közepén lepotyog a meggy.

És mivel kottát nem mellékeltem, ezennel mindenkit feljogosítok, hogy énekelje, ahogy jólesik! Akár hamisan is... :)

2009. január 4., vasárnap

Jellemző

Tegnap hazafelé a kocsiban:

Zs: Anyaaaa, Isti papa szerint hamisan énekelek!
Én: Hááát, az mindenkivel előfordulhat, még a Megasztárban is énekeltek hamisan! Én is szoktam. Te gyerek vagy, te is szoktál. Énekelni is meg kell tanulni.

Ma ebédfőzés közben, miután költöttünk egy saját dalocskát:

Zs: Tudod, mi a legjobb a saját számokban? Nem lehet őket hamisan énekelni, mert olyanra írjuk őket, amilyenre akarjuk, akár hamisra is! És úgyse tudja senki, hogy milyenre írtuk...

2009. január 3., szombat

Rágörcsöltem

Az első idei bejegyzésre. Ugyanúgy, mint amikor valami sorozatba kezdtem: megfigyelhettétek, a nyaraláson kívül egyiknek se lett (még?/végül?) folytatása, befejezése meg pláne nem. Hát így jártam most is… Tudtam, miről kéne írni (ünnepek, ajándékok, programok, újévi fogadalmak), de valahogy nem akaródzott – nézzétek el nekem! Talán majd akkor, ha már nem érzem kényszernek.
Jó volt amúgy minden, és épp ez a másik oka a szünetnek: nem is nagyon lett volna alkalmam írni, mert soha nem voltam egyedül. (Amikor meg egy-egy fél órára mégis, akkor tornáztam – hmm…, ez azért árulkodó, nem…?)