Nem akartam kimondottan babás blogot írni, de azért egy-egy bejegyzést nekik is szentelek – akit még/már/egyáltalán nem izgat a pelenkázás-etetés-babafejlődés témaköre, az most ugorgyon! (Legfeljebb Zsófi aranyköpéseiről is lemarad, de úgy kell neki…!)
Szóval muszáj megemlítenem, hogy Ákos a napokban megtanult mászni, illetve önállóan felülni. Ezt eddig a már korábban említett filodendron, és a másfél méter magas cd tartó torony bánja, mindkettőt magára rántotta ugyanis, szerencsére mindenfajta sérülés nélkül. A megtépázott virág így a lépcsőházba száműzetett, mivel a szekrény tetejére deportálás volt a másik lehetséges opció – ez lett volna a nehezebben kivitelezhető, és a kevésbé dekoratív megoldás, így egyszemélyes döntést hozva Gábor hazaérkezésére kitoloncoltam szegény (egyre kevésbé) dísznövényt. Tehát Ákos végre mászik, és ezzel izgalmasabb, egyszersmind nyugodtabb időszak köszöntött be nálunk: ha ébren tevékenykedik, akkor állandóan figyelni kell, viszont jóval kevesebbet sír (megszűnt a bosszantó tehetetlenség), és többet, illetve jobban eszik-alszik a sok mozgás miatt.
Zsófival iskolakeresésben vagyunk, ami egyelőre nem alakul biztatóan: eddig három tanítónőt láttunk munka közben, de egyikre se bíznám rá jó szívvel. Valahogy az volt az érzésem a tantermeket, és a pedagógusokat elnézve, hogy megállt az idő, mert ugyanaz a kép, ugyanaz a hangulat fogadott, mint általános iskolás korunkban. Mutattak ugyan spéci interaktív táblát és egyéb multimédiás cuccokat, de az informatika tanárnő is pont úgy viselkedett, mint a nyugdíjazás előtt álló Annus néni 22 éve a napköziben… Ez nem feltétlenül rossz ugyan, de határozottan érzem, hogy mi valami mást, valaKi mást keresünk.
Az óvodai jellemzést is ma kaptuk meg, az utolsó mondatot idézem: „Zsófi színes egyéniség, örülünk, hogy a csoportunkba jár.” Az öröm egyébként kölcsönös!
Ééés akkor a végére néhány Zsófi-sztori, ha már megígértem:
Mosogatok, közben Zsófi előszedi a fiókból a fenőacélt, amivel a késeket élezzük, és kardozni kezd vele, majd elém áll: „Anya, én most egy lovag vagyok! Hol tartod a húsütögető fejszét?” (Természetesen a húsklopfolóra gondolt.)
Fürdés közben Zsófi elgondolkozva: „Anya, az előbb kétszer is imádkoztam.” Én: „Igen, és miért?” Válasz: „Először megkértem Jézust, hogy levélben írja meg nekem a születését, meg az egész életét, és egy angyalával küldje el nekem. A másikban meg azt kértem tőle, hogy ha imádkozik egy építésszel, szóljon már neki, hogy építsen egy cukrászdát a belvárosba.”
Megyünk az utcán, Zsófi dúdolgat, majd türelmetlenül kifakad: "Már vagy fél órája próbálok népdalt írni, de nem sikerül...!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése