Ez is jellemző

Csak ez ránk...
Zsófi ugyanis rákapott a jellemzésre, amit általában konkrét szituáció szül. Például:

Korizás után hazafelé kórusban nyavalyogtunk, mi lányok, hogy éhesek-szomjasak vagyunk (mellesleg érthető, hisz csak mi korcsolyáztunk). A benzinkútnál még rátettünk egy lapáttal - mondjuk én csak szolidaritásból, hiszen nem volt olyan kaja az ottani választékban, amit én este hétkor tiszta lelkiismerettel ettem volna meg így ünnepek után. Míg Gábor tankolt, majd fizetni ment, Zsófi csüggedten közölte:
Áááá, biztos nem hoz nekünk semmit. Apa nem az a benzinkútnál kaját vásárlós fajta... (Megjegyzem, legalább a tankolások felénél kisír egy müzliszeletet.)

Karácsonykor Gicáéknál elhangzott a kérdés, hogy ki mit iszik. Gábor azt mondta, ásványvizet, de ha nincs bontva, jó lesz a narancslé is, amit a többiek kértek. Zsófi erre:
Apának mindig minden mindegy, és folyton azt kér inni, ami épp ki van bontva.

Egy másik alkalommal megállapította:
Majdnem mindenre sajnáljátok a pénzt! Bármit kinéztek, mindig azt mondjátok, hogy úgy szeretnétek megvenni, de aztán inkább mégse, mert ez is sokba kerül, meg az is sokba kerül...

Szenteste az ajándékbontogatás, vacsora, Ákos fürdetése-lefektetése után Gábor elbóbiskolt a kanapén, míg mi Zsófival még a nappaliban beszélgettünk, játszottunk. Egyszer csak eszébe jutott valami, amit AZONNAL meg kell beszélnie Apával. Kértem, hogy légyszíves hagyd apát aludni, neki most így boldog a karácsony, erre ő:
Anya, apának minden nap így boldog...!