Mit mond a denevér?

Ákos ugye épp abban a korban van, amikor naponta ezerszer végigmegyünk azon, plüssállatokkal, vagy állatokat ábrázoló kis képeskönyvekkel, hogy mit csinál a kutya, mit mond a cica, hogy csinál a bárány, stb...
Zsófi Ikeából származó denevére azonban kifogott rajtunk, de nem úgy Ákoson: szerinte egyrészt azt mondja, hogy VAU-VAU (hiszen szőrös, vagy legalábbis olyasmi) VALAMINT azt, hogy GÁ-GÁ-GÁ (mert szárnya van). Én pedig nem vagyok biológus, úgyhogy nem vitatkozom vele. :D

Szeged

A héten - több segítőkész és nagylelkű embernek köszönhetően - Szegedre kirándultunk. Kezdődött azzal, hogy Góra Krisztián (régi jó barátom és Zsófi nem hivatalos keresztapja) meghívott minket a Szentivánéji álom főpróbájára. A szállást Andi barátnőm anyukája biztosította, Ákosnak pedig Kata barátnőm szerzett bébiszittert egy kedves nyugdíjas tanárnő személyében, aki hajlandó volt az egyre nagyobb csibészt épp a legnyűgösebb, legzűrösebb, esti időszakra elvállalni. Mindenkinek nagyon köszönjük az áldozatot, és innen is üzenjük, hogy megérte, mert nagyon jól sikerült ez a két nap!
Hogy milyen volt az előadás, abba most nem mennék bele, mert nem szeretném elrontani senki kedvét (se a magamét, se azét, aki esetleg lelkesedik érte), a lényeg, hogy jól éreztük magunkat, és Szeged még mindig gyönyörű! Azon ámultam leginkább, hogy minden olyan hely megvan és működik, ahova egyetemista koromban jártunk, és ha nem is ugyanolyan a város, hát csak még szebb lett az elmúlt években!
Csütörtökön csak arra volt időnk színház előtt, hogy kicsit összefussunk Krisztiánnal, majd Ákost átvigyük Újszegedre Marika nénihez, de a pénteket teljes egészében a belvárosban töltöttük. Persze én élveztem ezt legjobban, aztán Gábor, hiszen nekünk fűződnek emlékeink a városhoz, de azért Zsófi és Ákos se panaszkodott… Pénteken a Boci tejivóban reggeliztünk, aztán végignéztük Zsófival a Dóm tér szobrait, míg a harangjátékra vártunk. Sétáltunk a Tisza partján, elmentünk a Móra Múzeumhoz, megnéztük a színházat, a Széchenyi tér szobrai közt játszottunk, majd összebarátkoztunk a Kárász utcán hegedülő bácsival. A Dugonics téren kisilabizáltuk Zsófival a szökőkút szélén Juhász Gyula sorait, majd hosszas hezitálás és válogatás után begyűjtöttünk némi szuvenírt is. (Közben néha Gábor visszaszaladt a kocsihoz, amikor konstatáltuk, hogy szükség lenne még 1-2 órányi parkolójegyre…) Hazaindulás előtt még elzarándokoltunk a BTK épületéhez, ahol megilletődve meséltem Zsófinak, hogy itt felvételiztem 11 éve, itt tanultam, és itt is államvizsgáztam – persze ez őt nem hatotta meg, de azt azért közölte, hogy ő is ide szeretne majd járni. Megcsodáltuk a gyönyörű új komplexumot is, ami tényleg szépen megfér a régi BTK-val, csak az az idétlen elnevezése (József Attila TIK, azaz Tudományos és Informatikai Központ) ne lenne…!

Az első képen a háromfejú szörny a harangjáték kezdetét várja, a második pedig azután készült, hogy a bácsi eljátszotta Zsófinak a Pancsoló kislányt, Ákosnak pedig a Boci, boci tarkát...

Komárom

Ezzel még korábbról tartozom: egy hete Komáromban töltöttük a hétvégét Anyuéknál. Strandoltunk, szülinapoztunk (most Ákos és Gica volt soron), és még Szlovákiába is átugrottunk vasárnap. Képet Ákosról csatolok, amint a strandsátorban Newton szerepében tetszeleg. :D

Üveggolyó

A Zsu által nekem gurított üveggolyót ezennel olvasóimnak passzolom tovább...



A - almavirág (a kedvenc Gryllus-dalom)

Á - álarc

B - béka

C - cimbora (egyszer lesz egy ilyen nevű kutyám)

Cs - csülökpörkölt (nem tudok kibújni a bőrömből! :D )

D - dal

Dz - boDZa

Dzs - dzsentri

E - eszterlánci cérna

É - éjfél

F - fűzfa

G - gomba

Gy - gyertyafény

H - holló

I - illat

Í - íz

J - jutalom

K - kakukk

L - lepedő

Ly - lyukas zseb

M - mese sajt

N - nadrágtartó

O - olajfa

Ó - ócskapiac

Ö - öntörvényű

Ő - ősfás park

P - pocsolya

Q - qwertz / qwerty

R - rókagomba

S - sajtkukac

Sz - szalmaláng

T - tortúra

Ty - tyúkszem

U - uborkasaláta

Ú - úszóbajnoknő

Ü - üresjárat

Ű - űrséta

V - vér

W - windows

X - Xavér

Y - Yoko

Z - zeller

Zs - Zsófia

Tények

Tehát: Ákos egy évesen 79 cm, 9,7 kg és 5 foga van. (Akit a fej-, ill. mellkaskörfogat is érdekel, írjon e-mail-t! :D ) Nagyon szeret társaságban lenni, továbbra is szívesen ismerkedik idegenekkel, de persze azokat részesíti előnyben, akik amúgy rá se néznének (kedvencei a mogorva férfiak). Mászásban egyszerűen nincs már hova továbbfejlődnie, így a lépegetést gyakorolja: néhány lépést megtesz egyedül is, ha kellőképpen motiválva van. A bútorok nagy részére simán feljut már, de ami érdekes: van veszélyérzete, így nem próbál fejjel lefelé lemászni – ha érzi pl. az ágy szélét, sikítozni kezd, ebből tudom, hogy épp le akar jönni valahonnan. Szívesen elmolyol egyedül akár fél órát is, ha van mit szétszedni, kiszórni, rágcsálni, de mostanában elkezdett dolgokat egymásra rakni, építeni is. Az álarcot az arcunkra, a kalapot a fejünkre próbálja rakosgatni, az üres ásványvizes flakonok kupakjait lecsavargatja. Tudja, hogy kukázni nem szabad, így azt hangos NEMNEM kiáltások közepette teszi (le is bukik rögtön), illetve megfigyelte azt is, hogy abba a nagy fehér izébe mi folyton csak beleteszünk, így most már ő is ezzel próbálkozik a szemét kiszórása helyett. Annyit profitáltunk (?) ebből a tanulási folyamatból, hogy most már át kell néznünk a szemetet, mielőtt a konténerbe levisszük, illetve néha kénytelen vagyok újra kimosni, amit Ákos az éppen megállt mosógépből a kukába helyez át… A frissen mosott ruha amúgy is az egyik kedvenc játéka: szedegeti ő is a kosárból, és rázza őket, ahogy én – aztán lerángatja a szárítóról, amit én már kiteregettem, hogy legyen újabb muníció. Fiú létére egész nap be nem áll a szája: többnyire halandzsázik, de azt elképesztően vicces mimikával és hangsúlyokkal teszi! Néha egészen magas hangon, kedvesen, máskor viszont kimondottan úgy, mintha veszekedne velünk. Mond néhány szót is (anya, apa, baba, pápá, hamm, nem, gita - gitár, vigya - vigyázz), de mivel nem használja ezeket következetesen a megfelelő szövegkörnyezetben, így ebbe nem élem bele magam. Ha olyan kedve van, integet, tapsol, tudja, hol a szem, a száj, próbálja etetni Zsófi játékkutyáját (amúgy is imádja a kutyákat), érti a kérem-tessék-köszönömöt, irtó ügyesen labdázik, és felmászik bármilyen meredek lépcsőn. Jellemző, hogy majdnem kihagytam: naponta háromszor eszik szilárd ételt (ami többnyire azért még pépes), délelőtt, délben és este, amúgy szopik, illetve kóstolgat abból, amit mi eszünk éppen (nyilván nem bármiből). Nem alussza át az éjszakát, de már csak egyszer ébred, nappal viszont kétszer alszik mostanában: délelőtt valamivel hosszabban (akár két órát is), délután maximum egyet, vagy még kevesebbet. De ezt feleslegesen írtam le, mert az életmódunkból adódóan úgyse alakul ki normális napirendünk…
Ami a legklasszabb: Zsófi messze felülmúlta minden elvárásunkat, mert nagyon kedves, szerető, gondoskodó nővére Ákosnak, és csak ritkán borul ki, hogy ő sokkal nagyobb testvért szeretett volna, ráadásul lányt…!

Egy éves...

Hát eljött ez a nap is… Egy éve ilyenkor, vasárnap délelőtt 10 óra 22 perckor született meg Ákos, emlékeim szerint nagyjából a dúlám, Emőke (és egy nagyon kedves szülésznő, Anna) kezei közé. Alig egy órát töltöttünk a szülészeten eddig a pillanatig, és boldogan mondhatom, minden a lehető legjobban alakult! Azóta is gyakran gondolom magamban, ha Ákossal kapcsolatban megjegyzik, mennyire barátságos, kedves, mosolygós gyerek (és ezt minden nap megjegyzik), hogy ez részben talán a születésének körülményei miatt van így… Köszönöm Gábornak, Emőkének, Annának, hogy ott volt, és mindenki másnak (például az orvosomnak, illetve az ügyeletes orvosnak), hogy nem jött be!

Feltöltöm ide a kedvenc képem az egyhetes Ákosról, és egy következő bejegyzésben folytatom majd a számokkal és egyebekkel, amiket ilyenkor „illik” közzétenni.

Nagymaros

Szombaton Nagymarosra kirándultam a gyerekekkel, mert anyuék ott nyaralnak, és a terv szerint Zsófi is csatlakozott hozzájuk a hátralévő 3 napra. Gyönyörű helyen áll a faház fent a hegyen, a Fellegvárra néző terasszal (ott van valahol a fák mögött, tudjuk), és barátságos hangulatú maga a község is! De amit erről a napról írni akartam, az Ákos viselkedése: újabban az esti fürdetést is hangos ordítás kíséretében sikerül csak megejteni, és Gárdonyban is világossá tette, hogy neki a vízben semmi keresnivalója, most viszont úgy rongyolt be a jéghideg Dunába, ahányszor csak a homokba engedtem, hogy alig győztem elkapkodni a bokáig érő vízben! Élvezte a hajók kavarta nagy hullámokat, boldogan tapicskolt a pelenkáját verdeső vízben, és nagy sikongatással fogadott, ahányszor csak felkaptam, hogy jóval távolabb, a száraz homokban folytassuk a tetőtől-talpig tartó bepanírozását. Amint úgy érezte, hogy a testét fedő homokréteg elérte a kellő vastagságot, a tojásból kikelt teknősök mintájára indult újra a víz felé…

Rendhagyó képet csatolok erről a koraesti strandolásról.

Szabadvers (Zsófi tollából)

Ma zárult az angoltábor, és amikor megkérdeztem Zsófit, mi mindent alkotott a héten (a tavalyi műveit alig bírtuk hazahozni), néhány agyagfigura és hűtőmágnes társaságában egy papírlapot nyújtott át az első saját versével. Idézem (mivel a központozás nem egészen világos, csupa nagybetűvel, ahogy ő is írta):

KI ERRE JÁR MADÁR LESBE ÁLL S HA LASSAN ELJÖN AZ ŐSZ MADARAKAT HALL AZ ISTEN ODALÉP AZ ERDŐ S A MEZŐ A HÁZBAN FÉNY A MEZŐ SÖTÉT MÉRGELŐDIK A MÓKUS A NYÚL SE TÚL BOLDOG
OLVASOM A MESEKÖNYVET ÓRÁM NYOLCAT MUTAT HALK ZÖRGÉST HALLOK CSENDBEN ODALÉPEK
LÁM ITT EGY REPÜLŐ

90 napos

Említettem a múltkor, hogy belekezdtem a 90 napos diétába. Csináltam már máskor is - ezt is, mást is, meggyőződésem, hogy a körülményekhez képest amúgy is viszonylag egészségesen élünk, de most meg vagyok lepődve magamon! Mivel Ákos még szopik, nem volt célom, hogy drasztikusan lefogyjak, én már azzal is beértem volna kezdetnek, ha nem hízom tovább. Úgy gondoltam, 20 napig fogok 90 naposozni (Gábor szerint ez a célkitűzés, ráadásul így megfogalmazva abszolút engem jellemez), de most ott tartok, hogy ez már rég letelt, viszont fogalmam sincs, mikor kezdtem, hányadik napnál tartok, csak azt tudom, hogy jó így, jól érzem magam, és nincs kedvem abbahagyni. Nagy ritkán tartottam persze egy-két bűnözős napot (előre eltervezve, tehát olyan nem volt, hogy egy körömpörkölt csábításának engedve hirtelen felrúgtam a diétát), és azt gondolom, ez így abszolút tartható: nem szenvedek, nem várom a végét, sőt, azt vettem észre, hogy a gyomromnak kimondottan nem esik jól az, amikor kicsit felfüggesztem a dolgot, és megeszem a nokedlit a harcsapaprikás mellé…

Aláírom, hogy nem ez a legésszerűbb diéta a világon, de nekem ITT ÉS MOST működik. Olyannyira, hogy Zsófi angoltanárnője tegnap a tábor első napján hitetlenkedve fogadott, hogy mennyire lefogytam (holott két hete találkoztunk utoljára).

Vác

Mivel annyira, de annyira sokat ülünk itthon tétlenül mostanában, vasárnap Vácra kirándultunk.
Szégyen, hogy Zsófi már legalább 4 országban és 2 tengernél járt, látta a veszprémi, az esztergomi és az egri várat, Vácra viszont még soha nem jutottunk el, pedig kb. 30 km tőlünk… De most gondoltunk egyet, és egy barátnőm javaslatára útnak indultunk megnézni a(z állítólag) híresen szép belvárost. Nem csalódtunk! A székesegyházba csak Zsófival ketten mentünk be (azt mondta, ugyanolyan, mint az esztergomi bazilika), gyújtottunk mécsest a Papára gondolva, aztán megismerkedtünk a gyóntatószékkel is közelebbről (azért nem küldtem be „vallomást tenni”, csak bekukucskáltunk).
A Püspöki Palotát csak kívülről csodálhattuk meg, aztán észrevettük, milyen közel a Duna, így ott is sétáltunk egyet. Kifigyeltük, merről jönnek a fagyizó emberek, és mi is arra vettük az utunkat – gyümölcsnap ide vagy oda, egy cappucino azért nekem is lecsúszott. Közben csak gyűltek-gyűltek a biciklisek, autósok – kiderült, hogy épp a kompkikötőnél ülünk! Mondanom se kell, hogy egy percnyi hezitálás után már a kompon voltunk, csak úgy „carpe diem”-módra… Fogalmunk se volt, mi van a túlparton (tudhattuk volna, hogy Tahi, mert arra az oldalra minden évben kirándulunk), azt se tudtuk, mikor jövünk vissza, de azért átmentünk. És bár nagyon drága volt (a kétszer kétperces útért majdnem 2500 Ft-ot fizettünk), nem bántuk meg.
Kicsit csalódottan indultunk vissza az autóhoz, mert a székesegyházon kívül igazán szép épületeket, utcákat nem láttunk, ééééés ekkor jött a meglepetés, mert egyszer csak egy olyan téren találtuk magunkat, hogy elállt a lélegzetünk! Zsu, elismerem, nem túloztál, tényleg gyönyörű! Szeretem Szeged belvárosát, tetszik Győr és Pécs is, imádom Egert és Szentendrét, de ezekről TUDJUK, hogy szépek, Vácról miért nem? (És: 15 éve egy egész hetet töltöttem el egyszer Vácon, de erre a részre nem emlékszem, az hogy lehet?)
Pillanatnyilag ott tartunk, hogy immár a Vác környéki eladó házakat is nézegetjük…

Mennyi? Harminc!

Nem valami frappáns cím, elismerem, de ez a helyzet: harminc lettem, és nem fáj…
A születésnapomnak pedig sikerült az idén igazán nagy feneket keríteni: csodás ajándékok, meglepetés-vacsora kettesben csütörtökön (köszönöm Andinak, aki igazi barátnő!!!), meglepetés-ebéd családilag szombaton, csajos kimenő szombat estére - tulajdonképpen másfél hete csak ünneplésből áll az életünk (igaz, ebbe már a június végi házassági évfordulós mozizást is beleszámítottam)!
Tényleg hihetetlenül klassz dolgokat kaptam, részben megrendelésre (ilyen volt az új Kowalsky meg a Vega cd, Polcz Alaine szakácskönyve, illetve egy új elektromos fogkefe ahelyett, amit kinyírtam a télen), részben saját kezűleg válogatva (ebbe a csoportba természetesen ruhák tartoznak), és persze sikerült meglepni is ezzel-azzal (ezek közül kedvencem a Jamie Oliver-féle bögrekollekció SUPER MUM feliratú darabja, amiről csak remélni merem, hogy néha-néha kiérdemlem a viselkedésemmel).
A kép a családi ebéd után, az étterem előtt készült.



Mindenkinek nagyon köszönöm a szervezkedést, a hősies titoktartást, és persze a rengeteg ajándékot!