Best of december...

Hiába áltattam magam, valahogy nem tudtam időt és alkalmat keríteni az írásra azóta sem, pedig zajlik az élet nálunk, nagyon is! Szerencsére többnyire pozitív értelemben.
Ha visszatekintek az elmúlt hónapra, nem jutnak eszembe eget rengető történések, de számtalan apró örömteli pillanatban volt részünk: nevetős korizásokban, figyelmes eladók kedvességében, akik a gyerekeknek külön-külön vagdostak buborékfóliát, mert tudják, hogy azt pukkasztgatni jóóóó, de ide sorolom a hagyományosan kapkodásba torkolló fadíszítést is, vagy a szentestét, ami kicsit kevésbé volt ugyan ünnepélyes, mint én terveztem, de mindenki boldogan ült a vacsoránál, illetve játszott az ajándékokkal.
Amúgy a decembert folyamatos betegeskedés jellemezte: a megfázásos, illetve gyomrot támadó vírusok nagyjából senkit nem kíméltek, de ez legyen a legnagyobb bajunk...!
Ha az évünket nézem - és az év utolsó napján ez szinte kötelező is - összességében elégedett vagyok, azzal, ahogy a dolgaink alakultak-alakulnak. Voltak az évünkben irtó nehéz időszakok, különösen anyagi szempontból, de mostanra elmondhatom, hogy a legnagyobb problémánk, hogy mindketten sokat dolgozunk, viszont ez megint csak olyan "gond", aminek inkább örülhetünk, azt hiszem.
Tehát élünk, dolgozunk, olyan területeken, amiket kihívásnak érzünk és szeretünk, többé-kevésbé mind egészségesek vagyunk, szeretjük egymást, anyagilag kezdünk talpra állni, a család szempontjából mi mást kívánhatnék még?
Lehet mondani, hogy messzebbre (vagy magasabbra) juthatnék, ha többre vágynék, de én ezzel jövőre is beérem...

Kívánom Nektek, hogy az életetek jövőre (is) úgy alakuljon, ahogy szeretnétek, illetve ahogy Nektek a legjobb lesz!

"Ana, most egybe' van a családunk?"

Ezt Ákos kérdezte valamelyik este, és nem, nincs semmiféle családi dráma, csak az utóbbi hetekben tényleg ritka az, hogy egyszerre otthon legyünk mind az öten.

De nemsokára (?) téli szünet!

Csiga giga és Bob Mester

Múltkor Ákos éneklését tettem fel, most Orsi van soron, még ha csak első sorokat énekel is mindenből (vagy refrént).

Bár nem úgy tűnik, Orsi ezen is énekel. Ki találja ki, hogy mit???

Hát megnyílt

A KÖKI Terminál.
Míg a metrót használni lehetett, és mióta újra a végállomásig közlekedik a 3-as, folyamatosan nyomon követhettük az épülését. Érdekes volt. És perverz dolog, tudom, de (biztos a munkám miatt is) szívesen láttam volna az egész folyamat hátterét, hogy egy ekkora beruházás hány szereplős, köztük milyen megállapodások köttetnek, hogyan mérik fel a különböző igényeket, hogyan tervezik meg az áruházat, a közlekedési csomópontokat, mit mérlegelnek, amikor eldöntik, mi hova kerüljön, milyen előírások vonatkoznak az akadálymentesítésre, a fogyatékkal élők közlekedésben való részvételének támogatására.
Ezekből kívülről sajnos nagyon kevés látszott - nagyjából csak a végeredmény. Most kíváncsian várom, hogy a gyakorlatban mi hogy működik majd (és hogy az elmaradt munkálatok mikorra fejeződnek be)...

Ja, és persze hazudnék, ha nem ismerném be, hogy a napról napra felkerülő cégnevek is felvillanyoztak...!
Konzumidióta vagyok én is, hiszen némelyik bolt neve olvastán még telefonálgattam is ("Tudtad, hogy lesz *** is???), de azért annyira mégsem, hogy ma reggel bármelyiket is útba ejtsem.
Viszont tény, a ma megnyílt Tesco lesz az én új Takarékszövetkezetem.  :)
(De a legtöbb pénzt valószínűleg mégse oda hordom majd; más tippem van.)

Nem halogathatom tovább az írást...

... Ma ugyanis felugrott hozzánk valaki (pár órára), csak mert a blogszünet óta nem tud rólunk semmit...!*
Mások is kérdezősködnek, ami nagyon jólesik, csak egyszerűen be kell látnom, hogy 10x megválaszolni ugyanazt a három kérdést semmivel se hatékonyabb, mint írni ide néha pár sort. És aztán persze még mindig jöhetnek a kérdések! :)

Szóval most idepasszintok egy korábban már megírt rövid helyzetjelentést, aztán HOLNAPTÓL (haha) igyekszem sűrűbben jönni:

Élünk ám! Nagyon is...

De tényleg. :)
Csak egyszerűen annyira kitölti az időmet a munka, a háztartás, a család, hogy a netezés egyre inkább kimarad.
Pedig nagyon-nagyon jó lenne ezt az időszakot is megörökíteni, mert élvezem, és rengeteg dolog történik velünk! Annyi-annyi impulzus ér, általában fogalmazgatom is a blogbejegyzéseket a metrón vagy az utcán (jellemzően ezen a két helyen amúgy), aztán soha nincs alkalmam leírni őket.
Tudom, szervezés kérdése az egész, de érzésem szerint így is átlag 30 órányi teendőm van minden egyes napba sűrítve.
Érdekes megfigyelés: mióta dolgozom, több türelmem van a gyerekekhez, és a házimunkát is nagyobb kedvvel végzem.
Viszont az nem meglepő, hogy bár (érzésem szerint) gördülékenyebben mennek a dolgok, sokkal-sokkal fáradtabb vagyok estére.
De a munka szuper, a gyerekek jó helyen vannak nap közben, a pénz pedig jól jön.
Azt hiszem, ez a lényeg.

*Ez persze csak gonoszkodás, mert nagyon örültünk neki!

Csupa-csupa közhely

Csak olyasmit tudnék írni az elmúlt időszakról, a mai napról, a jövőről, amit mindenki átél, ha gyes után megy vissza dolgozni. Várom, de tartok a sok (új) feladattól, eddig kissé untam a játszóterezős napokat, de ma elkenődve jöttem fel, arra gondolva, hogy lezárul egy korszak, bárcsak jobban kihasználtam volna a gyerekekkel töltött éveket, satöbbi...
Jó érzés, hogy bár új helyre megyek, mégse teljesen ismeretlen közegbe, a munkához pedig kimondottan lelkesen állok hozzá.
Orsi ma aludt először a családi napköziben, és bár konkrétan alvás alig-alig volt, azért nem sikerült rosszul a napja. Nem állítom, hogy nem viselte meg kicsit ez a váltás, de úgy érzem, bele fogunk rázódni.
Tudom, nem túl informatív ez a bejegyzés, nézzétek el nekem!
Amiért elkezdtem írni, az igazából annyi, hogy köszönöm a rengeteg biztató szót, kedvességet, támogatást, a kimondott és kimondatlan ránk gondolást! Az elmúlt napokban-hetekben számtalan ilyen megnyilvánulás áradt felénk, és ez nagyon jólesik.

Kéne már írnom!

Csak olyan nehezen megy...
Míg nyomaszt valami, amíg nem zárok le magamban egy eldöntendő kérdést, vagy ha bajom van valakivel/valamivel, nem szoktam tudni írni, most meg annyi mindenről kéne, hogy már túl nagy falatnak érzem!
Képekkel is iszonyatosan el vagyok maradva.
A legnagyobb horderejű téma mindenképpen az a hatalmas változás, ami (Gáboron kívül) a család minden tagját közvetlenül érinti majd, és hát közvetve nyilván őt is, de még hogy...!
Én (ha minden igaz) elsejével dolgozni kezdek, és talán már az is majdnem 100%, hogy hol. :D
Akik végig asszisztálták a tipródásomat, de a döntésemről még nem értesültek, most megtudhatják: a "B" verzió mellett döntöttem, és nem is elsősorban a fizetésbeli különbség miatt (bár az is van), hanem azért, mert az ott kínált feltételek valamivel családbarátabbnak tűntek. Így is napi 8 óra, de talán kevésbé stresszes a munka, és a munkaidő egy részét rugalmasan tudom ide-oda tologatni. Remélem...
Ebből következik, hogy Orsi bölcsibe megy. Itt is előállt az a helyzet, hogy mire elköteleződtünk egy (magán)bölcsőde felé, adódott egy másik lehetőség is: váratlanul helyet kapott a körzeti bölcsiben. Úgy tűnik, itt viszont kénytelenek leszünk az első változat mellett maradni, még ha (nem kevés) pénzünkbe kerül is.
Zsófi mindennapjaira szintén nagyon kihat majd ez a változás, hiszen egyedül fog iskolába menni, onnan hazajönni, leckét írni, különórára menni. Nagyon izgulok emiatt, de bízom benne, hogy némi távirányítással működni fog a dolog, és belerázódunk pár hét (vagy hónap) alatt.
Ákos is többet lesz ezentúl az oviban, nem lesz már gyeses anyukája, aki a könyörgése ellenére se hagyja ott ügyeletben... Szerintem délutánonként az utolsók közt jön majd haza, és csak remélni tudom, hogy a tavalyi évhez hasonlóan fog az ovihoz viszonyulni! Sajnos az egyik óvónénije elmegy, így most hevesen drukkolunk, hogy méltó utódja legyen Erika néninek...!

Nem titkolom, vannak aggályaim ezeken kívül is, hiszen 4 éve itthon vagyok, és bár dolgozgattam ezt-azt ez idő alatt is, azért más lesz napi 8 órában helyt állni ott, majd a fennmaradó időben kiszolgálni a családot fizikailag-lelkileg-szellemileg itthon, és a házimunkáról még nem is beszéltünk.
Gábor nagyon sokat segített eddig is, így tudom, hogy Rá számíthatok, de nem lesz egy sétagalopp!
(És igen, tudom, hogy sokan szeretnének a helyemben lenni, de momentán EZ, és ÍGY foglalkoztat.)

Lencsilány

Ha ezt a dalt énekelem Orsinak (általában lefekvéskor), az icipici lencsilánynál mindig beleszól, hogy "Te!", annyiszor hallotta már, hogy "Az Te vagy!", mivel Léna a második neve. Ez a kedvenc dala egyébként, de sok más is van, amibe egy-egy sor erejéig besegít.
Nagyon barátságos: az utcán, a játszótéren hangos "Szia!" és integetés jár minden ismerősnek, plusz a számára szimpatikus ismeretleneknek (néha az én szememmel nézve érdekes szempontrendszer alapján értékel, de ugye a gyerekek olyasmit is látnak, amit mi nem), viszont kezd távolságtartó lenni azokkal, akik felveszik vagy ölelgetik - ilyenkor az "inzultus" után rögtön hozzám szalad és átölel.
Értelemszerűen használja most már a "nem" mellett az "igen"-t is, ami szerintem ekkora gyerektől nagy dolog - Ákos még 2 évesen is maximum "jó"-t mondott, ha valamivel egyetértett.
Szókincséből kikopott az elsők közt megtanult "tessék", viszont a kapott dolgokat megköszöni, bár a legritkább esetben jönnek rá mások arra, hogy a "Szí!" igazából a "köszi" rövidítése. :)
Viszonylag sok szót használ, de többnyire csak a mindennapi érintkezésben számára fontosakat.
Eddig nagyon bátran csúszdázott egyedül, mostanában kezd a csúszda tetején félni - néha csak kapaszkodik két kézzel, olyankor vagy segítséggel csúszik le, vagy le kell venni.
Szereti nagyon, ha utánozzuk - ugyanazt csinálja ilyenkor, mint a nagyok, vagy akár a felnőttek: próbál minél bonyolultabb dolgokat "mondani" vagy csinálni, hátha elvesztem a fonalat, és nagyokat nevet, ha mégsem.
Kedvenc étele a tészta minden mennyiségben, leginkább kézzel fogyasztva. Villával is szívesen eszik, a kanállal mostanában nincs olyan jó barátságban. Én pedig (bizonyos keretek közt) úgy vagyok vele, hogy végre eszik... Nagyjából 9,2 kg most, ami már elfogadható, bár az életkorából és a születési súlyából számolva többnek kéne lennie. És bár vannak 6-9 hónapos babákra való ruhái, melyek egy részét tavaly október óta hordja, mostanában már nem aggódom ezen.
Tápszer és szopi után egyedül alszik el a saját ágyában, és átalussza az éjszakákat, ami szuper, de csak itthon működik. Ha más vigyáz rá nap közben, általában babakocsiban altatják.
A gyerektársaságot nagyon szereti, de azt már most simán jelzi, ha valamihez nincs kedve - eltolja, aki erőszakoskodik vele, vagy rászól, hogy "neee", aztán ott is hagyja - bár megszokta, hogy nyúzzák, nem egy áldozat típus. Szeret homokozni, kergetőzni, mászókázni, hintázni, táncolni, a benti játékok közül pedig az építés a kedvence.
Miért is szedtem össze így ezeket?
Mert a napokban másoknak is el kell majd mesélnem, milyen kislány Orsi, mit tud, mit szeret, mit hogyan szokott csinálni.
Úgy tűnik, szeptembertől bölcsis lesz...

Kicsit alakoskodom is... :)

Ez az évem úgyis nagyjából erről szólt eddig.
Sokan kérdezik, mennyit fogytam, honnan kezdtem, hol tartok, mi a cél, és kértek előtte-utána fotókat is.
Hááát...
Az az igazság, sajnos az elején nem voltam elég bátor, hogy csak úgy odaálljak a gép elé, felvállalva, hogy ez vagyok én. Most már bánom!
Így a januári fotó télikabátos, de kb. ebből is lehet sejteni azért a helyzetet...

 A két kép közt 7 hónap, 3 ruhaméret, és 10 dkg híján 22 kg van.
 És tudom, hogy bőven van még mit csinálnom, van min alakítanom, de azt is, hogy jó úton haladok. A módszer még mindig ugyanaz: kalóriaszámolás, ha ez valami miatt nem megy, akkor is odafigyelek, hogy mit és mennyit eszem, plusz mozgás. Továbbra sincs titkos csodaszerem.

Sokat segít viszont a közösség ereje, ezt én itt találtam meg, és nagyon inspiráló tud lenni az is, ha hozzám hasonló nők vívódásairól, sikereiről olvasok, Nonó pedig tudja motiválni az embert! :)

És persze emellett elengedhetetlen a család támogatása, akár az étkezésről, akár arról van szó, hogy a mozgásra időt találjak. Szerencsére ők is úgy látják, hogy megéri! :)

Átváltoztam :)

Majdnem fél éve vettem az egyik kuponos oldalon egy átváltoztatós kupont, ami 4 alkalom infraszaunát, frizurát, sminket, ruhakölcsönzést, illetve fotózást foglalt magában.
Tegnap volt a nagy nap, és bár (Andi barátnőméknél való borozásból kifolyólag) elég vacak éjszaka után mentem a szalonba, jól éreztem magam, a képek láttán pedig egyik ámulatból estem a másikba. Néztem őket, és hajtogattam, "ez nem is én vagyok", de hát ez az átváltozás lényege, nem igaz?
És az a helyzet, hogy mégis csak minden képen én vagyok, ráadásul (egyelőre) retusálatlanul.

Köszönet a Napi Tippnek, a Kairó Szépségszalonnak, és Adrienn barátnőmnek, aki rengeteget segített!!!

Most ritka van

A cím Ákos egyik mondására utal (akkor kérdezte ezt, amikor vonatot láttunk egy olyan vonalon, ahol csak ritkán jár). :)
Megint rég jártam erre, pedig sokszor lett volna mit írnom, és csomó esemény közben fogalmazgattam magamban, hogy milyen formában tálalom majd itt. Aztán a teendők átírták a forgatókönyvet mindig.
Tudom, tudom, mindenkinek arra van ideje, amire szán, blabla... Az is igaz, hogy sokszor viszont kedvem nem volt, vagy már azt se tudtam, mivel kezdjem. Épp ezért előrebocsátom, itt bizony most csapongás lészen!
Egy hete jöttünk haza Lelléről, ahol pocsék idő ide vagy oda, a 4 nap alatt egyszer még strandolni is sikerült. Megvolt az idei badacsonyi kiruccanás is (ez szinte kötelező), így aztán eléggé hasonlított a mininyaralás a tavalyihoz. Tervezek "akkor és most" jellegű fotó-összeállítást készíteni, de tekintve, hogy a lakás-átalakítás képeivel hónapok óta tartozom, nem ígérek semmit.
Orsi épp a hazaérkezésünk napján lett másfél éves. Vagány, jó humorú kis csibész, és sokkal önállóbb, mint a tesói voltak ennyi idősen, sőt, e téren néha a mostani állapotukat is felülmúlja, kisebb szívbajt hozva rám nap mint nap. :)
Ha már nem vettünk neki semmit, úgy tűnt, a másfeledik szülinapjára sikerült bárányhimlőt kapnia, de ez azóta se nyert bizonyítást (kevés pötty, alig hólyagosak, viszketés nincs, láz nincs). Akkor lesz csak 100%, ha egy hét múlva Ákoson is kijönnek a pöttyök. Ha rajta mondjuk csak 2x ennyi lesz, és csak fele ilyen jól viseli, még akkor is bőven mázlisták leszünk.
Hála ennek a nyavalyának, mi nemcsak az időjárás miatt vagyunk bezárva, de a talán-himlő miatt is. Már engem is megvisel kicsit, hogy csak fél órás sétákra óvakodunk le, és lehetőleg akkor, amikor nem találkozunk a gyerekek barátaival...
Zsófi ma jön haza élete első "igazi" táborából. (Nyaralt már egyszer erdei iskolában, de az nem számít, mert anyuval ment.)
Késő este érkezik, de már nagyon várom, és biztos sokáig fent leszünk, hogy mesélhessen! A hét elején kicsit nehezen akklimatizálódott, felhívott naponta akár 5x is, minden különösebb mondanivaló nélkül, aztán szerdától ez megszűnt. Mikor 2 napig nem hallottam róla egyáltalán, már tudtam, hogy jó helyen van. :)
Kíváncsi leszek, megvan-e mindene, be tudta-e osztani a tiszta ruhát és a zsebpénzt, de leginkább az érdekel, hogy érezte magát, kivel barátkozott, és persze miket alkotott!
Ákosnál újabb zeneőrület vette kezdetét! Most a tavalyi foci-vb két slágere a befutó, ezekre táncolunk napjában többször is. Nagy kedvence (szerintem férfiszemmel) Nancy Ajram; azt a verziót nézzük általában, amiben ő is szerepel. Ma azt mondta, ha ő is a videóban lehetne, szeretne hozzá bújni! :)
Az életmódváltásom kezdete (jan. 10.) óta eltelt fél évben sikerült leadnom 20 kg-t. Sajnos már egy hónapja ugyanott toporgok - azt hiszem, kicsit elfogyott a lendület, kevés az elszántság, és ha a súlytartáshoz tényleg nem is kell az eddigi módszert szigorúan követnem, azért be kéne keményítenem újra, hiszen van még rajtam felesleg, amit szeretnék ledolgozni.

Ééés egy utolsó hír a végére (ami még nem is hír, mert bizonytalan): úgy tűnik, nagy változás elé nézünk családilag, de erről még tényleg korai lenne ennél többet írni. Talán majd pár nap múlva.

Ilyen is van!

Levelet kaptam ma a SuperShop Kft-től, amiben visszaküldték az elveszett kártyámat!!!
Valószínűleg Gábor hagyta a Spar-ban egy vásárlás végén, a megtaláló visszaküldte, a cég pedig nekem.
Gondolom, pénztáros lehetett, mert a vásárlók sejtésem szerint nem így reagálnának (én se tudtam, hogy mi a teendő, ha megtalálom valaki kártyáját, bár azt hiszem, én is a pénztárosnak adnám).
Hetek óta terveztem, hogy igénylek új kártyát, és erre visszakaptam! Meg se érdemlem! :)
Ezek után még abban is képes vagyok reménykedni, hogy az eddig összegyűjtött pontjaim is megmaradtak. :)

Update: a kb. 4 ezer pontomból mindössze 185 maradt, szóval azért EKKORA csodák még sincsenek... :) 

Rám szakadt a múlt...

Egy barátnőm blogbejegyzésére reagálva ugrott be két szó egy dalszövegből, aztán muszáj volt meghallgatnom a  számot, és jött vele egy sok évvel ezelőtti hangulat. Azt mondom, szerencsére nem merültem bele nagyon, inkább feldolgozásokat hallgattam (kedvelem, amit az MR2 Akusztik tesz a dalokkal), de azért belinkelem az eredetit - akinek jelent valamit, hagyjon egy kommentet! (Nem szoktam ilyet kérni, de ez most érdekel.)

Csókoltatjuk az óvónéniket!

Bár szünet van, és Ákos már vagy egy hónapja nem volt oviban, ma eszébe jutott ez, és legalább tizenötször előadta - magához képest hibátlanul:

(Magamban pedig morgok picit, amiért már nem enged a blogger videót feltölteni a saját gépemről, csak a YouTube-on keresztül...)

Ákos négy (ennek apropóján egy kis ezmegaz róla)

Néha úgy érzem, olyan kicsi még, máskor csak ránézek, és azt gondolom, mindig is velünk volt, de legalábbis nagyon-nagyon rég, biztos nem négy éve született... :)

A legapróbb dolgoknak is nagyon tud örülni, ugyanakkor jelentéktelen hülyeségek miatt is görbül a szája, majd (ha nem lenne egyértelmű) közli is, hogy mindjárt elkezd sírni, és ilyenkor a szándékától csaknem lehetetlen eltéríteni. A vigasztalásnak saját koreográfiája van, ami néha az agyamra megy, máskor viszont büszke vagyok Ákosra, amiért kitalálta magának, mitől nyugszik meg.
Bújós, kedves kisfiú még mindig, aki szívesen barátkozik, de Zsófit és Orsit előszeretettel piszkálja (mondjuk szerintem csak akkor, ha unatkozik).
Orsival elvétve durva, akkor is legfeljebb meglöki, vagy kivesz a kezéből valamit, viszont vigyáz is rá, kézenfogva közlekednek az utcán ("nehogy Ósi kimengyen a útPestre!"),

sőt, a lépcsőn is csak ő segíthet neki le- illetve felmenni. Ezt nem Ákos mondja, hanem Orsi! Az én kezemet ellöki - ha Ákos nincs ott, akkor egyedül lépcsőzik, ha ő is jön velünk, rögtön nyújtja a kezét. :)

A játszótéren könnyen ismerkedik, és szinte bármiben benne van, amit a többiek csinálnak - ennek hol örülök, hol nem... Verekedni még sose láttam, és őszintén szólva még mindig nem tudom, mi lesz, ha egyszer ilyesmire kerül a sor! Egyelőre igyekszik kidumálni magát mindenből.
Hajnaltájt rendszeresen az ágyunkba vándorol, és valamelyikünkhöz bújva alszik tovább.
Szereti a zenét, de ha most elárulom, hogy a Ramones és a Twisted Sister slágerei mellett Szandi "Nyugi doki" című számát hallgatja legtöbbet, félő, hogy kamaszként megutál majd. Vagy előbb. (Így ezt a bekezdést törlöm, amint megtanul olvasni.)
Hogy pontosan hány centi és hány kiló, azt most nem tudom dokumentálni, de 116-122-es ruhákat hord, és 28-as a lába.
Mi van még?
Gyakran segít a főzésben: keverget, darabol, fűszerez.

Ügyesen rajzol, kedvencei a járművek, és be nem áll a szája.
Ezenkívül mostanában rendkívül érdeklik a katicák, lepkék, csigák.
Ja, ezt már mindenki tudja...

Adok-kapok

Na nem a hagyományos értelemben...

A cím inkább arra a körforgásra utal, hogy az ember visszakapja, amit másoknak ad. Lehet, hogy nem onnan, valószínű, hogy nem pont azt, de mi a közelmúltban azt tapasztaltuk, hogy a többszörösét kaptuk vissza a saját felajánlott javainknak.
Köszönet érte, hálásak vagyunk, és törlesztünk!
Bár az lehet, hogy másnak - olyannak, aki rászorul. :)

Ja, és akinek rémlik egy hasonló fotó, az nem téved nagyot! Íme az előzmény:

Korábbi cipőkiállítás a dohányzóasztalon (szintén ajándék cipőkből)

Egy 10 évvel ezelőtti kép...

Nem volt esküvőszervezőnk, sőt, akkor azt se tudtam, hogy léteznek különböző trendek, irányzatok, ami a ruhát, csokrot, menüt, dekorációt illeti. (Ma bezzeg...!)
Amint láthatjátok, digitális fotók se léteztek (nálunk legalábbis), sőt, a fotóson is spóroltunk, aztán ilyen-olyan malőrök miatt végül alig lett használható kép az esküvőnkről. Ezt azért azóta is bánom, ahogy azt is, hogy digitálisan meg csak ezt az egy fotót találtam.
De együtt vagyunk, és már reggel meglepetés várt a számítógépemen háttérként, este hazaérve pedig gyertyafényes vacsora fogadott, amit igaz, 3 gyerek társaságában fogyasztottunk el, de így teljes a kép.
És bár nem volt különösebb felhajtás, még menyasszonytánc és hagyományos lakodalmas zene sem, több barátunk emlegeti azóta is etalonként a mi lagzinkat. :)

Orsi-képek

Most vettem észre, hogy a lányokról még egyetlen Szilvi-fotót se hoztam...
Zsófi egyelőre minden képen csúnyának látja magát, így őt még puhítom, addig is mutatom a törpe-modellt. :)
Ezt a kalapot senki nem adta oda neki, ő turkálta ki Szilvi kellékei közül két átöltözés közt:

Nagyon szerettem volna, hogy készüljenek róla képek ebben a blúzban, mert ez még Zsófié volt úgy 8 évvel ezelőtt:

További variációk fejfedőre:

Hééé, hol a sapkám?

Na azért...!

És a végére két közeli:

A Lányokról készült egy nagyon klassz közös sorozat is, és persze kinti fotókkal is jövök még.

Ákosról megint...

Azt mondta, az oviban szombaton party volt az udvaron (igazából gyereknap).
Azt is mondta, azért szereti a virágokat, mert szedhet belőlük az anukájának. Vagy valami ilyesmi (tesómnak mondta).
Szeretne piňata-t a szülinapjára, ahova természetesen minden óvodást meg kéne hívni.
Ja, és minden alkalommal úgy megyünk a játszótérre, hogy "hátha ott lesz egy óvodásOM...". Orsit más kisgyerekes anyukáknak csak "a mi babánk"-ként emlegeti, és bármit csinál meg a kishúga először, ő a rá jellemző optimizmussal rögtön konstatálja, hogy "Ósi megtanúta" - szerinte például Orsi már megtanult beszélni. :D
Néha kijelenti, hogy nem szereti a lányokat, mert ő csak fiúkat szeret, de remélem, ezt nem gondolja komolyan. Velem azért határozottan kivételt szokott tenni.
Van csajozós nézése,

és ha olyan a kedve, a dadus néniket, óvó néniket, nőrokonokat is a keresztnevükön szólítja, ma pl. azt mesélte holt komoly képpel, hogy a Marika mosta meg a lábát, mikor az udvarról bejöttek (márpedig "Marika" még nekem is NÉNI, Ákosnak meg simán a nagymamája lehetne).
Rengeteget beszél, és nem hagyja, hogy bárki is belé fojtsa a szót. Rögtön reklamál, ha valamit nem mondhatott végig, ha pedig sérelem éri, oltári bőgésbe kezd (néha ezt előre be is jelenti, "mindjárt el fogok kezdeni sírni"), amit csak akkor hagy abba, ha "valaki megvigasztalja". Ehhez újabban hozzájött még az is, hogy "valaki törölje meg a szemeeeeeeeem"... Míg ezek meg nem történnek, addig nem is álmodhatunk csendről és nyugalomról.
Alapvetően vidám, huncut, kedves, pozitív személyiség. Olyan, aki az egész világ barátja (ha akarják, ha nem).
Ma kis híján elesett a biciklijével, mert iskolás nagylányokat bámult meg, és hát jó magasra kellett néznie. :D

(Képek természetesen Szilvitől.)

Ezt már sokszor akartam mesélni

Ha Ákos szeretne valamit, amit felelősen nem tudok megígérni, vagy esetleg tudom, hogy semmi kedvem teljesíteni, de nem szeretnék hisztiző gyereket magam körül, próbálom kitérő válasszal megúszni a dolgot. Ő ezt vagy nem érzékeli, vagy nem akarja tudomásul venni, de ilyen párbeszédek születnek ebből:

- Anaaa, lemegyünk a játszótérre?
- Majd meglátjuk...
- Én tudom: IGEN!

Vagy reklámok láttán:

- Anaaa, ugye majd nekem is vesztek ilyet, ami a tévében vaaaan?
- Még nem tudom, Ákos...
- De én már kitaláltam: IGEN!

A koncertről

Na, ez az a bejegyzés, amit nagyon-nagyon szeretnék JÓL megírni* még mielőtt az élmény megkopik, de már megint (még mindig? vagy állandóan?) holtfáradt vagyok...
De ha csak azt írom, hogy óriási élmény volt, az nagyon snassz! Semmit nem ad vissza abból, amit igazából érzek.
A Roxette és én, ez valami érdekes dolog. Emlékszem, amikor idestova 20 (!) éve a Popcorn újságból kivágott dalszöveget tanulgattuk a Pretty Woman híres slágerére (orosz tagozatosként, aki magántanárnál németet tanult, igazi kihívás volt), meg arra is, amikor egy osztálytársnőm Marie Fredriksson-frizurát vágatott magának, mi meg irigykedtünk, mert akkoriban ez vagány dolog volt, pláne hetedikesként... Mi csak az övéhez hasonló leggings-ekig jutottunk. :)
Voltak kihagyások, volt, hogy kevésbé voltam széles látókörű és befogadó, ezért abszolút nem követtem a munkásságukat, de egy Roxette-dal hallatán azért mindig azt éreztem, hogy jó zene, szeretem.
Marie nőként is nagyon szimpatikus nekem, és ez a tegnapi este után még inkább kikristályosodott bennem. Az én szememben ő az ERŐS NŐ. Nem is "csak" azért, mert legyőzte a rákot. Megjelenésében is az. Hiába pici, vékony. Szerintem inkább szikár, és én kedvelem a szikár, izmos embereket. :)
Ami feltűnt a koncerten, hogy alig-alig mosolygott - és mégis nagyon pozitív jelenség volt. Néha kimondottan úgy viselkedett, mint aki meg van hatódva.
A zenekar tagjai úgy viszonyultak egymáshoz, mint a családtagok, és amit műveltek, az igazi örömzene volt. Közben fogalmazódott meg bennem az is, hogy ritka, amikor egy csapat egyszerre tud jól együtt zenélni, illetve kimondottan jó számokat írni. Sok az olyan együttes, akikben vagy az egyik, vagy a másik van csak meg.
Amikor megláttam az első plakátot (még télen), kijelentettem, hogy erre a koncertre elmegyek (a Szigettől eltekintve én sose voltam még ekkora koncerten). Gábor eleinte húzott vele, aztán márciusban megvette a jegyeket, és láss csodát, ő is remekül érezte magát (pedig cikizték a haverjai).
Azt a dalt teszem most be ide, ami a koncerten sajnos nem hangzott el, de nekem nagy kedvencem (biztos azért is, mert szeretem a reggeli szertartásokat).


Az "előzenekar" Tolvai Renáta produkciójával kapcsolatban nem akarok igazságtalan lenni. Nem voltam elájulva tőle, bár azt el kell ismerni, hogy a Crazy refrénjétől eltekintve kb. minden hang a helyén volt, és jól szól élőben a hangja. Csak hát kiabál, mindent erőből old meg, és ez az utolsó, SAJÁT száma közben jött ki leginkább. Az volt a leggyengébb tőle, na meg eleve gáz, hogy valaki csupa feldolgozással áll ki egy huszonéves zenekar elé...
Egy szó, mint száz, az jutott róla eszembe, amikor egy általam kedvelt (és drága) arckrémhez csomagolnak mondjuk egy szájfényt: ha oké a színe, akkor egye fene-alapon elhasználom, de pénzt azért nem adnék érte.

Más téma: megkaptuk ma Szilvitől a fotókat. Rengeteg van, jobbnál jobbak, így aztán elképzelhetetlennek tartom, hogy csak 4-5 darabot mutassak meg. Azt találtam ki, hogy a bejegyzésekbe igyekszem majd becsempészni egy-egy odaillőt, és amikor nincs mit írnom, teszek majd fel egy pár képből álló sorozatot is az egyes beállításokból.
Mára kettőnkről hoztam képet, ha már a bejegyzés is a közös programunkról szólt.


*sajnos ez nem igazán sikerült, de ha ezt is kitörlöm, végül ennyi emlékem se marad, és azt vettem észre, hogy bizony felejtek! még a nyaralások tényszerű beszámolóit is jó visszaolvasnom, különben azt se tudom, hol voltunk...

Csigánk, Houdini

Ákos egyre szívesebben figyel meg állatokat, ami örvendetes.
Ami kevésbé, hogy a mániáját nem képes a játszótéren, parkban vagy az óvoda udvarán kiélni, a megfigyelt egyedeket szeretné hazahozni a lakásba.
Nincs bajom a bodobácsokkal, katicabogarakkal, csigákkal, nehogy azt higgyétek. A gondom azzal van, hogy egy nagyobb élőlény "leigáz" egy kisebbet, magával viszi, a kezében nyomorgatja, aztán vagy túléli szerencsétlen, vagy nem.
Ilyen széplelkű vagyok, vállalom.
A csigát mégis haza kellett hozni.
Gábor figyelmetlenségéből eredt az egész (ahogy a legtöbb galiba egy család életében az apa oda nem figyelésének következménye, teszem hozzá rosszmájúan...). Jöttek hazafelé, Ákos csigát vizsgált, aztán felszedte a földről, hogy az neki kell. Gábor győzködte, viszont a döntő pillanatban, amikor a kapuhoz értek, keresték telefonon, ő pedig valahogy ráhagyta Ákosra, hogy a csiga bejöhet a lépcsőházba.
Ákos itthon újságolta nekem, hogy van egy csigája, kint lakik a lépcsőházban!
Micsodaaa...?!
Kértem, mutassa meg, aztán szépen kivittük együtt a ház előtti zöld területre - ezt persze iszonyú hangos bömbölés kísérte (nem részemről), és sehogy se tudtam megmagyarázni neki, miért nem lenne jó, ha a csiga a lépcsőházban mászkálna fel-alá. Ákost nem hatotta meg se a PVC-ről tartott kiselőadás, se a lépcsőház élelemben szűkös volta, de még az sem, hogy újdonsült kisállata egy napon belül széttrancsírozva végzi majd. Neki kell a csiga, és különben is, apa megengedteeeee...
Igeeen...?! Hát az más! Akkor hozzuk be a lakásba, és szállásoljuk el! Üres akváriumunk van, majd apa hoz neki egy kis gyeptéglát (esett az eső), mi pedig már guglizzuk is, mit esznek a csigák. Gondoltátok volna, hogy a "csiga" és "táplálkozás" kifejezések így együtt beírva mennyiféle receptet dobnak ki az éticsiga elkészítésére?
De nem csábultam el! :D
Végül Gábor tanácsára egyszerűen beírtuk, hogy "Mit eszik a csiga?", és elképesztően részletes választ kaptunk. Azt is megtudtam ugyanakkor, hogy az éticsiga hobbiállatként való tartását még javasolják is. :)
Nem ragozom tovább, 3 napig etettem a csigát, és igyekeztem vizesen tartani neki a gyeptéglát. Hatalmas kihívás ám ez egy olyan embernek, akinél még szobanövény nem maradt életben...! Ezalatt Ákos talán 2x pillantott be az akváriumba. Sajnos elég napsütéses helyre tettük, így a csiga az utolsó másfél napban nem is jött elő - ekkor mondtam Gábornak, hogy ideje visszaengednünk a természetbe.
Tekintve, hogy Ákos közben lázas beteg lett, és tudtam, soha nem egyezne bele, hogy a csigát kilakoltassuk, olyankor intéztük ezt, mikor nem figyelt. Nem volt nehéz, mert teljesen hidegen hagyta már az akvárium, a benne élővel együtt.
A gyerekek (roppant kreatívan) Csigusznak nevezték el, de szabadulásának körülményei miatt én átkereszteltem Houdini-re.
Mert a kimászását megakadályozni hivatott háló most is ott van az akvárium tetején...
(Az illusztrációt Zsófi követte el az én megrendelésemre.)

Nem szoktam ilyet...

Azt hiszem, sose írtam még blogbejegyzést azért, hogy valakinek segítséget kérjek, sőt, bevallom, általában a körleveleket is törölni szoktam... Az elmúlt egy hétben viszont többször kaptam hírt ismerősök, barátnők beteg gyermekeiről, és valahogy testközelbe jött a lehetőség, hogy egészséges gyerek(ek) után is születhet egy nagyon beteg pici, vagy hogy egy életvidám lurkóval is egyik pillanatról a másikra az intenzíven találhatja magát az ember...
Nem szeretnék hatásvadász lenni, szenvedő gyerekek képeivel, vagy a néha elgyötört, kétségbeesett, többnyire viszont hihetetlenül erős édesanyák szavaival részvétet kicsikarni - igyekszem tárgyilagosan leírni, miben is lenne szükség segítségre.

A 12 éves Boglár, akinek anyukáját évekkel ezelőttről ismerem, kisebb megszakításokkal január óta fekszik a Madarász utcai kórház onkológiai osztályán Ewing szarkómával. Ez idő alatt a 6. kemoterápiás kezelésnél tart, június 6-án pedig egy komoly ortopédiai műtét vár rá, majd újabb kemoterápia, hogy a betegséget végleg legyőzhesse.
Az édesanyja természetesen minden idejét Vele tölti, így aztán érthető módon jócskán megfogyatkozott a család bevétele, de az anyagiakon felül is több módon hozzájárulhatunk ahhoz, hogy Bogi jobban érezze magát. A szülők indítottak egy zárt blogot, melyben a környezetüknek adnak hírt a kislány állapotáról, megosztják érzéseiket, illetve a másoktól kapott bátorító üzeneteket. Itt lehet tájékozódni arról is, hogy aktuálisan mire lenne szükségük. A blog olvasói közé kérésre lehet csatlakozni, ehhez a kobzazsuzsa@gmail.com címre kell írni. Mivel ez nyilván elég személyes dolog, ezért az édesanya hozzájárulásával ide is bemásolom, hogy általában mivel tud nekik bárki segíteni.

Este 9 órakor lecsendesedünk Bogival, leveleket olvasunk fel, majd utána, imádkozunk, meditálunk, dolgozunk szellemi úton a gyógyulási folyamaton. Ha este 9-kor gyertyát, mécsest gyújtasz és ránk gondolsz, az nagyon nagy segítség!!!

Ha vért tudsz felajánlani Boginak, kérjük adj vért, Boginak rendszeresen szüksége van rá! AB pozitív. Megbeszéltük az orvossal, kaphat ismerőstől, ha az illetőnek minden ehhez szükséges kivizsgálása előzetesen megtörténik. Egyszerűen lemész a legközelebbi véradó helyre és célzott véradást, vérküldést kérsz. Majercsik Boglárka, 1999.július 10. Budapest, Madarász utcai Klinika, Onkológia) Családtag nem lehet véradó! Barátok és ismerősök jelentkezését várjuk.

Ha pénzt szeretnél küldeni nekünk, akkor Zsuzsa/Meső bankszámlaszáma a következő:
Kobza Zsuzsanna
Budapest Bank
10100840-26754900-01000008

Ha szeretnéd munkámat és pénzkereseti lehetőségemet segíteni, nem kell semmi mást tenned,mint hogy meglátogatod az alábbi honlapokat: www.szuleteshete.hu, www.kismamakonyvtar.hu Célszerű lenne, ha az egyik oldalon regisztrálnál a hírlevélre (a két oldalnak közös a hírlevele), így hetente kapsz majd tőlem a mail-jeid közé egy cikkgyűjteményt, amikre ha rákattintasz, megnyitod őket,akkor nekem máris jót tettél. Amúgy magadnak is,mert a cikkek érdekesek és értékesek, akkor is, ha még nem, vagy már nem babázol. Szükség lenne a honlapokhoz minél több cikkre a természetes babavárással, szoptatással, gondozással.... kapcsolatosan. Ha leírod a saját születéstörténetedet, akkor már nagy boldogsággal ajándékozol meg. Nevet természetesen nem kell beleírni. Maga a történet a lényeg:)

És amire pillanatnyilag szükségük van:

Csini kiskendőket és egyéb csajszis kamaszos tökfödőket keresünk, minden mennyiségben. Még most is :) és mindennemű csajszis ruhadarabokat 158-164-es méretben, harisnyanadrágokat, színeseket . Lába 38-as. Bizsukat és egyéb kütyüket. Bogi a nőiségének kihangsúlyozásával is erejét szeretné hangsúlyozni.

A gyógyító szoknyákat és hosszú ujjú föld színű felsőket 40-es méretben, énnékem továbbra is megköszönjük. Olyan jó érzés, amikor mindketten tudjuk, aznap kinek a segítségével, energiájával gyógyítom őt.

Nedves popsitörlő (Neogranormon vált be legjobban) és Wc papír, zsebkendő minden mennyiségben fogy.

Alkotásügyileg most a filctoll a kedvezményezett :)

Amit nagyon szeretne egy önerősítő szertartáshoz, az egy színes bőrfesték készlet, a saját bőrére.
Egyszer szívesen meglepném egy kis hennázással is.

Textil pelenkák minden mennyiségben jól jönnek, rendkívül sokrétűen tudjuk hasznosítani.

A kórházban bio folyékony mosószert használunk. Ez is fogyóeszköz.

Azt hiszem, minden információt megadtam ahhoz, hogy felvehesse a kapcsolatot Velük bárki, aki szeretné, de nálam is készül egy csomag Bogiéknak - ha valakinek így könnyebb, és szívesen ajánlana fel bármit, jövő szerda reggelig megteheti, terveim szerint aznap látogatom meg Őket.
Minden anyagi/tárgyi segítséget, imát, odagondolást nagyon köszönök a nevükben is!

Alkotás

Ágiék jóvoltából a ma délután egy részét festegetéssel töltöttük.
A korosztályomnak valószínűleg nem ismeretlen ez a technika; egy időben rengeteg eszközt árultak hozzá, de úgy rémlik, lecsengett ez is 2 év alatt, mint a barátságkenyér vagy a lambada-őrület... Kár érte!
Hm... az előbb nem mondtam igazat! Csak Ákos és Zsófi festett, én inkább fotóztam, és igyekeztem nem beleszólni az alkotás menetébe (egyszer kudarcot is vallottam, de legalább erőszakos nem voltam, így megbocsátok magamnak).

Ákos Milk@-lilával indított,

majd cirka 4 réteg akrilfesték felvitele után

mocsárszínű állapotában nyilvánította késznek a nyulat.

Zsófi professzionális kellékekkel

és az alkalomhoz illő pólóban ült neki a munkának,

majd egy hippis halat készített.


Biztos vagyok benne, hogy az a kislány, akinek a harmadik formát szánjuk, szintén élvezettel varázsol valami csodaszépet a hófehér gipszfigurából. (Remélem, Róla is írhatok majd egyszer.)

A kellékekért és a szórakozásért köszönet a Gipszkorszaknak!

Hohóóóó

Hát mit művel ez a híresen étvágytalan kislány, aki közel 16 hónaposan 6-9 hónapos babákra való ruhákban flangál, és a NEEEEM szót főleg az ételek kínálása apropóján használja???

Bizony ám, ESZIK!


Egyedül, minimális koszolással,

ámde kitartóan. Ilyen eredménnyel:

Hiányérzet

Ákos nézné a tévét, Orsi viszont sportot űz abból, hogy pont elé álljon. Ilyenkor Ákosnak (érthető módon) elfogy a türelme egy idő után, és mostanában könyörgés helyett egyszerűen arrébb löki a húgát. Ennek viszont néha borulás a vége, amit szidás követ (részemről).
Ma is eszerint a forgatókönyv szerint zajlottak az események: puffanás, mikor én bejövök, Orsi a szőnyegen hanyatt fekve nyávog.
Ákos: "Véletlenül elejtettem Ósit!" Annyira meglepődtem, hogy kiestem a szerepemből, csodálkozva kérdeztem, hogy emelte fel, aztán Orsit kanalaztam össze (természetesen semmi baja nem volt), végül kiderült, hogy nem elejtés történt, "csak" a szokásos fellökés. Orsival leülök a kanapéra, Ákos jön utánam:
"Akkó most nem is szégyejhetem magam...?"

Fotózáson

Ma újra Szilvinél jártunk.
Nem mondom, hogy egyszerű volt, késtünk is, itthon is hagytunk ezt-azt (egész konkrétan az ÉN ruháimat), a gyerekek is nyűglődtek odafelé*, de aztán Szilvi derűs nyugalma és türelme segített lecsillapodni - elsősorban nekem.
Ákos és Zsófi elég rossz formájukat hozták, mindenen összekaptak, a családi képek készítését bojkottálták, így aztán Szilvinek minden trükköt be kellett vetnie, hogy létrejöjjön egy-egy ritka pillanat, amikor öten nézünk egyszerre jó irányba, lehetőleg vállalható arckifejezéssel.
Nagyon elfáradtunk (főleg idegileg), sokat kapkodtam a ruhákkal, a három gyerek sokszor háromfelé szaladt, de bízom benne, hogy a végeredmény megérte a fáradságot.
Addig is, míg ezt megtudjuk, szeretettel ajánlom nézegetésre Szilvi blogját.


*így írom le kíméletesen azt, hogy Orsi tőle szokatlan módon kis híján hányásig hergelte magát

Feladvány

Ákos mai vacsorája: kopoltyús kenyér.
?????????????????????????

Megint egy reklámról...

Csak én gondolom azt, ahányszor a Szulák-féle Activia-reklámot látom, hogy ez paródiáért kiált?!
"Ezt a kamerát kaptam, hogy rögzítsem az élményeimet..." (Hogy jön ez a joghurthoz?! Az emésztése javulását csak nem dokumentálja kisfilmmel?!)
Ezen a ponton megkívánná a szituáció, hogy bevágjanak valami szaftos kis homevideót Andi hálószobatitkairól.
Szánalmasan magas labda lesz Gálvölgyinek...

Közbiztonság

Nem mondom, hogy nem történt a környékünkön soha semmi törvénybe ütköző (sőőőt), de másodszor esett meg, hogy az autónk egyik ablaka nyitva maradt éjszakára, és a kocsiban reggel mindent érintetlenül találtunk. A gyerekülések, Gábor Adidas pulcsija - minden megvolt, pedig egy karnyújtással bárki kivehette volna ezeket.
(Azért is volt óriási mázlink, mert egy dossziéban lent felejtettük az összes hivatalos iratunkat, úgymint eredeti házassági- és születési anyakönyvi kivonatok, bankszámlakivonat-másolatok, stb.)

Az ovis anyák napja vetületei

1.
Mostanában minden elfelejtődik valahogy. Leginkább Zsófi házi feladatai (amikről mi rendre azt hisszük, hogy a napköziben elkészültek), a rajzpályázat beadási határideje (még jó, hogy vannak éjszakai posták, meg ütődött szülők, akik oda rohangálnak ilyesmi miatt), és most az anyák napja.
Nem is elfelejtődött, meg se lett jegyezve.
Az utóbbi időben Gábor hozta-vitte Ákost, és ő köztudottan nem olvas faliújságot. Ma éppen azért mentem érte én, hogy megtudjam a fontosabb események dátumait (gyümölcsnap, anyák napja, kirándulás) és az azokhoz kapcsolódó esetleges tennivalókat.
Beérek, és látom, az óvó néni ünneplő ruhás kislányok haját fonja...
Rohanás haza átöltözni, Ákosnak inget vinni, de nincs vész, bőven visszaérek.
2.
Ákos nagyon lelkesen harangozta be, hogy énekelni fognak nekünk, aztán SEMMIT nem csinál, amit a többiek, pedig tudom, hogy szívesen körjátékozik, szaval, énekel. Most csak álldogál kukán, vigyorog rám, és még azt is csak ímmel-ámmal követi, ahogy a többiek leguggolnak, felállnak, ugrálnak. Holott szó sincs "szereplésről", ez a fajta "műsor" nem stresszeli a gyerekeket, mert együtt csinálnak mindent, és ugyanolyan játékosan, mint bármelyik délelőtt.
Az ajándékokat viszont nagyon büszkén hozza, és igazán korrekt gyerek, mert azt is elmeséli rögtön, melyiket ki segített elkészíteni (ismét naaaagy-nagy piros pont az ovinak, mert az integrált oktatást és a vegyes csoportot úgy működtetik, ahogy).
Innentől kezdve már csak az érdekli, megyünk-e játszótérre, kész, vége az ünnepi hangulatnak.
3.
A gardróbban turkálva megpillantom az egyik régi (dolgozó nő koromban használt) nadrágkosztümöm. Nadrág-ügyben most megint rosszul állok, mert ami nem esik le rólam, az még szorít, és ha nem tartom vissza a lélegzetem órákon keresztül, akkor úszógumim van benne...
Nézegetem-nézegetem, aztán "miért ne?" - leveszem a csíptetős vállfáról, amin idestova 4 (!) éve lóg már.
És feljön rám a 42-es nadrág. Sőt: tökéletesen áll! Még az ovis kisszéken is nyugodtan ülhetek benne, nem fog szétszakadni a fenekemen.
Tudom, múltkor írtam, hogy ez nem fogyis blog, de ezt muszáj volt elmesélnem.

Az idei anyák napjában

az volt a legeslegjobb, hogy a gyerekeim EGYÜTT készülődtek. Semmi veszekedés, nyávogás! Zsófi hívta Ákost, hogy készítsen nekem ő is meglepetést, segített is neki megrajzolni a virágokat, majd Orsi nevében is rajzoltak nekem, aztán kézen fogták, elém vezették, és Orsi is maga adta át az ajándékot. Nagyon aranyosak voltak!!!

Kérdezni tudni kell

- Orsi, kérsz húsgolyót?
- NEEEEM!
- Orsi, adok húsgolyót, jó?
- JÓJÓ!
(Aztán persze vagy eszik, vagy nem.)


Egyébként meg rossz, mint az ördög, és van egy olyan elszánt, komisz arckifejezése, amivel a tilos dolgokat műveli, hogy komolyan félek, mi lesz, ha megnő!

Még szerencse...

hogy nincs se gasztro-, se kreatív blogom, különben főhetne a fejem, hogy a mai alkotásunkról készült fotó melyikbe kerüljön fel. Így nem kérdés. :)
Osztályonként kellett zsíros kenyeret díszíteni az iskolai retro-bálra - a miénk így sikerült.
Természetesen vacsorára is ezt ettük ma, lilahagymával, kacsamájjal, paprikával, és olyan szédületes ízű paradicsommal, hogy én annak tudtam legnehezebben ellenállni. (Na jó, nem is tettem.)

Büdös kölke!

De nagyon eltalálta az arányokat!



(Balról jobbra: Anú, Ósi, Apa)

Egy jó pillanat :)

Mérföldkő ez is

Nagyon szeretjük a zenét, sokfélét hallgatunk, iszonyúan különböző műfajokból, de most olyan dolog történt, ami eddig még soha: a Fókuszban szó volt egy fiatal énekes(?)/zenész(?!) srácról, akinek a dalait(?!) több millióan hallgatták már meg a YouTube-on*. Hüledezünk a tévé előtt, mire Zsófi közli, hogy jaaaaa, a fluortomi**??? Őt ismerem...
HATALMAS döbbenet az arcunkon, ami egyre tovább mélyült a fiúcska ténykedéseit látva-hallgatva - végül Zsófi azt mondta, muszáj nevetnie, ha így nézünk...
Általában elég jól szoktam érezni, hogy egy dal mennyire lesz populáris, hát ezzel mellélőttem volna, az biztos - még ha a két kicsi legó az én agyamba is beitta magát.
Másrészt az sokkolt, hogy lám, ez is eljött: a lányunk ismer egy előadót, akit mi nem.
Még ijesztőbb, hogy nem értjük, miért tetszik neki... (Nesze neked, generációs szakadék.)


*Nem teszem meg neki azt a szívességet, hogy belinkeljem, aki akarja, keresse meg. (Ha lehet hinni a számoknak, jó pár millió embernek sikerült már.)

**Aki úgy tönkrevágja az egyik legjobb Fatboy Slim-számot, mint ő, annak csak így írom le a nevét.

Szkarlett

Zsófi elkezdett írni Word-ben egy történetet (oké, nem egyet, kb. 200-at, de most az aktuálisról beszélek), melynek főszereplője a címben olvasható nevet kapta. Persze a helyesírás-ellenőrző kitartóan aláhúzogatja neki, mint hibás (vagy nem létező) szót, de oda se neki!
Sokadik leírásnál Zsófi véletlenül kihagyott egy betűt (történetesen a k-t) - lássatok csodát, a program simán elfogadta. :D

Tízezer

kattintás...
Nem nagyon szoktam figyelni a számlálót, de mióta 99-cel kezdődött, bizony megnéztem minden nap, és gondolkoztam azon, legyen-e játék, illetve mi szépet-jót írjak a blogolásról, ne adj' isten magamról...
Aztán az előbb kaptam egy linket, és úgy döntöttem, "csak" ezt a felhívást teszem közzé én is, hátha egy icipicit hozzá tudok járulni, hogy ezek a gyerekek ételhez, ruhához, játékhoz jussanak.
Mi épp átépítünk, válogatjuk-selejtezzük a szekrények tartalmát - gondolunk rájuk. Tegyétek meg Ti is!

"Talán sokan nem tudják, de Budapesten működik egy óvoda, melybe hajléktalan gyermekek járnak. A kicsik minden nap tiszta ruhát és élelmet kapnak, és fürdetik is őket. Az óvodának, a gyermekeknek nagy szüksége lenne 98-146-os méretű ruhákra és 24-35-ös cipőkre, mondta el a Bezzeganyának Szabóné Förhétz Krisztina óvodavezető.

Az ovi 2004-ben szükségből nyílt, hiszen a szabályok szerint az óvodákba csak olyan gyermek vehető fel, akinek lakcíme, tartózkodási helye van. A szakemberek szerint a fedél nélküli gyermekek száma Magyarországon közel ezer fő, ők lakásnak nem minősülő helyiségekben, például pincékben húzzák meg magukat. A pesti hajléktalanóvodába egész Budapestről viszik a gyerekeket. Az ovi reggel hétkor nyit, a gyerekeket először megfürdetik, aztán tiszta ruhába öltöztetik, és enni kapnak, mert nagy részük délután négytől másnap reggelig nem eszik. Nincs mit.

Az óvodavezető szerint az ő kis óvodásainak az a legnagyobb örömük, ha van mit enni. Minden ételt megmutatnak nekik, ha lereszelnek egy káposztát, azt is, mert volt olyan kicsi például, aki úgy érkezett hozzájuk, hogy kizárólag a krumplit ismerte.

Aki tud ruhákat és cipőket küldeni, az alábbi címre juttassa el:

Wesley János óvoda
1086 Budapest, Dankó u. 11.

Reméljük, megkönnyítjük az óvoda életét, és minél több hajléktalan kisgyermeknek tudunk örömet szerezni.

UPDATE: Tartós élelmiszernek és játékoknak is örülnének az óvodában."

Forrás: http://bezzeganya.postr.hu/hajlektalan-ovisoknak-gyujtunk-ruhakat

Oviba megyek :)

Reggel: Nem tudom, írtam-e már, de a gyerekeim gyakorló oviba járnak, és az óvó néniknek nem elég, hogy szorgalmi időszakban főiskolások lábatlankodnak a csoportjukban (szeretjük ám őket), de ősszel is, tavasszal is kb. 2 hónapon keresztül biztosítanak időpontokat nekünk, szülőknek, hogy egész délelőttöket töltsünk a gyerekekkel. Egy nap egy anyuka vagy apuka mehet, de lehet akár többször is, ha van szabad időpont (mindig van).
Most lesz ilyen másodszor, Ákos már be van sózva nagyon!

Remélem, most mesélek majd róla, mert novemberben sajnos elmaradt...

Délben: Megjöttem. Klassz volt minden, Ákos olyan a csoportban, amilyennek eddig is láttam, és ahogy képzeltem - jól érzi magát, nyüzsög, beszélget, bárkivel játszik... Az udvaron jóformán nem is szólt hozzám, annyira belemerültek a motorozásba, kergetőzésbe. Jó volt látni!
Végül persze mégis szomorúan jöttem el, mert ahogy elhangzott, hogy "Barna csoport, sorakozó!", máris eltört a mécses, hogy ana akkor most haza fog menni...

(Képeket majd teszek fel később, sőt, talán körjátékozós videót is, ha kapok rá engedélyt.)

Szent sz.r

Agyam eldobom... Ezt kaptam tegnap:

.......... Spirituális Központ - Hírlevél III.
Magasszintű Spirituális Képzések
2011. Március

I. – Auralátás iskolája.

Időpontja: 2011. Március 27.
Kezdés: 10h

Az egynapos kurzus során, a látó-médiumitás képességét gyakorolhatja a kedves jelentkező.

Bár nagyon kedvesen hívtak, és nagyon jutányos áron gyakorolhattam volna a látó-médiumitás (van ilyen szó? a POMPON óta semmiben nem vagyok biztos) képességét meghitten, tizedmagammal, én nem jelentem meg a szeánszon.

De mit láthat az a látó, aki feltételezi rólam, hogy vannak ilyen képességeim, és hogy érdekel az ilyesmi?!
Azonnal adja vissza a (gyengén)LÁTÓ-igazolványát!!!

(Nem célom senki vallási nézetein élcelődni, de ez magas labda volt.)

Jutalom :)

Zsófiék évente kétszer iskolagyűlés keretében jutalmat kapnak a tanulmányi (és egyéb) versenyeken elért eredményeikért.
Ez a szombati tanítási napon volt esedékes.
Zsófi 3 versenyen teljesített úgy, hogy azért kiérdemeljen VALAMIT, 3x hívták ki, 3x gratuláltak neki, és 3x adták át neki
A NYEREMÉNYT. (Kép mellékelve.)

(Még szerencse, hogy van két testvére, meg az is, hogy több versenyen nem indult az elmúlt hónapokban...)

És épít is

Persze főként Ákostól lesi el a fogásokat, és egyelőre a rombolás (vagy az építmény ledőlése) a fő örömforrás. :)
Itt már inkább a tévét figyelte, de a HOPPÁ és a TESSÉK azért elhangzik.

Lépések

Bizony ám, Orsi jár!
Tudom, 13 és fél hónaposan ebben nincs semmi szenzáció, de ilyen viccesen egyik gyerekem se tanult meg önállóan közlekedni!
Néha már megtett pár lépést hetekkel ezelőtt is, egyszer elsétált Gábortól hozzám 7 lépést egyedül, aztán napokig semmi. Egy-egy ilyen alkalom után persze csalogattuk, próbáltuk elengedni a kezét, ilyenkor azonnal levágta magát a földre, és műbalhéba kezdett (a videón is látszik valami hasonló).
Aztán egy délután egyszer csak fogta magát, elengedte, amibe kapaszkodott, körbejárta a nappalit, ÁTLÉPVE A KÜSZÖBÖT kiment az előszobába, a folyosóra, szóval sétált.
Ahogy visszatottyant a földre, vége volt a csodának. Nem ismétlődött meg másnap délutánig, amikor Andi barátnőmnél járkált nagyon sokat. Újságoltam is mindenkinek, hogy most már tényleg jár, erre következő reggel megint csak kapaszkodva, vagy a földön csúszva-mászva közlekedett - mintha minden nap újra és újra rá kellett volna jönnie, hogy TUD menni.
Mindez múlt héten történt, de a 14-én készült videón már szépen látszik, hogy 3-4 nap alatt hova fejlesztette a tudományát. (Bocs, ha idegesítő a hangom.)

Nem csalódtam

Japán, földrengés, szökőár. Nézem a hírcsatornákat (CNN, Sky News), ahogy kapcsolgatok, más külföldi adókon is rendkívüli híradások. Elérek a Hír TV-hez, mit látok-hallok? A Földművelésügyi Minisztérium állásfoglalása szerint nem lesz antibiotikummal szennyezett méz a hazai boltok polcain. Aztán a Budaházy-ügyben elkövetett jogsértések, és hasonlók.
Ezek ma a HÍRek?! Nem csak ez a posvány létezik ám...
(Oké, azt elismerem, nem néztem még 20 percig az összefoglalót, hátha szóba kerülnek a kevésbé fontos események is...)

Két hónap - tíz kiló mínusz

Mintha valami reklámszöveg lenne, igaz?
Na jó, ahhoz nem elég csábító, hiszen ennyit két hét alatt kéne leadni, nem két hónap alatt...! :)
Hát, itt tartok.
Direkt nem írok itt folyton erről, mert ez nem fogyókúrás blog, de mégis az életem része, így annyit megérdemel a téma, hogy ilyen szinten megemlítsem.
Ne is kérdezze senki, nincs titok: kalóriát számolok, és mozgok. Ennyi.
Akit érdekel, a bejegyzések alatt követheti a dolgok alakulását, de továbbra sem ez lesz a blog fő profilja.

Eszem megáll

A sapkán lévő bojt (de akár úgy is mondhatnám, hogy "papucs orrán pamutbojt") helyesen, magyarul leírva pompon. A lányok pedig, akik ilyenekkel bohóckodnak, pomponlányok.
Visszaadom a diplomám.

(Már csak azért is, mert mire 2x leírtam, hogy "bojt", már ennek a helyesírásában is elbizonytalanodtam.)

Ákosról még...

Idézek pár mondatot a legutóbbi óvodai értékeléséből (minden évben többször írnak az óvónők kb. másfél oldalt):

"Ákoska köszönve, mosolyogva érkezik a csoportba, örömmel jön oda, és mutatja az otthonról hozott kisautóit. Nagyon szeret építeni a fakockákkal a szőnyegen garázst vagy házat. Eleinte többször kérte, hogy építsünk együtt, de mióta ...-val barátkozik, együtt építenek, tevékenykednek, huncutkodnak egész nap. Szeretnek kiskuckót építeni maguknak, vagy az asztal alá bebújni és játszani.
A felnőtt kezdeményezésekbe bekapcsolódik, szereti a vizuális tevékenységeket...
A mesét szívesen hallgatja, egyre aktívabb szerepet is vállal a mese dramatizálásában és a bábozásban. A körjátékokat, dalokat is szereti, bekapcsolódik még az udvaron is.
Az önkiszolgálói tevékenységekben tevőleges segítséget igényel (öltözés-vetkőzés, mosdó, terítés).
Az ebédnél jó étvágya van, nem válogatós, az uzsonnát nem mindig kéri.
Alvásnál egyre többször fordul elő, hogy egyedül elalszik mese után. A sok dicséret ösztönzi, motiválja."

Röviden: szereti az ovit, és szeretik ott őt.

Cybergyerek

Vasárnap arborétumban voltunk (Magyarország legnagyobb hóvirágmezője sajnos roppant előnytelenül mutatott a sártengerben), és a park területén lévő kis tórendszert jég borította. Ákos szerint LE volt fagyva, és ezt még 20. alkalommal is csak így volt képes (vagy inkább hajlandó) mondani. :D
Azért szép volt a táj így is...

Rajzolnak

Mindhárman a maguk képességei és lehetőségei szerint... :)

(Update: Megtudtam, hogy Ákos képén a napocskát Gábor színezte ki.)

Poligamy

Bölcsész vagyok ugyan, de se időm, se képességem kellően magasröptű, a műveltségemet fitogtató, de az adott művet finoman, kétértelműen leszóló (vagy kíméletlenül savazó) kritikákat írni, inkább csak egy párbeszédet idézek szombatról.

Kezdődik a film, és bár három gyerek tartózkodik velünk egy légtérben, indítványozom, hogy nézzük meg. Pár perc múlva kijelentem:

- Na, nem változott a véleményem, ez tényleg tipikusan az a film, ami itthon csak-csak elmegy, de mozijegyre költeni kár érte.

Gábor megengedőbb:

- Lehet ám, hogy olyan körülmények közt élvezhetőbb azért, és ha ott néznéd, másképp gondolnád.

Én:

- DE HÁT OTT IS LÁTTUK!!!

Ő:

- Komolyaaaan...?! Hm... kicsit ismerős volt...

Csak hogy tudjátok: a tavalyi év EGYETLEN moziélményéről beszélünk!!!

Deja vu

A képet és a videót látva rögtön tudni fogjátok, hogy EZ az élményünk ismétlődött meg.


Orsi jól van, és hasonlóan klasszul érezte magát, mint legutóbb. Ha a branül nem lett volna, akár játszóházban is készülhettek volna a fotók: