Ha ünnep, akkor...

... kirándulás.
Nem vagyok egy nagy növényszakértő, sőt, évente pontosan annyi dísznövényt sikerül kinyírnom, ahányat ajándékba kaptam (ettől még örülök, ha kapok, sőt, meghat a felém áradó bizalom, az új esély), gyakran vezet az utunk különféle parkokba, arborétumokba. Egyrészt lenyűgöz a hatalmas fák, a virágzó mezők látványa, másrészt kedvelem a zegzugos, de babakocsival is kényelmesen bejárható ösvényeket. Nem egyszer látogattunk el a gyerekekkel Alcsútdobozra, Bábolnára, Gödöllőre, vagy éppen Vácrátótra – ma ez utóbbit vettük célba. És rájöttünk, hogy bár Ákos még nincs 3 éves, már harmadszor babakocsizzuk-cipeljük-sétáljuk végig vele a parkot! Amikor először „járta be”, még Orsinál is kisebb volt (ő épp ma 10 hetes egyébként) – tehettük, hiszen Ákos nyár közepén született, így nagyjából egyhetes korától sétáltunk vele napi rendszerességgel.
Megállapítottam, hogy a növények teljesen hidegen hagyják, szívesen figyeli viszont a lepkéket, kedveli a hidakat, a barlangot, és bármit, amire fel lehet mászni. Zsófival egész úton szerepjátékozni kellett, és ha őszinte akarok lenni, én is hajlottam erre, csak én mást képzeltem el magamnak, magunknak… Nagyon szívesen élnék valami hasonló helyen!
A kiadós, nagyjából 2 órás séta után természetesen Vácot se hagyhattuk ki – mióta tavalyelőtt felfedeztük magunknak, nem kérdés, hogy egy fagyizás, illetve séta erejéig muszáj útba ejteni.
A belvárosban Orsi már jelezte, hogy éhes (akkor már 4 órája aludt egyfolytában), így nem maradtunk sokáig, de ha most végignézek a családon, hát igazából elég is volt ennyi gyaloglás egy napra! Vissza kell még rázódni az aktív hétvégékbe…

Címszavakban

Húsvét
Meg se éreztük. Komolyan. Olyannyira nem, hogy amikor hazaértem a gyerekekkel Komáromból, a bejárati ajtón egymás mellett fogadott a félfülű nyúl (a másik füle még tavaly elkallódott), a mikulás és a hóember. Szégyellem is magam, de nagyon. Se tojásfestés, se sütemény (90 naposozunk) – az egyetlen tavaszi program a kirándulás volt, de abból kijutott bőven.

Komárom
Mivel Gábor húsvétkor is dolgozni kényszerült (válság idején akkor kell melózni, amikor van munka), mi hárman már csütörtökön elutaztunk Komáromba. Nagyokat beszélgettünk, 90 naposozva is jókat ettünk (csak nem mindig az ünnep diktálta hagyományos ételeket), kétszer is elmentünk a bábolnai arborétumba, megnéztük az idei csikókat is, és felfedeztük Komárom összes játszóterét.

Hétfő
Aznap (már itthon) átestünk a hagyományos locsolkodáson, majd – Gábor ötletétől vezérelve – a Libegő felé vettük az irányt. Hiába mondtam, hogy húsvéthétfőn épeszű ember nem megy sehova, ahol jegyet kell váltani. Mindkettőnknek igaza lett! Neki azért, mert nyitás után 7 perccel már ott voltunk, így az elsők közt ülhettünk fel a Libegőre, nekem pedig azért, mert hazafelé jövet már tényleg óriási sor kígyózott a pénztár előtt. Noha itthon visszafordultunk a parkolóból a fényképezőgépért, a János-hegyre már nem sikerült magunkkal vinni, így képek csak az arborétumból vannak. Ebédelni Gábor anyukájáékhoz mentünk, akik megajándékoztak minket egy jó kis ejtőzéssel ebéd után, míg ők játszótérre vitték a gyerekeket. Így esett, hogy aznap 180 oldalt olvastam el egy könyvből.
Na, ezt meg tudnám szokni!