2010. március 20., szombat

Csodák márpedig nincsenek

Zsófi jön, hogy unatkozik, csináljunk valamit. Marokkózni szeretne, de felvázolom neki, hogy egy tízes skálán kb. mennyire lenne vicces, mikor feszülten koncentrálva igyekszik megkaparintani a legtöbb pontot érő darabot, de Ákos egy laza mozdulattal belemarkol a halomba, elviszi a kiszemelt pálcát, majd a teknőst idomítja (szurkálja?) vele... Szóval ezt Ákos alvásidejére halasztjuk.
Gonoszanyuként azt ajánlom, hogy pakolja ki TELJESEN az iskolatáskáját (ennek lehetetlen voltáról korábban már esett szó), hogy a héten összegyűlt rajzokat, irományokat megnézhessem, míg ő letudja a hétfőre való bepakolást.
És ekkor jön a meglepetés. Ellenállásra készültem persze, de nem ilyenre: közli ugyanis, hogy nincs tele a táska papírokkal, tehát nem kell kipakolni. Hiszem, ha látom.
De tényleg, az összes rajz, ami a héten készült, egy dossziéban van összerendezve.
Mi történt a gyerekemmel...?! Hogy' volt képes azt a rengeteg papírt ilyen szépen elpakolni?
Majd kiderül, hogy az egyik osztálytársa gondolt egyet, és rendet rakott Zsófi cuccai közt...
Nem írom le részletesen, milyen gondolatok cikáznak végig az agyamon, mire a címben olvasható megállapításig jutok, de az értetlenség-szégyen-düh-cinikus belenyugvás pályát járom be nagyjából...

(Ja, és nem akartam erről írni, de Gábor nem vette fel a telefont, msn-re nem tudtam bejelentkezni, skype-on senki nem volt fenn, akivel megoszthattam volna, így kénytelen voltam!)

1 megjegyzés:

CsLiKa írta...

Hm, nem is tudom milyen gondolatok cikáznak a fejemben. Talán jó lenne egy ilyen barátnő otthonra is, nekem, csak aztán ne mondja másnak mit talált :-)
Meg hogy majd nálunk is biztos lesz olyan barátnő, aki segíteni akar majd a barátnőjének, mert így terveznek örömet szerezni anyának. Hát nem is tudom hogy viselem majd. Érdekes gondolat. Nem tudom még melyik oldalon lesz az én lányom, akinek segítenek, vagy aki segít?