Először: könyvek

anyamanya kérdésére válaszolva megpróbálom megosztani Veletek az elmúlt évem 5 legfontosabb/legmeghatározóbb olvasmányélményét.
Nem fogok magyarázkodni, mint sokan mások, hogy ők az utóbbi időben sajnos alig olvasnak, meg hasonlók... Tény, hogy korábbi (bölcsész) önmagamhoz képest baromi kevés időm jut erre, de azért 5 könyvet felsorolni nem olyan nagy kihívás. Számomra inkább az okozza az őrült nagy problémát, hogy már fogalmam sincs, mit olvastam tavaly ilyenkor, vagy tavasszal, és mióta itthon vagyok (másfél éve) teljesen összefolynak a hónapok. Tehát konkrétan visszaemlékezni csak az elmúlt mondjuk 2-3 hónapra leszek képes, ezért - biztos, ami biztos - választottam olyan könyveket is, amiket rendszeresen forgattam az elmúlt egy évben. :)

Polcz Alaine: Főzzünk örömmel!

Rég vágytam már rá! Amúgy is szívesen olvasok recepteket, szeretem a gasztro-műsorokat, de ez valami egész más… Titkok, trükkök a múltból, néha már esztelenségnek tűnő spórolási fortélyok, főzés (majdnem) semmiből – ez a szakácskönyv segít leküzdeni a bűntudatot, amit akkor érzek, amikor egy étel igen jól sikerült és finom ugyan, de nem töltöttem vele elég időt, vagy rendhagyó módon készítettem.
És ha bármikor kedvem szottyanna a zsidótojásra, vagy pászkából szeretnék velőt sütni, csak felütöm "a" könyvet! :)

Vámos Miklós: Anya csak egy van

Ezt a könyvet Zsófi választotta nekem ajándékba, állítólag a hátoldalon található leírás alapján. Idézem:
„sikerült kivívnom a két gyermekem megvetését, immár sokadszorra, szerintük egy korombeli öregasszony gubbasszon odahaza zokszó nélkül, készüljön fegyelmezetten a halálra, s ne pasizzon be csehszlovákiában, ami jelenleg már Csehország és Szlovákia, tehát ne pasizzon be a vénasszony Szlovákiában, mint egy gimnazista lányka, hanem legyen megfelelőképp magányos, rohaszkodjék egyedül a sivár szállodai szobában és sírjon, vagy legalább vágjon búval baszott képet, az való neki
kit zavar, ha jut még nekem pár felhőtlen óra? mér olyan elképesztő, ha öregebb embereknek is vannak vágyaik? nemi vágyaik, többek között
de az nem függ kortól, hogy hirtelen megpillantasz valakit, akiről rögtön első látásra tudod, hogy ő a te embered, és azonnal szeretnéd megismerni, megszólítani, megérinteni, képtelen vagy levenni róla a tekinteted, csak bámulsz rá, paradicsommá vörösödő arccal, a szád idétlen fintorba kunkorodik, lélegzésed fölgyorsul, s más nem is történik, mint hogy engedelmeskedsz önmagadnak, ha van hozzá elegendő bátorságod, ezt nem értik az én gyerekeim, föl nem foghatják, mer őnekik nincs”
A mai napig nem sikerült egyértelmű választ kapnom arra, miért én jutottam erről a szövegről eszébe, a könyv mindenesetre nagyon is betalált, közben pedig próbálok hinni abban, hogy Zsófi csak a cím miatt döntött így…

Ez a regény, valamint Albert Györgyi hirtelen halála újraolvastatta velem ezt is:

Albert Györgyi: Miért pont én?

Elsőre nagyjából azt gondoltam erről a könyvről, hogy nem szerencsés ilyet írni, meg hogy szánalmas azzal pénzt keresni, hogy az ember a sárban hentergős-hányós sztorijait ecseteli részletesen, önigazolást keresve közben orvosok megszólaltatásával, hogy ez bizony betegség… Gondoltam persze sok mást is, néha átéreztem, néha sajnálkoztam, hogy egy értelmes, művelt, szép fiatal nő mennyire tönkre tud menni ebben, de alapvetően azt éreztem, hogy ő maga legalább annyira felelős ezért, mint amennyire a környezetét, és az agyában zajló kémiai folyamatokat hibáztatja. Ezt egyébként ő maga se kérdőjelezte meg.
Ahogy a halálhíre után megláttam a hálószobai polcon a könyvet, a hipochonder sírfelirata jutott eszembe elsőnek („Nem megmondtam?!”), aztán Vámos Miklós regényének bennem keltett érzéseivel olvastam újra, és ma azt gondolom, talán jobb így Györgyinek.

Ina May Gaskin: Útmutató szüléshez

Hm…, ezt nem az elmúlt egy évben olvastam ugyan, de az elmúlt egy évben is sokat használtam. És szívem szerint minden várandós nőnek a kezébe adnám, hogy olvasgassa, miközben a szülésre készül. Sőt, kezdetnek minden várandós nőnek azt mondanám, készüljön a szülésre…
Miközben szakmai kérdésekre is részletesen kitér a szerző, rengeteg szüléstörténeten át kapcsolódhat az olvasó a gyakorlati tudnivalókhoz, és ez szerintem nagyon hasznos. Arról a pozitív energiáról nem is beszélve, amivel a tapasztalt bába azt sugallja, képes vagy(ok) szülni.

Jean Liedloff: Az elveszett boldogság nyomában (A kontinuum-elv)

Ez megint csak egy olyan (szerintem) alapmű, amit minden szülőnek el kéne olvasnia! Idézet következik, amivel így önmagában talán lehet vitatkozni, de arra mindenképpen jó, hogy az ember a kezébe vegye ezt a könyvet, és megfontolja a benne olvasottakat:
„A szerző az indiánok boldogabb életének kulcsát a csecsemőkkel és a gyermekekkel való bánásmódban találja meg. A kontinuum (folytonosság) elve az evolúció alatt kialakult emberi szükségleteket jelenti. Az indiánok a gyerekek eredeti szükségleteit követik, azokat az igényeket, amelyeket a csecsemő magával hozott. A gyermeket mindenhova magukkal viszik, ott van, ahol az élet zajlik és folyamatosan karban, illetve hordozókendőben tartják. Az újszülöttet nem hagyják egyedül, akár alszik, akár ébren van, és legfőképp akkor nem, ha sír. A folyamatosan karban tartott csecsemő azt érzi, hogy minden rendben van, hogy alapvetően jó és szívesen látott vendég a családban. Mi történik azonban akkor, ha ezek a magunkkal hozott elvárások nem teljesülnek, ha az ember ösztönös igényei nem elégülnek ki? Vajon hiányzik-e ez későbbi életünkben, tovább tudunk-e lépni, képesek leszünk-e egyáltalán egy boldog, kiegyensúlyozott életre? A könyv pszichológus szerzője megfigyelései alapján írja le a kontinuum elvét, amelyben a boldogság nem egy elérendő cél, hanem egy természetes állapot.”

+1 Margot Sunderland: Okosan nevelni tudni kell

Ezt azért írom így a végére, mert ez már idei szerzeményem. A legutóbbi MODULE elnökségin nyomták a kezembe azzal, hogy ez tényleg hasznos könyv. Kételkedtem, mert már a címe is borzalmasnak tűnt, az pedig mindig visszatetsző számomra, ha valaki tuti nevelési tippeket kínál a gyerek altatására, hisztijeinek kezelésére. Győzött viszont a kíváncsiságom, beleolvastam, este a neten keresgéltem, és másnap elszaladtam egy könyvesboltba, hogy megvegyem, de azonnal.
Mert végre valaki tudományosan vezeti le azt, amit eddig ösztönösen (bár néha bűntudattal) csináltam a gyerekeimmel! És megerősítést ad azokban a kérdésekben, ahol eddig bizonytalan voltam, mert egész más szemszögből láttatja velem a gyereket, mint a most általános felfogások.
Ezeknek az elméleteknek még biztos szánok majd valamikor egy bejegyzést, de most abbahagyom, mielőtt nagyon elszalad velem a ló…

Gyorsan passzolom is a kérdést Évinek, hogy megtudjuk, ő mi érdekeset olvasott... Légyszíves ne várass olyan sokat a válasszal, mint én tettem...!