Ki mit hall meg...

Húsvétra Zsófi azt kapta a családomtól ajándékba, hogy magukkal vitték a Madách-ba a József, és a színes szélesvásznú álomkabát előadására. Megfejelték ezt műsorfüzettel, cd-vel, dvd-vel, ahogy illik, ezúton is köszönjük. (Külön jó, hogy a szereposztás nem egyezik, így Zsófi rögtön 3 verzióval ismerkedhetett meg.)
Korábban írtam már erről más musical vonatkozásában, úgyhogy nem árulok el titkot: közel két hete József-lázban égünk, még a kocsiban is ezt hallgatjuk, és mosogatás közben is ezt nézem. Említettem is anyunak, aki megkérdezte, hogy „Akkor már ti is egyfolytában azt énekelgetitek magatokban, hogy ne add fel, József…?”.
Hát nem. Nekem azok a sorok kúsztak be az agyamba, hogy „Szép vagyok, mint senki más, egy sétáló műalkotás…”. Úgyhogy én az önbizalom-tréninget is köszönöm, rám fért.