"K" betűs felsorolás

Mármint programokból. Szépen sorban:

Koncert: Nem, nem tévedés, hogy ezzel kezdem, ugyanis péntek délután kiderült, hogy a 29-én 0 óra 40 perc, az péntek éjjel van, nem pedig szombaton. Még időben! Egy félreértés miatt így is elmaradt egy utcai koncert, amit a Nyugatinál lévő színpadra terveztek, hát durva lett volna, ha a Csodák Palotája miatt is csak szombaton reklamálnak… Szóval a péntek délután pánikszerű készülődéssel, pakolással telt, hogy emberi időben érjünk át Káposztásmegyerre, majd gyors vacsora, fürdetés, altatás után indultunk is Bezi kocsmájába (Dongó Café, ez itt a reklám helye), onnan pedig éjfélkor a Millenárisra. A zenekar hangulata alapján semmi jóra nem számítottam, de maga a buli irtó jól sikerült – mondjuk elsősorban a hangosításnak és a közönségnek köszönhetően! Két nagyon részeg srác végigtáncolta az egészet (na jó, a közepén engem is a színpad elé rángattak, szóval kicsit besegítettem nekik), a Sex and Violence-re pedig a színpadra került egy hegedűs, aki felejthetetlenné hangszerelte át az Exploited egyébként hmmm… minimum egyszerűnek nevezhető nótáját. A spontán produkciónak köszönhetően nagyon megnőtt az A-punk péntek esti rajongótábora, azt hiszem, fogalmazhatunk így. És bár visszatapsolták(tapsoltuk) őket, a könyörtelen szervezők szíve nem lágyult meg, keményen leparancsolták a fiúkat a színpadról. Kettőtől fél négyig a Rézmál teraszán múlattuk az időt, egy unplugged koncert zenei aláfestésével (Don’t cry-t vinnyogó kamaszok, tábortűznél megszokott gitárhangzás, néha egy kis hegedűvel, szájharmonikával fűszerezve, mindezt a mi asztalunknál prezentálva), de valahogy nem bántam: én csak teáztam, és élveztem a tavaszi éjszakát…

Közgyűlés: Na, a hangulatos éjszaka miatti késői (korai?) fekvés szombaton igencsak megbosszulta magát! Fél ötkor kerültem ágyba, de Ákos nemigen akart már akkor aludni, így hétig időnként elbóbiskolva kínlódtam vele, majd a közben felébredt Zsófival, míg a Papa ki nem halászta őket az ágyból, hogy kicsit alhassunk (áldassék a neve ezért a hőstettért!). Nyolckor mindenképpen fel kellett kelnem, így Ákossal kemény két órás alvás után indultam el a közgyűlésre, ami a naivan elképzelt 2-3 óra helyett kereken 7 (!) órán át tartott. Persze vitathatatlan, hogy fontos dolgokat beszéltünk át és szavaztunk meg, ráadásul mindössze kétszer tartottunk 5 perc szünetet, szóval nem mondhatjuk, hogy eltököltük az időt, mégis kezdtem a végére már türelmetlenné válni. Ákos kétszer aludt el a 7 óra alatt, de néhány perc után fel is ébredt mindig. Nagyon hálás vagyok Emőkének, hogy olyan kitartóan szórakoztatta-hurcolászta Ákost, mert nélküle nem bírtam volna!

Korizás: És amíg mi Ákossal a dúlaegyesület ügyes-bajos dolgairól szavazgattunk, Zsófi felavatta a karácsonyra kapott korcsolyáját Gáborral. Erről sokat nem tudok mesélni, hiszen én csak a végeredményről értesültem: fáradtság, kék-zöld foltok, Gábor lábán óriási vízhólyagok (ez a kölcsönzött kori átka!), és mindezek ellenére csillogó szemek…

Kirándulás: Ma a jó időt a Margitszigeten ünnepeltük – nagyjából fél Budapesttel, és néhány busznyi kínai (koreai/vietnámi?) turistával együtt. Volt minden: nagyréten fekvés, vadaspark megtekintése, vattacukor (ez utóbbi csak Zsófinak), aztán bőgés főtt kukoricáért, utána „éhes vagyok”-nyűglődés, „fáradt vagyok”-nyavalygás, majd "nem akarok még hazamenni"-nyekergés, végül „mikor érünk már a kocsihoz”-nyafogás – ahogy egy családi kiránduláson lenni szokott. És most még egy szavunk se lehet, mert egyelőre csak egy gyerekünk tud beszélni…

Élünk

Van két félkész blogbejegyzésem is elmentve a gépen, de nem látom, mikor lesz esélyem befejezni őket, így gyorsan bejelentkezem, mert szerencsére sokan hiányoltok, reklamáltok.

Szóval megvagyunk, eltelt a húsvét is – az egészből csak a Gellérthegyen (Ákos hegyén) tett vasárnap reggeli séta, illetve a Gábor-napi vendégség érdemel szót, a többi már feledésbe is merült. Na meg az ajándékok! Zsófi megnyerte a Jackpotot, ugyanis a Fogtündér a Nyuszival egyszerre látogatta meg; volt is nagy öröm! (Tegyük hozzá, megdolgozott-megszenvedett érte, hogy így legyen, de ezt sajnos nyilvánosan nem részletezhetem, mert nem vagyok rá felhatalmazva.)

Gábor tegnap vizsgázott, Ákost hízókúrára kell fogni, holnap MODULE közgyűlés, este pedig A-punk koncert – ennyi van velünk pillanatnyilag. Meg a nemalvás.

Önbizalom...

Zsófi ma egy kvízműsor kapcsán: "Ha nagy leszek, én is szerepelni fogok valamelyik kérdezős műsorban. Vagy nekem is lesz egy ilyen műsorom!"
(Jaaaj, csak ezt le ne törjük benne! Dehogy vágyom én arra, hogy mindenáron kvízműsort vezessen, de higgye el magáról felnőttként is majd, hogy simán képes lenne rá...)

Választás

Nem politikáról lesz szó, legfeljebb közvetve, ezt a gondolatmenetet egy anyuka szavai hozták ki belőlem tegnap. Iskolakeresőben vagyunk ugyebár, és ő a második alkalom után, amit egy tanítónő bemutató óráján töltöttek, úgy döntött, elég volt. Azzal érvelt, hogy anno nekünk is megfelelt az az iskola, ahová lakóhely szerint tartoztunk, ergo a fia is túléli, ha a legközelebbi iskolába íratják. Nem nekem szánta ezt a mondatot, csak meghallottam, ahogy öltözködtünk, annyira paraszt meg nem vagyok, hogy beleugassak más, félig-meddig ismeretlen emberek beszélgetésébe, így aztán itt reagálok, és ha vita lesz belőle, hát maximum Veletek vitázom, nem vele.

Nem nagyon akarok rendszerváltással, meg demokráciával jönni, de közel 20 év alatt tényleg (csak) idáig jutottunk? Azt se állítom, hogy Zsófi nem a legközelebbi iskolában köt ki végül, mert egyelőre ez sincs kizárva, de ha így lesz is, akkor döntünk erről, ha a számunkra szóba jövő összes opcióról tájékozódtunk. A boltban is választunk, autóból se azt kapja az ember, amit kiutalnak neki, orvoshoz se feltétlenül a körzetihez megyünk, miért lenne ez másként az iskolákkal, a tanítónőkkel?

Igazat adok anyukának abban, hogy sz.r és sz.r közt választani nem igazi alternatíva, de amíg nem láttam mindet, nem tudhatom, mind az-e, arról már nem is beszélve, hogy még mindig van kicsit rossz, és nagyon rossz, a gyereknek ellenszenves, és nekem ellenszenves, van közelebbi sz.r és távolabbi talán-nem-annyira sz.r, és ezt szerintem a gyerekéért végigjárja az ember. Ja, hogy ez kényeztetés? Hát akkor a klíma a kocsiban, a padlófűtés a lakásban, vagy a 3 rétegű vécépapír is az, tessék visszamenni 20 évet az időben, de sürgősen… És nehogymá’ a gyerek dirigáljon, hát mit tudja ő?! (Még a végén megtanul kritikusan értékelni és döntést hozni, nem úgy, mint a mi generációnk nagy része…)

Ki vagyok én?

Jelöltettem magam a MODULE elnökségébe, és most bemutatkozót kell írnom magamról a levelezőlistánkra, de ez csak apropó, nem ez indukálta magát a kérdést. Nem, nem fogok belemenni abba, megismerhető-e a világ/az egyén, vagy hogy ki álmodik kit, még csak arról se futtatok eszmét, hogy is veri át magát az ember, énképet barkácsolgatva magának, meg hogy színház az egész világ, mindannyian álarcot viselünk, satöbbi (na, az is egy jó zenekar például!)…

Egyszerűen úgy érzem, nem tudom már magam definiálni, vagy hogy kábé annyiféleképpen tudnám, ahány emberrel beszélek. „Normális” állapot ez? Talán jól van ez így, hogy képtelen vagyok néhány szóban, vagy egy bővített mondatban elmondani, ki vagyok, milyen vagyok, mivel foglalkozom, engem mégis zavar kicsit, hogy nem érzem egységes egésznek azt, ami pillanatnyilag jellemző rám.

Tehát bemutatkozás… (Különben figyeltétek, hogy még a profilomban is kikerültem?)

Hagyjuk is talán az olyan, egymásnak ellentmondó és tulajdonképpen elhanyagolható tényeket, hogy egyszerre tudom kedvelni Enya-t és Marilyn Manson-t, és a kedvenc ételeim közt ott a nyers cukkiniből készült saláta, de ölni tudnék egy jó csülkös pacalért is… Mindent tudok az egészséges életmódról, a méregtelenítésről, a zsírégetésről, nem kis készletem van torna dvd-kből, amiket használok is, de ha olyanom van, hát hetekig zabálok, hogy aztán újra átessek a ló másik oldalára. Lustának tartom magam (vagy talán arra tanítottak, hogy az vagyok?), mégis folyamatosan túlvállalom magam, és általában még boldogulok is mindazzal, amit a vállamra vettem - mert bár azt hiszem, link vagyok, valahogy nehezen viselném, ha nem tudnám tartani az adott szavamat. Szeretek hasznos és fontos lenni, de tanulom, hogy kell elviselni, ha valakinek nem vagyok nélkülözhetetlen. Úgy érzem, ez jól megy. Szeretnék bölcs lenni, de ahhoz nem vagyok elég türelmes és alapos – még csak az okoskodásig jutottam. (Most is miket írok…)

Nem nagyon tudok jobb elfoglaltságot, mint a gyerekeimet figyelgetni, ahogy tesznek-vesznek, ahogy ismerkednek a világgal, vagy ahogy egymásra néznek, de ha valaki egy koncerten látna, hát sose mondaná meg, hogy anya vagyok… - mint ahogy dúlaként tevékenykedve se nézne senki „punkfeleségnek”.

Napok óta morfondírozom azon, meddig színes, sokoldalú egyéniség valaki, és honnantól személyiségzavaros, netán skizofrén… Hangsúlyozom, én nem érzem egyik pillanatban, hogy most nem vállalnám a „másik” énemet (na tessék!), de azt gondolom, ezek egymással sok ember szemében nemigen férnek össze.

Emese után szabadon: „Hmmm…???”