2010. április 21., szerda

Pillanatok

Amikor Gábor elviszi mellőlem Ákost, és próbálja elmagyarázni neki, hogy rosszul érzem magam, majd Ákos később az ölembe mászva megkérdi, „Anu, jobban lettéééél…?”
Amikor Orsi nem a feje fölött lógó színes játékokat nézi, hanem a Bátyjára bámul nagy szemekkel, Ákos pedig, miután felhívom erre a figyelmét, mellé hasal, „Itt a Petikönyv, nézd csak Orsi, itt mennek az antóóók!”
Amikor Zsófi és Ákos az ágyunkon hanyatt esőst játszanak, azon versengve, ki pattan vissza magasabbra, Ákos pedig számol, „Nééégy, hat, kettő, haaaminc, raaaajt!!!”, majd egyszerre hangzik fel, hogy „Nyeeeertem!”, de nem vesznek össze rajta, kinek is van igaza…
Amikor Ákos két cumival szerepjátékozik (másra nem használjuk őket, nem váltak be), a cumik köszönnek, bemutatkoznak, megtudakolják egymás hogylétét, hazakísérik egymást „Na jó, én hazamejek, én is mejek utánad, ez itt te hááázaaad? Najon szép!”, majd puszival elválnak, én meg magamban nevetek…
Amikor megkérem Zsófit, hogy míg befejezem a dolgom, szórakoztassa, vagy épp nyugtassa meg Orsit, és a saját hangsúlyaimra ismerek, ahogy beszél hozzá…

Oltári közhely, nyálas is, de ezekért érdemes élni.

1 megjegyzés:

Zsuzsi írta...

:) Ez szívet melengető volt!