Tálalás kérdése

Neeem, ez a bejegyzés nem fog gasztro-címkét kapni...
És azt is megjegyzem elöljáróban, hogy az idézett párbeszéd teljesen véletlenül vett olyan fordulatot, amilyet (ó, pedig milyen szuper lenne ENNYIRE rafkósnak lenni!), de okulásul szívesen megosztom nőtársaimmal, hátha valaki hasznát veszi.
Készül a vasárnapi ebéd, fő a leves, sül a hús, mikor is megkérdezem Gábortól, hogy rizst vagy krumplit készítsek inkább köretként. A szokásos választ kapom, neki ugyebár mindegy, amelyik egyszerűbb... Ettől szoktam a falra mászni. Végül csak kikényszerítem belőle, hogy a krumplit azért jobban szereti (nem mintha nem tudnám). Teszek-veszek tovább, és valahogy a fogamzásgátlásról kezdünk beszélgetni, hogy ezután hogyan is legyen... Mesélem, hogy hallottam egy új eszközről, ami nekem elég szimpatikus, bár árban húzós, elkezdem ecsetelni a neten olvasott előnyöket, vélt vagy valós hátrányokat, közben kavarom a levest, a vágódeszkát a mosogatóba teszem, ő meg hümmög a tőle megszokott módon. Mikor úgy érzem, hogy már magamat is untatom a részletes beszámolóval (a google és az internetes fórumok korában ugye már jóóóó alaposan utána lehet járni bárminek), gyakorlatibb dolgok kezdenek foglalkoztatni.
És akkor neki szegezem a kérdést:
- Lehetek szemét, kérhetek Tőled valamit?
Erre ő, kissé megrettenve:
- Köttessem el magam, vagy ilyesmire gondolsz?
Hirtelen nem is értem, hogy' a francba juthatott ilyen következtetésre, mert már rég máshol jár az eszem, de azért érzem, hogy most jó alkupozícióban vagyok:
- Neeeem, csak arra gondoltam, pucolhatnál krumplit...

Érzem én, hogy szemétség volt kierőszakolni belőle a krumplis választ, majd viseltetni vele a következményeket, de higgyétek el, ilyen készségesen krumplit hámozni én még embert nem láttam...

(Éés ugye, hogy használható ez a történet valamire...?)

Helyesbítés

Reggel Zsófit késve indítottam iskolába (beért azért, csak nem úgy, ahogy máskor szokott), a konyhát felhintettem kristálycukorral, Ákos megúsztatott két 500 oldalas könyvet az akváriumban, elvégre a teknősöknek is kell a kultúra. Ennél jóval több kötetet kellett viszont a radiátoron szárítgatni, mert a tejeskávém, amit a polcra tettem le, nem átallott a könyvek ALÁ borulni. Hegyekben áll a mosatlan edény, a koszos ruha, a vasalnivaló, és nem sikerült ma új szorzótáblát megtanulni (amúgy már mindet tudni kéne, és mi Gáborral tudjuk is)...
De a kiborulás még mindig várat magára!!! (És nem hencegek ám, mert TUDOM, hogy eljön majd az is.)

Most jön a helyesbítés kiegészítése:
Napok óta készülök vasalni, és minden este, mire oda jutnék, hogy akkor nekiállok, azzal húzom ki magam a munka alól, hogy már megint nem vettük ki a vasalódeszkát a gardróbból (ami a gyerekszobával egyben van, és ott ugye este már nem zörgünk).
Napok óta nem veszem észre, hogy nevezett
eszköz (?)/bútordarab (?) ALKALMATOSSÁG a legutóbbi vasalás után a nappaliban maradt, a könyvespolcnak támasztva. Ebből több (ránk nézve igen negatív) következtetés is levonható ugyebár...

Elszaladt

Az első hónap. És vagy én készültem sokkal rosszabbra (na jó, ez általában így van), vagy ritka jó fej gyerekeink vannak, vagy csak átmeneti szerencse ért minket, de eddig jól bírjuk. Nem vagyunk krónikusan kialvatlanok, a kupi se nagyobb, mint korábban volt (talán ezért jó, hogy eddig se volt kicsi), és egyáltalán nem készülök a Dunának menni.
Sőt, többek szerint kivirultam/megszépültem/jól nézek ki, stb… Pedig nem csináltam ám semmit magammal! Egyszerűen csak boldog vagyok. A titok: már annak is tudok örülni, hogy este emberi időben ágyban az összes gyerek, és nem érzem azt, hogy valamelyikükkel már megint nem tudtunk foglalkozni. Na jó, néha érzek ilyet, néha majdnem sírok, hogy nem tudok ennyi felé szakadni, de pont ettől értékelem, amikor mégis sikerül. És egyre többször sikerül. Nagy-nagy köszönet Gábornak, mert rengeteget vállal, főleg ami a vásárlást, játékot, esti mesét illeti.
Ja, és reggel ő főzi a kávét, ez a leglényegesebb.

Közben meg ez is jellemző

Zsófi a minap elkezdte írni a "Minden, amit a(z)...-ról/ről tudni kell" c. könyvsorozatát.
Mint megtudtam, az első három rész a lányokról, a barátságról, valamint a szerelemről (!) fog szólni. E témákban az égvilágon semmit nem kérdezett, csupán az iránt érdeklődött, hogy a "minden" és az "amit" közé kell-e vesszőt tenni...
Mondjuk érthető, elvégre ez (lenne) a szakmám, nem a fenti témák boncolgatása. Azt meghagyom neki, mert ő MÉG mindent tud róluk. :)))

Megúszós

Nem a legszebb magyar szó, de ez a jelző jut először eszembe arról, ahogy Zsófi a dolgait intézi. Neki mindig minden fárasztó, nehéz, vagy egyszerűen csak unalmas. Ami nem, az pedig szimplán lehetetlen - ebbe a kategóriába tartozik például az iskolatáska TELJES ki- és bepakolása, vagy hogy egyedül töltse az ágyában azt a másfél percet, ami a lefekvéstől a mély álomba merülésig kell neki.
Az első félévben minden hétfő reggelünk zsörtölődéssel telt, mert uszodába kellett menni, ahol át kell öltözni, fejet vízbe kell(ene) dugni, úszás végén meg hideg van... (Ezeket én is mind-mind utálom, de nyilván nem ezzel motiválom a gyereket.)
Most a tömegsportot, és a tornaórákat gyűlöljük. Mert át kell öltözni, utána meg azt kell csinálni, amit a tanító néni mond, tömegsporton pedig folyton kidobóznak, ami fáj. És fárasztó. És unalmas.
De unalmas a matekóra is, a szorzótáblát megtanulni meg olyan nehéz, hogy inkább már lehetetlen. A mesemondó versenyre kapott mese pedig túl hosszú, és különben is, unalmas. Vagy fárasztó? Már nem is tudom biztosan.
A rajzversennyel ugyanez a helyzet. Pár hete még azon kesergett (én meg mérgelődtem), hogy valószínűleg nem jut be tőlük senki a kerületire, mert a rajztanárnő szerint "nem jó", amit rajzoltak (egy felolvasott vers alapján kellett rajzolni). Ezt nem is kommentálom.
Zsófi mégis bejutott, és amikor a közelgő versenyről beszéltünk, kezdte máris a magyarázkodást, a nyavalygást, miszerint színezni fárasztó, ráadásul a ceruza hegye is kitörik/elkopik, hegyezni pedig utál, ha viszont több alakot rajzol, akkor színezéskor kerülgetni kell őket. És az is fárasztó, meg nehéz.

És ezt én már nem értem.
Azt elfogadom, hogy valaki nem szeret sportolni, nem akarja a vízbe tenni a fejét, vagy mondjuk untatja a sakkozás.

De világosítson már fel valaki, mi a fenének kell minden lecke és tanulnivaló fölött órákat nyavalyogni, mikor ennek ellenére mégis ő az egyetlen az osztályukból, aki az összes félévi felmérőjét 100%-osra írta meg?! És miért kell a rajzolást kínszenvedésnek beállítani, mikor mást se csinál egész álló nap, csak ír-olvas, és rajzol?!

(Megjegyzem, csütörtökön megvolt a rajzverseny, és Gábor szerint, aki az összes kész művet látta, messze Zsófié volt a legkidolgozottabb. Igaz, már minden gyerek elment, és ő még javában színezett...)