Epizód

A Grace klinika mai része kapcsán (igen, nézek pár sorozatot) azon gondolkoztam, ki kicsoda mások (konkrétan idegen emberek) történetében. És erről eszembe jutott a ma délutánunk.

Korábban mentem Zsófiért az iskolába, és hazafelé egy nehezen botorkáló, csomagokat cipelő bácsira lettem figyelmes. Igazság szerint kikerültem a babakocsival, mert épp egy házfalnak támaszkodva ácsorgott a járda nagy részét elfoglalva, és kicsit bosszús is voltam emiatt, mert le kellett tolnom Ákost az úttestre, hogy továbbmehessünk. Megtettünk még vagy 50 métert, közben vissza-visszanézve, később, már a lakótelep széléről figyeltük a bácsit, majd úgy döntöttem, visszamegyünk. Nem tudtam eldönteni, rosszul van-e, szédül-e, vagy csak nehezen közlekedik, de úgy gondoltam, mindegy is, mi miatt, láthatóan nem boldogul a szatyrokkal. Zsófi nem nagyon értette, mit akarok, és ez csak megerősített abban a hitben, hogy meg kell kérdeznem, segíthetünk-e. Az ember olyan zavarodott és tétova ilyenkor, és annyira könnyen elmegy bajban lévő idegenek mellett – gondoltam, egy gyereknek az csak hasznára válhat, ha látja, hogy igenis meg lehet kérdezni hasonló esetekben, hogy tehetünk-e valamit. Nos, ez végül túl jól sikerült, ugyanis (szokásomhoz híven) hagytam magam sodorni az események által, így segítettünk hazacipelni a cuccokat, kiderült, hogy a babakocsi járókeretnek is kiváló, és szereztünk egy kellemes órát magunknak, meg egy magányos idős embernek. Zsófi annyi cukorkát zsebelt be, amennyit még életében összesen nem evett meg, plusz egy tábla csokit, meg egy zacskónyi sós perecet, én kénytelen voltam bűnrossz, édesítős tonikot inni, ezenkívül kaptam még két almát, meg egy zacskó dióbelet is. Legjobban annak örültem, hogy Zsófi hazafelé azt mondta, nagyon szívesen jönne máskor is a bácsihoz, holott először igencsak idegenkedett a gondolattól, hogy bármiféle kapcsolatba is kerüljünk vele.

Elhangzott persze, hogy szívesen látott vendégek vagyunk ezentúl bármikor, és az én agyamon is átfutott, hogy semmibe sem kerülne bevásárolni időnként a bácsinak, de nem beszéltünk meg semmi konkrétumot. Talán egy értékes, tanulságos kapcsolat lehetőségét kaptam és dobtam el ma délután, nem tudom… Én tényleg úgy értékelem, hogy olyan epizódszereplők voltunk egymás életében, akire jó visszaemlékezni.