Reggeli párbeszéd

(DZ-nek ajánlva, ő tudni fogja, miért...)


Zsófival ülünk a kanapén. Illetve én ülök, ő (szokás szerint) folyamatosan ugrál, de legalábbis mocorog - ha pontos akarok lenni, ülve ugrál. Egyik kézzel a kávésbögrébe kapaszkodom, másikban a Zsófinak feleslegesen készített vajaskiflit fogom (mondanom se kell talán, hogy emiatt vert fel hajnalok hajnalán, aztán persze mégse kérte). Próbálom felidézni, mi a fenét álmodtam, mert már csak az rémlik, hogy nagyon nem volt kedvemre az ébredés, miközben Zsófi mutató- és hüvelykujjával kört formázva ezt hajtogatja:

- Anya, nézd, nézd anya, itt egy élő szemgolyó, nézd, egy szemgolyó, anya, kéne nekem még egy szemgolyó, a sajátom nem fér be ide, anya, kell egy szemgolyó, nézd, itt egy élő szemgolyó, a szemgolyó azt mondja, hogy...

Erre én, vigyázva, hogy a kávé mégse boruljon az ölembe a heves szemgolyózás közben:

- Egy kis ideig most ne terheljük egymást a gondolatainkkal...