Az ovis anyák napja vetületei

1.
Mostanában minden elfelejtődik valahogy. Leginkább Zsófi házi feladatai (amikről mi rendre azt hisszük, hogy a napköziben elkészültek), a rajzpályázat beadási határideje (még jó, hogy vannak éjszakai posták, meg ütődött szülők, akik oda rohangálnak ilyesmi miatt), és most az anyák napja.
Nem is elfelejtődött, meg se lett jegyezve.
Az utóbbi időben Gábor hozta-vitte Ákost, és ő köztudottan nem olvas faliújságot. Ma éppen azért mentem érte én, hogy megtudjam a fontosabb események dátumait (gyümölcsnap, anyák napja, kirándulás) és az azokhoz kapcsolódó esetleges tennivalókat.
Beérek, és látom, az óvó néni ünneplő ruhás kislányok haját fonja...
Rohanás haza átöltözni, Ákosnak inget vinni, de nincs vész, bőven visszaérek.
2.
Ákos nagyon lelkesen harangozta be, hogy énekelni fognak nekünk, aztán SEMMIT nem csinál, amit a többiek, pedig tudom, hogy szívesen körjátékozik, szaval, énekel. Most csak álldogál kukán, vigyorog rám, és még azt is csak ímmel-ámmal követi, ahogy a többiek leguggolnak, felállnak, ugrálnak. Holott szó sincs "szereplésről", ez a fajta "műsor" nem stresszeli a gyerekeket, mert együtt csinálnak mindent, és ugyanolyan játékosan, mint bármelyik délelőtt.
Az ajándékokat viszont nagyon büszkén hozza, és igazán korrekt gyerek, mert azt is elmeséli rögtön, melyiket ki segített elkészíteni (ismét naaaagy-nagy piros pont az ovinak, mert az integrált oktatást és a vegyes csoportot úgy működtetik, ahogy).
Innentől kezdve már csak az érdekli, megyünk-e játszótérre, kész, vége az ünnepi hangulatnak.
3.
A gardróbban turkálva megpillantom az egyik régi (dolgozó nő koromban használt) nadrágkosztümöm. Nadrág-ügyben most megint rosszul állok, mert ami nem esik le rólam, az még szorít, és ha nem tartom vissza a lélegzetem órákon keresztül, akkor úszógumim van benne...
Nézegetem-nézegetem, aztán "miért ne?" - leveszem a csíptetős vállfáról, amin idestova 4 (!) éve lóg már.
És feljön rám a 42-es nadrág. Sőt: tökéletesen áll! Még az ovis kisszéken is nyugodtan ülhetek benne, nem fog szétszakadni a fenekemen.
Tudom, múltkor írtam, hogy ez nem fogyis blog, de ezt muszáj volt elmesélnem.