Ki mit hall meg...

Húsvétra Zsófi azt kapta a családomtól ajándékba, hogy magukkal vitték a Madách-ba a József, és a színes szélesvásznú álomkabát előadására. Megfejelték ezt műsorfüzettel, cd-vel, dvd-vel, ahogy illik, ezúton is köszönjük. (Külön jó, hogy a szereposztás nem egyezik, így Zsófi rögtön 3 verzióval ismerkedhetett meg.)
Korábban írtam már erről más musical vonatkozásában, úgyhogy nem árulok el titkot: közel két hete József-lázban égünk, még a kocsiban is ezt hallgatjuk, és mosogatás közben is ezt nézem. Említettem is anyunak, aki megkérdezte, hogy „Akkor már ti is egyfolytában azt énekelgetitek magatokban, hogy ne add fel, József…?”.
Hát nem. Nekem azok a sorok kúsztak be az agyamba, hogy „Szép vagyok, mint senki más, egy sétáló műalkotás…”. Úgyhogy én az önbizalom-tréninget is köszönöm, rám fért.

Sza-na-húúú

Most csak annyit szeretnék elmesélni, hogy citromot enni még akkor is nagyszerű, ha összehúzza az ember száját, és fél liter nyál csorog közben a pólójára, illetve van, akinek azt is könnyedén megbocsátjuk, ha vigyorogva belehány a szánkba, miközben csókolgatjuk...
(Utóbbi eseményt azért nem kívánom fotóval dokumentálni.)

A bezzeg-gyerek

Tíz anyából kilenc és fél most azt hiszi, hogy MÁSÉRÓL fogok írni, pedig nem.
Harmadszorra eljutottunk oda, hogy NEKEM van bezzeg-gyerekem. Orsiról egyszerűen csak olyat tudok mondani, amivel akaratlanul is megforgatom a kést egy másik anya szívében, mert TÉNYLEG jól alszik, szépen eszik, nem sírós, és még azt is gyönyörűen viseli, hogy (kihasználva nyugalmát) ő néha csak a sokadik a sorban, ha öltözésről, fürdésről van szó, de az is előfordul, hogy az evéssel is várnia kell kicsit. Az ünnepek alatt feltűnt az is, hogy nem szeret annyira kézben lenni: míg a rokonok karjában csak vergődött, és végül már hozzám visszakerülve se érezte túl jól magát, széles mosollyal nyugtázta, amikor az ágyra fektettem, és csak fölé hajolva beszéltem hozzá, énekeltem neki.
Félre ne értsetek: végtelenül irritál, ha egy rokon (vagy szomszéd) néni felteszi a szokásos "És jó baba?" kérdést, egyrészt mert egyik újszülöttet se gondolnám rossznak, másrészt mert a jóság nálam nem egyenlő azzal, hogy csendben van, és anyuka nyugodtan nézheti tőle a Barátok közt-öt. De azért lássuk be, harmadikra nagy mázli kifogni egy olyan kiscsajt, aki mellett a másik kettőt nagyjából ugyanolyan színvonalon képes vagyok ellátni, mint korábban...! Illetve azt hiszem, ez nem is mázli, inkább szükségszerű, hogy Ő ilyen legyen...

Ha ünnep, akkor...

... kirándulás.
Nem vagyok egy nagy növényszakértő, sőt, évente pontosan annyi dísznövényt sikerül kinyírnom, ahányat ajándékba kaptam (ettől még örülök, ha kapok, sőt, meghat a felém áradó bizalom, az új esély), gyakran vezet az utunk különféle parkokba, arborétumokba. Egyrészt lenyűgöz a hatalmas fák, a virágzó mezők látványa, másrészt kedvelem a zegzugos, de babakocsival is kényelmesen bejárható ösvényeket. Nem egyszer látogattunk el a gyerekekkel Alcsútdobozra, Bábolnára, Gödöllőre, vagy éppen Vácrátótra – ma ez utóbbit vettük célba. És rájöttünk, hogy bár Ákos még nincs 3 éves, már harmadszor babakocsizzuk-cipeljük-sétáljuk végig vele a parkot! Amikor először „járta be”, még Orsinál is kisebb volt (ő épp ma 10 hetes egyébként) – tehettük, hiszen Ákos nyár közepén született, így nagyjából egyhetes korától sétáltunk vele napi rendszerességgel.
Megállapítottam, hogy a növények teljesen hidegen hagyják, szívesen figyeli viszont a lepkéket, kedveli a hidakat, a barlangot, és bármit, amire fel lehet mászni. Zsófival egész úton szerepjátékozni kellett, és ha őszinte akarok lenni, én is hajlottam erre, csak én mást képzeltem el magamnak, magunknak… Nagyon szívesen élnék valami hasonló helyen!
A kiadós, nagyjából 2 órás séta után természetesen Vácot se hagyhattuk ki – mióta tavalyelőtt felfedeztük magunknak, nem kérdés, hogy egy fagyizás, illetve séta erejéig muszáj útba ejteni.
A belvárosban Orsi már jelezte, hogy éhes (akkor már 4 órája aludt egyfolytában), így nem maradtunk sokáig, de ha most végignézek a családon, hát igazából elég is volt ennyi gyaloglás egy napra! Vissza kell még rázódni az aktív hétvégékbe…

Mindenki kidőlt

Zsófi a nappali szőnyegén alszik, az aktuális rajzára borulva (furcsamód mégis betakarózva). Gábor a kanapén (persze állítólag nézi a filmet). Ákos még az autóban aludt el hazafelé jövet, így csak a dzsekit és a cipőt varázsoltuk le róla, majd letettük az ágyba. Orsi szintén visszaájult a hazaúton (közel egész napos alvás után), és még mindig a hordozóban szundikál.
De hogy én miért nem fekszem le...?!