Kezdem a listát!

Indítsunk egy igazi nagy klasszikussal, a Prince nevével fémjelzett Nothing Compares To You-val, Sinead O’ Connor előadásban. Elismerem, hogy eleve szimpatizálok a „fura nőkkel”, de ezt a számot akárkinek írhatta volna Prince, valószínűleg bárkitől megvenném.
Erről természetesen eszembe jut Enya és az Orinoco Flow – Gábort a világból ki lehetne kergetni vele! Az volt a kedvenc South Park-epizódja, amiben a fiúkat egy szobába zárták, és Enya hallgatására kényszerítették, hogy megértessék velük, milyen sivár egy öregember élete, aki már csak a halált várja – érthető, hiszen végre valaki az ő véleményét tükrözte, mellesleg engem is megnevettetve. Cartman-ék persze vették a lapot, és szívük szerint öngyilkosok lettek volna Enya hatására – én akkor is szeretem.
Váltsunk stílust, korszakot! Nagy kedvencem Santana és Rob Thomas közös dala, a Smooth a Supernatural albumról. Nem tudom megmagyarázni, de szexi, dögös, és mindig jó hallani – nyilván legkevésbé Rob Thomas énekhangjának van ebben szerepe…
Mára ennyit a populáris vonalról, és evezzünk az egyszerűség kedvéért alternatívnak nevezett vizekre (az agyamban már zakatol is: „alternatíííív, szomorúan látom, te is köztük vaaaagy” – na, ki tudja, ki ez???)!
Kezdetnek legyen mondjuk az Emil. Rulez! és a Zanga zanga c. szám (gy. k.: ez magyarul van!) – valahol a neten megtalálható egy tévéfelvételes verziója, na, szerintem az hatalmas!
Utána jöhetne a Satöbbitől a Richard Burton (de a Nagyszerű nagyvilágot is jó szívvel ajánlom, az legalább fent van a YouTube-on) – ha valaki hozzájut, és meghallgatja, azonnal rájöhet, hogy alapvetően nem a klasszikus szerelmes dalokra bukom (persze azért már itt is látszik, hogy vannak kivételek).
Most muszáj kicsit begorombulni, mert az Alvin és a mókusokat nem hagyhatom ki! Nagyon-nagyon szerettem volna mást írni, nem a Kurva életet (egyrészt mert vulgáris, másrészt mert mindenki ezt ismeri tőlük), de ha egyszer ez a legjobb?! És tudom, megint úgy tűnik, hogy ezzel semmit se mondok, de a régi, meg az új verzió egyaránt tetszik – az előbbi azért, mert már 10 éve is kedveltem, a második azért, mert egyszerűen jót tett neki az átdolgozás. Na jó, legyen tőlük még egy szám, amit legalább ennyire szeretek – ez az Eposz címet viseli.
Ha Alvin, akkor Prosectura-nak kéne jönnie, de őket egyelőre nem raknám a százba, noha jó pár számukat szívesen meghallgatom. Legyen inkább az Amorf ördögök, de mi is…? Talán a Muskátlis teraszokon – az már igencsak előrevetíti a most trendi Péterfy Bori-vonalat, de a Fapados űrutazást legalább ennyire kedvelem, és azt Zsófi is imádja, arról már nem is beszélve, hogy amikor Gábor először hallotta a(z akkor még Budapestnek nevezett) rádióban, rögtön az jutott eszébe, hogy nekem biztos tetszene. Azt nem tudta, hogy itthon megvan cd-n… :D
Na, ha a Satöbbitől is beleszámolom mindkét dalt, akkor a százból tízzel meg is lennénk – lehet emésztgetni, én pedig alkalomadtán folytatom.