Ákos segít

És ez remek dolog, mert különben bizonyos nemszeretem munkák ki tudja, meddig halasztódnának... De csak egy mozdulat, és már le is rántotta a teli edényszárítót, elintézve ezzel, hogy az egész konyhapultot lesúroljam, a kiömlött víz miatt pedig felmossam a konyhát. Utána pár spriccelés ide-oda a fürdőszobai folyékony szappannal, és már az is ragyog, beleértve az összes polcot is, márpedig a kismillió habfürdő, tusfürdő és sampon le-, illetve visszarámolása szintén nem a kedvenc elfoglaltságom...
Ha ez nem így történik, még órákig gyűjtögettem volna az erőt ezekhez a feladatokhoz!

Ez is jellemző

Csak ez ránk...
Zsófi ugyanis rákapott a jellemzésre, amit általában konkrét szituáció szül. Például:

Korizás után hazafelé kórusban nyavalyogtunk, mi lányok, hogy éhesek-szomjasak vagyunk (mellesleg érthető, hisz csak mi korcsolyáztunk). A benzinkútnál még rátettünk egy lapáttal - mondjuk én csak szolidaritásból, hiszen nem volt olyan kaja az ottani választékban, amit én este hétkor tiszta lelkiismerettel ettem volna meg így ünnepek után. Míg Gábor tankolt, majd fizetni ment, Zsófi csüggedten közölte:
Áááá, biztos nem hoz nekünk semmit. Apa nem az a benzinkútnál kaját vásárlós fajta... (Megjegyzem, legalább a tankolások felénél kisír egy müzliszeletet.)

Karácsonykor Gicáéknál elhangzott a kérdés, hogy ki mit iszik. Gábor azt mondta, ásványvizet, de ha nincs bontva, jó lesz a narancslé is, amit a többiek kértek. Zsófi erre:
Apának mindig minden mindegy, és folyton azt kér inni, ami épp ki van bontva.

Egy másik alkalommal megállapította:
Majdnem mindenre sajnáljátok a pénzt! Bármit kinéztek, mindig azt mondjátok, hogy úgy szeretnétek megvenni, de aztán inkább mégse, mert ez is sokba kerül, meg az is sokba kerül...

Szenteste az ajándékbontogatás, vacsora, Ákos fürdetése-lefektetése után Gábor elbóbiskolt a kanapén, míg mi Zsófival még a nappaliban beszélgettünk, játszottunk. Egyszer csak eszébe jutott valami, amit AZONNAL meg kell beszélnie Apával. Kértem, hogy légyszíves hagyd apát aludni, neki most így boldog a karácsony, erre ő:
Anya, apának minden nap így boldog...!

Jogos!

Reklamáltak nálam, hogy jó-jó, de hol a dal?!
Hát, a szöveget tudom prezentálni... Akit untatnak az ovis színvonalú felelgetősök, ugorgyon!

Mi a kedvenc számod?
Kettő! Teli van a feneketlen teknő.

Mi a kedvenc számod?
Öt! A dióba belebújt egy tök.

Mi a kedvenc számod?
Nyolc! Ha sok a könyv, leszakad a polc.

Mi a kedvenc számod?
Egy! Nyár közepén lepotyog a meggy.

És mivel kottát nem mellékeltem, ezennel mindenkit feljogosítok, hogy énekelje, ahogy jólesik! Akár hamisan is... :)

Jellemző

Tegnap hazafelé a kocsiban:

Zs: Anyaaaa, Isti papa szerint hamisan énekelek!
Én: Hááát, az mindenkivel előfordulhat, még a Megasztárban is énekeltek hamisan! Én is szoktam. Te gyerek vagy, te is szoktál. Énekelni is meg kell tanulni.

Ma ebédfőzés közben, miután költöttünk egy saját dalocskát:

Zs: Tudod, mi a legjobb a saját számokban? Nem lehet őket hamisan énekelni, mert olyanra írjuk őket, amilyenre akarjuk, akár hamisra is! És úgyse tudja senki, hogy milyenre írtuk...

Rágörcsöltem

Az első idei bejegyzésre. Ugyanúgy, mint amikor valami sorozatba kezdtem: megfigyelhettétek, a nyaraláson kívül egyiknek se lett (még?/végül?) folytatása, befejezése meg pláne nem. Hát így jártam most is… Tudtam, miről kéne írni (ünnepek, ajándékok, programok, újévi fogadalmak), de valahogy nem akaródzott – nézzétek el nekem! Talán majd akkor, ha már nem érzem kényszernek.
Jó volt amúgy minden, és épp ez a másik oka a szünetnek: nem is nagyon lett volna alkalmam írni, mert soha nem voltam egyedül. (Amikor meg egy-egy fél órára mégis, akkor tornáztam – hmm…, ez azért árulkodó, nem…?)