Eszmélet

Gábor őriz a nagyszüleitől egy kis faházikót. Nem tudom, mi a neve, de biztos mind láttatok már ilyet: az időjárást jelzi előre elvileg. Persze nem működik (már), nem jön ki se a néni, se a bácsi, vagy épp félúton állnak mindketten, nem is tudom... Nem szoktam nézegetni, a helye is a legfelső polcon van, hogy a gyerekek ne tegyenek (még több) kárt benne.
Ha régebben Zsófi, mostanában pedig Ákos játszani akart vele, Gábor levette persze, és együtt nézegették. Ma ketten voltunk csak otthon, amikor Ákos kitalálta, hogy szeretné megnézni a bácsit, én viszont nem tudok már felmászni a székre, a székről meg az asztalra, hogy elérjem. Egy darabig próbálkozott, hogy feljusson, küzdött, hogy becipelje a bárszéket, vagy legalább a kanapéhoz tartozó lábtartót első lépcsőfoknak, majd az ölembe bújt, és nagyon szomorúan annyit mondott:
"Ééén... kicsiii...!"