Bejelentkezés

A blogírás technikai okokból szünetel, de amint lesz újra rendes internetünk, mindent pótolni fogok! (Bár félő, hogy addigra teljesen leszoktok rólunk...)
Kitartáááááás!!!

A bőség zavara

Mármint a témákat illetően...
Ma csak a tegnapi hajvágásról számolok be gyorsan, mert nagyon fáradt vagyok - hogy mitől is, az lesz a holnapi esti mese! :)
Tehát: Zsófi hónapok óta nyúz, hogy rövid hajat szeretne, így aztán engedtem az unszolásnak végre, és szerintem érdemes volt: bár sajnálom a közel negyven centis copfot, amit "vesztettünk", az új frizura kimondottan előnyös, és most nem is annyira a hajmosásra-fésülködésre gondolok (noha e téren is könnyebb lesz az életünk).
És akkor jöjjenek a képek!

Előtte (igaz, ez nem tegnap készült):



Utána (egész konkrétan ma délután):




(Hogy eddig hogy zajlott a reggeli fésülködés, azt egy rövid sztorival szemléltetném: múlt héten egy vendég kislány haját bontottam ki épp, amikor is Ákos a kanapén - nyilván hiányolva a megszokott hangeffektusokat - elkezdett hangosan visítva áúúúú-zni....)

Öreg vagyok!

Zsófi azt mondta valamelyik nap, hogy a napközis tanító néni azért kedves, mert "öreg" (értsd: nyugdíjas korú), az osztályfőnökük viszont "túl fiatal még ahhoz, hogy kedves legyen". Adta magát a kérdés, hogy akkor ezek szerint én se lehetek kedves? A válasz: "Anya, Te már beléptél abba a korba!"

Azt hiszem, nem irigylem a tanító nénit, még akkor se, ha tényleg fiatalabb nálam 2-3 évvel...

Elnézést...

… hogy nem vagyok túl kommunikatív mostanában! Nincs(enek) nagy baj(ok), csak sok kicsi, amik persze meg is oldódnak egy-két nap, rosszabb esetben egy hét alatt. Ilyen volt Ákos kézsérülése, aztán Zsófi most már átmenetinek tűnő iskolaundora, a közben fogzás miatt átvirrasztott éjszakák sora, és remélhetőleg ilyen lesz Ákos ma szerzett monoklija is…
És persze legalább ennyi jót is fel tudok sorolni: nagy, erdei játszóterezéseket, sétákat, visegrádi bobozást, cirkuszt, reptéri kirándulást, szülinapi gyerekzsúrt, pizsamaparty-t, vagy akár a legegyszerűbbet, az iskolából hazafelé folytatott tanulságos beszélgetéseket.

Csatolom a két legkifejezőbb képet a bobozásról:

Ezen egyáltalán nem látszik, hogy 3 évesen ő volt a bobpálya réme...



De aztán csak belejött...

Szólások...

Anya, én azt kívánom, hogy a Föld összes országa megértse egymás nyelvét, és hogy mindenhol béke legyen, senki ne háborúzzon egymással!
(Szellemileg és morálisan bőven megérett rá, hogy szépségkirálynő legyen, nem?)

Szirénázó mentőautó kapcsán beszélgettünk Zsófival:
- Ajaj, anya, ez nem jelent semmi jót…!
- Bizony, ilyenkor mindig úgy drukkolok magamban, hogy odaérjenek időben, és tudjanak segíteni azon, aki bajban van. És örülök annak, hogy nem nekünk van szükségünk rá.
- Nem szabad örülni annak, hogy másnak baja van!!!
- Tudod, Zsófi, én se a más bajának örülök, csak annak, hogy nem értünk kell jönnie a mentőnek, hogy nem mi kerültünk bajba.
- Majd eljön annak is az ideje!

Vitatkozunk azon, hogy kell-e cukrot tenni a banánturmixba, egyszer csak Zsófi a fejemhez vágja:
Anya, te aaannyira cukormentes vaaagy…!