Kibuktam egy cseppet...

Előrebocsátom, melóhelyi nyavalygás jön... *
Az van, hogy mi pénteken csak kettőig dolgozunk. Mivel ügyfelek nem járnak hozzánk, ill. csak előre egyeztetve jönnek be, igazából nem sok jelentősége van (lenne) a munkaidőnek - pláne, mert ha feladat és határidő van, úgyis mindenképp meg kell csinálni, ha meg épp úgy jön ki a lépés, hogy várunk valami anyagra, tök hiába ücsörgünk bent. Szóval eddig felnőttként voltunk kezelve, és bár a törzsidőt szépen bent kellett tölteni, a fennmaradó napi 2 órát úgy osztottuk be, ahogy a munka megkívánta. Mellesleg nem tapasztaltam visszaélést soha, mármint senki nem lépett le napi 6-7 óra munka után, viszont mindenki túlórázott szó (és túlórapénz) nélkül, ha kellett.
Hát most eljött az, hogy a pénteki rövid nap miatt más napokon 9 órát kell bent lenni, és a kötelezően kiadandó ebédszünetet is le kell dolgozni. Másfél óra utazással ez a napi kb. 9 és negyed óra számomra, vagyis inkább a család számára katasztrófa. Reggel 7:40-kor indulunk el, és este 7-re érek haza. Ha boltba kell menni, akkor esetleg még később. 8-kor a kicsiknek már fürdés...
Még csak most álltunk át erre, de azt érzem, nincs is életünk... Próbálunk persze mindenre időt keríteni, az eddigi elfoglaltságokra, a gyerekekkel való beszélgetésre, a házimunkára, saját magunkra, egymásra, de néha még Gáborral is szó szerint csak váltjuk egymást.
Agyalok ezerrel, hogy mit lehetne még racionalizálni, hol lehetne időt nyerni egy kicsit ügyesebb szervezéssel, de egyelőre nem látok ilyen pontokat. Reggel én intézem a gyerekeket, délután Gábor, a házimunkát pedig megosztjuk. Igazából teljesen flottul megy minden, percre pontosan be van osztva az egész napunk reggel hattól az esti lefekvésig, és abba az esti másfél-két órába, mikor a gyerekek még fent vannak, rengeteg dolognak be kéne férni.
Most még a 6 napos munkahét is hozzájön ehhez, így aztán duplán-triplán el vagyok kenődve.
Ha van bármi ötletetek időnyerésre, ne tartsátok Magatokban!

*És bár voltak erre irányuló kérdések priviben, most se írom le, hol dolgozom. Aki ismer, tudja, aki nem, annak priviben szívesen megírom (meg bármi mást is), de ide most már pláne nem írom ki. Ezt a posztot se kéne, de basszus, mégis csak az én blogom, és tényleg el vagyok keseredve...