Szado-mazo

(Előre röhögök rajta, hogy a cím hány ismeretlen olvasót vonz majd ide.)
Pedig csak az van, hogy
lakásfelújításba kezdtünk. Először úgy volt, hogy csak ablakcsere lesz, de akkor már érdemes volt a bejárati ajtót is, aztán a konyhaablak cseréje miatt szükségünk lett egy új étkezőasztalra, de akkor már miért ne legyen szép új konyhapult (beköltözés óta gyűlölöm, amit az előző lakótól örököltünk), viszont ha már megbontjuk a konyhaszekrényt, akkor azon is érdemes lenne változtatni kicsit... Nem részletezem, most félkész a festés, megrendelve a csempe, kedden jön az asztalos, de addig minden szanaszét - a nappaliban tároljuk az új mosogatót, a munkalapot, az előszobában a sütőt, stb. Itthon lakunk, of course.

De nekünk ez még mind nem elég, naná, hogy ezt a hetet találtam a legalkalmasabbnak arra, hogy Orsi laborvizsgálatát is megejtsük - csak hogy a bejegyzés címe még megalapozottabb legyen.
A Heim Pálnak az a része, amit most láttunk, gyönyörűen felújítva, a bejelentkezésnél készségesek, a labor recepcióján tündérek, várakozási idő csupán néhány perc, egyszóval minden szuper! Bár a hely kimondottan barátságos, és még a lift falát is mesejelenetek díszítik, Orsi valahogy meg volt illetődve. Nem sírt (nem túlzok, amikor azt mondom, nem szokott), de nem is mosolygott, csak figyelt. Talán átragadt rá az én izgalmam (bár én nem éreztem, hogy különösebben aggódnék, de biztos így volt). Vártunk, nézelődtünk, a recepciós hölgy egy pityergő anyukát nyugtatgatott, aztán közvetlenül a távozásuk után a kolléganőjét - mint kiderült, a kislányt többszöri próbálkozásra sem sikerült megszúrni, ezért a sebészetre küldték őket. Mi ilyen előzmények után jutottunk be ugyanehhez a hölgyhöz.
Még semmi nem történt, csak leültünk, de már nekem szegezte a kérdést, hogy ivott-e a baba eleget, én meg voltam olyan hülye, hogy belementem a játszmába. Még mindig semmit nem csináltak, de már le lettem szúrva, amiért nem itattam a gyereket, majd még azért is, hogy éjjel megszoptattam - ha vércukor is kell, akkor éjféltől nem ehetett volna semmit, csak víz és tea, de az bőségesen, az anyatejtől csak besűrűsödik a vére, és biztos nem lehet majd megszúrni, vagy ha igen, akkor bealvad az egész, és jöhetünk majd újra. Próbáltam elmondani, hogy egyrészt engem senki nem tájékoztatott semmiről, csak kaptam egy laborbeutalót (doktornő-asszisztensnő-védőnő útvonalon), másrészt a problémánk épp az elégtelen gyarapodás, így nem mertem volna megkockáztatni, hogy az amúgy is kis súlyú gyerekem 9 órán át ne kapjon enni, de kár volt. Egyrészt nem velem volt baja, hanem az előző kudarccal. Másrészt simán tudott vért venni Orsitól elsőre, és két csővel, ahogy kellett. Talált vénát, nem alvadt be, Orsi pedig egy nyikkanás nélkül, érdeklődve ülte végig az ölemben az egészet, nem sírt, nem ficánkolt, sőt néha még gagyarászott is a két nőnek valamit.
Abszolút nem láttam jelét annak, hogy fájdalmat okoztak volna neki, pedig ugyanúgy vettek tőle vért, ahogy tőlünk szoktak. Lehet benne nem hinni, de ilyenkor gondolom leginkább, hogy a homeopátiás szereknél nem a placebo-hatás érvényesül.
Eredmény még a héten várható, de nem igazán hiszem, hogy megtudunk belőle bármit is. Egyre inkább úgy látom, hogy Orsi egyszerűen kevesebbet eszik, mint a kortársai, és így érzi jól magát. Mert az aztán nem kétséges, hogy jól van, csak rá kell nézni! Nem akarok bezzegelni, de egyszerűen nincs nap, hogy meg ne kérdezné valaki: "És mindig ilyen?"
Nem szeretném elkiabálni, de igen.