2008. április 2., szerda

Dúlaságról


Az itt látható kép kapcsán, de nem arról íródtak e sorok. Hogy a fotóról ki mit gondol, engem most nem annyira foglalkoztat, viszont a róla indult topik eddigi hozzászólásaira muszáj valamilyen formában reagálnom. Se időm, se lelkierőm olyan ismeretlenekkel arctalanul vitába bocsátkozni, akik sanda célozgatásokkal egyenlőségjelet tesznek dúla és ribanc közé, noha még életükben nem találkoztak dúlával, így aztán arra jutottam, hogy itt teszem közzé, mit is gondolok az eddig kialakult vitáról – bár azt a színvonaltalan, és nagyjából egymásnak helyeslő hozzászóláshalmazt talán nem is lehet „vitának” titulálni.

Nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a közvélemény (?) a dúlát egy „fizetett barátnőnek” tartja, aki felesleges sokadik személyként vesz részt a szülésnél, az őt igénybe vevő nőt pedig szerencsétlennek, elhagyatottnak képzeli, aki ezt (mármint a rá figyelő segítőt) önerőből nem képes biztosítani magának, vagy pedig olyannyira naiv és befolyásolható, hogy a leleményes, nyerészkedő dúlák elhitetik vele, hogy szüksége van rájuk.

Hadd kezdjem egy óriási közhellyel: nem vagyunk egyformák. Nem gondolnám viszont, hogy egy elenyésző kisebbség annyira „szerencsétlen” csak, hogy dúlára támaszkodva akarjon vajúdni. Azt se állítom ugyanakkor, hogy MINDEN nőnek dúlára lenne szüksége. Hiszek viszont abban, hogy a legtöbb nő szülése szebben/jobban/könnyebben/kevesebb komplikációval és/vagy beavatkozással folyna le, ha a habitusának megfelelő dúlával élhetné azt át. Mert a dúlát nem feltétlenül úgy kell elképzelni, ahogy a fent említett topik hozzászólói tették: egy igazi segítő a legkevésbé koslat az anya után, a fülébe duruzsolgatva, ha azt érzi, hogy a vajúdó a fenébe kívánja őt! Egy igazán jó dúla legfőbb tulajdonsága az empátia, és a képesség, hogy teljes mértékben az anyára/szülőpárra hangolódjon, az ő igényeiket szolgálja ki a vajúdás és a szülés teljes ideje alatt. Véleményem szerint ez különbözteti meg őt leginkább a kórházi személyzettől, akiktől elsősorban a profi szakmai hozzáállást, ellátást várhatjuk el (tegyük hozzá, ők is ezt várják el maguktól). És ha egy orvosnak, vagy egy szülésznőnek egyszerre több vajúdóra is figyelnie kell, értelemszerűen még nehezebben fog tudni minden egyes párra ráhangolódni, és a kéréseiket figyelembe véve dolgozni.

Sokan felvetik, hogy az apa jelenléte miatt okafogyottá válik a dúla felkérése, én ezt személyes tapasztalatom alapján is cáfolom. Nem nagyon hiszem, hogy van olyan (leendő) édesapa, aki a kórházba belépve (sőt, már jóval előbb) ne illetődne meg! Egy apának véleményem szerint nem lehet feladata az anya támogatása, hiszen a legtöbb eseten ő legalább olyan rémült/kérdésekkel teli/kiszolgáltatott, ráadásul néha lelkileg sokkal nehezebb tehetetlenül nézni a vajúdó fájdalmát, mint átélni azt. Én úgy gondolom, az apa élje meg gyermeke születésének csodáját, de ne azzal a teherrel, hogy itt neki kéne erősnek lennie, neki kéne „férfiként” viselkedni! Egy higgadt, tapasztalt, saját szülésélménnyel rendelkező dúla ebben is támogatást nyújthat: segíthet megérteni az apának a szülés folyamatát, a felesége által kiállt fájdalmak értelmét, csökkentve ezáltal az apa szorongását. Ha a vajúdás hosszúra nyúlik, a dúla a pár fizikai jóllétéről is gondoskodhat (nem sértődik meg például, ha leküldik a büfébe) - így értelmezhető tehát az, hogy a dúla érzelmi, informatív és fizikai támogatást nyújt. Bízom benne, hogy a szexuális szolgáltatásra való célzásokat senki nem gondolta komolyan…

Noha mindezt a dúla pozíciójából is írhatnám, fontosnak tartom megjegyezni, hogy dúlát igénybe vevő anyaként éreztem úgy, ezeket a dolgokat tisztázni kell. Gáborral együtt mindketten úgy érezzük, hogy Ákos születése egészen más körülmények közt, gyökeresen más lelkiállapotban zajlott, mint annak idején Zsófié, holott az se volt különösebben hosszú, túlélhetetlennek tűnő megpróbáltatás. Nem azért hívtam tehát másodszorra dúlát, mert attól féltem, hogy nélküle nem bírom végigcsinálni, egyszerűen úgy gondoltam, ha valaki érzelmileg támogat minket, és levesz néhány terhet rólam, rólunk, na meg osztozik az átéltekben, az minőségileg megváltoztatja a szülést, sőt, már a várandósságot is. Mert a dúlaság erről is szól, sőt, mostanában azt látom, egyre inkább erről szól! Hogy ki mikor keres meg egy dúlát, a várandóssága vége felé, vagy akár már a pozitív teszt elvégzése után, ez az illető személyiségétől, és körülményeitől függ. Adott esetben az is előfordulhat, hogy a támogatás sokkal inkább a várandósság, netán a gyermekágyas időszak alatt szükséges, felesleges tehát a dúlai szerepet a szülésre korlátozva elmarasztaló véleményt alkotni. És hogy ebből egy dúla mennyit profitál anyagilag, az megint csak eltérő, és az adott szülőpárral való megállapodás, na meg az elvégzett munka függvénye, tehát kár a MODULE honlapján feltüntetett ajánlás alapján ítélkezni.

Végezetül a képhez, és a Születés Hete idei szlogenjéhez (Családdá születünk) kapcsolódva meg kell jegyeznem: nem, tényleg nem általános, hogy a dúla családtaggá válik az átéltek hatására, de abban a konkrét esetben, melyet a kép megjelenít, ez így történt. Alaphelyzetben a dúla nem fizetett barátnő, mint ahogy a pszichológus/pszichiáter/családgondozó/kineziológus, stb. sem az, érdekes módon mégsem találunk kivetnivalót abban, hogy megfizessük a figyelmüket.

Hogy nem szeretnék vitatkozni, az persze nem azt jelenti, hogy kinyilatkoztatok itt hangzatos dolgokat, és nem érdekel, ki mit gondol! Itt szívesen fogadom a megjegyzéseket – természetesen akkor is, ha írójuk az enyémtől eltérő álláspontot képvisel, vagy más tapasztalatokkal bír.

1 megjegyzés:

Márti írta...

Drága Barátném!

Mióta tudom, hogy dúla vagy, csak azóta tudom (pedzegetem), hogy ez konkrétan mit is jelent. Bár az általad írt topicot nem olvastam, én Veled értek egyet! :-)Eddigi kórház-, illetve orvoslátogatásaim alapján sajnos azt tapasztalom, hogy az egészségügyben dolgozók tényleg "csak" a szakmaiságra figyelnek, nincs idejük/energiájuk a kismamák lelkének ápolgatására. És ez ebben az érzékeny és számunkra nagyon nagy jelentőséggel bíró időszakban különösen rossz érzés. És akkor a szülésről még nem is beszéltem (erről még nincsenek tapasztalataim), de ott még a fájdalommal is meg kell küzdeni. Lehet, hogy időnként túlérzékeny vagyok, de szerencsétlennek egyáltalán nem érzem magam, négis egyre többször gondolok arra, hogy felkérek egy dúlát, hogy nekem is szép és emlékezetes (jó értelemben) szülésélményem legyen. Mivel Te éppen dúla is vagy és a barátnőim közül a legközelebb is állsz hozzám, az ideális választás ugye nem kérdés :-) Csak a távolságot tudnánk legyőzni....

Egyébként én nagyon büszke vagyok Rád a tevékenységedért!!!!!!!!!!!!

Márti