2010. október 7., csütörtök

Ovi-suli

Eddig nem akartam belemászni a témába, nehogy elkiabáljak bármit is, de most már ki merem jelenteni, hogy mindkét (nagy) gyerekem jól érzi magát ott, ahol van.
Ákos ugyanabba a gyakorló oviba jár, ahová anno Zsófi is az utolsó két évben, és bár más óvónőkhöz került, maximálisan meg vagyunk elégedve.
Volt egy kis hullámvölgy az első másfél hét elmúltával, és biztos lesznek is még kisebb-nagyobb mélypontok betegség, netán szünetek után, de alapvetően jól érzi magát: reggelente nem sír, amiben sokat segít, hogy mindig van valami terve (bevisz/elmesél/megmutat ezt vagy azt), délután most már néha azt mondja, hogy menjek vissza érte később, mert még nem játszott valamivel, itthon is sokkal önállóbb, és sokat énekel (jellemzően csak egy-egy sort az adott dalból), mesél, rajzol. Oké, bújik és verekszik is, az előbbit én kicsivel jobban viselem, mint az utóbbit, noha annak szenvedő alanya mindig Zsófi...
A kompetencia alapú oktatás jegyében voltak már a Természettudományi Múzeumban és a reptéren, valamint bográcsoztunk is - gyerekek, óvónők, szülők együtt.

Zsófi osztályát kétfelé bontották (nagyon sokan voltak; még így is 19 fős lett az osztály), és velük egy érdekes "kísérletbe" kezdtek: harmadiktól tanulnak a felső tagozatos rend szerint, tehát nem egy tanító van velük egész nap, hanem jóformán annyi tanár, ahány tantárgy. Az osztályfőnökük egy tünemény, a személyisége abszolút passzol Zsófihoz, és van még egy-két olyan tanára, akire nagyon felnéz, így túlzás nélkül mondhatom, hogy megtalálta a helyét. Ma éppen amiatt volt besózva, hogy a hatodik órában a Diákönkormányzat ülésére kell mennie (harmadik osztálytól képviseltetik magukat a diákok) - nagyon készült rá!
Ez hatalmas eredmény azok után, hogy eddig igen-igen mérsékelt lelkesedéssel ment be a suliba, ott teljesítette a kötelességét, amúgy pedig olvasott, rajzolt, kínlódott, és a nap végét várta.

Megint csak ismételni tudom, amit 3 hete írtam: elég a boldogságomhoz az, amit rajtuk látok.

3 megjegyzés:

Kató István írta...

...és én örülök, hogy te örülsz.

Márta írta...

Ügyesen választottál, tényleg nagyon jó helyen lehetnek a gyerekek!

Adri írta...

Szia!
Adri vagyok, párszor beszéltünk az nlcafe-s Kispesti anyukák fórumon, (nem most volt:-) ), és szoktam olvasi a blogodat, mert nagyon szimpik vagytok és érdekes a blogod:-). Majd leírnád egyszer, hogy hova jár Zsófi és Ákos? Kíváncsi vagyok, mert már most gondolkodom, hogy Réka hova menjen majd.:-) Ő most volt 3 és a Mese-várba jár, nemrég kezdte, de a kispesti iskolákról nem tudok sokat. Tényleg, Ti még Kispesten laktok?
Köszi!:-)